Népújság, 2016. augusztus (68. évfolyam, 176-201. szám)

2016-08-02 / 177. szám

Maros mesye legolvasottabb napilapja­ 2016. augusztus 2., kedd LXVIII. évfolyam 177.(19365.) sz. Ára: 1,50 lej (előfizetőknek 0,88 lej) A vakációban sem áll meg az élet Gazdag program az iskolában A nyárádgálfalvi Szentiváni Mihály Álta­lános Iskolában nyáron sem szünetel­tek. Gáspár Ildikó igazgatónak és a lelkes tanári közösségnek köszönhetően olyan programokat kezdeményeznek, amelyek kiegészítik a tantervben sze­replő ismereteket. Vajda György Az iskola ad otthont immár tíz éve a július első hetében megszervezett vakációs bibliahét­nek, amelyet nemzetközi szinten a holland KOEN Alapítvány koordinál. Ez azt jelenti, hogy a szervezők minden évben kitalálnak egy közös témát, amelynek kapcsán a bibliából vett történetek apropóján a keresztény hitben és er­kölcsben nevelik a résztvevőket. Az idei tábor alapkérdése a „szeretsz-e engem?” volt. Azért választották ezt, mert, bár elcsépeltnek tűnik a téma, manapság sokszor nem vesszük észre, hogy a megélhetési hajszában a családokban a legfontosabbra nem figyelünk oda: a szeretetre. Sok esetben ezt a szülő-gyerek viszonyban a felnőttek ajándékokkal, más pótcselekvéssel igyekeznek helyettesíteni. Nem beszélve azok­ról az esetekről, amikor a szülők külföldön dol­goznak, és a személyes együttlétet a világhálón próbálják pótolni. A tábor érdekessége az volt, hogy három és fél évestől tizenhat évesig vettek (Folytatás a 6. oldalon) Fotó: Vajda György OPTICA OPT A látás szakértője Szolgáltatásaink:­­ kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felsze­relve, ahol teljes szemvizsgálatot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel vé­gezzük (kellemetlen pupillatágítás nélkül, távolsági fotó­zással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) , szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) , új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra , terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memó­ria-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Marosvásárhely, ^ Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 A 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557­­*­ Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 x Dózsa György utca 60. sz. Tel: 0265/265-205 A Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szászrégen: Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta: Fő út 106. sz. Tel: 0265/577-282 . A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 A kard hősét ünnepelték Héjjasfalván és Székely­­keresztúron Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepé­lyére, hanem a felemelő büszkeség él­tető alkalmára jelentünk meg ma itt. A segesvári csata 167. évfordulóján nem­csak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetet­len..., hiszen „a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybe­esett, és egybe is fonódott elválasztha­tatlanul"- hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen. Bodolai Gyöngyi A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány (Folytatás az 5. oldalon) A dzsihadisták Oroszországot fenyegetik egy videofelvételen Oroszország elleni dzsihádra (szent háborúra) szólította fel tagjait egy vi­deofelvételen az Iszlám Állam (IÁ) ter­rorszervezet, a Kreml hétfőn megerősítette, hogy folytatja a terroriz­mus elleni harcot. Törvénytelen módon történt az orvosok béremelése Dr. Mihai Negrea tavaly novemberben nyújtott be panaszt az illetékes állami intézményekhez, azt állítva, hogy disz­kriminatív módon emelték a béreket az állami egészségügyi rendszerben. 4 39 diák még beiskolázásán A magyar tannyelvű osztályok közül az említett segesvári középiskola ma­tematika-informatika szakán 12, filoló­gia, illetve természettudomány szakon 4-4 hely maradt. ____________5. A szépet továbbadni A csészéken rózsa, tulipán, az életfa­unda, az üzenetet vivő madár alakjai rajzolódnak ki feketén. S máris előke­rül a kemencéből egy kockás tányér, amelyen már a színek is meg­vannak. Ha fordul a kocka... Mózes Edith Az utóbbi napok „ bomba- ” és „sokk- ” híreként haran­gozták be a kereskedelmi televíziók, hogy a szenátus, il­letve a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Párt (ALDE) elnöke azt találta ki, hogy előre hozott parlamenti választásokat kellene tartani októberben, „ megfelelő me­teorológiai körülmények között Ehhez azonban szerinte a parlamentnek testületileg le kellene mondania. Az ötlet azután pattant ki a fejéből, hogy a kormányfő a parlamenti választások időpontjának december 4-ét vagy 11-ét javasolta. Az ALDE-nak egyik időpont sem jó, egy­felől, mert december elseje nemzeti ünnep, utána jön hato­­dika, „az ortodoxok nagy ünnepe”, 11-én pedig „ki tudja, milyen időre lehet számítani”, lehet, hogy nagy hó lesz... A liberálisok szerint sem jó az első időpont, mert a nem­zeti ünnepet követő szabadnapok után nem igazán lesz az embereknek kedvük szavazni, legfeljebb a 11-i dátum el­fogadható. A volt államelnök, Traian Basescu pártja pedig egye­nesen november végét, sőt 30-át találná megfelelőnek. Számukra még az sem akadály, hogy 30-a szerdára esik. Visszatérve a szenátus elnökére: azt mondta, pártja kép­viselői készek a lemondásra, viszont a parlament tagjainak (Folytatás a 3. oldalon) 6.

Next