Népújság, 2013. szeptember (65. évfolyam, 201-225. szám)

2013-09-17 / 214. szám

Maros megye legolvasottabb napilapja! LXV. évfolyam 214. (18506.) sz., 2013. szeptember 17., kedd Ára: 1,50 lej (előfizetőknek 0,88 lej) lökül Nagy előrelépés történt tegnap a ma­rosvásárhelyi Szász Albert Sportlíce­um életében, sokéves várakozás után megoldódtak a teremgondok, tegnap végre egyetlen helyszínen kezdte a tanévet az iskola összes diákja. (Épületavatót is tartottak a Sportlíceumban) 5. oktal A kiállítás „kereteként” Boros Tetű és Olimp karikatúrái szegélyezik a beérkezett anyagot, melynek kap­csán a főszervező elárulta: a tárlat előtt három héttel küldték ki a meghí­vókat, körülbelül száz pályamunkára számítottak. (Karikatúrák a Kultúrpalotában) 6. oktal A magyardellőiek és a szentmargittaiak álma teljesült, hogy ők is át tudnak járni a Maroson, hisz árvíz esetén körbe kellett menniük sőt volt olyan eset, hogy Bánd felől kellett megközelíteni a két települést, válaszolta kérdésünkre Si­mon István, Szentpál község polgármestere. (Megközelíthető immár Magyardellő és Margitta) Becsengetés 2013 Tanévnyitó a Bolyaiban Tudósításunk a 4. oldalon Fotó: Nagy Tibor OPTICA oPTOFARM fl í/fí/ic £20lK&ftOlP oPtBims Szolgáltatásaink: a kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgálatot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupillatágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármi­lyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egy­aránt (gyors, olcsó és precíz munkával) ,szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) Az 1918. December 1. sugárút 49 sz. alatti szemsebé­szeti járóbeteg-klinikánkon ultrahangos szürkehályog­­műtéteket végzünk foldabilis krisztalin beültetésével. Marosvásárhely: ^ Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 * 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351,0365/410-557 A Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 x Dózsa György utca 60. sz. Tel: 0265/265-205 Szász régen: M­iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta: A Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 A A Danubius Hotelben. Tel: 0745-633-082 Ha előfizet, jobban jár­ ,--------------------------------------------------------------­Ne érje be kevesebbel! NÉPÚJSÁG az igényes olvasó lapja! HETENTE HATSZOR! Fizessen elő! Előfizetési ár egy hónapra: 21,80 lej. biztosan megkapja, 40%-kal olcsóbb és havonta kétszer 10%-os árkedvezményt nyújtunk a személyi jellegű hirdetéseire. ! Szeptemberi gondolatok Becsengettek. Megkezdődött a tanítás. Szeptember közepén minden évben megszólal a csengő, s minden kis és nagyobb gyerek, szülő, nagyszülő szíve heve­sebben dobban meg erre a hangra. Körülbelül há­rommillió-kétszázezer iskolás és óvodás gyerek lépte át tegnap Romániában az iskola vagy óvoda küszö­bét. Az oktatási miniszter rendelete értelmében az idei tanév 36 hétből áll, ami azt jelenti, hogy 176 nap kell iskolába, óvodába menniük a gyermekeknek. Az első szünidő 2013. november 2. és november 10. kö­zött lesz az elemisták és az előkészítő osztályok szá­mára. A téli vakáció december 21-én, szombaton kezdődik, és 2014. január 5-én, vasárnap ér véget. Az idéntől a tanévet egyenlően osztják fel, a félévek közötti vakáció február elseje és 9-e között lesz, és - első alkalommal - húsvét harmadnapja is szabadnap lesz a tanulók számára. A második félév 2014. április 11-én ér véget, a tavaszi vakáció április 12-től ápri­lis 22-ig tart. Ezt követően a tanév június 20-án ér véget. A nyári vakáció 2014. június 21-én kezdődik, és 2014. szeptember 14-ig tart. Tegnap reggel Marosvásárhelyen derűs volt az ég, délelőtt kisütött a­ nap is, és igazi bágyadt, szőlőillatú kora őszi nap volt. A szerkesztőség felé alig lehetett átfurakodni a hivalkodó limuzinok, sok lóerős gépko­csik között, amelyekben gazdag emberek vitték cse­metéiket az iskolába. A hivalkodás eme látványa egy kisfiúról szóló vers sorait juttatta eszembe, aki „ így ősz felé” szomorú volt, sokat sírt, mert szegény volt. Mózes Edith (Folytatás a 3. oldalon) Szórványbástya-erősítés Ludas Matyi a Csipetkék előadásában Tudósításunk a 7. oldalon Fotó: Fábián András

Next