Népújság, 2019. szeptember (71. évfolyam, 198-222. szám)

2019-09-19 / 213. szám

_ NÉPÚJSÁG ____________________________________________________________HARMÓNIA________________________________2019. szeptember 19., csütörtök Kiss Manyi ezer arca A humortól a drámáig A Vásárhelyi Forgatag színes, érdekes rendezvényei közül nagy örömmel vettem részt az erdélyi származású zseniális magyar színésznőről, Kiss Ma­nyiról szóló kiállítás megnyitóján. A születésének századik évfordulójára összeállított tárlat kurátora Szebeni Zsuzsanna, a Balassi Intézet, Magyar­­ország Kulturális Központja sepsi­szentgyörgyi fiókintézetének igazgatója, ő vezette végig a hallga­tóságot Kiss Manyi szédületes pályá­ján, amit a Szebeni-Szabó Róbert által összeállított montázsok szövege és képanyaga szemléltetett. Bodolai Gyöngyi A megnyitó különleges élmény volt szá­momra, ugyanis gyermek- és kamaszkoromat végigkísérte Kiss Manyi neve, a Jávor Pálé­val és az 1950-60-as évek többi jeles színé­szével együtt, akiket anyai nagynéném szinte naponta emlegetett. Ahogy visszagondolok, a Film­színház-muzsika című lapból és/vagy a Kossuth rádióból tájékozódhatott, mert mindig tudta, hogy milyen szerepben aratták legújabb sikereiket, s ha netalán egy filmet is megnézhetett, hosszú ideig az volt az egye­düli beszédtéma. Ezekkel az emlékekkel ültem be a Kultúrpalota kistermébe, és csak azt sajnálom, hogy a következő rendezvény miatt, amelynek ugyanaz volt a helyszíne, nem volt lehetőség olyan alaposan végigbön­gészni a jól kiválasztott szövegeket és képe­ket, ahogy szerettem volna. Jaj, de jó a habos sütemény! Bár lehet, hogy Kiss Manyi emléke mára már halványulni látszik, nevét, művészetét mindenképpen érdemes feleleveníteni és fel­fedezni annak, aki nem ismerte, hiszen Er­dély legtávolabbi szegletéből, Zágonból elindulva hódította meg a budapesti és a ha­tárokon túli magyar közönséget. Dalos, nótá­­zós mulatságokon pedig előbb-utóbb elhangzik a Jaj, de jó a habos sütemény! című dal, amelyről egyre kevesebben tudják, hogy 1940-ben Kiss Manyi énekelte Eisemann Mi­hály Fiatalság bolondság című operettjében, s tette szinte utolérhetetlenül népszerűvé az egész magyar nyelvterülten. - Nagyon érdekes a dal diadalútja, amit a Színháztörténeti Intézet segítségével sikerült nyomon követni, hiszen gyakorlatilag egy semmitmondó betétdal volt egy habkönnyű operettben, és valójában a romaegylet lányai rajongtak a főszereplő bonvivánért. Azóta már sem a bonvivánt, sem a cselekményt nem ismerjük, de a habos süteményről szóló dal továbbra is beivódott a kollektív emléke­zetbe. És Kiss Manyi találékony humoráról tanúskodik, hogy amikor a korabeli dívák megkörnyékezték Eisemannt, hogy nekik is írjon hasonlóan népszerű dalt, a beszélgetés során egyszer csak előkerült egy tál habos sü­temény, amiből kiesett Kiss Manyi névjegy­­kártyája, aki előre felkészült erre az eseményre. Élete során folyamatosan ilyen érdekes epizódokkal próbálta a humoros ol­dalát bemutatni - mesélte Szebeni Zsu­zsanna. Majd hozzátette, hogy Kiss Manyi kedvenc étele valójában a zágoni füstölt sza­lonna volt, az egyik képen látható is, ahogy nővérével kibontják az otthonról, Ilus mamá­tól kapott csomagot. Az otthont számára Zágon jelentette, és annak ellenére, hogy Há­romszék szülöttének tartják, valójában Ma­­gyarlónán látta meg a napvilágot, ahol akkoriban a szülei vándortanítóként oktattak. Három hónapos korában került Zágonba, és kis csúsztatással mindig azt vallotta szülőhe­lyéül, mert lelkében odatartozónak érezte magát. Padláson talált hagyaték „Addig pedig játszom mindig, mindenhol, és mindennel és mindenkivel, mert azért szü­lettem ” - olvasható a kiállítás nyitó molinó­ján, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, az Országos Széchényi