Népújság, 2020. január (72. évfolyam, 1-23. szám)
2020-01-04 / 1. szám
a NÉPÚJSÁG HÍREK-TUDÓSÍTÁSOK _______ 2020. január 4., szombat • NS) N2 JANIJÁH 4., szombat A Nap kel 8 óra 6 perckor, lenyugszik 16 óra 49 perckor. Az év 4. napja, hátravan 362 nap. Iírten étáeteeA Ma LEONA és TITUSZ: holnap SIMON napja LEONA: görög eredetű, a Leó és a Leon férfinév női párja. TITUSZ: latin eredetű, eredete és jelentése bizonytalan IDŐJÁRÁS Változó idő Hőmérséklet: max. 1 UC min. -3 ° C VALUTAÁRFOLYAM BNR - 2020. január 3. 1 EUR 1,7789 1 USD 4,2922 100 HUF 1,4501 1 g ARANY 213,7734 Berekméri Edmond Vidám újévi koszontó Szeretetben, egészségben, Legyen részed minden évben! Felejtsd el a bút, a gondot, Látogasd meg Párizst, Londont! Kívánom, a baj kerüljön, Arcod mosolyra derüljön, Az esztendő minden napján Szeretetet sokat kapjál! A jogsidra nagyon vigyázz, Rendőr előtt sose hibázz! Vendégségbe ne menj késsel, A munkából sose késsel! Fizetésed megnöveljék! Feleséged csak... figyeljék! Friss levegőn mozogj sokat, Kerüld a szélhámosokat! Pálinkád körtéből legyen, Anyósod új bútort vegyen. Orvosságra ne költs semmit, Hússal egyed a nokedlit! Ne fájjon a fogad, fejed, Ne csaljon meg sose nejed! Népújságra fizess elő, Hűségedért legyél nyerő! Bort, búzát, békességet, Húsos disznót, egészséget! Kívánok én sok örömet, Fizesd mindig... a sörömet! Fogyva, de nem reményvesztetten (Folytatás az 1. oldalról) összetartását. Mára már csak a templom maradt, amit szépen felújítottak, és ékszerdobozként áll a nagy Maroshíd szomszédságában. Nagy Zsolt alpolgármester végigvezetett a tűzvész után szépen újjáépített iskola udvarán, megmutatta a takaros kis épületet, ami régen a magyar óvoda volt. Most raktárhelyiségnek használják, itt tárolják többek között a gyermekeknek kiosztandó tízórait. A gödei iskolában a hatvanas-hetvenes években két összevont magyar elemi osztály volt, két tanítónővel. Aztán maradt egy tanítónő, s végül annyira lecsökkent a gyermeklétszám, hogy 2013-ban megszűnt a magyar oktatás. Az óvoda sem működik. Körülbelül tíz magyar vagy vegyes házasságból származó gyermek van a faluban, egyesek magyar iskolába járnak, a tíz kilométerre levő Maroshévízre, mások a gödei román iskolában tanulnak. A magyar gyermekek a magyar elemi osztályok elvégzése után régebben is a román tannyelvű 5- 8. osztályban tanultak. De volt olyan is, aki albérletet fizetett, hogy a gyermeke magyarul tanulhasson. A községben nemcsak a magyar gyermek kevés, hanem a román is. Összesen 84 gyermek van, ebből 58 iskolás és 26 óvodás. Az alpolgármester lánya, Réka Kolozsváron végezte az egyetemet, és férjével együtt ott telepedett le. - Nagyon várjuk az unokát, reméljük, rövidesen nagyszülők leszünk! - mondta az alpolgármester, aki „civilben” a gödei vasútállomás főnöke volt, felesége pedig hasonló állást tölt be a ditrói állomáson. Képekről visszaköszönő múlt Veress Vencel üknagyapja is az 1800-as években került ide Marosjáráról. Édesapja kovácsmesterként dolgozott, hozzájártak a környékbeliek. Szívesen mesél a múltról, éppen ezért több régi fényképet is előkeresett és mutatott meg nekünk. Szinte valamennyin a múlt századbeli fakitermelést örökítették meg. Mindeniken népes közösség látható. Minthogy a lovat a fakitermelésben haszonállatként, igavonóként használták, akadt munka bőven. Olyan kép is előkerült, amelyen Vencel édesapja lovat vasal egy remetei emberrel, a másikon pedig a hét kilométerre levő kicsigödei kovácsműhely látható. Mindenik képről életerő, remény sugárzik. Vencel most nyugdíjas, de aktív időszakában szabómester volt, kezdetben Hévízen, majd itt a faluban. Iparengedélyt váltott ki, működött is az üzlet mindaddig, amíg a turkálós és olcsó ruhák el nem lepték a piacot, s a szabómester munkáját háttérbe szorították. Csak egy-egy alakítás akad. A szabó viccesen megjegyzi: az a baj, hogy mindenki csinos szeretne lenni, mint