Népújság, 2017. október (69. évfolyam, 224-249. szám)

2017-10-24 / 243. szám

2017. október 24., kedd NYILVÁNOSSÁG - KÖZÉLET Az olvasó vi­ia Aranyóra vagy Arany-óra? „Gyerekek, mi jut eszetekbe arról, hogy Arany-óra?” - ezzel a kérdéssel indította Varró Sándor nagyszebeni református lelkipász­tor az Arany János-szavalótábor­­ban a költőről tartott előadását. És ámbár a kérdő mondat beugratós volt, a gyerekek nem dőltek be a kérdés huncutságának: az Arany­óra nem egy arany alkatrészekből gyártott időmutató műszert, hanem a Toldi Írójáról szóló előadást je­lölte. A nagyszebeni Arany János-sza­­valótábor, mely Arany János szü­letésének 200. évfordulója alkalmából volt megszervezve ok­tóber első hétvégéjén, a templom és iskola áldásos kölcsönhatásának a légkörében zajlott. Pénteken, az Octavian Goga Főgimnázium alsó tagozatán, az Aranykor - Szent László legendája című dokumen­tumfilmet tekintettük meg Maro­sán Csaba előadóművész bemutatásában. Arany János mű­veinek nyelvi szépségéről, eredeti nyelvfordulatairól, kifejezőkészsé­géről, szókincsének gazdagságáról szólt Varró Sándor lelkipásztor előadása. Szombaton a református gyüle­kezeti teremben mintegy harmin­can gyűltek össze az Arany-napra. A meghívottak között voltak Nagyszeben és környéke települé­seinek (Vízakna, Szentágota, Bür­­kös, Mihályfalva, Bolya, Oltszakadát) magyar diákjai. Az összejövetel kiállítás megtekinté­sével kezdődött, melynek kettős tematikája volt: egyrészt Arany János életének főbb mozzanatait jelenítette meg (családját, nagysza­lontai szülői házát, iskoláját, temp­lomát, ahol keresztelték, nagykőrösi családi házát és dolgo­zószobáját), másrészt a leghíre­sebb művének, a Toldi-trilógiának különböző jeleneteit tekinthettük meg. Varró Margit tanítónő Arany János életéről és munkásságáról szóló előadását az elemisták és kö­zépiskolások szavalata követte, így került közelebb lelkünkhöz A tudós macskája, A világ, Fiamnak vagy a Családi kör verseinek néhol bohókás, néhol szomorkás hangu­lata. Ezt követően az óvodások és is­kolások élénk érdeklődéssel néz­ték meg a Toldi diafilmet. Ezek után már könnyedén felismerték a Toldi-kiállítás különböző grafikáit vagy ceruzarajzait, midőn a tárlat második felének a magyarázatára került sor. A kínálat-szünet csupán előké­szítése volt a játékos vetélkedők­nek. Az óvodások a malomkövet megemelő Toldit kellett kiszínez­zék, az elemisták pedig a költő arc­képének puzzle-darabjait kellett összeillesszék. Azonban a fejtörő itt nem ért véget, mert a Toldi Szerkesztette: Menyhárt Borbála egyik összezavart szórendű vers­szakának kellett megtalálják a he­lyes rímeit. A Réti farkasok, a Toldi utódai és a Csapatszellem csoportok diákjai mindent megtet­tek azért, hogy a lehető legjobban és leggyorsabban teljesítsenek. S ez sikerült is nekik. Természetesen az izguló szülői szurkolótábor sem maradt el. A verstábor kiértékelésekor a di­ákok jelenléti oklevelet kaptak, a leggyönyörűbben szavalok pedig dicsérő okleveleket. Az Arany János-művek mellett írószer- és édességajándékban is részesültek a résztvevők. Ezt a rendezvény tá­mogatói tették lehetővé, a főtámo­gató Communitas Alapítvány és Nagyszeben református egyház­­községe. Vasárnap a díjazott diákok a nagyszebeni református temp­lomban mondták el Arany-verse­iket, immár a nagyszebeni magyar közösség előtt. Ugyanitt megtekinthetővé vált az Arany János élete és munkássága című tárlat a református templom galé­riájában. Mindannyian örültünk annak, hogy az Arany-óra Arany-nappá, majd Arany-táborrá nőtte ki magát, és reménységünk szerint Arany-évvé sok-sok, Arany János műveit olvasó diák és irodalom­­kedvelő számára. Varró Margit tanítónő A nyárádmenti kutyák bizonyultak a legjobbaknak Erdélyi kopók szemléje Erdőszentgyörgyön Gligor Róbert László Harmadszor szervezték meg szombaton a tájjellegű erdélyi kopók szemléjét, a Rhédey Clau­­dia-kupát, ahová mintegy harminc kopót neveztek be gazdáik. Mivel egy kevésbé ismert és nem nép­szerű kutyáról van szó, az