Népújság, 2017. november (69. évfolyam, 250-274. szám)

2017-11-03 / 252. szám

2017. november 3., péntek ÉVFORDULÓ A magyar tudomány ünnepe A magyar tudományt 1997 óta ünnep­ük november 3-án, annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudo­mányos Akadémia megalapítására. E nap kezdetben kormányrendelet alap­ján a magyar tudomány napja volt, majd az Országgyűlés 2003-ban ho­zott határozata alapján a magyar tu­domány ünnepe lett, amelyet egy hónapon át tartó tudományos rendez­vénysorozat követ. Széchenyi 1825-ben tett felajánlásához többen csatlakoztak, így „a hazai nyelv mű­velésére fölállítandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról” szóló 1827. évi XI. tör­vénycikk elfogadásakor az alaptőke 250 ezer forintra rúgott. A Magyar Tudós Társaság 1830. november 17-i pozsonyi ülésén gróf Teleki Józsefet választották elölülővé (el­nökké), Széchenyit pedig másodelnökké (al­­elnökké). A testület akkori alapszabálya szerint 42 rendes, 24 tiszteleti és meghatáro­zatlan számú levelező tagot fogadhatott tagjai közé. Székhelye Pest lett, a társaság nevét 1840-ben változtatták Magyar Tudományos Akadémiára. A társaságnak sokáig nem volt székháza, a gyűjtés e célra 1858-ban indult meg, és 1860-ban írtak ki meghívásos terv­­pályázatot. A beérkezett művekkel az akadé­mia építési bizottsága nem volt elégedett, ezért 1861-ben a német August Stülert kérték fel a munkára. A neoreneszánsz stílusú szék­házat 1865. december 11-én avatták fel. Az intézményt 1949-ben szovjet mintára átszervezték, tagságát „megrostálták” (az akkor kizárt tudósokat a közgyűlés 1989-ben rehabilitálta). Az MTA minden tudományos kutatás központi főhatósága lett minisztéri­umi szinten, irányította a tudósképzést és a tudományos minősítést. Az 1990-es évektől ismét az akadémiai választott testületek és az elnök irányítják a munkát, a kutatóintézetek­nek nagyobb önállóságuk lett, és a tudomá­nyos minősítések új rendszerében az egyetemek több jogot és lehetőséget kaptak. Az 1994-ben elfogadott, 2009-ben módo­sított akadémiai törvény szerint az MTA ön­­kormányzati elven alapuló tudományos köztestület, amelynek fő feladata a tudomány művelése, a tudományos eredmények terjesz­tése, a kutatások támogatása, a magyar tudo­mány képviselete Magyarországon és külföldön. Az MTA-nak napjainkban 11 tu­dományos osztálya működik. A tudomány vi­lágévében, 1999-ben Budapesten rendezték meg a tudományos világkonferenciát, ame­lyen a magyarok kezdeményezték a tudo­mány világnapjának megtartását. A tudomány világnapja a békéért és a fejlődésért elneve­zésű világnap megünnepléséről 2001. no­vember 3-án az UNESCO határozott, első alkalommal 2002. november 10-én tartották meg. A magyar tudomány ünnepéhez kapcso­lódó idei rendezvénysorozat mottója: Adjon egy estét a tudománynak! Kiemelt része az MTA budapesti Széchenyi téri székházában az ingyenesen látogatható tudomány-népsze­­rűsítő előadás-sorozat, amelyre azonban elő­zetes regisztráció szükséges. Az esti előadásokhoz hasonlóan az MTA székháza ad otthont a tudományos osztályok rendezvé­nyeinek is, amelyek­­ regisztrációt követően - szintén nyitottak a nagyközönségnek. A programok másik részét az Akadémia kuta­tóközpontjai, kutatóintézetei, területi bizott­ságai szervezik, ezek közül legjelentősebb a Kutatóhelyek zárt kapukkal sorozat, ennek keretében az érdeklődők bepillanthatnak a külvilágtól egyébként elzárt laboratóriumok világába. (MTI) Százéves a Balfour-deklaráció A brit kormány száz éve, 1917. no­vember 2-án adta ki azt a nyilatkoza­tot, amely kinyilvánította, hogy támogatja a zsidó törekvéseket egy zsidó „nemzeti otthon" létrehozására Palesztinában, azzal a feltétellel, hogy az nem sértheti a területen élő nem zsidó emberek jogait. A dokumentu­mot szignáló Arthur Balfour kül­ügyminiszterről elnevezett Balfour­­deklarációnak hosszú távú következ­ményei lettek, nagyban hozzájárult a Palesztinai brit mandátum létrejötté­hez, majd 1948-ban Izrael állam kiki­áltásához. Az ókori zsidó állam területén, amely 1516-ban vált az Oszmán Birodalom részévé, akkor már szinte kizárólag arabok éltek. A zsidók nagyobb arányú bevándorlása a 19. század végén kezdődött, amikor az Európá­ban őket ért támadások (Dreyfus-per, tisza­­eszlári vérvád) és az oroszországi pogromok hatására kialakult a cionista mozgalom. A Herzl Tivadar kezdeményezésére 1897-ben összeült első cionista kongresszus határozta el, hogy „hazát” teremt a világban szétszóró­dott zsidóságnak a Szentföldön. Az első vi­lágháború kitörése