Népújság, 2022. március (74. évfolyam, 48-74. szám)
2022-03-02 / 49. szám
2022. március 2., szerda ________________________________________ KULTÚRA-KÖZÉLET ________________________________________________NÉPÚJSÁG 5 Erdély-szerte megünnepelte Mátyás király születésnapját az MCC Erdély-szerte megünnepelték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) diákjai Mátyás király születésének 579. évfordulóját. A legifjabbak, a Fiatal Tehetség Program (FIT) diákjai szórakoztató programokon vehettek részt, játékosan tanulva az igazságos uralkodóról, míg a nagyobbaknak koszorúzással, tematikus sétával és vitaderbivel telt a napjuk. Emlékezetessé tette névadójának születésnapját az MCC. A szervezet kolozsvári középiskolás és egyetemista diákjai koszorút helyeztek el Mátyás király szülőházánál, majd tematikus városnézésen vehettek részt a Korzo Egyesület vezetésével, ahol Mátyás király kolozsvári nyomai után eredtek. A távol levő középiskolások online tekinthették meg a bemutatott érdekességeket. „Fontosnak tartottuk, hogy diákjainkkal úgy ünnepeljük meg névadónkat, hogy tanuljanak is Hunyadi Mátyásról, kialakuljon bennük egy kép az uralkodóról, jelentős tetteiről” - mondta el Talpas Botorid, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. Egyben háláját is kifejezte, amiért a munkatársak, szülők, partnerek segítségével olyan programokat sikerült összeállítani, amelyek oktatási szint, korosztály szerint szólították meg a diákokat az MCC tevékenységéhez szorosan köthető formában, méltó születésnapi ünneplést teremtve az igazságos királynak. A Fiatal Tehetség Program (FIT) diákjai hét városban szülinapoztak a múlt hét folyamán. Kolozsváron egy Mátyás király udvarában zajló bálba repítette a kisdiákokat az időgép. 16. századi kontratáncokat tanultak az Amaryllis táncegyüttes tagjaival, élő zenés kísérettel. A pörgést Mátyás királyról szóló kvíz követte, majd fánkevő versennyel zárták az együttlétet. Aradon A kőleves című mesét dolgozták fel a Bíró Erzsébet által vezetett játékos, interaktív foglalkozáson, majd köveket festettek közösen, amelyeket a gyerekek hazavihettek emlékbe. Csíkszeredában szintén reneszánsz táncokat tanulhattak a kisdiákok Ványolós András és felesége, Orsolya vezetésével, a kornak megfelelő jelmezbe öltözve. Szatmárnémetiben reneszánsz farsangi bált rendeztek. A csapatmunka, tánctanulás, tánkevés és kvíz közben rengeteg újdonságot tanulhattak Mátyásról a résztvevők. Marosvásárhelyen dr. Márton Csilla egyetemi tanár, a drámajáték és mesedráma szakértője Mátyás király udvarába kalauzolta a FIT-es diákokat. A foglalkozás során a gyerekek egy-egy szereplő bőrébe bújva játszották el a Mátyás király és a kolozsvári bíró című történetet. Nagyváradon a Mátyás király udvarában FIT-vigadalom nevet kapta a születésnapi program, amelyen a Pusztai Farkasok íjászegyesület turul nemzetség tagjai korhű ruházatban, fegyverekkel és egyéb eszközökkel tartottak íjászbemutatót a gyerekeknek. A bemutató végeztével mindenki kipróbálhatta az íj feszítés tudományát, majd Bucur Mircea David egy középkori lovag ruházatát, a különböző fegyvereit, tevékenységét mutatta be. Sepsiszentgyörgyön Benkő Éva élménypedagógus vezetésével az igazságos Mátyásról hallgathattak meséket a diákok, majd csoportokra oszolva bátorsági próbákon mérték össze erejüket. Az Egyetemi Program hallgatói másodjára vehettek részt vitaderbin. Ezúttal a születésnap adta a tételmondatot — Mátyás király igazságos volt amelyet az egyik csapat