Népújság, 2021. március (73. évfolyam, 48-74. szám)

2021-03-20 / 65. szám

2021. március 20., szombat________________________________________________ MÚZSA _______________________________________________________ NÉPÚJSÁG Erős akarattal (Folytatás a 3. oldalról) más meg tud tenni, kevés kivétellel én is meg tudom tenni, így edzették akaraterőmet, ki­tartásomat. Ezzel a derűs, optimista szemlé­lettel vágtam bele olykor a számomra elérhetetlennek tűnő feladatokba. Az ifjúkori, középiskolás és egyetemi éveimet az osztály­társak, az egyetemi évfolyamtársak jelentet­ték, akik befogadtak, nem közösítettek ki fogyatékosságom miatt, hanem ellenkezőleg, mindig mindenben segítettek. És ne felejtsem el tanáraimat, akik MINDIG társaimmal egyenértékű emberként tekintettek rám.­­ Később hogy jött a „ képbe ” Nyárádsze­­reda? Édesapám Vásárhelyen vállalt munkát, és mindennap jelentkeznie kellett a rendőrsé­gen. A hatóságok engedélyezték, hogy én Jobbágyfalvára, anyai nagyanyámhoz kerül­jek. Később édesapámnak a rokonok állandó munkahelyet találtak Nyárádszeredában, a gázvállalatnál, a későbbi közüzemnél. Itt már csak hetente, később pedig havonta kellett a családfőnek jelentkeznie a rendőrségen. Sze­­redában fejeztem be az általános iskolát. 1954-ben a marosvásárhelyi 4-es számú ma­gyar nyelvű leányiskolába felvételiztem, a mostani Unireába. A VIII. osztályt megkezd­tem, de a műtétek miatt megszakítottam, s csak a következő évben fejeztem be. Közben a család átköltözött Erdőszentgyörgyre, édes­apám az itteni közüzemnek lett a vezetője. Erdőszentgyörgyön 1955-ben indult a közép­iskola, és én itt folytattam tanulmányaimat. 1959-ben, az első végzős osztályban érettsé­giztem. Beszéljünk az egyetemi évekről. A Kolozsváron töltött öt év életem egyik legszebb időszaka volt. Magyar szakot vé­geztem a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. Mi voltunk az egyesített egye­tem első végzősei. Magyar szakon 45-en vol­tunk, két csoportba osztva. Kivétel nélkül mindenkire szeretettel gondolok. Évfolyam­­társam volt Péntek János, K. Jakab Antal és felesége, Farkas Ernő, Farkas Márta, Mózes Huba, Péter Sándor, és folytathatnám a sort. 1964-ben államvizsgáztam. Az államvizsga után, az elért eredmények sorrendjében vá­laszthattunk a meghirdetett katedrák közül. Én Szentdemetert választottam. Itt töltöttem tanári pályám első tíz évét, miközben éven­ként kérvényeztem, hogy Erdőszentgyörgyön kapjak magyar katedrát. Elhatároztam, hogy elvégzem a francia szakot is, hátha francia­­tanárként könnyebben hazakerülök. Látoga­tás nélküli tagozaton végeztem 1973-ban. A sors iróniája, hogy mire az oklevél a kezembe került, Erdőszentgyörgyön megüresedett a magyar katedra. 1973-tól 2007-ig tanítottam itt, bár 1999-ben nyugdíjaztak. ’90 után igencsak szükség volt a fran­­cianyelv-tudásodra... - Valóban. 1990 januárjában elsőként érke­zett hozzánk segélyszállítmánnyal Svájcból, a Genf melletti Plan-les-Ouates-ból egy küldött­ség. Településünk első polgármestere, néhai Gálfalvi Zoltán megkért, hogy tolmácsként vegyek részt a küldöttség fogadásán. A sváj­ciak az Opération Villages Roumaines moz­galom révén érkeztek rögtön az 1989-es változások után. Rendkívüli élmény volt a be­zártság után találkozni a nyugati világ képvi­selőivel. Barátságos, nagylelkű emberekkel ismerkedtünk meg. Egy svájci-román vegyes egyesület keretében istápolták a várost, később testvértelepülési kapcsolatot létesítettek Erdő­­szentgyörggyel. Sokat segítettek, legutóbb a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában nyújtottak segítséget. 1992-ben jómagam is egy svájci látogatáson vettem részt, amikor a szent­­györgyi gyerekcsoport kísérőjeként bepillant­hattam az ottani életforma sajátosságaiba.