Könyvtár, az EMKE, a www.szineszkonyv­­tar.hu és a Kiss család dokumentumainak fel­­használásával jött létre, és először a zágoni Mikes-Szentkereszty-kúriában levő Kiss Manyi-emlékszobában láthatta a közönség. Szebeni Zsuzsanna, miután köszönetet mondott a kiállítás marosvásárhelyi házigaz­dáinak, Kötő József színháztörténész emlékét idézte, aki nagyon sokat segített abban, hogy valóban egy különleges kiállítást láthasson a néző. A feldolgozott dokumentumok egy része ugyanis öt-hat éve került elő egy gyön­gyösi padlásról, és Kötő József közbenjárása nélkül a hagyaték ma nem lenne Erdélyben. Az EMKE segítségével ő vállalta fel, hogy az erdélyi származású színésznő óriási hagya­téka, amely a születési igazolványától a ha­lotti bizonyítványáig és horoszkópelemzéséig több mint 270 levelet és több mint 400 fény­képet foglal magába, az EMKE kolozsvári ki­­rendeltségéhez kerüljön. Megtalálhatók benne a gázszámlái, utazási csekkjei, pici fotók fantasztikus kempingezésekről, iskolai bizonyítványai, útlevélkérelmei, családi leve­lezése, amelyből kiderül, hogy az őt felnevelő Ilus mama, a nagynénje állt hozzá a legköze­lebb, és mindenről kölcsönösen beszámoltak egymásnak. Egy kéményseprő talált rá a ha­gyatékra, amelyet Kiss Manyi élettársa, Nyúl úr későbbi házvezetőjének a leszármazottai tettek fel a padlásra. Interneten vette fel a kapcsolatot Szebeni Zsuzsannával, akinek a hagyaték értékét felismerő Kötő József segí­tett, hogy az EMKE révén kifizessék a kért összeget, és így egyben maradjanak az érté­kes dokumentumok. Három apuka és anyuka Visszatérve a Kiss Manyi születése körüli bonyodalmakra, a bevezetőben elhangzott, hogy nem volt szokványos gyermekkora, mert szülei korán elváltak, és anyai nagy­nénje, Nagy Ilona és annak férje, Szőcs Albert módos, művelt helyi arisztokrata nevelte fel. Ezért emlegette úgy, hogy neki több anyukája és apukája volt, miközben a zágoni gyermek­kor élete legboldogabb szakaszát jelentette. Mivel édesanyja a válás után újra férjhez ment, és édesapja is megnősült, első kolozs­vári fellépésekor, a szülők, a három apuka és anyuka, szinte egy sornyi helyet foglaltak el a nézőtéren. A Zágonról készült összeállításban láthatjuk szülei képét, Kiss Manyi gyermek­kori, iskoláskori, a konfirmáció alkalmával készült képeit, nevelőapját rózsakertjében, a zágoni templomot és a kántori lakot. Szebeni Zsuzsanna elmondta, hogy Szőcs Albert na­gyon jó ember volt, és amikor nevelt lányá­nak a tehetsége már megmutatkozott, a nagyon muzikális kislány számára egy jó mi­nőségű zongorát vásárolt, ami ma az emlék­szobában látható. Szeretetteljes kapcsolatuk, a Zágonhoz kötődő sok kedves pillanat a le­velezésükből derül ki. A beugrások nagymestere Kiss Manyi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanult, ahol korán felfe­dezték tehetségét, majd a kolozsvári Konzer­vatórium zongora tanszakán és Izsó Miklós színiiskolájában folytatta tanulmányait. Szí­nészpályáját 1926-ban kezdte Kolozsváron, és az 1927/28-as évadban már változatos operetts­zerepekben lépett fel 140 alkalom­mal. 1928-ban Sebestyén Mihály miskolci színidirektor a Varázshegedűben látta ját­szani, és rögtön átszerződtette Szegedre, ahol egy gyors beugrás hozta meg számára a si­kert. A csúnya lány című darab premierjén a primadonna rosszul lett, de Kiss Manyi per­cek alatt átvette a szerepét, és a „döcögő elő­adásból bombasikert kovácsolt” - olvasható a karrierjét bemutató összeállításban. Buda­pesti sikerét is egy beugrás alapozta meg a Fruska című vígjátékban, de a drámai szere­pek csak a későbbiekben találtak rá. A kiállítás kurátora Kiss Manyi színészi pályáját Molnár Gál Péter, a legbiztosabb íz­lésű kritikusok egyikének idézetével foglalta össze: „Színészi alkotóereje, költői emberis­meretének végigértelmezése