Népújság, 2017. január (69. évfolyam, 1-24. szám)

2017-01-14 / 10. szám

NÉPÚJSÁG JANUÁR 14., szombat A Nap kel 8 óra 3 perckor, lenyugszik 17 órakor. Az év 14. napja, hátravan 351 nap. * IstenV­értese'/ Ma BÓDOG, holnap LÓRÁNT, LORÁND napja. LÓRÁNT: a germán Rolandból alakult, eredeti jelentése: vak­merőségével dicsőséget szerzett harcos. A név régies változata a Loránd. VALUTAÁRFOLYAM BNR- 2017. január 13. TeUR 4,4920 1 USD 4,2204 1Ö0HUF 1,4599 1 g ARANY 162,5395 IDŐJÁRÁS Változó idő Hőmérséklet: max. 1 °C min. -3 °C Bányászjárás Kihallgatták Miron Cozmát A Főügyészségen hallgatták ki Miron Cozmát, a Zsil-völgyi bányászok egykori vezetőjét pénteken. Cozma ellen az embe­riesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indítottak el­járást a bányászjárás ügyében. Miron Cozma a Főügyészségre belépése előtt úgy nyilatko­zott: nem fél az ügyészségtől, csak az Istentől, és szerinte az igazságszolgáltatás eszméjét lábbal tiporták azok, akik politikai parancsra cselekednek. „Hogyan lehetséges, hogy azok az ügyészek, akik most is nyomoznak, 1990-ben az Egyetem téren lévőket vizsgálták ki, egyesek parancsára le is tartóztatták az Egyetem térieket, most meg ugyanazok az ügyészek nagy tá­mogatói az Egyetem térnek? Ezt hogy magyarázzák önök?” - tette fel a kérdést Cozma. Az 1990-es bányászjárás ügyében emberiesség ellen elkö­vetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárást indított a Fő­ügyészség Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Magureanu ellen is. Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult továbbá az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt fő­ügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egy­kori vezetője ellen. Marian Lazar katonai ügyész nyilatkozata értelmében 1990. június 11 -e és 15-e között a gyanúsítottak „általános és mód­szeres támadást” szerveztek és vezettek a civil lakosság, a bu­karesti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a Védelmi Minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más mun­kásokat. Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti táma­dás nyomán négy ember életét vesztette, 1.272-en megsérültek, 1.242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguk­tól. Bűnügyi eljárás indult még az ügyben - többek között - Ad­rian Sârbu miniszterelnöki kancelláriavezető és kormányfői ta­nácsos, valamint Miron Cozma, a Zsil-völgyi Szabad Bányászszakszervezetek Ligájának vezetője ellen is, akik - az ügyészek szerint - csatlakoztak a civil lakosság ellen intézett módszeres támadásokhoz. Közel 300.000 használt személygépkocsit írattak forgalomba tavaly Romániában, 19 százalékkal többet, mint 2015-ben. Az adatokat a gépjármű­bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó or­szágos igazgatóság (DRPCIV) tette közzé. A hivatalos statisztikák szerint 297.290 használt jármű­vet jegyeztek be Románia területén. A legtöbben Volkswagen márkájú autót vásároltak má­sodkézből, 84.817 darabot, ami 18,41 %-kal több, mint 2015- ben. 47.903 darab Opel márkájú autót jegyeztek be 2016- ban az ország területén. A harmadik legnépszerűbb gyártó a Ford, amelyből 33.024 darabot vásároltak tavaly a romániai lakosok. Több mint 10.000 egységet jegyeztek be a hatóságok a BMW, Audi, Skoda, Renault és Merce­des-Benz autómárkákból is. A másodkézből vásárolt autók listájának végén az Infiniti (29 darab), a Cadillac (24 darab), a Maserati (20 darab), az MG (18 darab) és a Rolls Royce (17 darab) áll. A DRPCIV statisztikája szerint a 94.919 eladott darab­bal 16,95 százalékkal nőtt az új személygépkocsik eladása, míg 2015-ben 81.162 új autót adtak el. Öregedő autópark Vizsgálat a hírszerző szolgálatnál Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője csütörtökön különleges bizottság létrehozását rendelte el, amely kivizsgálja a Florian Coldea