után a brit cionista mozgalom vezetői kapcsolatba léptek a lon­doni kormánnyal, amely ezzel egy időben területeket ígért a Közel-Keleten a törökök ellen felkelést kirobbantó araboknak. A brit és a francia kormány, Oroszország egyetér­tésével, 1916-ban titkos egyezményben osztotta fel a Közel-Keletet, melynek alap­ján Palesztina közös felügyelet alá került volna. A háború 1917-re holtpontra jutott. A nyu­gati front megmerevedett, a háborúba már be­lépett Egyesült Államok még nem küldött jelentős erőket Európába. A törökországi Arthur Balfour Dardanellák szoros elfoglalásáért indított gal­­lipoli csata a hatalmas véráldozatok ellenére is kudarcba fulladt, a keleti fronton harcoló Oroszországot a forradalom után saját belső problémái kötötték le. Az 1916 végén hiva­talba lépett, Lloyd George vezette új brit kor­mány úgy döntött, hogy támogatásáról biztosítja a cionista mozgalmat. A lépéstől azt remélték, hogy a semleges országokban és Amerikában elnyeri a zsidók rokonszenvét, de praktikus megfontolások is szerepet ját­szottak: a britek mindenféleképpen szerették volna maguknak biztosítani a stratégiai fon­tosságú Palesztina feletti befolyást. A terve­zett deklarációnak komoly ellenzéke is volt, amely attól félt, hogy a cionisták melletti ki­állás okán felerősödnek az antiszemita érzel­mek. A brit kormánynak sike­rült megszereznie a fran­ciák, az amerikaiak, az olaszok és a Vatikán támo­gatását is, így júniustól megkezdődött a dokumen­tum szövegezése. Kibocsá­tását a kabinet 1917. október 31 -én hagyta jóvá, a mindössze 67 szavas deklarációt november 2-án küldték el hivatalosan Lord Rothschildnek, a brit cio­nista mozgalom egyik leg­tekintélyesebb és legbefolyásosabb vezetőjé­nek. A kulcsmondatban szereplő „nemzeti otthon” jelentéséről a továbbiakban véget nem érő vita bonta­kozott ki, ugyanis a nem­zetközi jogban ilyen fogalmat nem ismertek, de a legtöbben ezt a zsidó állam megteremtése melletti kiállásnak értel­mezték. A Balfour-deklaráció szövegét november 9-én (két nappal az oroszországi bolsevik ha­talomátvétel után) tették közzé. A bolsevikok szinte azonnal nyilvánosságra hozták az 1916-os angol-francia egyezmény szövegét, amely hatalmas felháborodást váltott ki az arabok körében. A deklaráció ugyanakkor a világban szétszórtan élő zsidók körében lel­kes visszhangra talált, ugrásszerűen megnőtt a cionista mozgalom támogatóinak és tagjai­nak száma. Palesztina 1920-ban a Népszövetség alá rendelt, de brit igazgatás alatt álló mandátum lett, a statútumba belekerült a Balfour-dekla­ráció is. A következő években a zsidó beván­dorlók és ezzel együtt az arabokkal kirobbant erőszakos incidensek száma rohamosan nőtt, a britek pedig folyamatosan egyensúlyozni próbáltak a két fél között. Palesztina tűzfé­szekké vált, zsidó önvédelmi milíciák alakul­tak, amelyek idővel már támadólag léptek fel, több palesztin felkelés is kirobbant. A britek végül 1939-ben rászánták magukat a zsidó bevándorlás korlátozására, amihez a náci zsi­dóüldözés alatt is tartották magukat. A második világháború után a helyzet el­lenőrizhetetlenné vált. A két nép és a britek közti feszültség erőszakos akciók sorozatába torkollott, a legnagyobb felháborodást az Irgun zsidó szélsőséges szervezet 1946. július 22-i merénylete váltotta ki, a brit főhadiszál­lás, a David Király Szálloda felrobbantásakor 91 ember vesztette életét. A súlyosbodó hely­zet láttán az ENSZ-nek lépnie kellett: 1947. november 29-én 33 igen, 13 nem és 10 tar­tózkodás mellett elfogadták a 181. számú ha­tározatot, amely kimondta: a brit mandátumterületen egy arab és egy izraeli állam jön létre, Jeruzsálem pedig ENSZ-igaz­­gatás alá kerül. Az Arab Liga államai nem voltak hajlan­dóak elfogadni a döntést, az ezt követő utcai zavargások fegyveres összecsapásokba tor­kolltak. A kudarcot valló britek tartották ma­gukat a kiürítési tervhez, mely szerint 1948. május 15-én utolsó katonájuknak is el kell hagynia a területet. Az ezt megelőző napon, május 14-én David Ben Gurion kikiáltotta a szabad és független Izraelt, amelyet azonnal megtámadtak az őt körülvevő arab államok, kitört az első arab-izraeli háború. Azóta eltelt hatvan év, kirobbant és lezárult több háború. Néha ugyan felvillant a békekö­tés reményének halvány fénysugara, de min­dig árnyék vetődött rá. Egy történész így fogalmazott: „Izraelben és Palesztinában mindenkinek van ideológiai programja. A küzdelem valójában az ideológiáról, nem a tényekről szól. Ki tudja, hogy mik is a té­nyek?” (MTI) ________ NÉPÚJSÁG 17

Next