Népújság, 2013. szeptember (65. évfolyam, 201-225. szám)

2013-09-16 / 213. szám

Szerkesztette: Farczádi Attila Reménység-kupa kispályás labdarúgótorna „A Reménység pedig nem szégyenít meg” (Róm. 5,5). Ez volt a mottója a Marosvásárhelyi Alsóvárosi Reformá­tus Egyházközség által első alkalom­mal megszervezett kispályás labdarú­­góturnénak, amelyet a nagyernyei Sportcsarnokban rendeztek meg a Re­ménység-kupáért. A rendezvényen hat csapat (Öregfiúk-Liverpool, Mindjó- Eindhoven, a cserefalvi ifjúsági cso­portból kialakított együttes, a marosvá­sárhelyi alsóvárosi ijúsági csoport két csapata, valamint az alsóvárosi presbi­terek alkotta játékosok) vett részt, ame­lyek 5+1-es felállításban mérkőztek meg egymással. Dicséretes dologként kell megemlíte­ni, hogy minden csapatot (s azon belül több játékost) oklevéllel és kupákkal díjaztak, emellett a csapatok­ szurkolói­nak is elismerésben volt részük. A 3-4. helyért kiírt mérkőzésen az alsóvárosi ifjúsági csoport csapata 4-2 arányban győzte le a presbiterek együtte­sét, míg a torna döntőjében az Öregfiúk Liverpool (Czimbalmos Ferenc - kapus, Józsi László, Eresei István, Szász Szilárd, Pop Attila, id. Gsutor András - mezőny­­játékosok) 4-3 arányban diadalmaskodott a cserefalvi ifjúsági csoport ellen. Imreh Jenő alsóvárosi beosztott lelki­­pásztor, a kispályás labdarúgótorna fő­szervezője a rendezvény zárultával el­mondta: „A Reménység-kupának az volt a célja, hogy fiatalok találkozzanak egy­mással, és jó kapcsolat alakuljon ki kö­zöttük, amely az ismeretségen és a barát­ságon alapuljon. Távlati célunk ezzel a rendezvénnyel az, hogy hagyományossá váljon. Egyébként a marosvásárhelyi alsóvárosi ifjúsági csoport volt a rendez­vény kezdeményezője, ifivezetőink fel­vállalták ennek a tornának a rendezését, de külön köszönet id. Csutor Andrásnak,­­ aki az okleveleket és a kupákat megren­delte és beszerezte, ifj. Csutor András­ Tominak segítségéért, aki a megmérette­tés rendezésében meghatározó szerepet vállalt, és nem utolsósorban Csiszár Ár­pád nagyernyei tanácsosnak (a rendez­vény legjobb hátvédje), aki a helyi sport­csarnokot biztosította a torna megszerve­zésére. Ifj. Csutor András, a torna legjobb kö­zéppályása, gólkirálya, a kispályás labda­rúgótorna egyik szervezője szerint „sikeresnek mondható a rendezvény, hiszen mindenki jól érezte magát, senki sem sérült meg, ugyanakkor reméljük, hogy a torna hagyományossá válik, és évente két alkalommal (tavasszal meg ősszel), több csapat részvételével rendez­hetjük majd meg.” C.A. Az Öregfiúk Liverpool és a Mindje Eindhoven közös fotója Barabási Rozália remekelt a 23. atlétikai Balkán-bajnokságon Szeptember 6-a és 9-e között a hor­vátországi Zágrábban rendezték meg a 23. atlétikai veterán Balkán­bajnokságot, amelyen a maros­vásár­helyi születésű Barabási Rozália (39) - Domzale (Szlovénia) és Izmir (Törökország) után - újra sikeresen szerepelt. Az ISK egykori sikeres sportolója két érmet szerzett, így a román küldöttség egyik legeredmé­nyesebb sportolója volt. Barabási Rozália, aki a jászvásári Veterán Atlétikai Klub leigazolt spor­tolója, aranyérmet nyert 400 méteres síkfutásban, a 35 évesnél idősebbek korcsoportjában, majd távolugrásban 3. lett, aztán ugyanaznap előkelő ne­gyedik helyet szerzett a legnehezebb kategóriában, a 800 méteres síkfutás­ban. A rangos atlétikai rendezvényen a házigazda