Népújság, 2018. október (70. évfolyam, 224-250. szám)

2018-10-26 / 246. szám

2018. október 26., péntek (Folytatás az 1. oldalról) „szeméttermelő” a megyében. Az eredeti szövegben az állt, hogy a szemetesautó 48 órán belül köteles kiszállni, amivel mi nem értettünk egyet, hiszen ez hosszú idő, főleg nyáron, amikor köztisztasági szempontból nem megengedhető ez az időintervallum. A tanácsülés elején Pápai László POL-os tanácsos magyarul szólalt fel. Elmondta, hogy a város és a megye szempontjából igen fontos projektről van szó, szerinte nem helyes, hogy utolsó pil­lanatban kapják kézhez a határozatterve­zetet, amit nagyon gyorsan meg kell szavazni. Alakulatuk szakértőt kérdezett meg, s mint kiderült, a határozattervezet­ben nem hibának nevezett, de rengete­g olyan dolog van, ami miatt a szemét­­gyűjtésre kiírandó licit rosszul sülhet el. Javasolta, hogy egy-két hét múlva rend­kívüli tanácsülésen sürgősségi eljárással döntsenek e kérdésben, hiszen az anyag a bizottságban sem „ment át”. - Most itt vagyunk, megszavazzuk, s utána vaka­rózhatunk - fogalmazott a tanácsos. Ha­sonló volt a véleménye a szintén POL-os Radu Baláznak is. Sergiu Papuc alpolgármester hangsú­lyozta, ennek a projektnek a kivitelezését nem tegnap kezdték el. A megyei tanács Nem halasztottak az ADI Ecolecttel régóta azon munkál­kodik, hogy elkészítsék a feladatfüzetet és életbe ültessék a tervet. Nincs ebben újdonság. Voltak hiányosságok, de szak­emberek bevonásával korrigálták, úgy, hogy Marosvásárhely sajátságos gondja­ira is legyenek megfelelő megoldások.­­ Minden tökéletesíthető, de figye­lembe kell venni, hogy milyen felelősség hárul ma a tanácsra. Halasztásra nincs le­hetőség! Florian Moldovan, aki tizenöt éve fog­lalkozik a város köztisztaságával, ponto­san tudja, mit kellett módosítani a határozattervezeten, hogy a helyi önkor­mányzatnak ne származzon kára be­lőle... Ezt a kérdést nem kell politikai síkra terelni, hiszen a lakosság érdeké­ben az önkormányzat kinyilvánította, hogy csatlakozik a megyei tanács pro­jektjéhez. Ha nem indul be az integrált hulladékgazdálkodási projekt, akkor mindenkinek hozzá kell járulni, hogy a rá fordított 55 milliót visszafizessük. Igen, a feladatfüzet tökéletesíthető, de majdnem tökéletes - fogalmazott Sergiu Papuc alpolgármester. A polémia folyatódott, Pápai kérte, hogy ha tökéletesíthető az anyag, akkor tökéletesítsék, s ne csapják eléjük, hogy szavazzák meg, amikor sehol sem szere­pel benne a szolgáltatásokra vonatkozó minőségi standard, miközben a tanács felel ennek a projektnek a kimeneteléért. Az ülésvezető, dr. Benedek Teodora szavazásra bocsátotta, hogy elfogadják­­e Pápai halasztásra vonatkozó javaslatát vagy sem. A testület amellett döntött, hogy nem halasztanak. Ezt követően a testület 19 igennel, két POL-os ellensza­­vattal és egy POL-os tartózkodással el­fogadta a határozatot. Az elfogadott dokumentáció lehetővé teszi a Maros megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszeren belül a versenytárgyalás meghirdetését a marosvásárhelyi hulla­dékgyűjtési és szállítási szolgáltatásokra. Ez azért is fontos, mert ez az utolsó lépés az 55 milliós beruházással megvalósuló megyei hulladékgazdálkodási rendszer beindításához, aminek határideje decem­ber 31-e. Amint valamennyi önkormányzat el­fogadta a feladatfüzetet, a Maros Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás szerdai közgyűlésének jóvá kell hagynia a teljes dokumentációt. A szolgáltatók kiválasz­tására a versenytárgyalásokat a közös­ségi fejlesztési társulás fogja lebonyolítani. A hulladékgyűjtésre és -szállításra 5 évre szóló szerződéseket fognak kötni köztisztasági cégekkel. Fotó: Nagy Tibor HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK Megismételt szavazással fogadta el a pénzmosás megelőzéséről szóló törvénytervezetet a képviselőház Megismételt szavazással sikerült elfogadnia a kép­viselőházban a szociálliberális kormánytöbbség­nek szerdán a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvényter­vezetet. A jogszabály a pénzmosás elleni európai irányelvet hivatott beépíteni a romániai joggyakorlatba, ám olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek az RMDSZ és a jobbközép ellenzék sze­rint ellehetetlenítik az egyesületek és alapítványok működését. Negyven romániai civil szervezet nyílt levélben tiltakozott a tervezet ellen, amely egyebek közt kötelezővé tenné, hogy az egyesületek 30 napon belül bejelentsék a támogatásaik va­lódi haszonélvezőit, amennyiben ezek kiléte ismert, ha pedig ennek nem tesznek eleget, feloszlathatják őket. „Ezek az előírások hatalmas bürokráciát vezetnek be, számos esetben megnyomorítják a civil szervezeteket. Az Erdélyben működő több száz magyar civil szervezet is le­hetetlen helyzetbe fog kerülni” - magyarázta a Maszol.ro portálnak az RMDSZ fenntartásait Korodi Attila frakcióve­zető. A kormánykoalícióval más esetekben együttműködő RMDSZ-t az is a tervezet ellen fordította, hogy a Szociálde­mokrata