Népújság, 2012. szeptember (64. évfolyam, 202-226. szám)

2012-09-19 / 217. szám

2012. szeptember 19., szerda AKTUÁLIS Déva 8. Motorosok a Székelykő alatt Még két év és jubileumot ünne­pel az elmúlt évtized egyik legje­lentősebb (és leghatékonyabbnak bizonyuló) erdélyi-magyarországi, alulról jövő civil kezdeményezése, a Déva nevet viselő motoros se­gélytúra. A túrát 2005-ben szer­vezte meg először két magyaror­szági szabad motoros, válaszul Böjte Csaba gesztusára (nem volt hajlandó átvenni egy jelentős pénzösszeggel járó állami kitünte­tést Gyurcsány Ferenc akkori mi­niszterelnöktől) már az első évben igen sok jelentkező érkezett, hogy motorokon juttassák el adományai­kat - egy tank benzin árát - a Fe­­renc-rendi szerzetes dévai árvahá­zához. A nagyszerű hangulatú túra új érdeklődőket vonzott, az évek során több százan formálták a 2-3 kilométeres motorsort, amely Böjte Csaba árvaházaihoz robogott. Több­ször voltunk Déván, majd Gyergyószárhegyen, Torockón, is­mét Déván, idén pedig újra Torockón. A hagyomány előbb, mint valaha. 2009-től két helyről indul a túra: Magyarországról és Székely­földről. Az erdélyi motorosok idén is Tordán találkoztak a határon túlról érkezőkkel, majd együtt in­dultak tovább Torockó irányába, ahova kora délután érkezett a több száz fős csapat. A torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon apró lakói nevelőikkel és Csaba testvér­rel együtt fogadták a messziről ér­kezőket, majd következett a gyer­­mekmotoroztatás, a túrák hagyo­mányos fénypontja, a kisebbek (és nagyobbak) számára az egyik leg­emlékezetesebb pillanat. Délután a torockói unitárius templomban az ökumené jegyében misézett Böjte Csaba, a mise alatt a Csíkszeredai Role együttes lépett fel. Mint azt Pálffy Béla székelyudvarhelyi fafaragótól, er­délyi főszervezőtől megtudtuk, a Déva-túrák történetében idén gyűlt össze a legnagyobb összeg. A tuli­pános ládából majd' kétmillió fo­rintot, 30.422 lejt adtak át az árva­ház működtetőinek, Magyaror­szágról 126, Erdélyből 87 motoros (avagy lélekben motoros) érkezett. Búzás Dalma Csíkszeredái művész­nő egy vászonra festett, aranyle­mezzel bevont, régiesített Csíksomlyói Szűzanya-ikont aján­lott fel a torockói spontán árveré­sen, 250 eurós kikiáltási árral. Az alkotás végül 600 euróért kelt el, ezen összeg is teljes egészében az árvaházat segíti. A Magyarorszá­gon szabad motorosok, illetve a F­unyadi Rend, Székelyföldön ugyancsak szabad motorosok, va­lamint a helyi klubok által tobor­zott csapatot a helyiek látták ven­dégül. A szép hagyomány nem ért véget, fonala meg nem szakadt, és ismét bebizonyosodott: a szubkul­túrán belüli, nemes cél érdekében kigondolt, erős civil összefogás létezhet­­ és létezik. Még a mai, homlokegyenest más értékeket val­ló világunkban is. Köszönet érte. Kaáli Nagy Botond AZ AUTOTRANSILVANIÁNÁL INDUL AZ ŐSZI IDÉNY! JÖJJÖN ÉS CSODÁLJA MEG A LEGÚJABB BMW-MODELLEKET: BMW X1 SPORT ÉS X VONAL, BMW X6 ÉS A BMW 7. GENERÁCIÓS MODELLJEIT! Meglepetésekkel, tombolával, különleges ajánlatokkal várjuk önt és családját szeptember 22- én 10-18 óra között, hogy fedezzék fel az újdonságokat! AUTOTRANSILVANIA BMW- bemutatóüzlet, Segesvári út 5 km, Koronka 357A szám. JWttHrAoatívawii* Q Pücmnä ác a conduce BMW NYÍLT NAPOK AZ AUTOTRANSILVANIÁNÁL! NÉPÚJSÁG 7 Öt éve Romániában az Auchan A helyi értékek, termékek támogatója Tegnap délben az Auchan hipermarketlánc több áruházában megünnepelték a franciaországi nagykereskedelmi cég öt­éves jelenlétét Romániában. A marosvásárhelyi üzletben sajtótájékoztatót tartottak, ahol a cég sikerei mellett beszá­moltak az üzleti