Népújság, 2022. március (74. évfolyam, 48-74. szám)

2022-03-02 / 49. szám

2022. március 2., szerda ________________________________________ KULTÚRA-KÖZÉLET ________________________________________________NÉPÚJSÁG 5 Erdély-szerte megünnepelte Mátyás király születésnapját az MCC Erdély-szerte megünnepelték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) diákjai Mátyás király születésének 579. évfordulóját. A legifjabbak, a Fi­atal Tehetség Program (FIT) diákjai szórakoztató programokon vehettek részt, játékosan tanulva az igazságos uralkodóról, míg a nagyobbaknak koszorúzással, tematikus sétával és vitaderbivel telt a napjuk. Emlékezetessé tette névadójának születésnapját az MCC. A szervezet kolozsvári középiskolás és egyete­mista diákjai koszorút helyeztek el Mátyás király szülőházánál, majd te­matikus városnézésen vehettek részt a Korzo Egyesület vezetésével, ahol Mátyás király kolozsvári nyomai után eredtek. A távol levő középisko­lások online tekinthették meg a be­mutatott érdekességeket. „Fontosnak tartottuk, hogy diákja­inkkal úgy ünnepeljük meg névadón­kat, hogy tanuljanak is Hunyadi Mátyásról, kialakuljon bennük egy kép az uralkodóról, jelentős tetteiről” - mondta el Talpas Botorid, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igaz­gatója. Egyben háláját is kifejezte, amiért a munkatársak, szülők, part­nerek segítségével olyan programo­kat sikerült összeállítani, amelyek oktatási szint, korosztály szerint szó­lították meg a diákokat az MCC te­vékenységéhez szorosan köthető formában, méltó születésnapi ünnep­lést teremtve az igazságos királynak. A Fiatal Tehetség Program (FIT) diákjai hét városban szülinapoztak a múlt hét folyamán. Kolozsváron egy Mátyás király udvarában zajló bálba repítette a kis­diákokat az időgép. 16. századi kont­ratáncokat tanultak az Amaryllis táncegyüttes tagjaival, élő zenés kí­sérettel. A pörgést Mátyás királyról szóló kvíz követte, majd fánkevő ver­sennyel zárták az együttlétet. Aradon A kőleves című mesét dol­gozták fel a Bíró Erzsébet által veze­tett játékos, interaktív foglalkozáson, majd köveket festettek közösen, ame­lyeket a gyerekek hazavihettek em­lékbe. Csíkszeredában szintén rene­szánsz táncokat tanulhattak a kisdiá­kok Ványolós András és felesége, Orsolya vezetésével, a kornak meg­felelő jelmezbe öltözve. Szatmárné­metiben reneszánsz farsangi bált rendeztek. A csapatmunka, tánctanu­lás, tánkevés és kvíz közben renge­teg újdonságot tanulhattak Mátyásról a résztvevők. Marosvásárhelyen dr. Márton Csilla egyetemi tanár, a drámajáték és mesedráma szakértője Mátyás ki­rály udvarába kalauzolta a FIT-es di­ákokat. A foglalkozás során a gyerekek egy-egy szereplő bőrébe bújva játszották el a Mátyás király és a kolozsvári bíró című történetet. Nagyváradon a Mátyás király ud­varában­­ FIT-vigadalom nevet kapta a születésnapi program, amelyen a Pusztai Farkasok íjászegyesület turul nemzetség tagjai korhű ruházatban, fegyverekkel és egyéb eszközökkel tartottak íjászbemutatót a gyerekek­nek. A bemutató végeztével min­denki kipróbálhatta az íj feszítés tudományát, majd Bucur Mircea David egy középkori lovag ruházatát, a különböző fegyvereit, tevékenysé­gét mutatta be. Sepsiszentgyörgyön Benkő Éva él­ménypedagógus vezetésével az igaz­ságos Mátyásról hallgathattak meséket a diákok, majd csoportokra oszolva bátorsági próbákon mérték össze erejüket.