bizonyítani, a másik cáfolni igyekezett. A háromtagú csapatoknak megfontolt stratégiával kellett készülniük, hogy az időkeretet is betartva, a vitapartnerek kérdéseire készen állva sorakoztassák fel érveiket. Szó esett Mátyás király jogi reformjairól, a társadalmi osztályok közötti szakadék csökkentéséről, az oktatás fejlesztéséről, az egyház, a kultúra támogatásáról, de az is felmerült, hogy a hatalmas adókat aránytalanul rótta ki, és az összegyűjtött vagyont nem mindig az ország érdekében használta fel. Az MCC fennállása óta mindig is kiemelt szerepet tulajdonított az alapvető logikai, érveléstechnikai és vitamódszertani ismeretek átadásának. Az MCC Vitaakadémia 2019-ben jött létre önálló programként, és az elmúlt két évben Kárpát-medencei szintű vitaoktató központtá növekedett. Ezt a kreatív csapatmunkát, logikai érvelést, problémafeltárási képességet igyekeznek elsajátítani az erdélyi diákok is. A születésnapi vitaderbi bírói közül Szabó Anna és Kiss Zsombor az MCC budapesti Vitaakadémiájáról érkezett Kolozsvárra, kiegészülve Bethlendi Andrással, az MCC erdélyi akadémiai ügyeinek igazgatójával. Az est végén apró csapatnak ítélték a győzelmet, azaz bebizonyosodott: Mátyás király igazságos volt. (közlemény) Erről jut eszembe A járványt felülírta a háború, a rosszat a nagyobb rossz. Jöhet rosszabb is, ha a kettő együtt kezd tombolni, ami egyáltalán nem lehetetlen, sőt! A koronavírust övező közérdeklődés nyilvánvalóan lanyhult, sokkal koncentráltabb a háborús veszélyre, az orosz agresszióra és fenyegetésekre, az ukrajnaiak menekültáradatára fordított figyelem. A pandémiára vonatkozó adatok hirtelen javulást kezdtek mutatni, de attól tartok, ez inkább annak tulajdonítható, hogy országszerte kevesebbet tesztelnek, mint korábban. Bár ne így lenne, és hamar kiderülne, fölöslegesek az aggodalmaim, a realitást tükrözik a mutatók. De nehezen hihető, hogy a tömeges mobilitás ne terjesztené a Covidot is, és magától eltűnne megannyi fertőzésgóc. Hogy tűnne el, ha a honi vírustagadók képesek voltak olyan erős hatást gyakorolni a közvéleményre, hogy az egészségügy vezetői ma már arra panaszkodnak, sok szülő a gyerekek hagyományos védőoltásába sem adja beleegyezését. Ennek következtében ismét vészesen terjedni kezdett Romániában a tébécé, a kanyaró, a skarlát, a diftéria, a járványos gyermekbénulás. De ne legyek vészmadár, jobb, ha kétszer is átgondolom, miképpen fogalmazok, nehogy észrevétlenül rám is hatással legyen a sok borzalom, s megbénítsanak a kerengő rémhírek. A hírcsatornák folyamatos hírözöne, ukrajnai helyszíni tudósításai annyira töményen taglalják az eseményeket, hogy a jegyzetíró meg sem próbálhat lépést tartani velük. Általánosabb benyomásokról szólhatok csupán, azok is kimondottan nyugtalanítók, hiszen ha a szomszédságunkban bekövetkezett borzalmak első napjaiban nálunk nem is igen érzékelhettünk változást, azok sajnos előbb-utóbb bekövetkeznek. Putyin és hadi gépezete tragédiát, hatalmas veszteségeket okozhat az egész világnak. Hogyha nem terjednek tovább a harcok, akkor is. De mitől lehetnénk optimisták, ha a világhelyzet olyan, amilyen? És miképpen őrizzük meg kedélyünket, ha körülöttünk teljében az abszurditás? Jó azoknak, akik azt hiszik, nincsenek kétségeik, mindent tudnak, mindenről jól informáltak, határozott és cáfolhatatlan véleményük van, és mindenkinél okosabbnak tartják magukat. Tényleg jó nekik? Azt hiszem, önmagukat is próbálják megtéveszteni, valahol legbelül a kételyeik ott