politikáról és a kereskedelmi társaság ter­veiről. Öt évvel megnyitása után idén augusztusban sikerült a marosvá­sárhelyi áruházat korszerűsíteni. A modernizálás 800.000 eurós beru­házást jelentett. Akik rendszeresen járnak az Auchanba, láthatták, hogy a Media Galaxy áruház irá­nyába növelték a felületet, úgy, hogy az utóbbi felületének egy részét átvették. Jelenleg 9500 négyzetméteren 40.000 árucikk közül válogathatnak a vásárlók. Az átalakítás elsősorban a tejter­mék, a pékáru, valamint a friss áru részleget érintette, itt 40%-kal nö­velték a felületet, de 20%-kal több jutott más élelmiszertermékeknek is és 30%-kal nagyobb lett a nem élelmiszertermékek forgalmazó­felülete is. Az áruház nagyon fon­tosnak tartja, hogy elsősorban a romániai termékeket forgalmazza, ezen belül pedig támogatják az őstermelőket, akiknek a termékeit megfelelő mennyiségben és minő­ségben - a franciaországi tulajdo­nos által megszabott feltételek kö­zött - veszik át és saját címkézésű áruként helyezik a polcra - mond­ta el a sajtó képviselőinek Leonard Nistor, az Auchan marosvásárhe­lyi üzletének igazgatója, majd hoz­zátette, jelenleg mintegy 3500 ter­mék viseli az Auchan védjegyét, ami egyben a minőséget is garan­tálja, és több mint 400 terméket forgalmaznak ömlesztve, ami lehe­tővé teszi, hogy a kliensek bő vá­lasztékból olcsón vásároljanak. Fontosnak tartják, hogy mindig friss áru kerüljön a polcokra, ezért a zöldség-gyümölcs részlegen is elsősorban hazai termékeket kínál­nak. Ugyanezért bővítették a pék­séget is, ahol mindig van friss ke­nyér. Úgyszintén a vásárlók igé­nyeihez alkalmazkodva, a hentes­árurészlegen a marosvásárhelyiek elvárásának, igényeinek megfele­lően ízesített, eredeti csomagolású termékeket kínálnak. Mindezek mellett előnynek szá­mít, hogy az áruház kiváló helyen van, hiszen, amint Leonard Nistor kifejtette, a Baumax és a Promenada Mail szomszédsága kifejezetten előnyös. Sőt, még a vegyi kombinát is, hiszen „fizetéskor megugrik a vásárlók száma”. Előny még az 1200 férő­helyes parkoló is, továbbá, hogy három vonalon ingyenes buszjára­tokat közlekedtetnek — ezzel is kiegészítve szolgáltatásukat. Az említettek mellett az igazga­tó kifejtette, humánerőforrás­politikájuknak köszönhetően a nyitástól mintegy 360 alkalmazott dolgozik az üzletben, a válság elle­nére igyekeztek megőrizni alkal­mazottaikat, akik összesen közel 80.000 órát kitevő képzésen vettek részt. Arra is odafigyeltek, hogy a személyzet 60%-a nő legyen, és örömmel tapasztalták, hogy az elő­ző időszakban alkalmazott 54 hát­rányos helyzetű munkatárs is kivá­lóan megállta a helyét. Az Auchan részt vesz számos jótékonysági akcióban is. Elsősor­ban árva gyerekeket támogatnak, ugyanakkor aktív szerepet vállal­nak a környezetvédelemben, a kü­lönböző települések fenntartható fejlődésében. Az Auchan Alapít­vány eddig több mint 6000 euróval támogatta a romániai S.O.S. Gyer­mekfalvak létesítését. Mindamellett, hogy igyekeznek a hazai termelőknek eladási lehe­tőséget biztosítani, az említett hu­manitárius akciók által is egyre hangsúlyozottabb szerepet szeret­nének vállalni a hazai gazdasági, kereskedelmi és társadalmi élet­ben - mondta az igazgató. Akik tegnap délben az üzletben jártak, meglepődve tapasztalhat­ták, hogy piros, fehér léggömbök alatt kellett belépni, majd mindjárt egy óriási, finom torta várta őket, amelyet az ötéves születésnap al­kalmából készítettek, s amelyet bárki megkóstolhatott, amíg el nem fogyott. Október 25. és november 8-a között a születésnapra rendkívüli árengedményt ígérnek egyes ter­mékeknél. (vajda) Fotó: Nagy Tibor

Next