Népújság, 2014. szeptember (66. évfolyam, 199-224. szám)

2014-09-12 / 209. szám

2 NÉPÚJSÁG HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK 2014. szeptember 12., péntek r Sue­in Camelia Monica, a biztosítóház vezérigazgatója elmondta, hogy a Román Postával megkötött szerződés értelmében e hónap 3-ától az év végéig Maros me­gyében közel háromszázezer egészség­­biztosítási kártyát kézbesítenek az arra jogosultaknak. Mint elmondta, a közeljö­vőben csak a mikrocsipes, PIN-kódot tar­talmazó kártyákkal vehetők majd igény­be az ingyenes állami egészségügyi szol­gáltatások, ezért minden 18 év fölötti, egészségügyi biztosítással rendelkező ér­dekelt abban, hogy azt időben megkapja. A postával kötött szerződés értelmében a postások két alkalommal keresik meg a címzetteket. Ha nem találják otthonuk­ban, írásos értesítést hagynak, jelezve a küldemény tartalmát is. Abban az eset­ben, ha a tértivevénnyel érkező külde­ményt a címzettje nem tudja felvenni, 20 nap elteltével visszakerülnek a megyei biztosítóházhoz, ahol majd személyesen kell igényelni azokat. A vidéki településeken élőknek, de az idősek számára is könnyebbséget jelent a helyi postahivatalokban való biztosítási kártya felvétele, amihez a személyazonos­sági igazolvány felmutatása is szükséges. Az intézmény vezetősége felkéri mind­azokat, akik jogosultak az egészségbizto­sító kártyákra, ne hanyagolják el birtoká­ba jutni saját helységükben, illetve annál a postahivatalnál, amelyikhez tartoznak. Az elhunytak kártyáit visszavonják. Tegnap a Maros Megyei Egészségbiztosító székhelyén sajtótájé­koztató keretében ismertették az országos egészségbiztosító kártyák kézbesítésének módozatát, valamint azok fontosságát a bevezetésre váró új típusú egészségügyi ellátás terén. A postások kézbesítik az országos egészségbiztosítási kártyákat Kufuiíffli­kére*1­étiéül ^■»7/4 | IMa [VIÁI^IA, 12., péntek holnap KORNÉL napja. A Na kel KORNÉL: latin nemzetségnév 16­ 6 óra 55 perckor vidílléséből keletkezett. Jelentése lenyugszik ’ vagy somfa, vagy szarv. 19 óra 40 perckor. • • • Az év 255. napja, ^• hátravan 110 nap. IDŐJÁRÁS VALUTAÁRFOLYAM Napos idő BNR - 2014 szeptember 11. Hőmérséklet: LIU/ 1 EUR 4,4196­­ USD 3,4197 max.: 28 C° A­V min.: 140 100 HUF 1,4050 10 ARANY 137,0064 ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS! Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő hónapra a Népújság szerkesztőségében, Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám, 2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, tel 0742-828-647, naponta 8-14 óra között, szombat - vasárnap zárva. MEGYEI HÍREK Kezdődik az új tanév A Maros Megyei Tanfelügyelőség kiemelt fontossá­got tulajdonít az ifjú nemzedék magas színvonalú képzésének, a kulturális és erkölcsi értékek közvetí­tését a megyében működő oktatási intézmények min­denkori feladatának tekinti. A 2014-2015-ös tanév­ben az előkészítő és első osztályos kisdiákoknak azt kívánják, hogy a tanulás iránti lelkesedésük, kíváncsi­ságuk és elkötelezettségük mindvégig töretlen ma­radjon. A tanfelügyelőség vezetősége az új tanév kezdetén minden diáknak kimagasló tanulmányi