Népújság, 2018. május (70. évfolyam, 97-121. szám)
2018-05-23 / 115. szám
Maros megye legolvasottabb napilapja• Megnyílt a szakoktatás és mesterségek vására Gazdag kínálat, zajos tömeg Tegnap délben a marosvásárhelyi várban megnyílt a polgármesteri hivatal és a Kulturális és Tudományegyetem által szervezett ötödik szakoktatás és mesterségek vására, amelyen a városnapokat megelőzően több szaklíceum és a szakiskolát végzetteknek munkahelyet is biztosító cég mutatta be ajánlatát. Vajda György Fontos választás Jó volt látni, hogy legalább a megnyitóra több általános iskolás diákot mozgósítottak tanáraik, így a hivatalos beszédeket megelőzően a vár ódon falai közötti tér inkább egy zajos iskolaudvarhoz hasonlított. Nehezen is lehetett a beszédekkel elvonni a diákok figyelmét a gépkocsikat, robotokat, esztergagépeket, különböző alkatrészeket és sok más szakmához kötődő érdekességet bemutató standoktól, és a zsivaj nehezen csitult a díszbeszédek alatt. De ez nem is igazán jelentett gondot, mivel elsősorban értük volt a rendezvény. Ennek adott hangot dr. Csegzi Sándor, a Kulturális és Tudományegyetem vezetője is, aki szervezőként, házigazdaként szólalt fel először, és elmondta, hogy az évente megrendezett szakoktatás és mesterségek vására tulajdonképpen azoknak a pályaválasztóknak szól, akiknek az önkormányzat (Folytatás a 4. oldalon) „TRAIAN TECHNOI Fotó: Vajda György DORA OPTICS 20% KEDVEZMÉNY* a napszemüvegekre és a heliomatikus lencsékre * Marosvásárhely * i«na. Dfo. » tuomít 'zt» ****». 0755-008.379 0285-250.475 »**» sihtm. 0733*553.975 * Szászrégen • «immmAi maAmas * 12 MáK. 0733-553.971 AamuuMMvtt Vnaftk iiwu 11720-908.856 • NYÁRÁOSZEREOA * rOKHC» UVG* i MM». 0733-553.973 • RÉSZLETEK AZ OPTIKÁKBAN 2011 április 16. és 2011. június 1. között minden nyugdíjas ügyfelünknek 50%-kal olcsóbban kínáljuk a műanyag lencséket Az akció közeláró szemüveg rendelésénél, American Standard Uncoated műanyag lencsére érvényes, 0*4 és 0*4/2 cylooptria tartományban. Szolgáltatásaink: »kontaktlencse-felírás és rendelés »ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal »mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgálatot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupillatágítás nélkül, távolsági fotózással) »kötelezi éves szemvizsgálatok cégek részére »korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) »szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) »új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra »terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Mangviaáilisig. A Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304,0365/410-555 a 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351,03651410-557 A Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120,0365/410-559 a Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 a Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szász régen, a Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042,0365/410-556 Szováta, a Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 . A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 2018. május 23., szerda LXX. évfolyam 115. (19900.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Kezdődik a második Mesevásár A Pro-Kaart Kulturális Egyesület és az Ariel színház szervezésében június 1- je és 3-a között második alkalommal kerül sor a Mesevásár című eseménysorozatra az Ariel színházban, illetve annak udvarán ____________5. A fekete sajttól a chilis-csokisig A minőség és a különleges ízvilág meghozta a gyümölcsét, a sajtok iránt egyre nagyobb a kereslet olyan vásárlók részéről, akiket nem elégít ki az áruházak jobbára csak mennyiségileg gazdag kínálata. ___________________6. Videomegfigyelő rendszer rögzíti Május 21-étől a gépjárművek időszakos műszaki vizsgáztatását végző műhelyek csak felszerelt és működőképes videomegfigyelő és -felvevő rendszerrel működhetnek. _______________________8. BL-döntő: Real vagy Liverpool? Könnyen Madrid lehet idén az európai futball fővárosa - ehhez csak annyi kellene, hogy az Atlético Európa-ligás (BL) győzelme után a Real Madrid megnyerje a Bajnokok Ligája (BL) döntőjét, amelyet május 26-án, szombaton Kijevben rendeznek _______9. Nyugdíjalapok célkeresztben Benedek István ___________________________ Néhány napja minden korábbinál hevesebb vita dúl a magánnyugdíjalapokról. Kicsit sem tűnik hitelesnek a hétfői szocdem pártelnöki cáfolat, miszerint maradnak ezek az alapok, annál is inkább, mert a megszüntetésüket már a választások után elkezdték emlegetni, és erre erősítenek rá az utóbbi hetekben kiszivárgott bizalmas információk, amelyeknek a nyilvánosságra hozataláért a köztörvényes pártvezér fenyegetésektől sem riadt vissza. A magánalapok megszüntetésére irányuló szándék mondhatni egyidős a regnáló kormánykoalícióval, a fogas kérdés a kivitelezés mikéntje, mert ezt botrány nélkül nem lehet megoldani. Legalábbis a rendszer életre hozásakor a hosszú távú üzlet ígéretével piacra csábított magánbiztosítók már többször is felemelték a szavukat, és e cégek mögött erős multik állnak, akikkel még rátermett politikusoknak sem könnyű ujjat húzni. Ami biztos, hogy az alapokban felgyűlt negyvenmilliárd lejre fáj a hetet-havat ígérő, és sokaknak negatív béremelést felmutató kormányzat foga. Ez érthető, hiszen a költségvetésben tátongó lyuk nagysága fordítottan arányos a kormányosok (Folytatás a 3. oldalon)