Népújság, 2020. január (72. évfolyam, 1-23. szám)

2020-01-04 / 1. szám

a NÉPÚJSÁG HÍREK-TUDÓSÍTÁSOK _______ 2020. január 4., szombat • NS) N2 JANIJÁH 4., szombat A Nap kel 8 óra 6 perckor, lenyugszik 16 óra 49 perckor. Az év 4. napja, hátravan 362 nap. Iírten étáeteeA Ma LEONA és TITUSZ: holnap SIMON napja LEONA: görög eredetű, a Leó és a Leon férfinév női párja. TITUSZ: latin eredetű, eredete és jelentése bizonytalan IDŐJÁRÁS Változó idő Hőmérséklet: max. 1 UC min. -3 ° C VALUTAÁRFOLYAM BNR - 2020. január 3. 1 EUR 1,7789 1 USD 4,2922 100 HUF 1,4501 1 g ARANY 213,7734 Berekméri Edmond Vidám újévi koszontó Szeretetben, egészségben, Legyen részed minden évben! Felejtsd el a bút, a gondot, Látogasd meg Párizst, Londont! Kívánom, a baj kerüljön, Arcod mosolyra derüljön, Az esztendő minden napján Szeretetet sokat kapjál! A jogsidra nagyon vigyázz, Rendőr előtt sose hibázz! Vendégségbe ne menj késsel, A munkából sose késs­el! Fizetésed megnöveljék! Feleséged csak... figyeljék! Friss levegőn mozogj sokat, Kerüld a szélhámosokat! Pálinkád körtéből legyen, Anyósod új bútort vegyen. Orvosságra ne költs semmit, Hússal egyed a nokedlit! Ne fájjon a fogad, fejed, Ne csaljon meg sose nejed! Népújságra fizess elő, Hűségedért legyél nyerő! Bort, búzát, békességet, Húsos disznót, egészséget! Kívánok én sok örömet, Fizesd mindig... a sörömet! Fogyva, de nem reményvesztetten (Folytatás az 1. oldalról) összetartását. Mára már csak a temp­lom maradt, amit szépen felújítottak, és ékszerdobozként áll a nagy Maros­­híd szomszédságában. Nagy Zsolt alpolgármester végigve­zetett a tűzvész után szépen újjáépített iskola udvarán, megmutatta a takaros kis épületet, ami régen a magyar óvoda volt. Most raktárhelyiségnek használják, itt tárolják többek között a gyermekeknek kiosztandó tízórait. A gödei iskolában a hatvanas-het­venes években két összevont magyar elemi osztály volt, két tanítónővel. Aztán maradt egy tanítónő, s végül annyira lecsökkent a gyermeklétszám, hogy 2013-ban megszűnt a magyar oktatás. Az óvoda sem működik. Kö­rülbelül tíz magyar vagy vegyes há­zasságból származó gyermek van a faluban, egyesek magyar iskolába járnak, a tíz kilométerre levő Maros­hévízre, mások a gödei román iskolá­ban tanulnak. A magyar gyermekek a magyar elemi osztályok elvégzése után régebben is a román tannyelvű 5- 8. osztályban tanultak. De volt olyan is, aki albérletet fizetett, hogy a gyer­meke magyarul tanulhasson. A köz­ségben nemcsak a magyar gyermek kevés, hanem a román is. Összesen 84 gyermek van, ebből 58 iskolás és 26 óvodás. Az alpolgármester lánya, Réka Ko­lozsváron végezte az egyetemet, és férjével együtt ott telepedett le. - Nagyon várjuk az unokát, remél­jük, rövidesen nagyszülők leszünk! - mondta az alpolgármester, aki „civil­ben” a gödei vasútállomás főnöke volt, felesége pedig hasonló állást tölt be a ditrói állomáson. Képekről visszaköszönő múlt Veress Vencel üknagyapja is az 1800-as években került ide Marosjá­­ráról. Édesapja kovácsmesterként dol­gozott, hozzájártak a környékbeliek. Szívesen mesél a múltról, éppen ezért több régi fényképet is előkeresett és mutatott meg nekünk. Szinte vala­mennyin a múlt századbeli fakiterme­lést örökítették meg. Mindeniken népes közösség látható. Minthogy a lovat a fakitermelésben haszonállat­ként, igavonóként használták, akadt munka bőven. Olyan kép is előkerült, amelyen Vencel édesapja lovat vasal egy remetei emberrel, a másikon pedig a hét kilométerre levő kicsigö­­dei kovácsműhely látható. Mindenik képről életerő, remény sugárzik. Vencel most nyugdíjas, de aktív időszakában szabómester volt, kezdet­ben Hévízen, majd itt a faluban. Iparen­gedélyt váltott ki, működött is az üzlet mindaddig, amíg a turkálós és olcsó ruhák el nem lepték a piacot, s a szabó­mester munkáját háttérbe szorították. Csak egy-egy alakítás akad. A szabó viccesen megjegyzi: az a baj, hogy min­denki csinos szeretne lenni, mint