motoszkálnak ugrásra készen. De a szerepjátszás kényszere erőteljesebb, az ilyen megnyilatkozók azt szeretnék elhitetni, hogy csalhatatlanok. A világháló közösségi oldalai hemzsegnek a tévedhetetlen kommentároktól, helyzetelemzésektől, eltántoríthatatlan véleményektől. Úgy tűnik, újra aktivizálódtak a fizetett véleményformálók, nagyüzemben írnak, nyilatkoznak a megmondóemberek, egymásnak ugranak a Putyin-imádók és az ukránpártiak, forr, buzog, bugyog a gyűlölködés, egyre elviselhetetlenebb a közhangulat, csúcsra hág az intolerancia. És ez semmi jóra nem vezet. Sőt talán ez az emberiség egyik legkárosabb rákfenéje. Persze közben azért próbáljuk élni a megszokott életünket. A múlt hét végén például nagyon sokfelé eltemették a farsangot, volt móka, nevetés, evés, ivás, tánc, ének, ahogy az elődeink reánk hagyták. A szokásrendet nagy kár lenne felborítani. Tegnap azonban a húshagyókedd már figyelmeztetett: nagyböjt következik. Hamvazószerda milyen meglepetést tartogat az emberiség számára? Ahol lennie kellene, ott nyomát sem lelni bűnbánatnak. A napokban még úgy éreztük, gondtalanul alakoskodhatunk, Kijev tőlünk nagyon távol van. Vajon mekkora távolság tekinthető megnyugtatónak a mai világban? Három és fél évtizeddel ezelőtt Csernobil nem volt túl messze. Úgy látszik, hamuból soha nincs elég. (N.M.K.) ~Tálint igazi konyhatündér. A pacalle- i rés a specialitása, de fűszeres húsokkal, habkönnyű süteményekkel is képes elkápráztatni vendégeit. Persze, amikor vannak, mert a fürge mozgású, „friss hatvanas ” úr otthonában nem igazán tolakodnak a látogatók. Nem is olyan régen másként volt ez is - mondja derűs énekesmadár hangján, mintha a jelen is épp olyan színes világot mutató kaleidoszkóp lenne, mint a mögötte sorakozó, lassan egymásba olvadó évtizedek. - Amíg Zsófika „udvartartása” virágzott, bőven volt kit kiszolgálni. Én mindig is azt szerettem, ha valakinek hasznára lehetek, így sohasem esett nehezemre tejes kávéval és házi islerrel megörvendeztetni a feleségem társaságát, sőt, ha igény volt rá, háromfogásos menüvel rukkoltam elő. Dicsérték is eleget a főztömet. A konyhaművészetet még a nővéremtől tanultam, ő a maga tízesztendős „előnyével” anyám helyett anyám volt, a vér szerinti szülőm ugyanis nem sokat kért belőlem. De ez más lapra tartozik, nem erről szeretnék fecsegni — nézett rám újra kacagó tekintettel. Úgy sejtem, a házasságáról lesz szó — tapogatóztam Bálint legféltettebb emlékfonala után. - Pontosan hagyta helyben, a nyomatékosság kedvéért szinte szótagolva. - Zsófika volt a második, akit oltár elé kísértem, az első feleségemet ugyanis korán elvitte a szíve, gyermekáldásra sem jutott időnk. Attól, persze, az is szép szerelem volt, de közel sem olyan lángoló, mint Zsófikával. Elvált asszonyként ismertem meg, akkoriban Fészekrabság még serdülőkorú volt a lánya. Munkahelyi barátságként indult a kapcsolatunk, de ez a királynői megjelenésű asszony hamar elvette az eszemet. Sokáig úgy tűnt - és talán úgy is volt -, hogy kölcsönös a vonzalom, így minden erőmmel igyekeztem megfelelni az elvárásainak. Színházba, vendéglőbe, külföldi élménytúrákra vittem, -----------------------körülrajongtam. Ezt ő egyébként meg is követelte, de nemcsak tőlem, hanem mindenkitől, aki egyszer a közelébe került. Amikor megkértem a kezét, gondolkodási időre volt szüksége, csak pár nap múlva mondott igent, azt viszont kikötötte, hogy nekem kell hozzájuk költöznöm, és nem fordítva. Nem láttam ebben semmi kivetnivalót, összecsomagoltam, lezártam