Népújság, 2010. szeptember (62. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-11 / 212. szám

Maros megye legolvasottabb napilapja! LXII. évfolyam 212. (17599.) sz., 2010. szeptember 11., szombat Ára: 1,20 lej (előfizetőknek 0,73 lej) KÜMEMSWii EMMLAfl» 3. oldal 2001. szeptember 11 -én érte az Egyesült Államokat történetének legsúlyosabb ter­rorcsapása: az al-Kaida iszlám terror­­szervezet támadást intézett a New­ York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) és a washingtoni kormányépületek ellen. (Kilenc éve történt) MÚZSA Elment ő is, már csak égi aszta­lához invitálhatja társait. Ezt az installációját a marosvásárhelyi Várgalériában készítette 2003- ban a III. Bolyai Alkotótábor zárótárlatára. (Irsai Zsolt terített asztala) A nagyvakáció végnapjai Fotó: Nagy Tibor Megkönnyítik a szabad­foglalkozásúak ügyintézését A híres-hírhedt idei 58-as számú sürgősségi kormányrendelet igencsak felborzolta a kedélyeket, ugyanis a szellemi szabadfoglalkozásúakat, szerzői jogdíjasokat, konvenciók és civil szerződések alapján, valamint az engedél­lyel dolgozó magánszemélyeket, az úgynevezett PFA-sokat útra tette. Nem is egy irányba, hanem háromfelé kellett rohangáljanak: a nyugdíjpénztárhoz, a munkaközvetítőhöz és az egészségbiztosítóhoz. Mindenhol a jövedelemről szóló nyilatkozatot kellett benyújtani, illetve a keresetre esedékes hozzájáru­lásokat befizetni. Nem kevés sorban állással, idegeskedéssel, hivatalnoki tü­relmetlenkedéssel fűszerezve. A rendelet megjelenését követően olyan kevés Mezey Sarolta (Folytatás a 4. oldalon) NÉPÚJSÁG • Megbízható partner • Házhoz hozza a világot! M.JLJLJ JL L/JL JL JL iiill kj JL!/• Ha előfizet, jobban jár, olcsóbb és havonta kétszer 30%-os árkedvezményt nyújtunk a személyi jellegű hirdetéseire. Horváth István karikatúrája Rendezetlen adótartozásai miatt sajnos egyelőre nem vihetem magammal... RENDEZETLEN ÜGYEK Ittmét a címtár programja: naponta: 8-16 óra között, szombat: zárva, vasárnap: 10.30-14.30 óra között. Telefon: 0265/268-854, 0742-828­ 647. Pijurc Ifllán wAll­Ku VlaMU Apa­ és Ipoly - nevüket a felszállás he­lyéről kapták - további 1000 kilométere­ket repülnek meg, és feltételezések sze­rint október közepén érnek majd az áttelelés helyszínére valahol Dél- Afri­kában (jeladók mutatják, merre járnak az Afrikában telelő magyar gólyák) ____________________£X$ßC3tSCX)Q Fénysugár Első, napsütés, a könnyen változó szeptemberi őszelőben hétfőn becsen­t­etnek. Hogy szerencsés-e vagy szerencsétlen a szokásostól eltérő 13-as ezdés, ez majd hónapok múltán derül ki. A szünidőből lecsippentett két nap valószínűleg elegendő lesz az év kezdeti szervezési gondok rendezésére. Hétfőtől megváltozik a reggelek hangulata, megfiatalodik a város, a falu, ahogy hátitáskás gyerekek szaporáznak mellettünk az iskolába. Sok csa­ládban megkönnyebbülnek a szülők, hogy naphosszal unatkozó csemetéik végre felállnak a képerny­ő elől, s a hét végén nagy noszogatásra elkészül­nek a nyárára kapott feladatokkal is. Hogy kinek milyen lesz a hangulata az idei nagy kezdés idején, miköz­ben a gyermekek is szemtanúi annak, amint az eladósodás nyomán kiala­kuló szegénység egyre több romániai családba beszivárog, s a tanszerek­ből is csak a legszükségesebbekre telik? S közben a pedagógusoktól, akik­nek a megnyirbált szabadságpénzből kell átvészelniük a szeptembert, el­várnák, hogy a helyzet magaslatán álljanak. Csakhogy a „helyzetnek" az idén aligha lesz magaslata, legfeljebb a mélységei fognak váltakozni. Még akkor is, ha a szaktárcától egyre-másra kecsegtető ajánlatok hangzanak el. A „kormányszabászattól’’ megmenekült oktatási miniszter 201­0-től új szempontok alapján megalkotott tanterveket és azoknak megfelelő tan­könyveket ígér, amit már októberben közvitára bocsátanak. Szép is lenne, csakhogy a pedagógusoknak alkalmuk volt megtapasztalni, hogy az új oktatási törvény vitája is csak kirakatakciónak bizonyult, s a javaslatokból szinte semmi nem került be a tervezetbe, amely a törvényhozók asztalfiók­­jában rostokol. A végzős diákok számára jó hír lehet, hogy 2011-ben nem fognak fél éven keresztül érettségizni. Számukra a tanév május 27-én ér véget, s a vizsgák sora június 6-án kezdődik és a július elsejei írásbelivel ér véget. Bölcs döntés volt, miután a múlt évi végzősök eredményei a feb­ruártól júliusig tartó „vizsgam­arat­on" eredménytelenségét igazolták. Ta­lán az ötletgazdának felelnie kellene ezért! A 2010-1­1-es iskolai év arról lesz hírhedt, hogy­ az első osztályoktól, legalábbis megyénkben, kisöpörték az alternatív oktatási formákat, köztük a valamikor sok anyagi ráfordítással, szülői hozzájárulással elkezdett step by step, azaz lépésről lépésre típusú osztályokat. Minek az nekünk a nagy takarékosságban, miközben tanítók váltak munkanélküliekké! Sajnos, így­ múlnak ki nálunk a nagy­ csinnadrattával beharangozott európai példák a szegénység szorításában. Kifényesítve vagy továbbra is reménytelenül kopottan, az iskolák készen állnak a hé­sői becsengetésre. A szokásos közhelyek mellett a szépen szó­ló „körtemuzsika”, s a biztatás is elhangzik. A virággal várt elsősök sze­mében pedig változatlanul felfénylik a kíváncsiság. Ezt a fénysugarat kel­lene megőrizni minél tovább! Bodolai Gyöngyi

Next