Horvátországon kívül jelen volt Szlovénia, Szerbia, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova Köztársaság, Koszovó, Gö­rögország, Bulgária, Macedónia és Románia képviselőinek 92 fős csapa­ta. „Mindenféle szempontból sikeres volt a zágrábi atlétikai veterán bajnok­ság, habár különböző okok miatt több ismert veterán atléta hiányzott a meg­mérettetésről. A versenyeket a zágrábi atlétikai stadionban rendezték meg. Románia 128 érmet nyert, amelyből 58 arany, 48 ezüst és 22 bronz volt” - mondta el az ismert és sikeres maros­vásárhelyi veterán sportoló. Barabási Rozália volt klubjának, a Csíki Futókör sportolóinak a verseny­zői is sikeresen szerepeltek a rendez­vényen. Keresztes Gyula a +75 kate­góriában, 300 méteres gátfutásban, távolugrásban és hármasugrásban egyaránt az első helyen végzett, míg Spinachi Ilie két aranyérmet és két bronzérmet szerzett. A 2014-es veterán atlétikai Balkán­bajnokságot Bulgáriában rendezik majd. Czimbalmos Ferenc­ Attila Versenyek a javából Mától a hónap végéig zajlik Marosvásárhelyen - a Szász Albert Sportlíce­um kezdeményezésére - az Én is szeretnék atletizálni elnevezésű rendezvény, amelyet a hónap marosvásárhelyi atlétikai eseménye keretében rendeznek meg. Ebben az időszakban lesz az In Memóriám, majd az Őszi-kupa, aztán a Kovács Ella atlétikai verseny, végül pedig a Felszabadítás-kupa A marosvá­sárhelyi Eco Gyógyszertár vezetősége feliratozott trikókkal, névre szóló okle­velekkel és a részt vevő sportolóknak szánt karkötőkkel támogatja a fent emlí­tett rendezvényeket. ­ Asztalitenisz Koós Gyula-emlékverseny ötödször A hegedűk városában az elmúlt hét végén immár V. alkalommal szervezték meg a Koós Gyula­emlékversenyt. Az eseménynek a szászrégeni Florea Bogdan Gimnázium sportterme adott otthont. A pár­harcok megkezdése előtt a jelenlévők egyperces csenddel adóztak a 2009 augusztusában elhunyt közis­mert szászrégeni sportember emlékének. Az emlékversenyre a szászrégeniek mellett többek között Marosvásárhelyről, Marosludasról, Maroshévízről, Parajdról, Kolozsvárról, Székelyudvarhelyről és Gyergyószentmiklósról érkez­tek, 51 versenyző, akik mindannyian az amatőr kate­góriában küzdhettek az elsőségért. A mérkőzések mintegy nyolc órán át zajlottak, kilenc játékasztalnál. Előbb a selejtező-, majd a főcsoportokban, végül a legjobb tizenhat közé jutásért már egyenes kieséses rendszerben folyt az ádáz csata. A párharcok remek színvonalra emelkedtek, kiegyensúlyozottak, látványo­sak és izgalmasak voltak. Örömmel könyvelhetjük el, hogy az V. Koós Gyula-emlékversenyen rengeteg te­hetséges gyerek és ifjú vett részt. A fiatalok bizonyítot­tak is, hiszen közülük ketten, Gál Róbert, valamint Mocean Dán alig 12-14 éves létükre az elődöntőig meneteltek. A délutáni órákra már csupán a legjobbak maradtak játékban. Az elődöntőben a következő eredmények születtek: Bauer Lajos (Marosvásárhely) - Gál Róbert (Marosvásárhely) 3-0, Simion Boby (Kolozsvár) - Mocean Dan (Kolozsvár) 3-1. Említésre méltó, hogy az utóbbi elődöntőben mester és tanítványa párharcát láthattuk. Az V. Koós Gyula-emlékverseny döntőjé­ben Bauer Lajos könnyedén, 3-0 arányban legyőzte a kolozsvári Simion Bobyt. Az 5-8. helyezettek: Fazakas Attila (Maroshévíz), Farcas Vlad (Kolozsvár), Zidar Victor és Ördög Zoltán (mindketten Szászrégen). A szervezők a kiemelkedő eredményeket elért spor­tolókat