Népújság, 2020. január (72. évfolyam, 1-23. szám)

2020-01-28 / 20. szám

0­­NÉPÚJSÁG___________________________________________________VENDÉGOLDAL _____________________________________________2020. január 28., kedd Erdőszentgyörgy Szerkesztette: Vajda György Erdőszentgyörgyön visszafogottan terveznék (Folytatás az 1. oldalról) a bővítést. Szükség volt a munká­latra, nemcsak az épület állaga miatt, hanem az egyre növekvő gyereklétszám miatt is, ami nem igazán mondható el a környékbeli településekről. Ebből az elgondo­lásból kiindulva fogott hozzá a re­formátus egyház - a magyar kormány segítségével - 2017-ben egy óvoda és bölcsőde felhúzásá­hoz. A munkálatok üteme tavaly le­lassult, de az idén folytatják, s úgy tűnik, hogy az építést márciusra be is fejezik. Majd következik a belső berendezés, amivel a polgármester reménye szerint a 2020-as tanév­kezdésre elkészülhetnek. Az épület az egyház tulajdona marad, de a szándék az, hogy az óvoda és a böl­csőde működtetését, fenntartását az önkormányzatra bízzák. Emellett a párhuzamos utcában a polgármes­teri hivatal is — a régi útügyi épület helyére — épít majd egy óvodát. A telket 2013-ban vette át a város. Elkészült a kivitelezési terv. Meghirdették a közbeszerzési fo­lyamatot a kivitelező kiválasztá­sára. A regionális operatív program által finanszírozandó létesítmény összértéke mintegy 3 millió lej, ebből a hivatalnak mindössze 2%­­ot, azaz kb. 58.000 lejt kell állnia az épület működtetéséhez szüksé­ges infrastruktúra kiépítése mellett. A polgármester szerint az idén fontos beruházás lesz a városi kór­ház bővítése, felszerelésének ki­egészítése. Tavaly nyerték el pályázat útján az uniós támogatást, szintén a regionális operatív prog­ramon keresztül.­­ 2010-ben be akarták zárni az egységet, mi bebizonyítottuk, hogy életképes. Kórházunk nem hason­lítható össze a Marosvásárhelyen működő hasonló egészségügyi egységekkel, de a szükségletnek megfelelően kevésbé súlyosabb, viszont kórházi felügyeletet igénylő betegségben szenvedőket tudunk kezelni. A belgyógyászati fektetőnk 45 ággyal működik, még Hargita megyéből is jönnek hoz­zánk. A járóbeteg-rendelőnkre fo­lyamatosan nagy az igény - mondja a polgármester. Az említett pályázattal mintegy 8 millió lej támogatást nyertek, amivel kibővítik a poliklinikát, és korszerű röntgengéppel, illetve más orvosi berendezéssel látják majd el. A támogatási szerződést megkötötték a gyulafehérvári ré­gióközponttal, így következik majd a licit a kivitelező kiválasztására. Esély van arra, hogy az idén hoz­záfogjanak a kivitelezéshez. Még egy EU-s projektnek kö­szönhetően nemsokára megnyitják a kultúrotthon mellett levő, egykori moziteremből átalakított nappali foglalkoztató központot. Nagyon aktív nyugdíjasklub működik a vá­rosban, ezenkívül a helyi civil szer­vezetek, sportolni vágyók igényelték azt, hogy számukra is rendezzenek be egy termet, így ezt közösen használják majd. Nemrég befejezték az építést, következik a berendezés. A teremben van egy kicsi színpad is, ami lehetőséget te­remt majd arra is, hogy kamara­előadásokat is tartsanak. Várhatóan tavaszra már használhatják a ter­met az érdekeltek. Kevesebb eséllyel ugyan, de az Országos Beruházási Alap (OMI) támogatására számítanak az egykor elkezdett, de abbahagyott campus területére tervezett uszoda és sport­terem megépítésében. A munkála­tok