­­ 1990-ben megalakult a Bodor Péter Mű­velődési Egyesület. Mindjárt a változást követően, Hatos Gyöngyi és Hatos Samu tanárokkal beszél­tünk arról, hogy jó lenne megalakítani egy művelődési egyesületet. A névadásnál szóba jött a Rhédey Claudia neve, de végül úgy döntöttünk, hogy településünk másik neves szülöttének, Bodor Péternek a nevét választ­juk. Hivatalosan akkor még nem jegyeztettük be, még minden nagyon zavaros volt, nem tudtuk, hogyan induljunk el. A művelődési otthon biztosított helyet tevékenységeinknek. Polorca Lázár igazgató készséggel fogadta ja­vaslatainkat, amiben tudott, segített. Másik tartópillérünk az EMKE volt, melynek akkori maros­vásárhelyi vezetője, Szabó György Pál gyakran és szívesen jött rendezvényeinkre. Volt nyelvtanfolyamunk, néptánccsoportunk, irodalmi esteket tartottunk. Legjobban a szín­játszó csoport tevékenykedett, ennek komoly hagyománya volt településünkön. Volt olyan időszak, amikor két csoport is működött. 2002-ben hivatalosan bejegyeztettük az egyesületet, 2002 nyarán engem választottak elnöknek. Az egyesület számtalan művelő­dési eseményt indítványozott, szervezett - in­dítványoztuk például a palotabálok, a reneszánsz estek megszervezését, a Rhédey Claudia bronzszobrának felállítását születé­sének 200. évfordulója alkalmával, emlékün­nepséget tartottunk a bözödi unitárius egyházközséggel közösen Bözödi György születésének 100. évfordulóján, emléktáblá­val jelöltük meg Bodor Péter szülőházát, il­letve a Rhédey-kastélyban berendeztük a révén meghívót küldtem Nagy Gábornak, a színház igazgatójának a 2003-as színjátszó ta­lálkozóra. Azonnal elfogadta a meghívást, és novemberben fergeteges sikerrel mutatták be a Csalóka Péter című darabot. A következő év tavaszán meghívást kaptunk a Soltis-feszti­­válra, amelyen egy Rejtő-darabbal vettünk részt, és ezüst minősítést kaptunk az előadá­sért. Ezt követően évente egyszer-kétszer köl­csönösen vendégeskedtünk egymásnál. A celldömölkiek előadásait követve tudatosult bennünk, hogy a színjátszás szeretete, a lelke­sedés nem elég ahhoz, hogy színvonalas elő­adások jöjjenek létre. Szükség van alapvető szakmai ismeretekre is. Ekkor határoztuk el, az ő példájukat követve, hogy minden nyáron közösen szervezünk egyhetes színjátszó tá­bort. Tervünk megvalósításában nagy segítsé­get kaptunk a szép emlékű Solténszky Tibortól, aki akkor még a Magyar Rádió dra­maturgja volt, és lelkes pártfogója a műked­velő színjátszásnak, és akit ugyancsak a Soltis Színház révén ismertünk meg. Az első táborainkat Bözödön tartottuk, de a táborozni vágyók számának gyarapodásával új helyet Bodor Péter-emlékszobát. Utóbbiak létrejöt­tének szorgalmazója Buksa Éva-Mária ny. tanár, író volt, aki jól ismerte Bodor Péter életét és munkásságát, iskoladrámát is írt róla. Művét az egyesület tagjai felolvasószínházi előadásban be is mutatták. A szakmai hozzá­értéssel végzett kitartó munkájáért köszönet­tel tartozik az egyesület, de a település egésze is, mivel azokat az értékeket gyarapította, amelyekkel településünk büszkélkedhet.­­ Az egyesület minden ősszel megszervezi a magyar műkedvelő színjátszók erdélyi ta­lálkozóját. 2019-ben volt a 26.­­ 1992-ben indították el, szintén Hatos Gyöngyivel. A rendezvénynek a művelődési otthon adott teret. Később a Maros Megyei Népi Alkotások Központja érdemesnek ta­lálta a támogatását, és hozzájárult az alapok megteremtéséhez, akárcsak a helyi tanács. Igyekeztünk pályázatokkal is megteremteni a szükséges anyagi keretet. Eredetileg a Kis- Küküllő menti falusi műkedvelő színjátszók találkozójának szántuk, azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsünk a falusi színjátszók­nak a megmérettetésre, tapasztalatszerzésre, fejlődésre. Az anyanyelvi művelődés egyik igen jelentős eszközének tekintettük a szín­játszást, tudva azt, hogy a hivatásos színhá­zak ezekbe a félreeső falvakba szinte soha nem jutnak el, ott a műkedvelők előadásai je­lentik a színházat. Ezért éreztük fontosnak a színvonal emelését. Immár 18 éve állandó vendégünk testvérvárosunk, Celldömölk színtársulata, a Soltis Lajos Színház. Tőlük igazán van mit tanulni! Aztán a kör Bajával, Mezőkövesddel és Gyöngyössel bővült. Ter­mészetesen szeretnénk bővíteni a kört más magyarlakta települések meghívásával is. Ha beszámítom a pályázatok megírását is, akkor egy egész éves tevékenységről beszélhetünk.