­­ Az Egyetemi Program hallgatói másodjára vehettek részt vitaderbin. Ezúttal a születésnap adta a tételmon­datot — Mátyás király igazságos volt amelyet az egyik csapat bizonyí­tani, a másik cáfolni igyekezett. A há­romtagú csapatoknak megfontolt stratégiával kellett készülniük, hogy az időkeretet is betartva, a vitapart­nerek kérdéseire készen állva sora­koztassák fel érveiket. Szó esett Mátyás király jogi reformjairól, a tár­sadalmi osztályok közötti szakadék csökkentéséről, az oktatás fejleszté­séről, az egyház, a kultúra támogatá­sáról, de az is felmerült, hogy a hatalmas adókat aránytalanul rótta ki, és az összegyűjtött vagyont nem min­dig az ország érdekében használta fel. Az MCC fennállása óta mindig is kiemelt szerepet tulajdonított az alap­vető logikai, érveléstechnikai és vita­módszertani ismeretek átadásának. Az MCC Vitaakadémia 2019-ben jött létre önálló programként, és az el­múlt két évben Kárpát-medencei szintű vitaoktató központtá növeke­dett. Ezt a kreatív csapatmunkát, lo­gikai érvelést, problémafeltárási képességet igyekeznek elsajátítani az erdélyi diákok is. A születésnapi vi­taderbi bírói közül Szabó Anna és Kiss Zsombor az MCC budapesti Vi­taakadémiájáról érkezett Kolozs­várra, kiegészülve Bethlendi Andrással, az MCC erdélyi akadé­miai ügyeinek igazgatójával. Az est végén a­pró csapatnak ítélték a győ­zelmet, azaz bebizonyosodott: Má­tyás király igazságos volt. (közlemény) Erről jut eszembe A járványt felülírta a háború, a rosszat a nagyobb rossz. Jöhet rosszabb is, ha a kettő együtt kezd tombolni, ami egyáltalán nem lehetetlen, sőt! A koronavírust övező közérdeklődés nyilvánva­lóan lanyhult, sokkal koncentráltabb a háborús veszélyre, az orosz agresszióra és fenyegetésekre, az ukrajnaiak menekült­­áradatára fordított figyelem. A pandémiára vonatkozó adatok hirtelen javulást kezdtek mutatni, de attól tartok, ez inkább annak tulajdonítható, hogy országszerte kevesebbet tesztelnek, mint ko­rábban. Bár ne így lenne, és hamar kiderülne, fölöslegesek az aggodalmaim, a realitást tükrözik a mutatók. De nehezen hihető, hogy a tömeges mobilitás ne terjesztené a Covidot is, és magától eltűnne megannyi fertőzésgóc. Hogy tűnne el, ha a honi vírusta­gadók képesek voltak olyan erős hatást gyakorolni a közvéle­ményre, hogy az egészségügy vezetői ma már arra panaszkodnak, sok szülő a gyerekek hagyományos védőoltásába sem adja beleegyezését. Ennek következtében ismét vészesen ter­jedni kezdett Romániában a tébécé, a kanyaró, a skarlát, a dif­­téria, a járványos gyermekbénulás. De ne legyek vészmadár, jobb, ha kétszer is átgondolom, miképpen fogalmazok, nehogy észrevétlenül rám is hatással legyen a sok borzalom, s megbé­nítsanak a kerengő rémhírek. A hírcsatornák folyamatos hírö­­zöne, ukrajnai helyszíni tudósításai annyira töményen taglalják az eseményeket, hogy a jegyzetíró meg sem próbálhat lépést tar­tani velük. Általánosabb benyomásokról szólhatok csupán, azok is kimondottan nyugtalanítók, hiszen ha a szomszédságunkban bekövetkezett borzalmak első napjaiban nálunk nem is igen ér­zékelhettünk változást, azok sajnos előbb-utóbb bekövetkeznek. Putyin és hadi gépezete tragédiát, hatalmas veszteségeket okoz­hat az egész világnak. Hogyha nem terjednek tovább a harcok, akkor is. De mitől lehetnénk optimisták, ha a világhelyzet olyan, amilyen? És miképpen őrizzük meg kedélyünket, ha körülöttünk teljében az abszurditás? Jó azoknak, akik azt hiszik, nincsenek kétségeik, mindent tudnak, mindenről jól informáltak, határozott és cáfolhatatlan véleményük van, és mindenkinél okosabbnak tartják magukat. Tényleg jó nekik? Azt hiszem, önmagukat is pró­bálják megtéveszteni, valahol legbelül a kételyeik ott