Népújság, 2023. január (75. évfolyam, 1-24. szám)
2023-01-07 / 5. szám
4 NÉPÚJSÁG _______________________________________________________MÚZSA _______________________________________________ 2023. január 7., szombat „Belaktam a némaság városát” (Folytatás a 3. oldalról) úgy is, mint gyermek és unoka, különféle szerepekben, és a rá jellemző kötetlen módon megjegyezte, hogy „Fiam, ebből a kötetből is kihagytál”. Elnevetgéltük, de ekkor és így jött az ötlet a második kötethez, hogy miért ne lehetne ezt jóvátenni? Erre mutat rá az Estére megöregszel cím is. Az, hogy ez mennyire éntörténet, vagy mennyire az apám története, megint az olvasattól függ. Édesapám meghalt, így ebben a két kötetben személyes történetté vált az elmúlás. - Ezekkel a versekkel a metafizika alapkérdéseit hirdetted meg. Hölderlin Kenyér és bor című versének egyik részletére Heidegger egy egész tanulmányt épített fel, ez a részlet pedig így szól: „és költők szűkös időn mi végre? /(...)/ ők is szent éjben húznak a tájakon át”. Úgy érzem, hogy ez a két köteted és azok, akiket ezekbe beleírtál, valahogy ennek a két sornak is veretei. Hölderlin, az antik kultúra nagy csodálója ezt leírja, és erre kétszáz év múlva válaszol Heidegger egy tanulmányban. Valóban remegő, szorongó valakik vagyunk? A könyveidben semmi eröltetettet nem találtam, szép, rugalmas, egyenletes magyar nyelv csörgedezik számomra bennük, akár a hegyi patak vize mossa, gömbölyíti, vagy fogyasztja el saját köveit. A saját nyelvemre lefordítva azt, amit értelmezésként megszólaltattál, úgy vélem, hogy mindegyik szövegben van valami történetszerűség, ez a prózának és a lírának is a tétje vagy a találkozása. És mindegyikben ott a dráma is, a drámai pont, amely természetesen a halálhoz kötődik. A könyv többszólamú, hol az idős apa, hol az özvegy férj, hol az értelmiségi beszél, hol róla beszél a fia, az unokája. - Te hogyan írsz verset? Amikor valaki lírát művel, előfordul, hogy valami csak úgy bekattan. De amit te csinálsz, ahhoz, úgy vélem, sok idő, megmunkáltság és átgondolás is kell. - Valamikor nagyon rég, 10-15 évvel ezelőtt a Félemelet című verseskötetemben a formákkal játszottam, és miután azt befejeztem, volt egy átmeneti periódusom, majd azt éreztem, hogy azokból a szövegekből nem tudok tovább haladni. Fekete Vincével beszélgettünk erről, és ő is azt javasolta, hogy próbáljak valami mást. A csend és a hallgatás is hozzátartozik az íráshoz. Egy darabig csend volt, akkor kezdtem jegyzeteket írni, majd teljesen ösztönösen éreztem rá a szükséges versformára. A jegyzetekből születtek meg a Feljegyzések a földről című kötetem első darabjai. Ennél a könyvnél még egyes szövegeket írtam. De miután ezeket ciklusokba rendeztem, és kötetté formáltam, már kompozíciókban kezdtem el gondolkodni a folytatáshoz. A belső hang megtalálásához, a szerkezeti felépítéshez próbáltam megtalálni, kigondolni a szöveget. Ez folytatódott a Szétszórt némaság megírásakor is. Ha pedig technikai szempontból kérdezed, én nem tudok faragni. Nem kézzel, hanem számítógépen írom a verseket, így több lehetőség van a törlésre, újraírásra. Viszont minden egyes szöveget ki szoktam nyomtatni - mert más, ha képernyőn, és más, ha papíron olvassuk a verset -, és utána a papíron, írószerrel javítom ki mert a tiéd egy nagyon őszinte, és úgy érzem, megszenvedett költészet - szeretem ezeket a verseket. Borsodi L. László: Kolozsvár-Budapest, Erdélyi Híradó Kiadó-Fiatal írók Szövetsége, 2018. Borsodi L. László: Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2021. 