­­ És ott van még a helyi csoport előadása­inak előkészítése, próbák, színi kellékek elő­teremtése, utazás, mert tudom, hogy ti is felléptek sok helyen.­­ Különösen fellendült a színjátszás az 1990-es végén, a 2000-es évek elején, amikor az iskola tanári kara megfiatalodott. Nagyon sok turnénk volt, bejártuk a környék falvait, felléptünk Budapesten, szerepeltünk Baján, Sátoraljaújhelyen, Vasváron, Mezőkövesden, Balassagyarmaton és Celldömölkön szinte évente. Különösen fontos volt számunkra az, hogy kapcsolatot teremthettünk a celldömölki Soltis Lajos Színházzal. Ezt az tette lehetővé, hogy településünk testvértelepülési kapcso­latba lépett Celldömölkkel. Polgármesterünk kellett keresnünk. Kőrispatakon a Kalap pan­ziónál kötöttünk ki. Az egyhetes nyári szín­játszó táborunkba bárki eljöhet, ha bejelentkezik. Neves színházi szakemberek, rendezők, színészek egy héten át oktatják a színészmesterség alapjait. 2020-ban a 16. színjátszó tábort tartottuk volna, de közbe­szólt a világjárvány... A táborainkon leg­utóbb, 2019-ben 120 személy vett részt. A szakmai képzést a celldömölki színház biz­tosította, a helyi pedagógusok pedig vállalták a gyerekcsoportok irányítását, felügyeletét, miközben ők is ismerkedtek a színjátszás alapjaival. Az utóbbi két évben a részt vevő pedagógusok számára drámapedagógiai tan­folyamot is szerveztünk, amelyet Komáromi Sándor, a Pannon Egyetem drámapedagó­gusa vezetett. 2020 januárjában kétnapos, hétvégi intenzív drámapedagógiai foglalko­zást szerveztünk a környék érdeklődő peda­gógusai számára, ugyancsak Komáromi Sándor vezetésével. A tevékenységen 25 pe­dagógus vett részt. A tábori tevékenység jó­tékony hatása meglátszott az előadások szakmai színvonalán is. Egyre többen kap­csolódtak be a színjátszásba, legutóbb már öt csoportja volt az egyesületnek, a 12 évesektől a huszonévesekig terjedő korosztályokból. A Soltis Lajos Színházzal való kapcsolatunk to­vább bővült azóta. Nemcsak a tábori és fesz­­tiváli tevékenységekre korlátozódik, de évente két alkalommal - tavasszal és ősszel - megszervezzük a Soltis Színház mesetur­néit a környező iskolák tanulói számára. Ezek a turnék azért fontosak, mert az előadá­sokat olyan falvakba is elviszik, ahova a hazai színházak nem juthatnak el. Gyakran bevonják a gyerekeket is az előadásba, ezért szívesen látott és várt vendégei a környék is­kolásainak. Sajnos, az utóbbi évben, a jár­vány miatt ezek is elmaradtak. - Milyen szakmai elismerést kaptatok a zsűritől? - Magyarországi fesztiválokon többször kaptunk bronz és ezüst minősítést. Márton Emőke színésznő - aki akkor még csak kö­zépiskolás volt - kétszer kapta meg a Soltis Lajos Fesztiválon a legjobb női alakítás díját, Mezőkövesden is díjazták. Gyermekcsoport­jaink rendszeresen felléptek a celldömölki Ezerlátó mesefesztiválon, bronz és ezüst mi­nősítést szerezve. 2018-ban egyik gyermek­­csoportunk részt vett a Weöres Sándor országos gyermekszínjátszó találkozón a Móczár Bence rendezte Mese­napról, hold­ról, csillagokról című mesejátékkal, amellyel arany minősítést szerzett, és részt vett a Deb­recenben tartott országos gálán. 