tervezését, kivitelezését a CNI vállalja el. A finanszírozási szerző­dés folyamatban van, így való­színű, hogy Erdőszentgyörgy is felkerül a megépítendő létesítmé­nyek listájára. Igény van mindket­tőre, ugyanis igen élénk sportélet van Erdőszentgyörgyön. A labda­rúgás mellett (több mint száz gye­rek jár rendszeresen edzésekre) ha­gyománya van az asztalitenisznek, a kézilabdának, van egy jól telje­sítő birkózócsapat is. Lesz, aki majd rendszeresen használja mind­két épületet, nem beszélve az egészséges életmód, a tömegsport fellendítéséről. Összeállt a 2020-as költségvetés is. Az előző évekhez hasonlóan óvatosan kell gazdálkodni. Ahhoz, hogy biztosítsuk a fenntartási költségeket, és mindent finanszírozzunk, amit elterveztünk, az uniós projektek önrészével együtt mintegy 3 millió lejre lenne szükségünk. Ezért nincs értelme újabb beruházásokat kezdeni. Azt tervezzük, hogy saját költségvetés­ből, mintegy 11 millió lej értékben hozzáfogunk 20 kisebb utca leasz­­faltozásához, és kialakítjuk a járdát a Dózsa György utcában a hiányzó szakaszokon (sz.m.: a Marosvásár­hely és Szováta felé vezető főúton) - mondta a polgármester, majd hozzátette: - 2015 kivételével egyik évben nem voltunk elégedettek a költség­­vetéssel. A helyi adókból és ille­tékből 4,8 millió lej bevételünk van. A befizetési arány 70%-os. 2019 elején 3 millió lej volt az el­maradás, év végére 2,2-t sikerült behajtani. S míg vannak, akik rendszeresen március 31 -ig előre kifizetik járandóságukat, mások pedig igyekeznek, hogy az év vé­géig törlesszenek, addig a lakosság mintegy 10%-a évekkel elmarad az adójával. Meg kell érteniük, hogy csak úgy tudunk közösen ter­vezni, ha mindenki teljesíti adókö­telezettségeit. A legbiztosabb jövedelem ugyanis ez, s ha idejé­ben tudjuk, hogy mire számítha­tunk, a terveinknek megfelelően tudjuk elkölteni a pénzt - hangsú­lyozta a polgármester. Történelmi jóvátétel Az utóbbi években kétségtele­nül megnőtt a turistaforgalom a Bözödi-tó körül. Ez elsősor­ban annak köszönhető, hogy sikerült leaszfaltozni a gyűjtő­­tavat körülvevő utat, amely Maros megyét összekötötte Hargita megyével, így olyan településeket is könnyen elér­hetünk, mint a szalmakalap­­múzeummal rendelkező Kőrispatak vagy,az élő skan­zennek is beillő Énlaka. Mind­ezek ellenére még mindig nincsenek kihasználva a lehe­tőségek. A környék egyik húzóágazata le­hetne az idegenforgalom. S ezt bizo­nyítja az is, hogy egyre többen állnak meg az egykori Bözödújfalu­­nak emléket állító „siratófalnál”, új­jáépítik víz által elnyelt egyik templomot, és jó hír az is, hogy le­aszfaltozták a Bözödúj­faluba vezető utat is. Mi több, elkészült a terve a Bözödtől Hargita megye határáig ve­zető szakasz aszfaltozásának is, és ehhez hasonlóan a megyehatártól Gagyig leaszfaltozza majd az utat a Hargita Megyei Tanács, így esély van arra, hogy még az idén újabb aszfaltúttal legyen összekötve a két megye. Ez nemcsak a turistaforgal­mat növelné meg, hanem jelentősen megrövidíti a Marosvásárhely és Székelykeresztúr közötti távolságot is. Remény van tehát arra, hogy egyre többen felkeressék Bözödöt is (ami eddig amolyan zsákutcában levő településnek számít), így elő­térbe kerülhet Bözödi György író emléke is, akinek a szülőházát a helyi unitárius lelkipásztor gon­dozza. Ha sikerülne megfelelő támoga­tást keríteni, egy újabb különleges­séggel