Népújság, 2007. június (59. évfolyam, 124-149. szám)

2007-06-02 / 125. szám

Antal Életfa-díjjal kitüntetett közösségszervező és néptáncosról, hogy csak véletlenszerűen említ­sünk egyet-kettőt az életszerető székely emberek bemutatásaiból. A kötetből azt is megtudhatjuk, Marosszék és Ar­anyosszék falvaiban melyek a jellegzetes helyi magyar családnevek, hogy hol, milyen szokásokat éltetnek az ott lakók, a karácsonyi kan­tál­ás vagy kolindálás (Mezősámsond, Kislekence, Aranyos­széken a legtöbb helyen így hívják), újévköszöntés és csattoga­­tás (Bánd), farsangtemetés, húsvéti fenyőágazás vagy a pünkös­di csóvaállítás (Csöb) szokásairól. A kötetben egyébként néhol találunk idézetet Barabás László szokásmonográfiájából is. Az olvasó minduntalan helyszínen készült hangulatos fotókat talál, látképeket, olyan fényképeket, melyek emlékezetes falu­részleteket, jellegadó helyeket, építményeket és embereket mu­tatnak be. Látunk személyeket muszka közben, családokat, az egyéni és közösségi élet villanásnyi eseményeit, csoportfelvéte­leket. A könyv tartalmaz ezenkívül Marosszékhez és Aranyosszékhez kötődő neves személyiségek*névtárát és rövid életrajzokat, szó- és fogalommagyarázatokat, magyar-román, román-magyar helységnévtárt. Összegzés „Tisztában vagyok azzal, hogy mind a szülőföldemen, mind Magyarországon egyre kevesebbeket érdekel, hogy mi zajlik a környezetükben, ez viszont nem csüggedést és elkeseredettsé­get vált ki belőlem, hanem még erősebb tenni akarást” - mond­ta Sepsiszéki Nagy Balázs Margittai Gábor újságírónak adott interjújában a Magyar Nemzet hasábjain. Miről beszél itt a jelenkori Orbán Balázs, ahogy a szerzőt néhol emlegetik? Mi könyvének a sorok mögötti üzenete? Azt mondja: a világ csak felerészben adottság, csak felerészben a körülmények hatalma, a másik fele akarat. És kellettek, nagyon sokan kellettek olyan emberek, bátor férfiak és nők, akik abban is hittek, hogy nemcsak a másik fele akarat, hanem hogy a világ valójában akaratból épül föl. És kellett az az elhatározás is, hogy ezt mind ne csak tudjuk, hanem nekiinduljunk, hogy belevágjunk, hogy legalább meg-­­próbáljuk összefogni sok ezer ember szétfutó akaratát. Ő úgy érezte, ehhez az kellett, hogy­ elsőként mi magunk adjunk pél­dát a szülőföld szeretetéről, az összefogásról. Nagy Balázs köny­vének megírásához több mint nyolcezer emberrel találkozott és beszélgetett el. Elmondása szerint, szállásadói nagy részével ma is kapcsolatban áll, közülük sokan barátaivá váltak. „Ma nincs olyan tájegysége Székelyföldnek, ahol ne érezném otthon maga­mat” - mondja. 26 évesen, a pesti bölcsészkar néprajz szakos végzőseként úgy indult­­ útnak Orbán Balázs nyomában, hogy tudásával és termi akarásával kell változtasson a világon, Székelyföld sorsán. De mire bejárta a közel 500 falut, ma 38 évesen rájött arra, hogy ő változott meg. Az elmúlt 12 év terepjáró, gyűjtő munkája során magába szívta a bejárt tájak szépségét, a kéz­fogás közeli, emberek értékeit, a kis és nagy közösségek ösz­­szetartó erejét, a földbe kapaszkodó gazdaember elszántságát és azt a sok életérzést, ami azt mondatja vele, megismerni, megszeretni és tovább építeni lehet Székelyföldet, a nemzetet és a világot. Egy másik interjúban Sepsiszéki Nagy Balázs a következő­ket mondta, és hadd legyen ez a végszó. Mi vár a Székelyföldre a jövőben?­­ A jelenlegi elkeserítő demográfiai és gazdasági helyzet ellenére Székelyföldön van magyar jövő. Ha a jelen ismere­tében képesek leszünk megtervezni a jövendőt, akkor meg fogunk maradni, sőt az egész magyarság jövőjére hatással lehetünk. Ez a könyveim fő üzenete. Nem elég nyilatkozatok szintjén maradni, a jövőért naponta tenni kellene valamit: gyerekvállalással, munkahely-teremtéssel, otthon maradás­sal, hittel, reménnyel.