tábornokról a sajtóban megjelent információkat. A tábornokot a vizsgálat lezárásáig rendelkezési állományba helyezték - írja a SRI közleménye. A közlemény szerint Coldea hatáskörét Eduard Hellvig veszi­­ át. A közlemény leszögezi, hogy a SRI „a nemzetbiztonság ér­dekében” végzi küldetéseit. „A SRI saját belső mechanizmust dolgozott ki, amely fényt derít az esetleges törvényszegésekre. A szolgálat vezetője alá rendelt struktúrák, valahányszor erre szükség van, ellenőrzik a törvények és a katonai rendszabályok betartását, és ezt követően meghozzák a megfelelő intézkedéseket. A szolgálat rendkívül fontosnak tekinti a törvényesség elvét, amely a SRI egész mű­ködését szabályozza” - teszi hozzá az idézett forrás. (Agerpres) HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK Nagy Székely Ildikó A mezőbándi műszaki líceum az egyetlen olyan Maros megyei tanintézet, amelyet belefoglaltak a diákok élelmi­szercsomaggal való támogatására vagy étkeztetésére vo­natkozó, kísérleti jelleggel indított országos programba. A 2016-2017-es tanév elején indított program célja az isko­laelhagyás megfékezése. A programban országszerte 50 tanintézet vesz részt, kö­zöttük a mezőbándi műszaki líceum, amelynek 809 diákja számíthat támogatásra. Az intézkedésről szóló kormányrendelet szerint a nehéz anyagi helyzetben levő diákok napi 7 lej értékben része­sülnek élelmiszer-támogatásban vagy meleg ebéd­ben. Az érintett települések önkormányzatai az ál­lamkasszából kiutalt összegeket fordíthatják erre a célra. Az ügyben Horváth Árpádot, Mezőbánd alpolgármeste­rét kerestük meg. Az alpolgármester elmondta, hogy az ön­­kormányzatnak megvan az anyagi fedezete a program beindítására. Jelenleg az alkalmazási normákat várják, ezt követően pedig versenytárgyalás útján választják ki a diá­kok meleg ebédjét biztosító céget. A kormányrendelet szerint, amennyiben a program si­keresnek bizonyul, az új tanévben szélesebb körben is ki­terjesztik. Meleg ebéd bándi diákoknak Jövő héten az EP Strasbourg­ plenáris ülésén Vita 2017 kihívásairól Az Európai Parlament jövő heti strasbourgi ple­náris ülésén egyebek mellett vitára kerül sor a máltai EU-elnökség prioritásairól Joseph Muscat miniszterelnökkel. Mózes Edit. Az EP-képviselők szerda reggel vitatják meg az Európai Tanács soros elnökségét a következő fél évben betöltő Málta prioritásait az ország miniszterelnökével. Az első máltai elnökség legfontosabb feladatának a kö­vetkező ügyek előremozdítását tekinti: migráció, egységes piac, biztonság, társasági befogadás, szomszédságpolitika és tengeri kérdések. A képviselők visszaküldhetik a pénzmosásban érintett országok feketelistáját Az európai parlamenti képviselők valószínűleg vissza­utalják a Bizottsághoz a terrorizmus finanszírozása szem­pontjából kiemelt kockázatot jelentő országok feketelistáját. A csütörtökön szavazásra bocsátott állásfog­lalás-tervezet szerint a lista nem teljes, és ki kellene egé­szíteni az adózási bűncselekményeket elősegítő államok és területek nevével. A listán 11 ország szerepel, köztük Afganisztán, Irak, Bosznia-Hercegovina és Szíria, amelyek a Bizottság sze­rint egyáltalán nem lépnek fel kellő mértékben a pénzmo­sás és a terrorizmus finanszírozása ellen. Az ezekből az ál­lamokból származó egyéneknek és jogi személyeknek a szokásosnál szigorúbb ellenőrzéseken kell átesni, ha az Eu­rópai Unióban akarnak gazdasági tevékenységet folytatni. A parlament szerdán, január 19-én szavaz erről. Ha az EP leszavazza a listát, akkor a felülvizsgálat idejére a korábbi lista marad érvényben. Vita Junker és Tusk elnökökkel a legutóbbi csúcsról és 2017 kihívásairól A képviselők szerdán az Európai Bizottság és az Euró­pai Tanács elnökével folytatott vitán elemzik a decemberi csúcs eredményeit és az idei év legfontosabb feladatait. A vita elsősorban a kül- és belbiztonságról, a