Párt megpróbálta „lekenyerezni” a parlamenti kép­viselettel rendelkező kisebbségi szervezeteket - köztük az RMDSZ-t is —, kivonva őket a többi civil szervezetre érvényes előírás hatálya alól. Első próbálkozásra a voksoláson nem gyűlt össze a tervezet elfogadásához szükséges minősített többség. A kormányoldal az elektronikus szavazatszámláló hibájára hivatkozva kezde­ményezte a voksolás megismétlését, amely már eredményes­nek bizonyult. Az ellenzék bejelentette: alkotmányossági óvást emel az eljárás ellen. (MTI) ______________ NÉPÚJSÁG 3 Ország - világ Felmelegedik az idő Fokozatosan felmelegedik az idő Románia-szerte - közölte csütörtökön az Országos Meteorológiai Szol­gálat illetékese. A hét végén, vasárnap folyamán az ország nyugati részén 27-28 Celsius-fokos csúcs­­hőmérséklet is lehet. Az éjszakai minimumok is ma­gasak lesznek, 7 és 17 Celsius-fok között alakulnak, a legmelegebb éjszakák nyugaton lesznek - nyilat­kozta a Mediafax hírügynökségnek az Országos Me­teorológiai Szolgálat ügyeletes meteorológusa. Tájékoztatása szerint ugyanakkor a nyugati, északi és középső országrészben esni fog. (Mediafax) Kényszerleszállás az Otopeni repülőtéren Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre a bukaresti Otopeni repülőtéren a Wizzair lé­gitársaság egyik járata. A grúziai Kutaiszi és a len­gyelországi Varsó között közlekedő repülőgép 16.20 órakor ért földet. A 173 utast leszállították, bizton­ságba helyezték, és elindították az ilyen esetekben alkalmazott titkos eljárást - tájékoztat közleményé­ben a fővárosi repülőtereket kezelő vállalat. Az eddigi információk szerint a bombafenyegetés a kutaiszi re­pülőtérre érkezett, egy nő tett bejelentést arról, hogy robbanószerkezet van a gépen. (Agerpres) Részben alkotmányellenes a Btk. módosítása Részben alkotmányellenes a büntető törvénykönyv módosítása - határozott csütörtökön az alkotmány­­bíróság, amely helyt adott az államelnök, a legfel­sőbb bíróság és az ellenzék kereseteinek. A taláros testület szerint a hivatali visszaélés fogalmának kor­látozása alaptörvénybe ütközik, akárcsak a befo­lyással való üzérkedés és a hamis tanúzás újrafogalmazása. A taláros testület szerint a hivatali visszaélés meghatározása hiányos, és nem tartja tiszteletben az alkotmánybíróság 2016-ban hozott döntését. A csütörtöki alkotmánybírósági ítélet vég­rehajtása kötelező, ezért a parlamentnek ismét meg kell vitatnia a törvényt, amelynek az alkotmánybíró­ság által kifogásolt részeit összhangba kell hoznia az alaptörvénnyel. (MTI) Elhalasztották az ítélethirdetést a Mikó-ügyben November 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a leg­felsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatási perében - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a bíróság szóvi­vője. A tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el. A román állam 2002-ben visszaszolgáltatta az ingat­lanokat a református egyháznak. Később azonban, egy feljelentés nyomán, a DNA büntetőpert indított a visszaszolgáltatási kérelmet elbíráló bizottság tag­jai ellen, akiket 2014 novemberében jogerősen fel­függesztett börtönbüntetésre ítéltek, az ingatlanokat pedig újra államosították. Az egyház újabb restitú­­ciós kérését 2016 májusában elutasította a restitú­­ciós bizottság. Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház ér­veit. A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decem­berében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdet ítéletet. A restitúciós per­ben a bírói testület jogerős ítéletet hoz. (MTI) Civil bumeráng (Folytatás az 1. oldalról) a szegénykonyha ebédvendégeinek a névsorát. Ez sem­mivel sem kevésbé őrült ötlet, mint az adóhivatal minapi besúgási felszólítása a friss házasoknak. Ilyen szikrákat csak olyan emberek agytekervényei képesek csiholni, akiknek nem sok fogalmuk van arról, hogy egy tisztes­séges állam intézményrendszere elvileg hogy kellene működjön, sem arról, hogy abban az államban, amely­nek az adófizetői állják az ő parlamenti fizetésüket is, milyen intézmények hogyan működnek a gyakorlatban. Az sem kis teljesítmény ilyen zseniktől, hogy a szavazó­készülék gombjait sikerül egymástól megkülönböztet­niük. De még az sem megy mindig rendesen, mert ezt a törvényt is csak két nekifutásra sikerült megszavazni az ügyben döntő hatáskörű képviselőházban. Az uniós irányelv sajátságos értelmezése szerint ösz­­szefércelt törvénytől jogosan háborodott fel a civil szféra, a jogszabály parlamenti elfogadása kapcsán le­zajlott közjátéktól pedig az ellenzék. Bár utóbbinak is inkább a tartalom, mint a forma miatt kellett volna há­­­borognia. Ami rosszabb, hogy az igazságügyi reformok kapcsán már feltüzelt brüsszeli kritikusoknak ez a tör­vény újabb szálka lesz a szemükben, és ha addig sikerül rázni a brüsszeli pofonfát, amíg tényleg lehull róla egy büntető intézkedés az ország ellen, annak a következ­ményeit is mi fogjuk megfizetni, nem a botcsinálta po­litikusok.

Next