eredményeket, a pedagógusoknak pedig sikeres munkát kíván. Tanévkezdés a Bolyaiban A Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium tanévnyitó ünnepsége szeptember 15-én, hétfőn 9 órakor kezdődik az iskola udvarán. A diákok­nak legkésőbb 8.45 órakor kell megjelenniük a tanév­nyitón. A főkaput reggel 8 órakor nyitják ki. Az iskola vezetősége sok sikert, eredményes munkát kíván az új tanévben. Erdélyi és magyarországi citerások találkozója A Jeddi önkéntes Szervezet és a Pro Provincia Egyesület szervezésében szeptember 20-án 12 óra­kor citeratalálkozót tartanak, amelyre erdélyi és ma­gyarországi citerásokat várnak. A rendezvény szín­helye a rendi művelődési ház. Pánsíphangverseny Vasárnap, szeptember 14-én este 7 órától a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban Kegye János pánsípművész hangversenyére várják az érdeklődőket. Kutyakiállítás a Ligetben A hét végén, szeptember 13-án, szombaton és 14- én, vasárnap zajlik a Dracula Golden Trophy nevű nemzetközi kutyakiállítás, Kelet-Európa legismertebb ilyen jellegű rendezvénye Marosvásárhelyen, a Liget­ben. A kiállításra többek között Magyarországról, Lengyelországból, Csehországból, Oroszországból, Ukrajnából, Norvégiából, Finnországból, Svédország­ból, Észtországból, Ausztriából, Olaszországból, Szerbiából, Horvátországból érkeznek, és 150 ebfaj­tát mutatnak be. További részletek a draculagoldentrophy.ro honlapon. Hőlégballon-fesztivál Vármezőben Idén szeptember 26-28. között IX. alkalommal szer­vezik meg Vármezőn a hőlégballon-fesztivált. Az or­szágszerte ismert eseményre hazai és külföldi csapa­tok jelentkezését várják. Érdeklődni a paradabaloanelor.ro honlapon lehet, a jelentkezési szándékot a vandorfogado@yahoo.com e-mail cí­men is jelezhetik. Előadás a magnapress módszerről Minden hétfőn 17 órától az egészséggel kapcsolatos előadást tartanak a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Erzsébet-termében. Az ér­deklődők a magnapress módszer alkalmazását is­merhetik meg. Szakács, otthoni idősgondozó és német kezdő nyelvtanfolyam indul A Tabula Felnőttképző Központnál a szakácsképzés megnyitójára szeptember 15-én kerül sor, a német kezdő nyelvtanfolyam szeptember 16-án, az otthoni idősgondozó képzés szeptember 19-én indul. Szep­tember folyamán a következő képzésekre lehet be­iratkozni: angol és német haladó nyelvtanfolyamok, könyvkötő-, logisztikai ügyintéző-, virágkötő-, pincér- és menedzserasszisztens-képzések, ugyanitt mun­kahelyi elsősegélynyújtó tréningre kerül sor. A hallga­tók a tanügy- és a munkaügyi minisztérium által elis­mert oklevelet szereznek, amely az Európai Unió or­szágaiban is érvényes. Hallgatói kérésre Europass­­keretrendszerbe illeszkedő bizonyítvány-kiegészítő is igényelhető. Az érdeklődők kérjék most az ingyenes tájékoztatót a Tabula Felnőttképző Központ titkársá­gán (Marosvásárhely, 1918. December 1. út 86 . szám) hétköznaponként 9-17 óra között. Telefon­szám: 0365/430-148, mobilszám: 0743-476-373, honlap:www.atab.ro Hírszerkesztő: Mezey Sarolta IV. Körtvélytáji Kulturális Napok Kétnapos rendezvénysorozatot szerveznek a IV. Körtvélyfáji lesz, ahol a