oklevelekkel, serlegekkel és érmekkel díjazták. A sporteseményt ezúttal is a sport iránt elkötelezett, rendkívül lelkes Kántor Imre-Zoltán, a szászrégeni B osztályos Sport Kombat asztalitenisz-csapat tagja szer­vezte. Szabó Antal-Loránd ­• Triatlon Hihetetlen akaraterő Nagy csapattal utazott el a Master Ski&Bike az idényt záró triatlonversenyre, amely egyben Délkelet-Európa egyik legnépesebb sportági találkozója. Török, bulgár, magyar és lengyel versenyzők is rajthoz áltak a több mint 600 résztvevőt felvonultató rendezvényen. A marosvásárhelyi klub tagjai közül kiemelkedően versenyzett Jakab Benke Haj­nalka, akinek az utolsó kilo­méteren hihetetlen akaraterő­vel sikerült legyőznie fő ver­senytársát, a bukaresti Stefana Iont, és ezzel megnyerni a női elit versenyt. Sestacovski Florin negyedik lett a férfi elit versenyben. A serdülő fiúk - Lokodi Má­tyás, Gáspárik Márton és Kiss Levente - a 4., 5.,valamint 6. helyen végeztek, őket török versenyzők győzték le, akár­csak a Nyúlas Orsolya, Palatka Kamilla és Vadadi Tekla alkotta hármast, akik az 5., 6. és 7. helyet szerezték meg, úgyszintén török ver­senyzők után. Ungvári Kinga hatodik lett a sprint távon a női mezőny­ben, Daróczi Balázs 7. ugyan­ennek a távnak az ifi kategóri­ájában. Gáspárik Attila az olimpiai távon a 12.-nek érke­zett be a 40-49 évesek kor­csoportjában. A mamaiai verseny egyúttal a Román Triatlon Grand Prix negyedik, egyben utolsó állo­mása is volt, összetettben az elit kategóriát a Diaconu há­zaspár nyerte, a fiúknál Alex Diaconu, a lányoknál Ioana Molnár Diaconu. A vásárhe­lyi sportolók is jó helyen vé­geztek a körverseny végén, a serdülő fiúknál Gáspárik Márton lett az idéni győztes, Lokodi Mátyás és Kiss Le­vente előtt, Palatka Kamilla harmadik a serdülő lányok­nál, akárcsak Ungvári Kinga az ifi lányoknál. Sestacovski Florin az ötödik helyet sze­rezte meg az elit kategóriá­ban. Fotó: Klósz Péter E.On Marosvásárhely - Marosvásárhelyi Sajtó 5-5 Az E.On Kinder-kupáért hetedik alkalommal kiírt labdarúgóturné alkalmával, immár második alkalommal rendezték meg a házigazda E.On marosvásárhelyi kirendeltségének alkalmazottaiból verbuválódott együttes és a helyi írott és elekt­ronikus sajtó képviselői közötti barátságos labdarúgó-mérkőzést, amelyre 6+1-es felállításban, a víkendtelepi nagyobb műfüves pályán került sor. A találkozó 5-5-ös döntetlenre ért véget, habár nem egyeztek ki a csapatok az eredménnyel kapcsolatosan, sőt adott pillanatban 5-2-re is vezettek a sajtó képvi­selői. A két együttes felállítása a következő volt: * Marosvásárhelyi E.On: Pop Ioan, Marginean Flavius, Greu Cornel, Man Liviu, Bucuroiu Silviu, Rafiu Daniel és Cotarlan George (csk.). * Marosvásárhelyi Sajtó: Szucher Ervin (csk.), Cätälin Heghes, Oprea Ionut, Farczádi Attila, Raul Hategan, Czimbalmos Ferenc­ Attila és Csutor András. Gólszerzők: Marginean Flavius (2), Cotarlan George (2) és Man Liviu, illetve Farczádi Attila (2), Raul Hategan, Oprea Ionut és Cätälin Heghes. C.F.A. ­ ”” ~5 ’ ‘ Focikedvelő gyerekek figyelmébe! Focikedvelő gyere­kek - főleg 2001-ben és 2002-ben született fiúk - jelentkezését várja az MSE Sport­egyesület. Feliratkozni az Egyesülés negyed­beli volt 8-as iskola sportpályáján kedden vagy csütörtökön este 6 órakor. További információk a 0720-522-618-as tele­fonszámon, Farczádi Attilánál. _________________________)

Next