motoszkál­nak ugrásra készen. De a szerepjátszás kényszere erőteljesebb, az ilyen megnyilatkozók azt szeretnék elhitetni, hogy csalhatat­lanok. A világháló közösségi oldalai hemzsegnek a tévedhetetlen kommentároktól, helyzetelemzésektől, eltántoríthatatlan vélemé­nyektől. Úgy tűnik, újra aktivizálódtak a fizetett véleményformá­lók, nagyüzemben írnak, nyilatkoznak a megmondóemberek, egymásnak ugranak a Putyin-imádók és az ukránpártiak, forr, buzog, bugyog a gyűlölködés, egyre elviselhetetlenebb a közhan­gulat, csúcsra hág az intolerancia. És ez semmi jóra nem vezet. Sőt talán ez az emberiség egyik legkárosabb rákfenéje. Persze közben azért próbáljuk élni a megszokott életünket. A múlt hét végén például nagyon sokfelé eltemették a farsangot, volt móka, nevetés, evés, ivás, tánc, ének, ahogy az elődeink reánk hagyták. A szokásrendet nagy kár lenne felborítani. Tegnap azonban a húshagyókedd már figyelmeztetett: nagyböjt következik. Hamva­zószerda milyen meglepetést tartogat az emberiség számára? Ahol lennie kellene, ott nyomát sem lelni bűnbánatnak. A na­pokban még úgy éreztük, gondtalanul alakoskodhatunk, Kijev tő­lünk nagyon távol van. Vajon mekkora távolság tekinthető megnyugtatónak a mai világban? Három és fél évtizeddel ezelőtt Csernobil nem volt túl messze. Úgy látszik, hamuból soha nincs elég. (N.M.K.) ~T­­álint igazi konyhatündér. A pacalle- i rés a specialitása, de fűszeres hú­­­sokkal, habkönnyű süteményekkel is képes elkápráztatni vendégeit. Persze, ami­kor vannak, mert a fürge mozgású, „friss hatvanas ” úr otthonában nem igazán tola­kodnak a látogatók.­­ Nem is olyan régen másként volt ez is - mondja derűs énekesmadár hangján, mintha a jelen is épp olyan színes világot mutató kaleidoszkóp lenne, mint a mögötte sora­kozó, lassan egymásba olvadó évtizedek. - Amíg Zsófika „udvartartása” virágzott, bőven volt kit kiszolgálni. Én mindig is azt szerettem, ha valakinek hasznára lehetek, így sohasem esett nehezemre tejes kávéval és házi islerrel megörvendeztetni a felesé­gem társaságát, sőt, ha igény volt rá, há­romfogásos menüvel rukkoltam elő. Dicsérték is eleget a főztömet. A konyhamű­vészetet még a nővéremtől tanultam, ő a maga tízesztendős „előnyével” anyám he­lyett anyám volt, a vér szerinti szülőm ugyanis nem sokat kért belőlem. De ez más lapra tartozik, nem erről szeretnék fecsegni — nézett rám újra kacagó tekintettel.­­ Úgy sejtem, a házasságáról lesz szó — tapogatóztam Bálint legféltettebb emlékfo­nala után. - Pontosan­­ hagyta helyben, a nyomaté­kosság kedvéért szinte szótagolva. - Zsófika volt a második, akit oltár elé kísértem, az első feleségemet ugyanis korán elvitte a szíve, gyermekáldásra sem jutott időnk. Attól, persze, az is szép szerelem volt, de közel sem olyan lángoló, mint Zsófikával. El­vált asszonyként ismertem meg, akkoriban Fészekrabság még serdülőkorú volt a lánya. Munkahelyi barátságként indult a kapcsolatunk, de ez a királynői megjelenésű asszony hamar elvette az eszemet. Sokáig úgy tűnt - és talán úgy is volt -, hogy kölcsönös a vonzalom, így min­den erőmmel igyekeztem megfelelni az elvá­rásainak. Színházba, vendéglőbe, külföldi élménytúrákra vittem, -----------------------­körülrajongtam. Ezt ő egyébként meg is köve­telte, de nemcsak tőlem, hanem minden­kitől, aki egyszer a közelébe került. Amikor megkértem a kezét, gondolkodási időre volt szüksége, csak pár nap múlva mondott igent, azt viszont kikötötte, hogy nekem kell hozzá­juk költöznöm, és nem fordítva. Nem láttam ebben semmi kivetnivalót, összecsomagol­tam, lezártam