körtvélyfáji gyermekek mutatnak be műsort, este Kulturális Napok alkalmával. A faluünnep holnap 10.30 órakor koncertekre kerül sor. Vasárnap 11 órától istentisztelet lesz, kerékpár- és rollerversennyel kezdődik, 14 órakor pedig az is- majd gulyásfőzés, tortasütő verseny, sörivó verseny és kora udvarán óvoda- és kopjafaavató ünnepélyre kerül sor az töltöttkáposzta-evő verseny. Kiosztják a Tiszta utcák, rendes integrált falufejlesztési projekt részeként megépített új napközi- porták díjakat is. A néptáncegyüttesek után koncertek követ­óvoda avatására. A beruházás értéke megközelítőleg 200.000 köznek, fellép többek között a magyarországi Motiva zenekar, euró - nyilatkozta Kolcsár Gyula polgármester. A falunapok Az est tűzijátékkal zárul, hivatalos megnyitója a kultúrotthon mellett felállított színpadon (antalfi) A labdarúgó­­­liga 7. fordulójának televíziós közvetítési rendje Szeptember 12., péntek: * 18.30 óra, Look TV: Brassói FC - Concordia Chiajna * 21.00 óra, Look TV: Steaua Bukarest - Medgyesi Gaz Metán Szeptember 13., szombat: * 18.30 óra, LookPlus TV, DolceSport: Viitorul Voluntari - Karácsonk­i Csab­a * 21.00 óra, Look TV: Kolozsvári CFR - Astra Giurgiu Szeptember 14., vasárnap: * 16.00 óra, LookPlus TV, DolceSport: Jászvásári CSMS - Marosvásárhelyi ASA * 18.30 óra, Look TV: Rapid Bukarest - Kolozsvári U * 21.00 óra, Look TV: Botosani FC - Dinamo Buka­rest Szeptember 15., hétfő: * 18.30 óra, Look TV: USK Craiova - Otelul Galac * 21.00 óra, LookPlus TV, DolceSport: Pandurii Tg. Jiu - Petrolul Ploiesti Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács táma- az erdélyi magyarok elvárnak a román ál­­gatásáról biztosítja az EMNP államelnök- lámtól. Kedves marosvásárhelyiek, táma­­jelöltjét, Szilágyi Zsoltot, aki reményeink lassák önök is aláírásukkal az erdélyi ma­­szerint visszaadhatja az erdélyi magyarok gyarok önrendelkezési jogát képviselő szavazási kedvét. Szilágyi Zsolt világosan és államelnökjelöltet, Szilágyi Zsoltot! egyértelműen fogalmazza meg mindazt, amit Cseh Gábor EMNT Maros megyei elnöke !------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ A CARIT­ SAN POLIKLINIKA (Mihai Viteazu utca 42.) rendelőjében dr. Lázár Erzsébet főorvos holnap 10-12 óra között továbbra is ingyenes hematológiai és belgyógyászati ellátást biztosít a kisnyugdíjasoknak, az árváknak és a rászorulóknak. A Népújság 2014. szep­tember 11-i számában megjelent Nagyernyében felavatták a Péter lakóott­hont című írásunkban saj­nálatos elírás történt. A cikkben szereplő személy neve helyesen: Kathy Tedd. A szerző az érintett elnézését kéri, akiknek személyes adatai időközben megváltoztak, újakra cserélhetik. Kérdésünkre, miszerint a kártyaleolva­sók beszerzését támogatja-e a biztosító, nemleges választ kaptunk. Amint az igaz­gató elmondta, az egészségügyi ellátást végző családorvosok, laboratóriumok, gyógyszertárak saját költségükön kell be­szerezzék a kártyaleolvasókat, melyek ára 60-350 lej közötti, és jelenleg az in­tézmény honlapján tizenötféle ajánlat ta­lálható. A kártyák gyakorlati hasznáról ér­deklődve az idő és anyagi kiadások csök­kentését nevezte meg a