fiatalkorában, holott a nők elhíztak, a férfiak megpocakosodtak, s elvárnák, hogy a szabó segítsen a helyzeten. Veress Vencel közgazdász lánya Csíkszeredában, fia Gyergyószentmiklóson él. Négy unokával büszkélkedhet. - Ha itt volnának Gödén, újra lehetne indítani a magyar iskolát! De a jobb megélhetés és a magyarul való tanulás miatt jobbnak látták elmenni innen - jegyzi meg. Emlékalbum régi fotókból Barcircea Sándor, a római katolikus egyházközség gondnoka, erdésztechnikus, a gödei pisztrángos főnöke is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ő inkább a Bánffyak egykori pisztrángosáról beszélt. A haltenyésztés jól menő „ágazat”, hiszen a friss és minőségi hal mindig kelendő a piacon. Erről részletesen beszámoltunk a községnek szentelt lapszámunkban. Orbán Ferenc nyugdíjasként mutatkozott be, a vasútnál távközlésben dolgozott. Jóllehet nyugállományban van, továbbra is vállal munkát villanyszerelőként a nyírmezei kőbányánál. Az andezitbányában a követ megtörik, és kavicsként, homokként értékesíti! S ha már a bányát mint termelőegységet és mint munkahelyet biztosító gazdasági egységet említettük, akkor a borvíztöltő állomásról is szót ejtünk, hiszen több embernek kínál munkahelyet. A régi borvíztöltőt, amely a főúttól öt kilométerre van, a Nyímező-pataka mellett, bezárták. Akkor más volt a borvíz minősége, s annak is volt varázsa, ahogy biciklivel, szekérrel, majd autóval behozták a vizet a faluba - mondja Ferenc. Megtudtuk, hogy szereti a hegyi túrákat, szereti a természetet, és vállalta, hogy a faluban fellelhető régi fotókból egy emlékalbumot szerkeszt. Az Orbán Ferenc fia nem költözött el a faluból, Gödén szereti. Mérnökként dolgozik Maroshévízen. - Örülünk, hogy a kecsegtető külföldi lehetőségek még nem szippantották el a fiatalokat. Nagy a boldogság, mert unoka érkezik családba! - újságolta Ferenc, így ünnepek idején, amikor biztosan hó fedi a hegyvidéki tájat, a gödei magyar családokban is ott él a remény, hogy lesz folytatás, hogy a Felső-Maros mentén nem fogy el a magyar szó. Fotó: Nagy Tibor Csak optimistán! A lassan tizenkilencedik életévébe lépő Kimenő számos örömet okozott nekem, és remélhetőleg másoknak is. Egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy ebből egy ilyen tekintélyes hosszúságú sorozat adódik össze hétről hétre. Bár eleinte megszabták a terjedelmét - tartalmát soha, melyért köszönet és hála a szerkesztőknek —, mondván, ne legyen több egy gépelt oldalnál (flekknél - műszóval és műhűhóval), a terjedelem végül magamagát alakította ki, optimális magassága és mélysége végül is 50-60 számítógépest sorra nyújtózkodott ki a térben és a 20 perces időben. Na, azért a mélységgel még várjunk egy keveset, jegyezte meg enyhén gúnyos hangsúllyal valaki a hátam mögött. Olyanformán, ahogyan a dolgozatot felügyelő tanár - nem az érettségi manapság bevett rendőri felügyeletére, fegyőri szigorára utalok természetesen, hanem valami laza évközi fogalmazásra (van még olyan egyáltalán a haszon- és haszontalanelvű oktatási rendszerben?) gondolok, amelynek csupán annyi a tétje, hogy kiderül, tud-e írásban gondolkodni, fogalmazni a nebuló. Szóval hanglejtéséből, irányultságából azt vettem ki, hogy a terjedelemmel nincs semmi baj, hanem a mélység, a problémaérzékenység, a halhatatlanságnak szánással már jobb, ha nem dicsekszem. Szóval hátrébb az agarakkal. Lehetne több és jobb, lehetne mélyebb és érzékenyebb, lehetne közéletibb és persze őszintébben magánéleti, lehetne állatbarát és klímakoncentrikusabb, olykor próbálkozhatnék bölcsebb, intrikusabb, szelidebb, mérsékeltebb és mértéktelenebb hangnemmel és merészebb, simább, talán simulékonyabb mókákkal/nótákkal is. Egyszóval... És itt elakadtam. Nem tudom összefoglalni. Aforizmásítani. A hang természetesen továbbra is ott rezgett a levegőben, a számonkérés ennek utána is fennállott. Én viszont ettől irtó pipa lettem. (Azt