munka­hely-teremtésről, a migrációról, a Brexitről, az orosz kap­csolatokról, Ukrajnáról és a ciprusi újraegyesítési folyamatról szól. Ezek mellett a parlament csütörtökön sza­vaz az alapvető szociális jogokról, vitát folytat (szerdán) a fagyoskodó menekülteknek kiutalandó gyorssegélyről. Ugyancsak szerdán kerül napirendre a terrortámadások megelőzéséről szóló vita, illetve az emberi jogok Indoné­ziában, a Közép-afrikai Köztársaságban és Burundiban. (Forrás: az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon) 2017. január 14., szombat Folytatódik a Kós Károly Akadémia Alapítvány előadás-sorozata Mindennapi történelem Januártól folytatódnak Marosvásárhelyen a Kós Károly Akadémia Alapítvány nagy sikerű, történelmi tárgyú elő­adásai. Az akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve, megteremtse az erdélyi ma­gyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen. Az új előadás-sorozatnak kö­szönhetően egy másfajta magyar történelmet ismerhetünk meg. Ezúttal ugyanis nem a nagy csatákról, meghatározó eseményekről, társadalmi folyamatokról, hanem többek kö­zött az életmódról, a magyar gasztronómia alakulásáról, a férfi-nő kapcsolatról, a magyar öltözködésről és divatról, a közlekedésről, a magyar zene és tánc fejlődéséről lesz szó. A decemberig tartó, tíz előadást magába foglaló új soro­zat keretében a jelenkori magyar történelemkutatás olyan kiváló képviselői tartanak előadást, mint Gyáni Gábor aka­démikus, egyetemi tanár, Pető Andrea, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia doktora, egyetemi tanár, Romsics Imre etnográfus, a kalocsai Visky Károly Múzeum igazgatója, Kovács Kiss György PhD, a Korunk főszerkesztője, Paksa Rudolf PhD, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészet­tudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, Kótyuk Erzsébet PhD, a Semmel­weis Orvostörténeti Múzeum főosztályvezetője, Paládi-Ko­­vács Attila néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Néprajzi Intézet nyugalmazott főigazgatója, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár, Zeidler Miklós történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóköz­pont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense, valamint Felföldi László PhD, egyetemi tanár, a Zenetudományi In­tézet nyugalmazott igazgatóhelyettese. Az idei sorozat első előadását Gyáni Gábor akadémikus, egyetemi tanár tartja január 18-án, szerdán 17 órakor a Ber­­nády Házban (Horea u. 5. sz.) Történelem - társadalom - életmód címmel. NÉPÚJSÁG ÖNÁLLÓ MAROS MEGYEI NAPILAP Kiadja az IMPRESS KFT. FŐSZERKESZTŐ: Karácsonyi Zsigmond LAPSZERKESZTŐK: Antalfi Imola Benedek István MUNKATÁRSAK: Antalfi Imola, Bodolai Gyöngyi, Farczádi Attila, Menyhárt Borbála, Mezey Sarolta, Mózes Edith, Kaáli Nagy Botond, Nagy Miklós Kund Nagy Székely Ildikó, Nagy Tibor (fotó), Szer­kálosy Piroska, Vajda György. KORREKTÚRA: Horváth Éva, Kiss Éva. TÖRDELÉS: Iszlai Anna, Makkai Katalin, Makkai Melánia, Vajda Gyöngyi. FŐKÖNYVELŐ: Nagy Melinda. REKLÁMMENEDZSER: Borbély Ernő - e-mail: reklam@e-nepujsag.ro, tel. 0742-828-647. REKLÁM-LAPTERJESZTÉS: Madaras Éva Adrienn, tel/fax: 00­ 40-(0)265-268-854. APRÓHIRDETÉS: Petres Emília. SZERKESZTŐSÉG: 540015 Marosvásárhely, Dózsa György út 9. szám, II. emelet. Internet: www.e-nepujsag.ro E-mail: nepujsag@e-nepujsag.ro Telefon: titkárság: 0265/266-780 és tel/fax: 0265/266-270, közönségszolgálat: 0365/410-440,0265/266-780. Nyomda: Palatino. A szerkesztőség véleménye nem feltétlenül azonos a szerzők véleményével. Előfizetés a postahivatalokban, postásoknál és a szerkesztőségben, tel.: 0742-828-647. Hirdetési irodánk nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 8-46 óra, péntek: 8-15 óra, szombat zárva, vasárnap: 10.30-14.30 óra között. 6423578000045 ISSN 1220-3475 (print), ISSN 1584-3238 (online)

Next