a lakásom, és mentem. Mikor a feleségem lánya, akit sajátomként szeret­tem, tizenkettedik osztályos lett, egyből meg­szaporodtak a kiadások. Zsófika kérte, hogy adjam bérbe a lakásom, és én szó nélkül en­gedelmeskedtem. Nemsokára egyetemre ke­rült a kislány, méghozzá jó messzire, Bukarestbe. Márkában kellett fizetni a mé­regdrága kintlakást, erre már az egykori ott­honom havi bérleti díjából is szűkösen futotta. Akkor jött az ötlet -persze a felesé­gem részéről —, hogy adjam el az ingatlant. Ennél a lépésnél már tétováztam, de végül engedtem neki. Úgy gondoltam, nem lehet ebből semmi baj, hiszen szeretjük egymást. Évek teltek el ebben a boldog bizonyosság­ Hétköznapi történet Nagy Székely Ildikó­ ban. Egy este aztán arra kért a feleségem, hogy másnap a kedvenc vendéglőnkbe men­jünk vacsorázni, oda, ahol az eljegyzésünket is ünnepeltük. Izgatottan készültem az estére, azt hittem, új szint visz majd az enyhén szür­külő mindennapjainkba. De egész másképp alakult. Ahogy’ asztalhoz ültünk, megéreztem ________________ valamit Zsófika feszült­ségéből, persze nem tudtam mire vélni. Órákon át beszélget­tünk, nevetgéltünk, aztán, amikor már a számlára vártunk, ki­bökte, hogy régóta unja a házasságunkat, és úgy döntött, kiköltözik a Magyarországon élő lányához, hogy újrakezdhesse az életét. Gyanítom, hogy férfi is volt a dologban, de erről nem tájékoztatott. Azt viszont nagylel­kűen megjegyezte, hogy nyugodtan maradjak a közös lakásunkban, megérdemlem az el­múlt évtizedek anyagi áldozataiért. - Ön hogyan fogadta mindezt? — kérdez­tem, mert beszélgetőtársam hirtelen csendbe burkolózott. - Összetörtem. Egész testemben remeg­tem, és úgy éreztem, mintha egy vasfüggöny mögül jönnének hozzám a szavak. A lakha­tásommal kapcsolatos felajánlásba tudtam csak kapaszkodni, azt reméltem, ez a bizto­sítéka annak, hogy Zsófika igényt tart még rám a jövőben. De nem így lett. Törvényesen ugyan máig férj és feleség vagyunk, az egy­kori kapcsolatunk azonban végleg megsza­kadt. Igaz, nem sokkal a koronavírus-járvány előtt a nevelt lányom felhívott, és elmondta, hogy az édesanyja sú­lyos beteg, szükség lenne a segítségemre, amíg helyet nem talál neki egy megfelelő in­tézetben. Másnap már buszoztam is Szolnok felé. Milyen volt a találkozás? - törtem meg az újabb némaságot. - Lélekszorító. Addig csak hallomásból is­mertem az Alzheimer-kór velejáróit, a kint töltött hetekben viszont a legborzasztóbb tü­neteket is alkalmam volt megtapasztalni. A legjobban az fájt, hogy a királynőből maga­tehetetlen öregasszonnyá sorvadt feleségem egy pillanatra sem ismert meg, de erőt vet­tem magamon, és gondoztam legjobb tu­dásom szerint. Az idősotthonba is elkísértem, akkor láttam utoljára. A lányával időnként telefonon értekezünk, megígérte, hogy min­den változásról szólni fog. Tisztában vagyok vele, hogy Zsófika esetében egyetlen forga­tókönyv létezik a változásra, igyekszem ezt elfogadni, és egyre több mindent elengedni abból, ami hozzá köt. Ez a lakás, ahol most beszélgetünk, az ő nevén van, a távozása után minden bizonnyal a lányára marad. Nem tudom, mi a terve vele, erről nem esett szó, amikor Szolnokon jártam. De ez a leg­kevésbé sem aggaszt. Van annyi spórolt pén­zem, hogy kibéreljek majd magamnak egy garzont valahol itt, a környéken, ahol gyak­ran láthatom a megszokott, kedves arcokat. Az egykor közös életterünkből pedig talán tőbb is lesz eljönni, hiszen amit valamikor biztonságos fészeknek gondoltam, egyre szű­­kebb kalitkává vált a magányban töltött évek alatt.

Next