fiatal­korában, holott a nők elhíztak, a férfiak megpocakosodtak, s elvárnák, hogy a szabó segítsen a helyzeten. Veress Vencel közgazdász lánya Csíkszeredában, fia Gyergyószent­­miklóson él. Négy unokával büszkél­kedhet. - Ha itt volnának Gödén, újra lehetne indítani a magyar iskolát! De a jobb megélhetés és a magyarul való tanulás miatt jobbnak látták elmenni innen - jegyzi meg. Emlékalbum régi fotókból Barcircea Sándor, a római katoli­kus egyházközség gondnoka, erdész­technikus, a gödei pisztrángos főnöke is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ő inkább a Bánffyak egykori pisztrángo­­sáról beszélt. A haltenyésztés jól menő „ágazat”, hiszen a friss és minőségi hal mindig kelendő a piacon. Erről részletesen beszámoltunk a községnek szentelt lapszámunkban. Orbán Ferenc nyugdíjasként mutat­kozott be, a vasútnál távközlésben dolgozott. Jóllehet nyugállományban van, továbbra is vállal munkát villany­­szerelőként a nyírmezei kőbányánál. Az andezitbányában a követ megtörik, és kavicsként, homokként értékesíti! S ha már a bányát mint termelőegysé­get és mint munkahelyet biztosító gaz­dasági egységet említettük, akkor a borvíztöltő állomásról is szót ejtünk, hiszen több embernek kínál munkahe­lyet. A régi borvíztöltőt, amely a főút­tól öt kilométerre van, a Nyímező-pataka mellett, bezárták.­­ Akkor más volt a borvíz minő­sége, s annak is volt varázsa, ahogy bi­ciklivel, szekérrel, majd autóval behozták a vizet a faluba - mondja Fe­renc. Megtudtuk, hogy szereti a hegyi túrákat, szereti a természetet, és vál­lalta, hogy a faluban fellelhető régi fo­tókból egy emlékalbumot szerkeszt. Az Orbán Ferenc fia nem költözött el a faluból, Gödén szereti. Mérnök­ként dolgozik Maroshévízen. - Örülünk, hogy a kecsegtető kül­földi lehetőségek még nem szippantot­ták el a fiatalokat. Nagy a boldogság, mert unoka érkezik családba! - újsá­golta Ferenc, így ünnepek idején, amikor bizto­san hó fedi a hegyvidéki tájat, a gödei magyar családokban is ott él a remény, hogy lesz folytatás, hogy a Felső-Maros mentén nem fogy el a magyar szó. Fotó: Nagy Tibor Csak optimistán! A lassan tizenkilencedik élet­évébe lépő Kimenő számos örömet okozott nekem, és remélhetőleg másoknak is. Egyáltalán nem gon­doltam úgy, hogy ebből egy ilyen tekintélyes hosszúságú sorozat adódik össze hétről hétre. Bár ele­inte megszabták a terjedelmét - tartalmát soha, melyért köszönet és hála a szerkesztőknek —, mond­ván, ne legyen több egy gépelt ol­dalnál (flekknél - műszóval és műhűhóval), a terjedelem végül magamagát alakította ki, optimális magassága és mélysége végül is 50-60 számítógépest sorra nyújtóz­kodott ki a térben és a 20 perces időben. Na, azért a mélységgel még várjunk egy keveset, jegyezte meg enyhén gúnyos hangsúllyal valaki a hátam mögött. Olyanformán, ahogyan a dolgozatot felügyelő tanár - nem az érettségi manap­ság bevett rendőri felügyeletére, fegyőri szigorára utalok természe­tesen, hanem valami laza évközi fogalmazásra (van még olyan egyáltalán a haszon- és haszonta­lanelvű oktatási rendszerben?) gondolok, amelynek csupán annyi a tétje, hogy kiderül, tud-e írás­ban gondolkodni, fogalmazni a nebuló. Szóval hanglejtéséből, irányultságából azt vettem ki, hogy a terjedelemmel nincs semmi baj, hanem a mélység, a problémaérzékenység, a halha­tatlanságnak szánással már jobb, ha nem dicsekszem. Szóval hát­rébb az agarakkal. Lehetne több és jobb, lehetne mélyebb és érzé­kenyebb, lehetne közéletibb és persze őszintébben magánéleti, lehetne állatbarát és klímakon­­centrikusabb, olykor próbálkoz­­hatnék bölcsebb, intrikusabb, szelidebb, mérsékeltebb és mér­téktelenebb hangnemmel és meré­szebb, simább, talán simulékonyabb mókákkal/nóták­kal is. Egyszóval... És itt elakad­tam. Nem tudom összefoglalni. Aforizmásítani. A hang természetesen továbbra is ott rezgett a levegőben, a szá­monkérés ennek utána is fennállott. Én viszont ettől irtó pipa lettem. (Azt hiszem, ezt