a lakásom, és mentem. Mikor a feleségem lánya, akit sajátomként szerettem, tizenkettedik osztályos lett, egyből megszaporodtak a kiadások. Zsófika kérte, hogy adjam bérbe a lakásom, és én szó nélkül engedelmeskedtem. Nemsokára egyetemre került a kislány, méghozzá jó messzire, Bukarestbe. Márkában kellett fizetni a méregdrága kintlakást, erre már az egykori otthonom havi bérleti díjából is szűkösen futotta. Akkor jött az ötlet -persze a feleségem részéről —, hogy adjam el az ingatlant. Ennél a lépésnél már tétováztam, de végül engedtem neki. Úgy gondoltam, nem lehet ebből semmi baj, hiszen szeretjük egymást. Évek teltek el ebben a boldog bizonyosság Hétköznapi történet Nagy Székely Ildikó ban. Egy este aztán arra kért a feleségem, hogy másnap a kedvenc vendéglőnkbe menjünk vacsorázni, oda, ahol az eljegyzésünket is ünnepeltük. Izgatottan készültem az estére, azt hittem, új szint visz majd az enyhén szürkülő mindennapjainkba. De egész másképp alakult. Ahogy’ asztalhoz ültünk, megéreztem ________________ valamit Zsófika feszültségéből, persze nem tudtam mire vélni. Órákon át beszélgettünk, nevetgéltünk, aztán, amikor már a számlára vártunk, kibökte, hogy régóta unja a házasságunkat, és úgy döntött, kiköltözik a Magyarországon élő lányához, hogy újrakezdhesse az életét. Gyanítom, hogy férfi is volt a dologban, de erről nem tájékoztatott. Azt viszont nagylelkűen megjegyezte, hogy nyugodtan maradjak a közös lakásunkban, megérdemlem az elmúlt évtizedek anyagi áldozataiért. - Ön hogyan fogadta mindezt? — kérdeztem, mert beszélgetőtársam hirtelen csendbe burkolózott. - Összetörtem. Egész testemben remegtem, és úgy éreztem, mintha egy vasfüggöny mögül jönnének hozzám a szavak. A lakhatásommal kapcsolatos felajánlásba tudtam csak kapaszkodni, azt reméltem, ez a biztosítéka annak, hogy Zsófika igényt tart még rám a jövőben. De nem így lett. Törvényesen ugyan máig férj és feleség vagyunk, az egykori kapcsolatunk azonban végleg megszakadt. Igaz, nem sokkal a koronavírus-járvány előtt a nevelt lányom felhívott, és elmondta, hogy az édesanyja súlyos beteg, szükség lenne a segítségemre, amíg helyet nem talál neki egy megfelelő intézetben. Másnap már buszoztam is Szolnok felé. Milyen volt a találkozás? - törtem meg az újabb némaságot. - Lélekszorító. Addig csak hallomásból ismertem az Alzheimer-kór velejáróit, a kint töltött hetekben viszont a legborzasztóbb tüneteket is alkalmam volt megtapasztalni. A legjobban az fájt, hogy a királynőből magatehetetlen öregasszonnyá sorvadt feleségem egy pillanatra sem ismert meg, de erőt vettem magamon, és gondoztam legjobb tudásom szerint. Az idősotthonba is elkísértem, akkor láttam utoljára. A lányával időnként telefonon értekezünk, megígérte, hogy minden változásról szólni fog. Tisztában vagyok vele, hogy Zsófika esetében egyetlen forgatókönyv létezik a változásra, igyekszem ezt elfogadni, és egyre több mindent elengedni abból, ami hozzá köt. Ez a lakás, ahol most beszélgetünk, az ő nevén van, a távozása után minden bizonnyal a lányára marad. Nem tudom, mi a terve vele, erről nem esett szó, amikor Szolnokon jártam. De ez a legkevésbé sem aggaszt. Van annyi spórolt pénzem, hogy kibéreljek majd magamnak egy garzont valahol itt, a környéken, ahol gyakran láthatom a megszokott, kedves arcokat. Az egykor közös életterünkből pedig talán tőbb is lesz eljönni, hiszen amit valamikor biztonságos fészeknek gondoltam, egyre szűkebb kalitkává vált a magányban töltött évek alatt.