nem termelt selej­­tet. Nagy alkotó volt operettszubrettként, Csehov színpadi megtestesítőjeként, Sarkadi házmestereként egy stúdió-előadásban, vígjá­tékban, tragédiában, középfajú színműben. Mélyről eredt tragikomikuma özvegy Makné­­ként Fejes Endre Vonó Ignácában és a Brecht körül habzó skolasztikus viták idején Kurázsi mamaként schilleri hevülettel vonta kordáját, kevéssel a szubrett szerepkörből való átigazolása után iskolajátékot teremtve az in­tellektuális erőből, anélkül hogy sótlanná szik­kasztotta volna háborúban hányódó gyermekeit az üzletért föláldozó markotá­­nyosnő tragikai alakját. ” A cirkusz világában De még mielőtt eljutott volna a csúcsra, első házassága révén egy kitérőt tett a cirkusz világába. 1931-ben feleségül ment Alfredo Uferinihez, egy több mint 300 éves nemzetközi hírű bűvészdi­nasztia legfiatalabb tagjához, akivel Zágonban,családi körben tartották a lagzit. Kiss Manyi nem szerette a cir­kusz világát, de a precizitást és a színpadi pontosságot, amit a különle­ges illúziókeltő mutatványok megkí­vántak, a technikailag nagyon magas szintű előadásokon tanulta meg. Az Uferini testvérek mellett énekelt, és asszisztensként lépett fel, ahogy ezt a magyarországi vendégszereplésükre készült korabeli plakát bizonyítja. Az viszont csupán legenda, hogy ágyú­golyóként lőtték volna ki - jegyezte meg az előadó. 1933-ban léptek fel férjével együtt utoljára, majd útjaik elváltak, ugyanis Kiss Manyinak hiányzott a színpad, és nem tudott sem az anyanyelvétől, sem a szülőhazájától elszakadni. Három évet tartó útkeresés után 1939-től a Fővárosi Operettszínház­ban szerepelt a kor leghíresebb mű­vészeivel, Fedák Sárival, Honthy Hannával, Solthy Györggyel, hogy csak néhányat említsünk közülük. Latabár Kálmánnal együtt pedig biz­tos volt a visszhangos siker. Közös fellépéseiket szemlélteti a Latyi-Manyi című molinó. Bár Kolozsvárra is visszatért egy-egy előadásban, szülőföldjéhez leginkább a nyári háromszéki, zágoni hazatérések kötötték, erről mutat be kedves jeleneteket a Zágoni anziksz című montázs. Szebeni Zsuzsanna beszámolt arról is, hogy a sepsiszentgyörgyi kiállítás-megnyitón sokan vettek részt azok közül, akik kapcso­latot ápoltak Kiss Manyival, és számtalan emléket meséltek el az együtt töltött nyarak­ról, a kirándulások fontosságáról. Rengeteg emberrel tartott kapcsolatot, sok keresztgyer­meke volt, akikre jövedelmének jelentős szá­zalékát költötte. Bárki fordult hozzá, igyekezett támogatni. Hihetetlen jószívűségét bizonyítja, hogy a kiállítás kurátorának­­ hét hónapos kisfiával menekülő­­ nagyanyját is nagyon tapintatosan kisegítette a háborús időkben! Operettszubrett és drámai hős Hazafias indíttatásból 1942-ben a Front­színházhoz szegődött, és a keleti fronton a ka­tonáknak énekelt. Ott ismerkedett meg a jóképű fiatal tiszttel, Bakonyi Jánossal, Nyúl úrral, ahogy később nevezték, akinek identi­tását nem akarták felfedni, és aki élete végéig az élettársa lett. 1945-től, az újrainduló színházi életben to­vábbra is megőrizte a szubrett-primadonna szerepben kivívott elsőbbségét. Az életrajzi adatok tanúsága szerint 1947-ben hét szín­házban szerepelt, ami hihetetlen munkabírá­sát jelzi. Bár az ötvenes évektől „népszerűségét kapitalista mételynek tekin­tették”, a filmgyártás már az 1936-os évektől kegyeibe fogadta, és később is hű maradt hozzá, egymás után kapta a filmszerepeket. Összességében több mint 150 filmben ját­szott, amiből csak villanásokat tükröz a kiál­lítás, de életének ezt a vonulatát is érdemes lenne feldolgozni - emelte ki Szebeni Zsu­zsanna. A tablókon láthatók azok a vígjátéki sze­repek, amelyek meghatározták pályáját, és amelyeket akár 200-300-szor is előadtak, de hasonló figyelmet érdemelnek drámai szere­pei is. A nagy változás 1954-től