ilyen rendezvényre főleg a tenyésztők, vadászok és kutyatulajdonosok jön­nek el. De akadtak laikus érdeklő­dők is a szentgyörgyi kastély­udvaron. A rendezvény ötlete Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgár­­mestertől származik, aki néhány éve tőle vásárolta első kopóját, és szerelmese is lett a fajtának - tudtuk meg Tőkés Lóránt főszervezőtől, a csókfalvi Siculus Erdélyi Kopó Kernel tulajdonosától, kopóte­nyésztőtől, aki elismerte: amikor a szomszéd faluba került, és Csibi polgármester lett, a szerencsés hely­zet „megszülte” ezt a rendezvényt. Fajtaspecifikus rendezvények addig csak Magyarországon voltak, aki tehette, elvitte oda szemlére a ked­venceit, de az erdőszentgyörgyi azért is jelentős, mert tájjellegű, azaz nem egy országra, hanem egy nagyobb tájegységre - lásd Szé­kelyföld, Erdély - vonatkoztat, ezért hiánypótló rendezvény, és ezt értékelik is a kopótenyésztők. Ezt erősítette meg a házigazda erdő­szentgyörgyi polgármester is, aki jelenleg is több kiváló példány gaz­dája. Őt külön büszkeséggel tölti el, hogy a kis-küküllői település a helyszíne ennek a rendezvénynek, amely nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében fontos lett a tenyésztők számára, és reméli, ennek hagyománya is lesz a jövő­ben. Sajátos világ, gyönyörű egyedek Szombaton délelőtt a Rhédey­­kastély udvarát kopók lepték el, de mivel egy-két „idegen” kutya is be­tévedt, az amúgy nem ugatós négy­lábúak bizony felverték a főtér hétvégi csendjét. A kölyök, fiatal és felnőtt szukák és kanok csoporton­ként vonultak be a körbe, ahol a ma­gyarországi dr. Kerekes Gábor erdélyikopó-tenyésztő és fajtaspeci­fikus bíró, valamint dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő, nemzetközi kutyaítész vették szem­ügyre az állatokat. Főleg küllembí­rálat történt, azaz a kutya fejét, fülét, szemszínét, szügyét, lábait, farkát, hátívelését, szőrét, fogazatát vizsgálták meg, de a viselkedéséről is képet kaphattak, azaz, hogy mi­ként viszonyul más kopókhoz és a gyerekekhez. Az erdélyi kopóval az elmúlt évezredben nagyvadakat hajtottak, de a vadászat átalakulásával e kutya ösztöneit a vaddisz­nóra alakították át. A nyu­gat-európaiaktól eltérően a kopó nem alkalmas a falka­­vadászatra, egyszerre csak öt-hat társát viseli el maga mellett, de a 19. századig si­keresen használták bölény­vadászaton. Az elmúlt évszázadban a vadászat visszaszorulása miatt a fajta a kihalás szélére sodródott, de ma egyre többen „felfe­dezik”, tenyésztik a rőtsárga és fehér foltokkal tarkított csillogó fekete szőrű kopót. Családi és szilaj körülmé­nyek között egyaránt te­nyészthető, nem bántja az embert, féltőn vigyáz a kis­gyerekekre, keveset ugat, jó szimata és nyomkereső ösz­töne mellett rendkívül okos is, nagy a mozgásigénye, és kevés példánynak van idegrendszeri prob­lémája. Tőkés Lóránt szerint a veszélyez­tetett fajta népszerűsítése mellett azért is fontos egy ilyen rendez­vény, hogy a tenyésztőknek is „tük­röt tartsanak”, ők is lássák, milyen példányokat birtokolnak, illetve, hogy megtudják, hogyan lehet a kö­vetkező generációkat javítani. „Az erdélyi kopó őshonos kutya, élő magyar kulturáli­s örökség, amely­nek fenntartása nemcsak hobbi, hanem annál is több” - véli a ren­dezvény főszervezője. A többórás szemle, tanácskozás és tanácsadás után a következő ál­latokat díjazták: a legszebb fiatal kan díjat Háromszéki Vadúr Hattyú kapta, a legszebb felnőtt kannak járó díjat a Keresztúrszéki Vadűző Bárónak ítélték. A kölyök szukának járó oklevelet Transylvanian Black Symphony Barka szerezte meg, a legszebb fiatal szukának Fürge bi­zonyult, míg a legszebb felnőtt szu­kának Siculus Éva Bodzát ítélték. A kategóriagyőztes erdélyi kupók közül az idei fajtagyőztes kannak Keresztúrszéki Vadűző Bárót, fajta­győztes szukának Siculus Éva Bod­zát kiáltották ki, ez utóbbi szerezte meg a „vándorkupát” jelentő, erdé­lyi kopót megterem­tő szobrot is, amit gazdája, a nyárádszentimrei Sebesi Attila vehetett át. Az emlékplakettek, érmek, okle­velek