hiszem, ezt most így kell mondani.) Itt már nem segített az a tény, hogy kimentem a konyhába, és a frissen nekem ajándékozott hiper-szuper kávéfőzőn összeütöt Szombati kimenő Sebestyén Mihály rovata tem magamnak egy erős svarcot, ahogyan derékapám nevezte a kávét, kinyitottam az ablakot, és szemügyre vettem a szomszédban húzódó tanárházaspár vadonatúj családi házát, amely mindenben a német átlagmintát követi külcsínban: a nemrégiben üzembe állított kutyakennellel, házzal és kifutóval, mely derékmagasságú védőkorláttal van ellátva és elnézve, a két sárga kutyinkónak a pontos, szabatos és rendszertanilag helytálló meghatározásához a jövőben igénybe kell vennem egy ebszakértő szakértelmét. Azután a könyvespolcom elé toltam a képemet, és rájöttem, hogy van egy rakat felesleges kötetem, amit soha a szagolús életben el nem fogok olvasni, miként leszármazottaim és tágabbszűkebb családom sem, és végre ritkítani kellene, de milyen szempont vezéreljen, hogy a legkevesebb áldozatot kelljen elszenvednem. Ez a filozófia nyelvén szólva egy contradictio in adjecto, azaz önellentmondás, ritkítani, de minél kevesebbet feláldozni. Ezek után visszaültem az íróasztalomhoz, megint nekiestem a nagy teljesítményű szövegírógépként használt laptopnak, és ekkor váratlanul megjelent a képernyőn az ún. kék halál, azaz elkékült a képernyő (dehogyis dühében), számos fehér betűs írás látott napvilágot, amely mindenféle rejtélyes kódra, eljárásra, manírra és trükkre, elsősegélypontra utasított, intett, irányított, figyelmeztetett, nem nélkülözve az ilyenkor oly helyénvaló fenyegetést sem, kilátásba helyezve gépem halálba rohanását, esetleg naponta ismétlődő haláltusáját. Sürgős orvosi beavatkozás szükségességére intő, haladékot nem tűrő hangon szólt hozzzám. Mene, tek el a farszin. (Magyarul: menjetek el a szerelőhöz. Az ufar színe tehát kék.) Ekkor leeresztettem mindkét dolgos kezemet — milyen más is lehetne ebben a korban? — és vártam. A kék halálos fenyegetés visszaszámolt, a képernyő elfeketült, majd váratlanul felsejlett a remény, in hoc signo vinces, hogy még semmi sincs igazán elveszve, talán újra munkába lendülnek a kilobájtok és a szerelvények, a digitális korszak önkorrekciós pályára tereli szerény gépemet. Úgy is leli, váratlanul megjelent a képernyőre kihelyezett ikonkiállítás, anélkül, hogy ortodox pópák is derbiteltek volna közöttük, és én újra felnyithattam a hófehér írófelületet (ablakot), ui. mentés (save) nélkül időközben nyomtalanul eltűnt minden, amit eddig írtam. Újra nekieshetem a dolognak. Na, ezek a húszas évek is jól kezdődnek...! NÉPÚJSÁG ÖNÁLLÓ MAROS MEGYEI NAPIS Kiadja az IMPRESS KFT FŐSZERKESZTŐ: Karácsonyi Zsigmond LAPSZERKESZTŐK: Antalfi Imola Benedek István MUNKATÁRSAK: Antalfi Imola, Bodolai Gyöngyi, Farczádi Attila, Menyhárt Borbála, Mezey Sarolta, Mózes Edith, Kaáli Nagy Botond, Nagy Miklós Kund, Nagy Székely Ildikó, Nagy Tibor (fotó), Szer Pálosy Piroska, Vajda György. KORREKTÚRA: Horváth Éva, Kiss Éva. TÖRDELÉS: Makkai Katalin, Makkai Melánia, Vajda Gyöngyi. FŐKÖNYVELŐ: Nagy Melinda. REKLÁMMENEDZSER: Borbély Ernő - e-mail: reklam@e-nepujsag.ro, tel. 0742-828-647. REKLÁM-LAPTERJESZTÉS: Madaras Éva Adrienn, tel/fax: 00-40-(0)265-268-854. APRÓHIRDETÉS: Petres Emília. SZERKESZTŐSÉG: 540015 Marosvásárhely, Dózsa György út 9. szám, II. emelet. Internet: www.e-nepujsag.ro E-mail: nepujsag@e-nepujsag.ro Telefon: titkárság: 0265/266-780 és tel/fax: 0265/266-270, közönségszolgálat: 0365/410-440,0265/266-780. Nyomda: Palatino. A szerkesztőség véleménye nem feltétlenül azonos a szerzők véleményével. Előfizetés a postahivatalokban, postásoknál és a szerkesztőségben, tel.: 0742-828-647 Hirdetési irodánk nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 8-16 óra, péntek: 8-15 óra, szombat zárva, vasárnap: 10.30-14.30 óra között. 6423578000069 ISSN 1220-3475 (print): ISSN 1584-3238 (online]