Népújság, 2015. december (67. évfolyam, 275-297. szám)
2015-12-03 / 276. szám
Maros megye legolvasottabb napilapja• Büntetőadóval sújtanák az elhanyagolt épületek tulajdonosait Ötszörösen fizethetnek? Marosvásárhely polgármestere már évek óta hangoztatja, hogy sokszoros adót kellene kivetni azokra az ingatlantulajdonosokra, akik nem tatarozzák a város területén lévő épületeiket, amelyek rontják a városképet, és esetenként balesetveszélyes állapotban vannak. Egy tanácsi határozat alapján, ami decemberben kerül a tanácsosok asztalára, legtöbb ötszörösére emelheti a szóban forgó ingatlanokra kivetett adót a döntéshozó testület. A polgármesteri hivatal adóügyi osztályának vezetője, Eresei Ferenc kifejtette, az évek során több alkalommal is szóba került a probléma, viszont eddig az adótörvénykönyv nem tette lehetővé, hogy az adó többszörösét vessék ki az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosaira. A múlt heti városi tanácsülésen Soós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője elmondta, jelenleg az elhanyagolt ingatlanok terén az önkormányzatnak semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésére, hogy ösztönözze a tulajdonosokat, hogy a romos, akár életveszélyessé vált épületekkel valamit kezdjenek. Példának az Aranykakas épületét hozta fel, amelynek a volt tulajdonosa évekig tétlenül nézte, ahogyan az tönkremegy. A tanácsos szerint ezért fontos, hogy legyen egy eszköz a végrehajtó testület kezében, amivel úgymond tettre kényszerítse a tulajdonosokat. Az adótörvénykönyv most lehetővé teszi, hogy a helyi tanácsok legtöbb 500 százalékos adóemelést szavazzanak meg a szóban forgó ingatlanokra. A marosvásárhelyi tanács múlt heti ülésén napirendre került, a 2016. évi adókra és illetékekre vonatkozó határozattervezetben 500 százalékos adóemelés (Folytatás a 2. oldalon) A város birtokában is vannak ilyen jócskán elhanyagolt épületek Fotó: Nagy Tibor Menyhárt Borbála Üzleteink: ( ///í ráf ~ Kövesdomb, 1848. út 41 -43 sz., a posta mögött ■ I* | | | Vil “ Mini Intershop - a November 7. piacnál ^ V ) | | | | I - Nonstop Intershop - Tudor, 1918. December 1. út 175. sz. Mostantól online is lehet vásárolni a www.intershopms.ro webcímen. Ha 50 lej felett rendel, ingyenes a házhoz szállítás és kap ajándékba egy 2 lej üveges ásványvizet. Több információ: tel 0751-138-177. Minden pénteken a legolcsóbb friss baromfihús a városban! Friss alsó és egész csirkecomb csak 8,55 lej/kg, friss felső csirkecomb 7,95 lej/kg,friss farhátas csirkecomb 6,89 lej/kg, friss pulykafarhát 2,89 lej/kg, friss kacsafarhát 2,95 lej/kg, friss egész kacsa 13,95 lj/kg, friss kacsacomb 23,95 lej/kg, friss csirkemáj szívvel 7,95 lej/kg és friss csirkeszárny csak 6,55 lej/kg, friss pulykaszárny 9,89 lej/kg! Família cémácska 200 g 2,69 lej, Babjak cémácska 1,89 lej, Balogh tészta 400 g csak 1,15 lej, Medo zöldbab 720 ml 3,19 lej, Medo zöldborsó 420 g 2,65 lej, Medo kukorica 340 g 1,75 lej, Aranymező napraforgóolaj (11) 4,75 lej. Szentkirályi szénsavmentes ásványvíz 51 csak 4,49 lej, 21 Mizse eredendően lúgos ásványvíz csak 1,39 lej, Szentkirályi húsmentes és enyhe csak 1,79 lej, Törley pezsgők (750 ml) 14,95 lej, 2,51 import Pepsi 4,89 lej, 2,51 import narancsos Mirinda üdítőital 4,89 lej, 2,51 import ZNP üdítőital 4,89 lej, Benei nápolyi többféle ízben 250 g csak 2,49 lej, Pepsi 330 ml 1,59 lej, Tokaji bor (furmint és hárslevelű, 0,75 l) 7,95 lej, Varga bor (egri bikavér, 0,751) 7,95 lej, Monster Assault/Rehab energiaital 0,51 csak 2,95 lej, Joal gyerekzoknik 3,95 lej. Meridian zoknik felnőtteknek többféle méretben. Meridian harisnya több méretben 6,89 lej, London thermal férfizokni 4 lej. Újra kapható boltunkban Németországból hozott kiváló minőségű áru: édességek, kozmetikai cikkek, tejtermékek. Gyorsfagyasztott termékek:gombócok (túrós, barackos, szilvás) 6 lej/kg, zöldborsó 5,90 lej/kg^^^^H zöldségkeverékek (Hajdú, 2015. december 3., csütörtök LXVI. évfolyam 276. (19167.) sz. Ára: 1,50 lej (előfizetőknek 0,88 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Előzetesben a feltételezett terrorista A bukaresti táblabíróság kedden, kevéssel éjfél előtt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsít. ________________3. Számos diszkrimináció éri a HIV-fertőzötteket A mindennapi életben manapság is folyamatosan hátrányos megkülönböztetés éri a HIV-fertőzötteket, ezért a legtöbben arra kényszerülnek, hogy titokban tartsák állapotukat. ________________4. A disznóhús vizsgálata kötelező Ahhoz, hogy a nagy eseményt semmi ne árnyékolja be, elengedhetetlen a sertéshús vizsgálata, hiszen a trichinellával fertőzött hús fogyasztása súlyos következményekkel jár. __________ 4. Megnyugtató kézi hímzés A vámosgálfalvi Szász Hordója panzió és étterem udvarán három hétig tartó, karácsonyi vásárral egybekötött rendezvénysorozat zajlik. __________7. _________________________OfjpcaSti0o Hagyaték balról Benedek István Jövőre a választások megnyerésére készülnek a frissen ellenzékbe vonult szociáldemokraták. A párt egyelőre még szabadlábon levő elnöke erről egy televíziós adásban beszélt, ahol a bértörvény is szóba került, amit állítólag a parlamentben készülnek ismét benyújtani. Ettől egyelőre nem kell tartanunk, a választásokon pedig esélyesek lesznek, mert az új kormány is ezen dolgozik egyelőre. Mert azzal, hogy a galuskát nyelő liba módjára programba vették a teljes közszféra béremelését, leginkább a szocdem szekeret tolják, még akkor is, ha a javaslatotmindenki megszavazta a parlamentben. Mert a volt kormánypárt tudja a legeredményesebben közvetíteni ennek a „jótéteménynek” az üzenetét a választók felé, ő rendelkezik a legnagyobb befolyással a fősodratú médiában. Pedig egy pártatlan, az ország érdekét védő államelnöknek legalább vissza kellett volna küldenie a parlament elé megfontolásra ezt a javaslatot, amelyről semmilyen pénzügyi hatástanulmány nem készült, egy párton kívüli technokrata kormánynak pedig legalább annyit illett volna mondania ez ügyben, hogy nem szívesen hajt végre ilyen, szakmailag átgondolatlan (Folytatás a 3. oldalon)