biztosítóház vezető­je, mondván, hogy az eddig gyakorlatba ül­tetett projektek: az egészségbiztosító kártya, az elektronikus dosszié és számla, az online kapcsolattartás az egészségügyi ellátó­­rendszerrel, melyek révén kiiktatták a tí­pusnyomtatványok használatát, megtaka­rítást jelent a biztosítóháznak. Szer Pálosy Piroska Hétvégi sportműsor LABDARÚGÁS. Az 1. liga 7. fordulójában a Marosvá­sárhelyi ASA vasárnap délután 4 órától Jászvásáron játszik. A 3. liga V. csoportjában érdekelt Maros megyei csapatok programja: Radnót - Fugyivásárhely, Magyargáld - Szászrégeni Avántus. A 4. ligás bajnokság 5. fordulójának műsora: ma délután 5 órától: Marosvásárhelyi Gaz Metán - Szováta (Trans-Sil stadion, 2-es pálya), Kisikland-Mezőbergenye - Búzásbesenyő (meggyesfalvi pálya), Nyárádszereda - Marosoroszfalu; szombaton délelőtt 11 órától: Kutyfalva - Szászrégeni Gliga Companies, Segesvár - Dános, Mezőmé­hes - Marosvásárhelyi MSE, Dicsőszentmártoni Unirea Tricolor - Marosludas, Marosvásárhelyi ASA II - Náznánfalva (Trans-Sil stadion, 2-es pálya), hétfőn délután 5 órakor: Nyárádtő - Nagysármás. KOSÁRLABDA. A Marosvásárhelyen zajló négycsapatos férfitorna mai és holnapi műsora: ma 18 órától: Energia Tg. Jiu - Maros KK 2; 20 órától: Maros KK 1 - Kolozsvári U BT; holnap 10.30 órától: Kolozsvári U BT - Energia Tg. Jiu; 12.30 órától: Maros KK 1 - Maros KK 2. Helyszín a li­geti sportcsarnok. Az Aquaserv szolgáltat a Belvedere negyedben is Az Aquaserv átveszi a marosvásárhelyi Belvedere lá­­nyokat, amelyeket szeptember 30-ig a szükséges k­atok­­kanegyedbeli vízszolgáltatást. A vállalat munkásai már­kal együtt be kell nyújtaniuk a cég Kós Károly utca 1. kedden a helyszínen tartózkodtak és szórólapokat ős­­­szám alatti irodájába. Bővebb tájékoztatást az Aquaserv tettak a lakók tájékoztatása végett. Ugyanakkor az óra- 0265/208-888-as, illetve a 08-008-888-as, a­kát leolvassák, és lepecsételik az aknában található be- Romtelecom-hálózatban ingyenesen hívható számon rendezéseket. A lakóknak ki kell tölteniük a nyomtatva- nyújtanak. Kirándulás nyugdíjasoknak A nyugdíjasok egyesülete történelmi témájú kirándulást szervez októ­ber 3-5-én Budapestre és a Dunakanyar festői szépségű településére, Vi­­segrádra. Az érdeklődők hétfőtől péntekig 10-13 óra között iratkozhat­nak fel az egyesület Bolyai tér 36. szám alatti székházában. Régiségkiállítás és műtárgyaukció A Góbé Art Aukciós Ház szeptember 12-14. között régiségvásárt szervez a Maros Mail áruházban. A vásár keretében tartandó műtárgy­aukción jó nevű festők alkotásaira tehetnek ajánlatot a művészetkedve­lők. Bővebb tájékoztatást a 0770-187-356-os telefonszámon nyújtanak. Egy fiatal elhagyta a baleset színhelyét Szeptember 9-én 9 órakor közúti baleset történt a marosvásárhelyi Szabadság és a Milcov utca kereszteződésénél, ahol egy 75 éves kerékpárost a gyalogátjárón ütöttek el. Másnap a rendőrség azonosította az elkövetőt egy 25 éves marosvásárhelyi fiatal személyé­ben. Az elkövető nevére súlyos testi sértés okozásáért és a baleset színhelyének elhagyá­sa miatt dossziét állítottak össze. Támogassuk közösen Szilágyi Zsoltot! Helyesbítés

Next