mellett a kutyák másnak is örülhettek, a Promedivet támogatá­sának köszönhetően egy-egy zsák „finom falattal” térhettek haza. A rendezvény délután Csókfalván folytatódott, ahol szakmai beszélge­tés és kötetlen társalgás mellett a kopózás során azt is megtudhatták a gazdik, hogy állataikban meny­nyire él még a vadászösztön. „Szép történet” Molnár Attila Kézdivásárhelyről érkezett, első alkalommal nevezett be kutyáival. Baráti meghívás nyo­mán jött ide, de azért arra is kíván­csi volt, hogy az állatai miként vi­selkednek ilyen környezetben, és milyen értékelést kapnak. Bár az er­­délyikopó-állomány nagysága miatt még nem egy nagyon rangos ren­dezvény, mégis jónak tartja a kez­deményezést, mert az erdélyi kopók világa egyedi. Jónak találta a bírák felkészültségét és összességében az egész rendezvényt, és reméli, lesz folytatás. Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor két díjat is megszerzett kutyájával, Báróval, aki a tavaly a fiatal, idén a felnőtt kanok közül bi­zonyult a legjobbnak. Más kutyaki­állításra nem járnak, de mivel ez közel is van, és székelyföldi rendez­vény, szívesen eljött az állattal. Ez a kutyafaj kihalófélben volt, de most reneszánszát éli, ezért fontos egy ilyen rendezvény, és alkalmat ad, hogy mások is megismerjék ezt az állatot - véli. A vadászat átala­kult az elmúlt évszázadokban, de a kopó ösztönei megmaradtak, va­dász- és családi kutyának egyaránt megfelel, és a mai igényes társada­lomban az is fontos, hogy keveset csahol, nem zavarja a szomszédo­kat. Tóthéknál Báró családi kutya, a felesége gondozza, a kislánya félti, de néha ki­lovagol vele a gazda hosszabb túrákra is, így a siker az egész család öröme, és annak is örülnek, hogy állatuk másoknak is tetszik - mondta el Báró gazdája a szemle végén. A rendezvényt követően Tőkés Lóránt úgy értéke, hogy mivel már a harmadik szemlén vannak túl, ki­alakult a logisztika, a stáb, egyre gördülékenyebb a szervezés, szeb­bek, értékesebbek a díjak, „most kezd beérni” a rendezvény. A kelle­mes időnek is köszönhetően szép „történetként” könyvelte el a har­madik szemlét a főszervező, hozzá­téve, hogy az idei is hozott egy többletet a délutáni kopózással, de jövőre ezt tovább bővítenék, és a szemle mellett munkabemutatót is szerveznének. Nyárádmenti kopók vitték el a fődíjat, Tóth Sándor Bárója másodszor is fajtagyőztes lett Fotó: Gligor Róbert László NÉPÚJSÁG 9 Könny és mosoly Egy megható véndiák- (57 éves) találkozóról szeretnék egypár sort írni, amire könnyes szemmel, mégis mosolyogva gondolok. Már az 50 éves találkozón (Dicsőszentmárton, 2010) elhatároztuk, hogy mivel ro­hamosan öregszünk, kétévente fog­juk megtartani az elkövetkező találkozókat. Már a Dicsőszentmár­­tonban végzett osztályok között is „híresen összetartó” közösségként voltunk elkönyvelve, és mindig a dicsői osztálytársak szervezték a ta­lálkozókat. Most ezt egy Segesvá­ron élő társunk, Réthy (Székely) Katalin vállalta magára. Mindenkit értesített, engem is, de sajnos azt kellett mondanom, hogy előrehala­dott betegségem miatt, bár nagyon szeretnék, nem tudok elmenni. Egy­pár nap múlva segesvári barátnőm közölte velem, hogy az osztálytár­sak egyhangúlag felajánlották, hogy rám való tekintettel Vásárhelyen tartjuk meg a találkozót, így októ­ber 19-én a marosvásárhelyi Európa étteremben gyűltünk össze, köny­­nyek és mosoly közepette tíz 75 éves öregdiák emlékezett egykori tanáraira, az elhunyt kilenc osztály­társra és azokra, akik betegségük miatt nem lehettek jelen. Köszönet és hála illeti részemről és családom részéről a megjelent osztálytársa­kat: Belényesi Sándort, Bojtor La­jost (aki Bukarestben lakik), Borsos Margitot, Demeter Gábort, Fülöp Istvánt, Gyulai Ferencet, Ozsváth Imrét, Pethő Lajost és Réthy Katalint. Még egyszer kiemelem, és köszönöm Réthy Katalin osz­tálytársnőm és barátnőm szerve­zői tevékenységét. A mellékelt képen többen vagyunk, mert mel­lénk álltak az élettársak, akiket már valódi dicsői diákokként isme­rünk el. Torna (Lőrinczy) Irma

Next