bővülne a környék turisztikai kínálata. Az önkormányzat Kinda István, a sepsiszentgyörgyi Székely Népi Múzeum munkatársának köz­reműködésével elkészített egy tervet, aminek alapján kitisztíttatná, rehabi­litálná az egykori székely szombato­sok és zsidók temetőjét, amelyet ma sűrű gaz borít be, így előtérbe ke­rülne a székely szombatosok törté­nete is, amelyről tájékoztató táblákról értesülhetnek az ide látoga­tók. A közelben szeretnének egy au­tóbuszparkolót is kialakítani, ahonnan bejárható a környék. Az egykori temetővel átellenben van a volt falu dombon levő más felekezeti temetője is, és közel van az emlék­hely, így igazi turisztikai látogató­központot lehetne kialakítani. A terv kivitelezése - temetőtakarítás, sírkö­vek helyreállítása, megközelíthető­­ség, táblák, parkoló kialakítása - mintegy 20.000 euróba kerülne.­­ Felvettük a kapcsolatot a maros­vásárhelyi izraelita egyházközség­gel, több külföldi zsidó hitközségnek is írtunk szándékunkról, de eddig nem jött válasz. Ennek ellenére eltö­kélt szándékunk, hogy az elkövetke­zendő négyéves ciklusban a többi - idegenforgalmat növelő - látványos­sággal együtt a temetőt is rendbe tesszük - mondta Csibi Attila. Közkincs lehet Rhédey Claudia naplója Valóra válhat a legenda Szeptember 20-án nyitották meg az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban a legis­mertebb egykori lakójának, Rhédey Claudiának - az angol királyi család egyik ősének - emléket állító kiállítást. Amint arról akkor tudósítottunk, a korszerűen berendezett tárlat - a tragikus sorsú Claudia tör­ténetének ismertetésével - kapcsolatot teremt a telepü­lés, a Rhédeyek, valamint az angol és a román királyi csa­láddal is. Az egykori kastélyban jelenleg nemcsak a Rhédeyeknek állítanak emléket. A termekben néprajzi, va­dászati, helytörténeti jellegű és kép­zőművészeti kiállítás is van. Menyhárt István, a polgármesteri hivatal projektfelelőse kérésünkre többek között arról számolt be, hogy az új kiállítás mennyire járult hozzá az idegenforgalom fellendí­téséhez. 2018 hasonló időszakához vi­szonyítva megnőtt a turisták száma, annak ellenére, hogy a Rhédey Claudia-kiállítást nem népszerűsí­tettük. Híre a sajtón kívül inkább a közösségi médiában, vagy szemé­lyes tájékoztatás által terjedt. Az idén arra készülünk, hogy más módszerekkel is népszerűsítsük a kastélyt. Két óriási pannót helye­zünk ki Erdőszentgyörgy mindkét bejáratához. Egy kisfiúmét a szová­­tai turisztikai információs iroda mo­nitorján rendszeresen láthatnak majd a turisták, és szórólapokat is készítünk. Azt is tervezzük, hogy felvesszük a kapcsolatokat több tu­risztikai ügynökséggel, hogy aján­lataik között szerepeljen a kastély is. Az illusztrisabb látogatók között volt Románia osztrák nagykövete is. Érdekes, hogy míg a magyar tu­risták tisztában vannak Rhédey Cla­udiának az angol királyi családhoz való kötődésével, addig a románok kételkednek ebben, mindössze Ká­roly herceg videóüzenete oszlatja el a kételyeket. Az angolok viszont sem a helyet, sem a történetet nem ismerik, így sokan közülük megle­pődnek a hallottakon, látottakon. Az angol trónörökös, habár szándéká­ban áll, hogy megnézze a tárlatot, még nem jutott el újra Erdőszent­­györgyre. Több pályázat is készül, aminek köszönhetően mind a kastély kör­nyékét, mind az épületben levő he­lyiségeket korszerűsítenénk. Már a Rhédey-kiállítás