2019-ben Szombathelyen, a XXX. diákszínjátszó talál­kozón a középiskolás csoport Dragomán György A fehér király regénye alapján készült Djata című darabbal ezüst minősítést ért el, külön díjat kapott a darab a hiteles történet­mesélésért, a legjobb női alakítás díját Takács Renáta, a legjobb fiúalakítás díját pedig Szi­lágyi Bálint hozta el. A dramaturg és rendező szintén Móczár Bence volt. Számomra azon­ban nem a díjak a legfontosabbak, hanem az anyanyelvi kultúra terjesztése, az anyanyelv gyakorlása igényes műkedvelő előadások eszközével. A színjátszás rendkívül jó hatás­sal van a résztvevők személyiségének alaku­lására, fejleszti a felelősségérzetet, önfegyelemre nevel, segít önmagukat megis­merni, közösségi összefogásra és nem utol­sósorban színházat értő és szerető embereket nevel. Nem célunk a hivatásos színészkép­zés, de a tevékenységünk során többen vá­lasztják középiskolai tanulmányaik folytatásaként a dráma szakot, többen, akik az erdőszentgyörgyi iskola tanulói voltak (Tar Mónika, Márton Emőke, Tar Erik) színi pályára léptek.­­ Mindezzel párhuzamosan folyik az Erdő­szentgyörgyi Figyelő című, kéthavonta megje­lenő művelődési és közéleti lap szerkesztése, terjesztése. Milyen céllal jött létre, és mi a titka, hogy ebben a pénzszegény világban is műkö­dik, s ha kis csúszásokkal is, de megjelenik? 2002 decemberében úgy éreztük, hogy szükség van egy fórumra, amellyel kapcso­­­latot teremthetünk a lakosokkal. Akkor még nem volt városunkban pezsgő kulturális élet, de történtek dolgok, amelyek figyelmet érde­meltek. Ezért gondoltam a lapalapításra. A technikai részét unokaöcsém, Kovrig Zoltán vállalta, és megjelent az első, igen kezdetle­ges szám 2002 karácsonyára. Lassan-lassan körénk gyűlt egy kis csapat, amely szívügyé­nek tekintette a lapcsinálást. Most már a 20. évfolyamot kezdtük meg, szakszerű tördelés­sel­­ Donáth Nagy György munkája. Úgy tűnik, a lapunk egyre igényesebb külsővel je­lenik meg, bár olykor a nyomda ördöge min­ket is megtréfál. Munkatársaink nem kérnek honoráriumot írásaikért, viszont a nyomda­költséget ki kell fizetni, az eladott példány­számok pedig korántsem fedezik ezt. Vannak néha nagylelkű adakozók, akik 50-100-200 lejes adománnyal nagyon sokat segítenek a fennmaradásban! A másik forrás a pályáza­tok. Amikor és ahol csak lehet, pályázunk. Legtöbbször nyerünk egy bizonyos összeget, nem annyit, amennyire szükségünk lenne, de segít, hogy tovább éljünk. Kaptunk és ka­punk támogatást a helyi tanácstól is; kezdet­ben pusztán az ő segítségükre támasz­kodtunk. Ha sehonnan nincs kilátás a támo­gatásra, akkor zsebünkbe nyúlunk, és a lap előbb-utóbb csak megjelenik. - Több kötet jelent meg a Bodor Péter Művelődési Egyesület égisze alatt.­­ Inkább csak „házi használatra” adtuk ki a helyi elméleti líceum megalakulásának 40., illetve 50. évfordulójára készült emlékköny­vet, illetve a Színpad fesztivál 25. évfordu­lójára készített kiadványt, aztán az 1959-ben érettségizett osztály 60. öregdiák-találkozó­jára készült emlékkönyvet. A legszebb kiad­ványunk Székely Ferenc Károly herceg látogatása Erdőszentgyörgyön (2015) című kötete volt. Az egyesület közreműködésével készült el a Pop Gheorghe - Kovrig Mag­dolna: Sport és művelődés Erdőszentgyör­gyön 1952-2017 között című kétnyelvű kiadvány. - Életed egy szép kerek fordulóhoz érke­zett: a napokban betöltöd a 80-at. Ha újra­kezdhetnéd, mit tennél másként? - Úgy érzem, örömet leltem abban, amit végeztem. Ha újrakezdhetném, akkor is tanár lennék. Lehet, ha ép, egészséges vagyok, talán a színészi vagy a rendezői pálya csábí­tott volna, de ezek szóba sem jöhettek esetem­ben. Viszont a tanári hivatás is adott annyi elégtételt és örömet, mint az előzőek, ha nem többet... Természetesen volt sok tévedésem, hibáztam, sok értékes dolog elkerülte a figyel­mem, de a munkámat örömmel végeztem. Azt is tudom, hogy semmi különlegeset nem tet­tem, csak munkámat végeztem tőlem telhető lelkiismeretességgel és tanítványaim iránt ér­zett megbecsüléssel, szeretettel. (Folytatás a 6. oldalon)

Next