Népújság, 2017. február (69. évfolyam, 25-48. szám)

2017-02-14 / 36. szám

Maros megye legolvasottabb napilapja• Változó feltételek, korszerű eszközrendszer Még négy osztályterem újult meg A Bolyai Farkas Elméleti Líceum nemrég felújított négy osztálytermével 11-re bő­vült azon helyiségek száma, amelyek korszerű körülményeket biztosítanak az oktatáshoz. Az iskola vezetői szerint a közeljövőben újabb öt terem következik. Bodolai Gyöngyi Beiktatásukat követően Mátéfi István igaz­gató és Hajdú Zoltán aligazgató kiemelte, hogy iskolafejlesztési tervükben az első helyen a kör­nyezeti feltételek korszerűsítése, az oktatáshoz szükséges eszközrendszer megteremtése áll, ami véleményük szerint a tanulás terén is jobb ered­ményekhez vezet, illetve jobb közérzethez a di­ákok és a tanárok körében. Tegnap újabb négy osztályterem felújításáról adott hírt Mátéfi István igazgató. Ezekben a ter­mekben útválasztó (router), számítógép és a hozzá csatlakoztatható, mennyezetre szerelt vi­­deoprojektor, azaz digitális vetítő, a tábla fölött elhelyezett vetítővászon és az ablakokra szerelt sötétítő szalagfü­ggöny teszi lehetővé, hogy az (Folytatás a 4. oldalon) Fotó: Nagy Tibor OPTICA OPTOFARM A látás szakértője AKCIÓ! 50%-os ÁRKEDVEZMÉNY! Január 16. és március 15. között minden nyugdíjas ügyfelünknek 50%-kal olcsóbban kínáljuk a műanyag lencséket. Az akció érvényes:­­ nyugdíjasok számára közellátó szemüvegre - műanyag American Standard (Italy) szemüveglencsére a következő dioptriatartományra: 0 ± 6 sph és 0 ± 6/2 cyl (amíg a készlet tart) Iskolások és egyetemisták figyelmébe! Január 16. és március 15. között minden iskolás és egyetemista ügyfelünknek 50%-kal olcsóbban kínáljuk az antireflex védőréteggel ellátott műanyag lencséket. Az akció érvényes: - műanyag American Standard HMC (Italy) szemüveglencsére a következő dioptriatartományra: 0 ± 6,0 sph és 0 ± 6/2 cyl (amíg a készlet tart) Marosvásárhely,­­ Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 - 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 - Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 - Dózsa György utca 60. sz. Tel: 0265/265-205 - Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szászrégen: Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta: Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 A Danubius Hotelben. Tel. 0742-100-323 2017. február 14., kedd LXIX. évfolyam 36. (19525.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 0,88 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Kevesebb pénzre pályázhat a Nyárádmente A tervek szerint áprilisban kezdődne el a pályázati időszak a Leader-program keretében. Ebben a ciklusban az előzőnél kevesebb pénzre, alig több mint 2 millió euróra pályázhatnak a nyárádmenti települések. _____________­. Házasság hete Marosvásárhelyen Több mint húsz erdélyi településen zajlik ezekben a napokban a Házas­ság hete elnevezésű rendezvénysoro­zat. A hatodik alkalommal megszervezett program mottója: Veled kiteljesedve! _____________5. Zárult a Transilvania­­kupáért kiírt marosvásárhelyi torna A döntő legjobb játékosa címet Anisia Pușcaru (Sportul Studentesc) sze­rezte meg, Luisa Chesana (Márama­­­ rosszigeti EKO) lett a gólkirály. _____________7. BAFTA-díjas lett a Saul fia Nemes Jeles László rövid időn belül másodszor részesült magas brit film­­művészeti elismerésben: január végén a Londoni Kritikusok Köre neki ítélte a legjobb rendező díját a holokausztdrá­­máért. 9. „Jogállam” Mózes Edit. Azt mondaná a józan ész, hogy végre megnyugodhatnak a kedélyek, hazamehetnek a kormány előtt tüntetők, hiszen visszavonták azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely kiváltotta az egyébként jogos tiltakozást. Sőt, már az igaz­ságügyi miniszter is lemondott, ám ez sem elég, a tüntetők továbbra sem hajlandók abbahagyni a tiltakozást, most már a teljes kormány menesztését és a koalíció vezetőinek bebörtönzését követelik. Ami természetesen belefér a de­mokrácia játékszabályaiba. Fejlemény, hogy a kormánybuktatást követelők kóru­sába belekapcsolódott a korábbi államelnök is, aki pedig tíz hosszú esztendőn át ügyködött annak a rendszernek a kialakításán, amely a sajtónyilvánosság előtt szinte futó­szalagon gyártotta az úgynevezett korrupciós dossziékat, és vette őrizetbe főleg az államfő ellenfeleinek számító po­litikusokat, így mutatva az Európai Uniónak és a nyugati világnak, hogy Romániában nem mindennapi harc folyik a korrupció ellen. Sőt, azt is elismerte, hogy tulajdonkép­pen végig tudomása volt minden visszaélésről, ügyészi túl­kapásról, más szóval cinkos volt az általa nemes egyszerűséggel „ maffióta államnak ” nevezett rendszer ki­alakításában és megerősítésében. Amibe szervesen bele­illik a tévésztárrá avanzsált Ghifa nevű „üzletember" is, aki, amíg „barát” volt az ügyészállam vezetőivel. (Folytatás a 3. oldalon)

Next