megnyitásakor is­mertettük a térrendezési elképzelé­seinket. EU-s támogatással rendbe tesszük a kastély előtti mintegy 2,5 hektáros területet. Erre a LEADER- en keresztül 1,5 millió lejt kaptunk. A negyedik alkalommal hirdettük meg a versenytárgyalást a kivite­lező kiválasztására, reméljük, lesz jelentkező. A terv szerint elkészülne egy autóbuszparkoló is, ezáltal te­hermentesítjük a város központját, ahol nemrég megnyílt egy szuper­market, és emiatt igen zsúfolt lett a kastély szomszédságában levő tér. Továbbá elrendezzük a kastély mö­götti parkot is, ahol már folynak a munkálatok, tavasszal látványos változások lesznek. A Bethlen Gábor Alaphoz készí­tünk elő egy pályázatot, amelynek célja a kastély látogatottságának a növelése. Van egy pincehelyiség, amelyet rendbe tettünk ugyan, de szeretnénk mintegy 80 személy be­fogadására alkalmassá tenni. Az a célunk, hogy itt egyszerre egy vagy két autóbusznyi látogatót fogad­junk. Ismertetnénk a kastély, a Rhé­dey család történetét, vagy akár rendhagyó történelemórákat is tar­tanánk. Elsősorban a magyarországi Határtalanul program keretében fo­gadnánk diákokat, ugyanakkor a ro­mániai iskola másként időszakára is szerveznénk programokat. A belső elrendezést illetően a pályázat ré­szeként a mennyezeti freskó felújí­tására is szeretnénk finanszírozást kérni. Egyelőre csak a tanulmányok és az engedélyek beszerzésére kér­nénk anyagi segítséget. A modern technika segítségével bemutatott történet némiképpen el­lensúlyozza a Claudiához vagy a Rhédeyekhez kötődő tárgyak hiá­nyát, ugyanis ezekből semmit sem sikerült megmenteni az évszázadok során. Mégis a kiállítás megnyitását követően voltak olyanok, akik fel­ajánlottak bizonyos - vélhetően a kastélyhoz, a családhoz fűződő tárgyakat. Marosvásárhelyről fest­ményt és tükröt kapott a kastély, fel­ajánlottak korabeli evőeszközöket. Egy pipát is a múzeumnak adomá­nyozna valaki, aki azt állítja, hogy az egykor a Rhédeyek tulajdonában volt Menyhárt István hangsúlyozta: nem utasítanak el senkit, de a tár­gyakat szakértők vizsgálják meg, és ők döntik el, hogy kiegészíthető-e velük vagy sem a jól kialakított koncepció alapján berendezett tár­lat Ennél érdekesebb viszont az, hogy a kiállításon bemutatták Rhé­dey Claudia német nyelven írt nap­lójának másolatát, amelyet 19. század eleji német nyelvezettel írt, és helyenként titkosírást is tartal­maz. Pályázati támogatással szeret­nének felkérni egy szakembert, aki feldolgozza, átírja mai német nyelvre a naplót, és az is felmerült, hogy egy következő lépésben meg­jelentessék magyar nyelvű fordítá­sát is, amelyben szerepel Rhédey Claudia hiteles élettörténete - láb­jegyzetekkel tűzdelve -, amely fel­fedné a naplóban említett személyek kilétét is. Ami a további turisztikai kíná­latot illeti, szóba került az Erdő­szentgyörgy fölötti dombtetőn levő kripta is. Menyhárt István szerint ezt csak úgy érdemes kon­zerválni, ha ide turistaösvényt alakítanának ki, melléje pedig egy pihenőhelyet, kilátót, hiszen innen belátható az egész környék. A kastély, a kilátóval, a körülötte levő parkkal, a református temp­lommal együtt, ahova Rhédey Claudiát eltemették (sz. m.: 1935- ben kibontották a szarkofágot, és beazonosították a holttestet) mél­tón kiegészíti a környék turisztikai kínálatát - mondta a projekt­felelős. Rhédey Claudia naplója­Fotó: Nagy Tibor

Next