most így kell mon­dani.) Itt már nem segített az a tény, hogy kimentem a konyhába, és a frissen nekem ajándékozott hiper-szuper kávéfőzőn összeütöt­ Szombati kimenő Sebestyén Mihály rovata ­ tem magamnak egy erős svarcot, ahogyan derékapám nevezte a kávét, kinyitottam az ablakot, és szemügyre vettem a szomszédban húzódó tanárházaspár vadonatúj családi házát, amely mindenben a német átlagmintát követi külcsín­­ban: a nemrégiben üzembe állított kutyakennellel, házzal és kifutóval, mely derékmagasságú védőkorlát­tal van ellátva és elnézve, a két sárga kutyinkónak a pontos, szaba­tos és rendszertanilag helytálló meghatározásához a jövőben igénybe kell vennem egy ebszak­értő szakértelmét. Azután a köny­vespolcom elé toltam a képemet, és rájöttem, hogy van egy rakat feles­leges kötetem, amit soha a szagolús életben el nem fogok olvasni, mi­ként leszármazottaim és tágabb­­szűkebb családom sem, és végre ritkítani kellene, de milyen szem­pont vezéreljen, hogy a legkeve­sebb áldozatot kelljen elszenvednem. Ez a filozófia nyel­vén szólva egy contradictio in ad­­jecto, azaz önellentmondás, ritkítani, de minél kevesebbet fel­áldozni. Ezek után visszaültem az íróasz­talomhoz, megint nekiestem a nagy teljesítményű szövegírógépként használt laptopnak, és ekkor várat­lanul megjelent a képernyőn az ún. kék halál, azaz elkékült a képernyő (dehogyis dühében), számos fehér betűs írás látott napvilágot, amely mindenféle rejtélyes kódra, eljá­rásra, manírra és trükkre, elsőse­gélypontra utasított, intett, irányított, figyelmeztetett, nem nél­külözve az ilyenkor oly helyénvaló fenyegetést sem, kilátásba helyezve gépem halálba rohanását, esetleg naponta ismétlődő haláltusáját. Sürgős orvosi beavatkozás szüksé­gességére intő, haladékot nem tűrő hangon szólt hozzzám. Mene, tek el a farszin. (Magyarul: menjetek el a szerelőhöz. Az ufar színe tehát kék.) Ekkor leeresztettem mindkét dolgos kezemet — milyen más is le­hetne ebben a korban? — és vár­tam. A kék halálos fenyegetés visszaszámolt, a képernyő elfeke­­tült, majd váratlanul felsejlett a re­mény, in hoc signo vinces, hogy­ még semmi sincs igazán elveszve, talán újra munkába lendülnek a ki­lobájtok és a szerelvények, a digi­tális korszak önkorrekciós pályára tereli szerény gépemet. Úgy is leli, váratlanul megjelent a képernyőre kihelyezett ikonkiállítás, anélkül, hogy ortodox pópák is derbiteltek volna közöttük, és én újra felnyit­hattam a hófehér írófelületet (ab­lakot), ui. mentés (save) nélkül időközben nyomtalanul eltűnt min­den, amit eddig írtam. Újra nekieshetem a dolognak. Na, ezek a húszas évek is jól kez­dődnek...! NÉPÚJSÁG ÖNÁLLÓ MAROS MEGYEI NAPIS Kiadja az IMPRESS KFT FŐSZERKESZTŐ: Karácsonyi Zsigmond LAPSZERKESZTŐK: Antalfi Imola Benedek István MUNKATÁRSAK: Antalfi Imola, Bodolai Gyöngyi, Farczádi Attila, Menyhárt Borbála, Mezey Sarolta, Mózes Edith, Kaáli Nagy Botond, Nagy Miklós Kund, Nagy Székely Ildikó, Nagy Tibor (fotó), Szer Pálosy Piroska, Vajda György. KORREKTÚRA: Horváth Éva, Kiss Éva. TÖRDELÉS: Makkai Katalin, Makkai Melánia, Vajda Gyöngyi. FŐKÖNYVELŐ: Nagy Melinda. REKLÁMMENEDZSER: Borbély Ernő - e-mail: reklam@e-nepujsag.ro, tel. 0742-828-647. REKLÁM-LAPTERJESZTÉS: Madaras Éva Adrienn, tel/fax: 00-40-(0)265-268-854. APRÓHIRDETÉS: Petres Emília. SZERKESZTŐSÉG: 540015 Marosvásárhely, Dózsa György út 9. szám, II. emelet. Internet: www.e-nepujsag.ro E-mail: nepujsag@e-nepujsag.ro Telefon: titkárság: 0265/266-780 és tel/fax: 0265/266-270, közönségszolgálat: 0365/410-440,0265/266-780. Nyomda: Palatino. A szerkesztőség véleménye nem feltétlenül azonos a szerzők véleményével. Előfizetés a postahivatalokban, postásoknál és a szerkesztőségben, tel.: 0742-828-647 Hirdetési irodánk nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 8-16 óra, péntek: 8-15 óra, szombat zárva, vasárnap: 10.30-14.30 óra között. 6423578000069 ISSN 1220-3475 (print): ISSN 1584-3238 (online]

Next