Népújság, 2019. április (71. évfolyam, 75-96. szám)

2019-04-20 / 92. szám

Maros megye legolvasottabb napilapja• A környéken lakók panaszai miatt Elköltöztetnék az éjjeli menedékhelyet A Rozmaring utcai éjjeli me­nedékhely elköltöztetését tervezi a marosvásárhelyi ön­­kormányzat, ugyanis a kör­nyéken lakók részéről számos panasz érkezett az ott kószáló hajléktalanokra. Mivel a menhely szabályzata tiltja a szeszesital-fogyasz­tást, a közeli, szépen rendbe tett parkban isznak, ott al­szanak, hangoskodnak, a környéken lakó szülők nem merik a játszótérre vinni gye­rekeiket. A menedékhely el­­ költöztetésére vonatkozó ha­tározattervezet az áprilisi soros ülésen kerül a városi tanács asztalára. Menyhárt Borbála Varró Huba, az RMDSZ megy­­gyesfalvi körzetének elnöke lapunk megkeresésére elmondta, több ízben jelezték az önkormányzat­nak, hogy már-már tarthatatlan a helyzet, ugyanis a Rozmaring utcai szociális központtal szembeni, ren­dezett parkot és játszóteret szinte birtokba vették a hajléktalanok. Az éjjeli menedékhely házirendjéhez, amely tiltja az alkoholfogyasztást, nem hajlandók alkalmazkodni, ezért inkább a szabadban, a közeli parkban húzzák meg magukat. Varró Huba szerint a padokon vagy alattuk alszanak, ott végzik el a kis- és nagydolgukat, hangoskodnak, törött üvegeket hagynak maguk után. Emiatt a környéken lakók, a kisgyermekes családok messze el­kerülik a parkot, hiába a szépen fel­újított játszótér, a szülők nem merik odavinni a gyerekeiket. A körzeti elnök hozzátette, nem messze van egy, már nem működő piac, annak a környékén tanyáznak a hajléktalanok. A lakóknak keserű szájízzel kell nap mint nap mindezt végignézniük, ezért nagyon remé­lik, hogy megvalósul a hajléktalan­­szálló elköltöztetése. - Félreértés ne essék, nem megszüntetni szeret­nénk a hajléktalanszállót, csupán elköltöztetni egy olyan helyre, ahol nem zavarja a lakosságot - muta­tott rá a körzeti elnök. Szavait a marosvásárhelyi tanács elé kerülő határozattervezetben (Folytatás a 2. oldalon) Fotó: Nagy Tibor OPTICA OPTOFARM A látás szakértője Szolgáltatásaink:­­kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgála­tot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupil­­latágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgo­zunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) ,szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) ,új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Marosvásárhely: A Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 a 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 A­­Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 a Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szászrégen: A Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta: A Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 A­ A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 V______________________________ 2019. április 20., szombat LXXI. évfolyam 92. (20173. sz.) Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Előfizetőink figyelmébe! A húsvéti ünnepek miatt áprilisban KEVESEBB A MUNKANAP, ne feledjék IDŐBEN megújítani az előfizetést! Telefon: 0742-828-647. A Kárpát-medence legjobb magyar matematikusai Első alkalommal látja vendégül a Bo­­lyaiak városa a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. Az április 24-28. között zajló rangos rendezvény há­zigazdája a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Sapientia EMTE Maros­vásárhelyi Kara. _______________2. Holdfény a pallón A Döbrentei Sarolta által jegyzett Sára asszony című alkotás egy 19. század eleji, szegény, de tisztességes vidéki család életének egy jelentős fejezetét mutatja be, ám annál sokkal többet mesél el. _____________3. Milan Kundera 90 éves Április 1-jén töltötte be kilencvenedik életévét Milan Kundera, a kortárs cseh irodalom kiemelkedő alakja. _____________5. GYANÚ Horváth Szekeres István Karikatúrája! [ wsuatm

Next