­­Hát így legyen! Szénégető István, * marosvásárhely - remeteszegi plébános * Elhangzott 2007. május 22-én, a kötet marosvásárhelyi bemutatóján, a Kultúrpalota kistermében. Szökellő szarvas Sarlós Madonna Németh János kerámiaszobrai Marosvásárhelyen Képzeletbeli kézfogásról is beszélhet­nénk, hiszen úgy egy esztendeje a mostani kiállító, Németh János keramikus, szobrász egykori kedves mestere, Borsos Miklós szobrait, érmeit láthattuk a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Munkácsy-díjas zala­egerszegi vendégművész nem is hagyta szó nélkül ezt a virtuális stafétaváltást, hiszen sokat köszönhet valamikori budapesti taná­rának, azt is többek között, hogy bejuthatott a budapesti Iparművészeti Főiskolára, majd sikereset­ indulhatott el az alkotói pályán. De ha belekezdenénk a nevek sorolásába, soha nem érnénk a végére, annyi jeles em­ber, művész, műkritikus, író, költő méltatta már Németh János tehetségét, közel fél év­századot átölelő, gazdag és különleges alko­­tóművészetét. Gyökerek című vaskos ön­­vallomásos könyvében minderről részlete­sen írt, s a méltatásokból is számos szemel­vényt olvashatunk a kötetben. Ő maga pe­dig a vásárhelyi tárlata megnyitója előtt ké­szült, később közlendő interjúban beszél is sok mindenről. Időzzünk tehát a jelenlegi kiállításnál, amely premier Erdélyben, és rendhagyó élményt nyújt az itteni érdeklő­dőknek, akik úgy érezhetnek a termeket benépesítő, mesevilágot idéző, korongolt kerámiák láttán, mint a művész 1961-es zalaegerszegi egyéni tárlatát megnyitó mű­vészettörténész, László Gyula: „kivirá­gozhatott a lelkük”, amint beléptek az ajtón. Valóban van mitől derűre váltanunk. A ha­gyományos fazekastechnikával megformált játékos, hangulatos főszereplők, emberek, állatok, mitikus figurák, a vaskos, kerekded, bumfordi, domborulatokkal telített formák utánozhatatlan, naiv bájjal vesznek körül és szinte észrevétlenül mosolyt csalnak az ajkakra. Kétségtelen a népi, népművé­szeti kötődés, letagadhatatlan a göcseji tradíciók és szelle­miség hatása, mégis egyete­messég lengi be a szobrok képezte­ teret. Bárhol bárki azonosulhat a bemutatott anyaggal, önmagára, ember­társaira, emberi jellemekre, helyzetekre, a kultúrtörténet általánosan elterjedt támpont­jaira ismerhet a kerámiák ál­tal.. Ezért is lehetett sikerük e sajátos plasztikáknak szerte a világon, ahol megfordultak. Legutóbb például a lengyelor­szági Krakkóban. A tárlat egyébként a galéria biztosítot­ta keretek korlátai közé kény­szerült, nem idézheti fel az indulást, a művész rendkívül míves, nagy mesterségbeli tudásról, eredetiségről árulkodó korsóiból sem láthatunk egyet sem, érmeiből­­szintén nem, és persze, számos monumentális köz­téri alkotását sem hozhatta el Ma­rosvásárhelyre, de a kiállítás így is lenyűgöző, keresztmetszetet ad arról, ami Németh Jánost izgatta, foglalkoztatta az eltelt évtizedek során. A legkorábbi kiállítási da­rab, amely joggal uralja a Bernády Ház középső termét, az a humort is jócskán adagoló, 1973-ban született Európa elrab­lása. A legfrissebb munkák a 2007-es keltezésű karakteres reli­ef, a Betlehemi emberpár illetve a Szarvas és Turul. Mediterrán mí­toszok, bibliai történetek, művelt­ségünkre alapozó utalások, ma­gyar őstörténet, népmeséi csoda­világ elevenedik meg a felvonul­tatott alakok, valós és fantázia­szülte furcsa lények jellegzetes tulajdonságait, adottságait felna­gyító, tudatosan felerősítő és ek­képpen roppantul megkapó, mar­káns figurák révén. Németh kitű­nő emberismerő, és szereti is az embereket, ez nyilvánvaló. Még akkor is, ha kissé groteszk szobrai láttán hol az egyik, hol a másik néző vélheti úgy, hogy a kerami­kus iróniájának láthatatlan nyila őt is eltalálta. A tárlat gerjesztette derűt ez se halványítja. Pedig nem csak az élet napos oldala tűnik fel körülötte. Korpusz is van a nagy hozzáértéssel, kitűnő érzékkel berendezett termekben, útszéli népi Krisztusokra emlékeztet két Németh János-i hangvételű agyagmázas samott. És van Assisi Szent Ferenc, Keresztelő Szent János meg Szent Kristóf. De minotau­­russzal, faunnal is szembenézhetünk, és dús idomú aktok is elheveredtek vagy érde­kes pózban ülnek szerteszét. És ránk bá­mulnak sete-suta őzek, szarvasok, lovak, bikák meg oroszlánok. Különös egy nép­ség, szimpatikus társaság. Nehogy kihagy­ják a velük való találkozást! Németh is azok közül való, akikre egyik kiváló barát­ja, Kányádi Sándor azt írta: „Aki megért / s megértet, / egy népet / megértet”. Nem cso­da, hogy a hagyományok továbbadására Bartókot és Kodályt tartja példaképének. Másik jó embere, a szintén költő Keresz­­túry Dezső pedig a keramikus alkotásai kapcsán azt hangsúlyozta: „így lesz lélekké az agyag: / Örökké szívünkben marad!” Vendégünk személyében egy szív-lélek embert és igen rokonszenves művészt is­mertünk meg, aki valóban megérdemli, hogy a fenti sorokat rá is vonatkoztassuk. N. M. K. A ° n /f°oo TI TI TI ^ P T Truitt földi mmlj A Megfeszített Egy faun délutánja

Next