Népújság, 2018. október (70. évfolyam, 224-250. szám)

2018-10-20 / 241. szám

Az útügyisek szerint felkészültek a télre A Regionális Útügyi Igazgatóság veze­tőségét arról kérdeztük, milyen intézke­désekkel néznek a novembertől márciusig esedékes hideg, fagyos idő­szak elé, felkészültek-e a télen várható szélsőséges időjárásra? A kérdést az in­dokolja, hogy az első havazás rendsze­rint „váratlanul éri" az illetékeseket, és káoszt szokott okozni a közutakon. Szer­kálosy Piroska Egyelőre még javában tartanak a verő­fényes októberi napok, azonban az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy a hirtelen bekövetkezett időjárás-változás, az egyik napról a másikra le­hullt kisebb-nagyobb hó- vagy csapadékmeny­­nyiség rendszerint felkészületlenül éri a hivatalos szerveket. Amint Adriana Alexandrina Nicula vezér­­igazgató hangsúlyozta, a Brassói Regionális Út­ügyi Igazgatóság időben megkezdte a felkészülést a hideg évszakra. Még júliusban megkötötték a szerződést a szükséges sómeny­­nyiség leszállítására. Egyelőre 85 ezer tonna csúszásgátlásra használandó só leszállítására kötöttek szerződést, ami az időjárástól függően nőhet vagy csökkenhet. Az elosztásban a me­gyei országúthálózatok hossza a mérvadó. Brassó megyében 23.000 tonna sót helyeznek le az utak mentén, Szeben megyében az ország­utakra 9.400 tonnát, az A1-es autópálya szaka­szára 6.300 tonnát. Maros megyében (Folytatás a 2. oldalon) Fotó: Elekes Róbert OPTICA OPTOFARM A látás szakértője Iskolások és egyetemisták figyelmébe! November 30-ig minden iskolás és egyetemista ügyfelünknek 50%-kal olcsóbban kínáljuk az antireflex védőréteggel ellátott műanyag lencséket. Az akció érvényes: műanyag american standard hmc (italy) szemüveglencsére, a következő dioptriatartományra: 0 ± 6,0 Sph És O ± 6/2 Cyl (amíg a készlet tart) Szolgáltatásaink:­­kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgála­tot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupilatágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) ,szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) ,új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra ,terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Marosvásárhely, Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 x 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559­­*• Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szász,régen: Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta, * Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 x A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 V_ 2018. október 20., szombat LXX. évfolyam 241. (20026.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Ne feledje időben megújítani előfizetését a NÉPÚJSÁG­ra! Ha előfizet, BIZTOSAN kézhez kapja. Telefon: 0­742-828-64­7 Az Alter-Native filmfesztiválon lesz a Napszállta romániai premierje! A 26. Alter­ Native Nemzetközi Rövid­filmfesztiválon láthatja először az er­délyi közönség Nemes Jeles László rendező legújabb, Napszállta című filmjét, amelyet a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra jelölt Magyarország. ____________3. Osztályteremszínházi foglalkozás indult A 2018/2019-es évadtól kezdődően a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kő, papír, olló címen indított osztályteremszínházi foglalkozást. ____________5. Őszi színház Közzétette nemrég kezdődött, 74. évadának novemberi műsorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. _______________6.

Next