Népújság, 2018. október (70. évfolyam, 224-250. szám)
2018-10-19 / 240. szám
Hivatásos néptáncegyüttesek együttléte Villámtáncban találkoztak A néptáncot hivatásként megélő tömeg teremtett különleges hangulatot tegnap délután a Színház téren. A XIV. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója a részt vevő öt együttes táncos villámcsődületével indult. Nagy Székely Ildikó A találkozó vendéglátói szerepét betöltő Maros Művészegyüttes zenekara pontosan 4 órakor rázendített az ismerős dallamokra, a marosvásárhelyi kultúrakedvelők körében jól ismert társulat pedig ragyogó arccal kezdte ropni a vajdaszentiványi táncot. A következő pillanatban a négy vendégegyüttes is bekapcsolódott a fergeteges produkcióba, amely egyértelműen az együtt táncolás öröméről szólt. A részben spontánul formálódó közönség láttán bizton állíthatjuk, hogy a nyolcperces produkció sok „gyanútlan” arra járónak is kellemes meglepetést okozott. Tegnap este fotókiállítással folytatódott a találkozó a Nemzeti Színház előcsarnokában, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklubnak a Maros Művészegyüttes előadásairól készült fényképeit lehetett megtekinteni. A tárlatnyitóra viszszatérünk. A nap a házigazda társulat előadásával, a Kicsi Svejk háborúja című táncszínházi produkcióval zárult. Ma és holnap a vendégegyüttesek mutatják be előadásaikat. Ma déli 12 órakor a Háromszék Táncegyüttes a Szerencsekrajcár című mesejátékot viszi színre a Nemzeti Színházban, 18 órakor az Udvarhely Néptáncműhely Kiáltó szó című, Kós Károly emléke előtt tisztelgő előadása látható. Szombaton 12 órakor a Nagyvárad Táncegyüttes a Van Mese című produkciót mutatja be, 18 órakor a Hargita Székely Nemzeti Néptáncegyüttes Örökség című előadásával lép közönség elé. A déli és esti előadások között további érdekességekre is sor kerül, ma 17.30-kor Zsuzska folksofnija címmel autentikus népviseleti kiállítás nyílik a színház előcsarnokában, szombaton 17 órakor a Hagyományok Háza illetékesei adatbázisuk használatáról tartanak igen hasznosnak ígérkező, nyilvános előadást. A táncegyüttesek számos műhelymunkán, szakmai megbeszélésen vesznek részt a négy nap alatt, vasárnap 18 órakor pedig, amennyiben az időjárás megengedi, újra együtt táncolnak a Színház téren. A hivatásos néptáncosok találkozója a 19 órakor kezdődő gálaműsorral zárul, amikor ismét közönség elé lép az öt együttes. Fotó: Nagy Tibor Iskolások és egyetemisták figyelmébe! November 30-ig minden iskolás és egyetemista ügyfelünknek 50%-kal olcsóbban kínáljuk az antireflex védőréteggel ellátott műanyag lencséket. Az akció érvényes: műanyag american standard hmc (italy) szemüveglencsére, a következő dioptriatartományra: 0±6,0SphEs0t 6/2 Cyl (amíg a készlet tart) Szolgáltatásaink: a kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgálatot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen papilatágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) »szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) »új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra »terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Marosvásárhely, Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304,0365/410-555 a 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 a Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120,0365/410-559 a Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 a Köztársaság tér 5. sz Tel: 0365/430-939 Szászládén: a Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042,0365/410-558 Szováta: a Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 a A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 Őszi szőnyegvásár 17-21. főzött . Naponta 91-20 óra között kedvezményes arba,vásárolhat!, Ajándék vár minden vásárlóra!,Telefon 1 a215 269-295; 0740.187.6037 SAMIRA üzlet, Marosvásárhely, Bartók Béla utca 13.szám 2018. október 19., péntek LXX. évfolyam 240. (20025.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) Ne feledje időben megújítani előfizetését a NÉPÚJSÁG-ra/ Ha előfizet, BIZTOSAN kézhez kapja. Telefon: 0742-128-647 ________BQpdfppQ A szkepticizmus árnyalatai Benedek István Az Európai Parlament felkérésére közvéleménykutatás zajlott, amelynek az eredményeit szerdán tették közzé. Eszerint szép hazánk lakóinak többsége már nem látja jónak uniós tagságunkat. De olyan dolgokról is kérdezték a választókat, amire a szűkszavú hírügynökségi jelentés már nem tért ki, és ezek az érdekesebbek. Az EU-szkepticizmus romániai verziója elsőre eléggé furcsa, hiszen annak ellenére, hogy már többségben vannak az uniós tagságunkat negatívan értékelők, azért adott esetben egy népszavazáson kétharmados többség voksolna a bent maradás mellett. Így csapódik le a közvéleményben az, amikor a több mint egy évtizedes uniós tagságból elsősorban a mozgás- és munkavállalási szabadság,, áldásait” élvezhetjük. Vagyis nem olyan jó dolog ez az unió, de mégis jobb bent, mint kívül, mert ha hirtelenjében hazatoloncolnák azt a néhány millió embert, akik a barakk gazdagabb felén keresik a kenyérrevalót, komoly gondok lennének. (Folytatás a 3. oldalon) Minőségi olvasnivaló jelképes áron Mintha egy derűs mesevilágból érkezett volna az a könyvekkel teli, zöld szekér a Betyár No , amelyre tegnap a marosvásárhelyi Színház téren figyelhettek fel a járókelők. Negyven éve választották meg II. János Pált, „a remény pápáját” Negyven éve választották meg „a remény pápáját”, II. János Pált; megjelenése Szent Péter trónusán nemcsak a lelkipásztori tevékenység korszerűsítésében jelzett fordulópontot, hanem fontos tényezőnek bizonyult a kelet- és közép-európai társadalmakat nyomasztó kommunista rezsim bukásában is. ____________5. Periprava Periprava napjainkban mintegy kétszáz állandó lakosú falu, ami az utóbbi időben folyamatosan csökken. Lakói többnyire lipovánok, óhitű orosz nemzetiségűek. Jelenleg a faluban egyetlen értelmiségi él, Fanel Danilov tanító, aki 61 esztendejével lassan, de biztosan közeledik a nyugdíjas éveihez. Az amúgy kiterjedt iskolaépületben mára már csak két termet használnak: az óvodában, valamint az összevont elemi osztályban folyik az oktatás-románul. 15.