Népújság, 2017. szeptember (69. évfolyam, 198-223. szám)
2017-09-18 / 212. szám
Mentőcsónakkal a Maroson 2017. szeptember 18., hétfő LXIX. évfolyam 212.(19701.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Életmentők ajándéka Különleges vízi élményt kínált a hét végén a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség a Maros-partra, a folyó Víkendtelep mögötti szakaszára érkezőknek. Péntektől vasárnapig délelőtt 10 és délután 2 óra között a felügyelőség egyik motorcsónakján tehetett egy izgalmas kört minden érdeklődő gyermekek és felnőttek egyaránt az utasokat Nagy Székely Ildikó természetesen a katasztrófavédelmisek kísérték a komptól induló, mintegy két kilométeres távon. A körülbelül tíz percig tartó kalandra legfőképpen gyermekes családok jelentkeztek, de az idősebbek is szívesen kipróbálták a vízi mentéseknél használt járművet. A sétacsónakázás szeptember 13-a, a tűzoltóság napja alkalmából szervezett egész hetes rendezvénysorozat részét képezte. Bár az érdeklődők a meghirdetett program szerint vízimentő bemutatóra is számítottak, ez elmaradt. A motorcsónakoztatást lebonyolító tűzoltók kedvessége, az, hogy a helyek függvényében többször is elvitték egy vízitúrára a lelkes gyermekeket, és azt is megengedték nekik, hogy a magukra öltött mentőmellényen lévő sípot kipróbálják, majd a parton közszemlére tett autóba és csónakba is beüljenek, mindenkit kárpótolt. Szombat délben a ragyogó napsütés is fokozta a hangulatot. (Folytatás az 4. oldalon) Fotó: Nagy Tibor Biciklisek vasárnapja Kicsik, nagyok két keréken Zene, izgatott gyermekek és soksok bicikli - pár szóban így lehetne körülírni Marosvásárhely főterének vasárnap déli hangulatát. Nagy Székely Ildikó A Marosszéki Közösségi Alapítvány által szervezett kerékpáros napra, a szeptemberi Kritikus Tömegre ezúttal is több százan érkeztek. Az egészséges közlekedési formát népszerűsítő rendezvény első perceiben a felnőttek a Tekerj az óvodákért! jótékonysági akció keretén belül meghirdetett pontgyűjtő játékra jelentkeztek, a 14 éven aluli bringások pedig a kilencállomásos kalandhoz szükséges úgynevezett menetlevelekért álltak szüleikkel sorba. A gyermekeknek szóló próbákat a Creactivity Egyesület állította össze.Volt rajzos, színezős feladat, útépítés, akadálypályás próba, ugyanakkor a közlekedési táblákról és a kerékpár alkatrészeiről is fontos tudnivalókhoz juthattak a résztvevők. Nagy sikere volt a rendőrök vezette feladatnak is, amelynek során a közlekedésirányításban használt kézjeleket kellett felismerni. A legnépszerűbbnek talán mégis az újdonságnak számító 3D-s óriáskockás kirakás bizonyult. Ez utóbbi játék varázsát csak az halványította el, hogy egyes kisgyermekes szülők a sorban várakozó nagyobbakat félretuszkolva igyekeztek mindenáron hamarabb előre jutni, így nem egy mérges, csalódott kisiskolást láthattunk a fegyelmezetlen tömegben. (Folytatás a 5. oldalon) LÁM,hiteles megoldások! LAMO MICROCREDIT • MIKROHITEL Vihar csapott le Temesvárra Rendkívül erős vihar csapott le vasárnap délután Temesvárra. A vihar következtében négy személy életét vesztette, többen megsérültek, köztük gyermekek is. Őssejtdonorok nemzetközi napja Az őssejtdonorok nemzetközi napja alkalmából az életmentő gesztus jelentőségére hívták fel a figyelmet szombaton a Marosvásárhelyi Hematológiai és Csontvelőátültetési Klinikán tartott sajtótájékoztatón. Az intézményben egy alig tizenkét fős, lelkes szakembercsapattal évente több mint félszáz őssejtátültetést végeznek. _________4. Székely-mezőségi vigadalom Mezőpanitban Marosvásárhely szomszédságában, a Mezőség kapujában található település mindig is arról volt nevezetes, hogy hűen ragaszkodik a hagyományaihoz, ennek megfelelően alakítja ünnep- és hétköznapjait úgy, hogy a modern kor kihívásaival is felveszi a versenyt. 5. Szétesőben a Marosvásárhelyi ASA Annak, hogy idáig fajultak a dolgok, több oka van, azonban a közvetlen előidézője az a prefektusi döntés, amely néhány órával a hat hónapos határidő lejárta előtt megtámadta a közigazgatási bíróságon azt a városi tanácsi határozatot, amellyel támogathatták volna a klubot. 1 Emberek és kutyák Bodolai Gyöngyi Minden korábbinál ünnepélyesebb keretek között, a Kultúrpalota nagytermében tartotta meg szeptember 15-én a megyei tanfelügyelőség vezetősége az iskolaigazgatókkal és a meghívottakkal a tanévkezdeti elemző ülést. A napirenden a 2016/17-es iskolai év eredményeiről készült jelentés bemutatása és az új iskolai év előkészítéséről szóló beszámoló szerepelt. Joan Macarie főtanfelügyelő a szokásos hosszú felolvasás helyett a legfontosabb adatok bemutatására törekedett, és értékelte a diákok országos és nemzetközi szinten elért teljesítményét. A számokból kiderült, hogy megyénk 641 tanintézményében (621 állami és 20 magán) 8.294 pedagógus irányításával 86.471 diák kezdte el az új tanévet (több mint ezerrel kevesebb tavaly őszhöz képest). A tanerők száma még nem végleges, és a 261 vezetői állásból 202-t töltöttek be a két szakaszban megtartott versenyvizsgán. 59 tanintézmény élére ideiglenes jelleggel neveztek ki igazgatót, aligazgatót. A meghirdetett 170 közép- és szakközépiskolai osztályból 147 és egy fél valósult meg. Megyénkben mindössze két iskolának nincsen működési engedélye - közölte a jó hírt a főtanfelügyelő. Beszédében elhangzott egy kellemetlen bejelentés is, miszerint Marosvásárhelynek nincsen beiskolázási terve. Ez valójában botrányos, hiszen azt jelenti, hogy a város valamennyi tanintézménye törvénytelenül működik. Ehhez képest szinte (Folytatás a 3. oldalon)