következett be, amikor a Madách Színház tagja lett, és élete további másfél évtizedében, egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig drámai sze­repekben aratott sikert. Az első Reményik Zsigmond Atyai házában Marika megformá­lása volt, majd Csehov Három nővérében Olga. 1955-től jobbnál jobb szerepekben lé­pett fel: Moliére Mizantróp, Bartha Lajos Szerelem, Gorkij Éjjeli menedékhely, Móricz Zsigmond Sári bíró című darabjában, az Anne Frank naplójából készült előadáson. Az ötvenes években Jászai Mari- és Kos­­suth-díjat kapott, 1962-ben az Érdemes, 1963-ban a Kiváló Művész címet.­­ Drámai szerepei közül kiemelkedik a Kurázsi mama (1958), Brecht sokat játszott darabjának címszerepe pályájának fontos ál­lomását jelentette. Ösztönös színésznőként általában nem készített jegyzeteket, csak úgy megérezte, hogyan kell játszania, de amikor erre a szerepére készült, több ízben külföldre is kiutazott, hogy minél pontosabban megfor­málja a rábízott karaktert. Szép volt, jó volt, elég volt A kiállításhoz kapcsolódik egy kötet, ami technikai okokból nem hozzáférhető, és a ha­gyatékban rengeteg olyan anyag van, ami megérdemli a további feldolgozást - hangsú­lyozta Szebeni Zsuzsanna. - Számunkra na­gyon fontos és megrázó volt egy, a halálához kapcsolódó levél, amelyben élettársa, Nyúl úr, akivel Kiss Manyi élete utolsó húsz évét töltötte, az orvosokat vádolta betegségének a kibontakozásáért, a nem megfelelő kezelé­sért. Hogy igaz-e vagy nem a gondatlanság, ez már nem fog kiderülni. De Nyúl úr, akinek a szerepét sokan lebecsülték, és a háttérbe ál­lították, hibái ellenére is rendkívüli módon ra­gaszkodott Kiss Manyihoz, és mindent megtett azért, hogy életét - és különösen annak kései szakaszát, amikor súlyos beteg volt -, könnyebbé tegye - vélekedett az elő­adó. Az emlékház létrehozatalától a hagyaték kezeléséig sokat foglalkoztak az anyaggal, és minden szemtanú azt mondta, hogy Kiss Manyi titkolta a betegségét, nem élt beteg­ségtudattal. Mindig egy nagyon büszke és tel­jes életet élő színésznőként mutatkozott. Egy nappal azelőtt, hogy befeküdt volna a kór­házba, hogy megműtsék, bár fájdalmak kö­zepette, de még 22. alkalommal is eljátszotta Bodnárné szerepét Németh László darabjá­ban, és a következőképpen búcsúzott színész­társaitól: „Jövő héten jövök, (...) de ha nem jönnék, az se baj. Szép volt, jó volt, elég volt. ” Amikor a műtét után meglátta az orvosok arcát, megírta a végrendeletét, és 1971-ben, hatvanéves korában meghalt. Az életét és pályáját bemutató montázsok között van egy érdekes, amelyen virágos hát­térben egy megsárgult lapon feltehetően új­ságírói kérdésekre adott rövid válaszait olvashatjuk. Ebből kiderül, hogy legkedve­sebb szórakozása az volt, hogy szórakoztas­son, a legszebb színdarab, amit látott, a Liliom Dayka Margittal, a legkedvesebb könyv, ami olvasott. Nyíró József: Emberek a havason, kedvenc írói Tamási, Nyíró, Márai, Zilahy, és kedvenc ételeként ezúttal a tárkonyos bárányt említette. Jó volt elnézni arcait, ahogy a csábító primadonnából drámai szerepeiben fejkendős parasztasszonnyá lé­nyegül­­t, és elgondolkozhattunk azon, hogy hány ember, jellem hagyott nyomot a rendkí­vül sokoldalú és ritka tehetséggel megáldott Kiss Manyiban. Emléke ápolásáért, az em­lékszobáért, a róla szóló könyvért (Thália legrakoncátlanabb tündére) köszönet illeti Szebeni Zsuzsannát, aki erdélyi közelmúl­tunk sok jeles személyiségei mellett Kiss Ma­nyit is újra felfedezte számunkra. És még tart a munka, hiszen, amint elmondja, időnként kap egy-egy levelet, amelyből kiderül, hogy a művésznőnek egy retikülje vagy kalapja került elő, és összegyűjt mindent, amit talál, és lehetőség szerint bemutatja az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben vagy az emlékszobában.

Next