Népújság, 2015. szeptember (67. évfolyam, 198-223. szám)
2015-09-12 / 208. szám
Maros megye legolvasottabb napilapja Közterületen, parkolóban „felejtett” autókat gyűjtöttek össze Két, a közterületet hosszú ideje jogtalanul foglaló, a közlekedést akadályozó és roncsnak számító gépkocsit szállított el tegnap Marosvásárhelyen a helyi rendőrség. A jövő héten további nyolc járművet visznek el. Menyhárt Borbála Egy emelőszerkezettel felszerelt járművel indultak el tegnap a helyi rendőrség csapatai, hogy lakossági bejelentés nyomán két gazdátlannak tűnő gépkocsit elszállítsanak. A Tudor negyedben, a Munka és Jeddi út találkozásánál hagyott járművet már hónapok óta nem mozdította el a tulajdonosa, szinte a sarkon parkolta le, akadályozva a közlekedést, a parkolást. A másik, már roncsnak számító autó a Kövesdombon, a parkolóban állt szintén hónapok óta. A helyszínen Claudiu Maior alpolgármester elmondta, a feketelistán jelenleg tíz jármű szerepel, jövő hét folyamán további nyolc gazdátlan autót szállítanak el. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője kifejtette, az esetek nagy részében a lakók vagy a tulajdonosi társulások jelzik, hogy a környéken olyan járművek vannak, amelyeket akár évek óta nem mozdított el a tulajdonos, foglalják a közterületet, az ottlakók pedig nincs ahol parkoljanak. A városi önkormányzat a helyi rendőrség által évente kétszer, tavasszal és ősszel szervez hasonló akciót, amikor is elszállítják a problémás gépkocsikat. - Általában egy-egy alkalommal közel 100 ilyen járműről szerzünk tudomást, és ezek 90 százalékát a felszólítás nyomán elviszi a tulajdonos; a fennmaradó 10 százalékot mi szállítjuk el, a 2002. évi 421-es számú törvény előírásainak megfelelően - mondotta az igazgató. Általában több mint egy éve közterületen „felejtett” járművek esetében lépnek, és inkább akkor. (Folytatás a 2. oldalon) Fotó: Nagy Tibor OPTOFARM A látás szakértője Szolgáltatásaink: kontaktlencse-felírás és rendelés ~ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgálatot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupillatágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) ,szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) Marosvásárhely: A Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 x 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 x Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 x Dózsa György utca 60. sz. Tel: 0265/265-205 Szászrégen: x Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta: x Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 x A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 Horváth Szekeres István karikatúrája OPPORTUNIST; 2015. szeptember 12., szombat LXVII. évfolyam 208. (19099.) sz. Ára: 1,50 lej (előfizetőknek 0,88 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Utólagos „összehangolás”? Ezért van az, hogy a korábban elhelyezett vezetéket a hivatal terveihez igazodva helyenként el kellett költöztetni. A M. Viteazul utcában még hátravan mintegy 1 km gázvezeték és bekötés cseréje, a vállalat várja az újabb járdafeltörési engedélyt a polgármesteri hivataltól. ______________ 2. Segített az eligazodásban Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. ________________3. A város, ahol... Első egyéni tárlata után közel négy évtizeddel állt ismét marosvásárhelyi közönsége elé Katona Szabó Erzsébet.... Tónusokat, formákat csoportosítva, gondolati egységeket, érzelmi, hangulati súlypontokat kialakítva, méretbeli végleteket merészen társítva teremt harmóniát a három egymásba nyíló teremben. _______________5. Premierek, turnék és vendégjátékok A főtéri magánteátrum második évada különös jelentőséggel bír a társulat számára: az állandósodást, a stabilitást jelképezi. __________________________6.