2 Borosa János: Szavakkal, akiktől egyre távolodunk Mi a véleményed a díjakról, és hova sorolnád magad ma? - Nem voltam túlságosan elkényeztetve, a verseimért Székelyföld- és Látó-díjat kaptam, ezekre nagyon büszke vagyok, mert nem politikai alapon adták nekem, azt nem is fogadnám el. A szakmai visszajelzés viszont nagyon fontos minden alkotó számára, és erőt is ad a folytatáshoz. Ami a kérdés második részét illeti, elég furcsa az én helyzetem: az utóbbi két kötetem alapján úgy gondolom, hogy ahhoz a költészethez állnak közelebb ezek a szövegek, amely valamilyenképpen az életrajzisággal, a történetiséggel áll kapcsolatban, tehát a fikció és a valóban megtörténtség határmezsgyéjén játszik. De annyira színes és széttartó most az irodalmi beszéd, hogy talán ennek a megítéléséhez is kell egy időbeli távlat, ehhez most még túlságosan benne vagyunk. - Zárszóként hozzátenném: én az olvasni való költők közé sorollak, Borsodi L. László ESTERE MEGÖREGSZEL ÍRDI LYl rtRAOD KIROÚ Borsodi L. László és Nagy Attila Emlékezés Petőfi Sándorra Henter György lelkipásztor Ó esztendő elmúlt, új esztendő elkezdődött. Valami mindig elmúlik, valami mindig elkezdődik. Az időnek ezen a különös fordulópontján, az elmúlás-megújulás örök zajlásának 1823. földi esztendejében, január 1-jén született Petrovics Sándor. A 26 év, mit fizikai létének kimértek az istenek, nyomon követhető, de az a pillanat, amikor a szellemóriás Petőfi rámosolygott a teremtő Isten arcára - hogy Jeremiás prófétát idézzem, mielőtt az anyaméhben megalkottalak, prófétának rendeltelek a népek közé -, ez a döntés Isten örök rendelése, amit felismer a géniusz látomásainak szellempillantásával. Fizikai léte lemerült az enyészetbe a véráztatta fehéregyházi törökbúzás sünijében, szellemi léte örökkön repülő üstökösként szórja sugarait a szabadságra-szerelemre, igazságra-emberjogra vágyó népek álmainak zenitjén. Petőfi lantján a két legfőbb valóság megszámlálhatatlan akkordja pendül. E két valóság test és lélek, múlandóság és örökkévalóság, szabadság és szerelem. Az év halálát leíró Az év végén című versében a sötét másvilágba térő esztendő kezébe lámpásnak egy dalát helyezi, és a számadás percében arra kéri: „Légy tükör, melyből reám néz/ Egész, egész életem,/ Melynek legszebb két virága/ a múlandó ifjúság s a/ Múlhatatlan szerelem.” A 200 éve született Petőfi Sándorról és a 200 éves Petőfi-irodalomról nehéz újat mondani, mert mindenki, aki csak tehette, hozzászólt, értelmezte verseit, dalait, gondolatait. Nehéz róla újat mondani, de amit ő mondott, azt újra és újra kell mondani, mert Petőfi a miénk, és úgy érezzük, hogy írásai a mi gondolataink, és a fejünkből leste el őket. Egy legenda szerint Tamási Áronnak mondták a falubeliek, mikor egyszer hazalátogatott Farkaslakára: Áron, te azt írtad le, amit itt nálunk mindenki tudott. Petőfi számtalan sora úgy cseng a szívünkben, mintha örökké ismertük volna. Ilyen sorok: Kis lak áll a nagy Duna mentében, Reszket a bokor, mert madárka szállott rá, Talpra magyar, hí a haza, Minek nevezzelek, Itt van az ősz, itt van újra, Egy gondolat bánt engemet, Egész úton hazafelé azon gondolkodom. Azonban ezeket a lángoló igéket Petőfi az égből hozta le nekünk, mint Prométheusz a tüzet a görögöknek, azért, hogy amikor olvassuk vagy fejből idézzük, akkor az égi dimenzió sugárzásában lássuk legdrágább kincseinket: kedvesünk arcát, édesanyánk édesapánk szíve csordulását, a haza és nemzet nagyságát, a költő és költészet örök küldetését, a magyar rónaság aranykalászait, a vágtató Tisza sötét hullámait. Tanácsolom, hogy keressük Petőfi költészetében a gyógyító, emberjavító tanításokat is, melyekkel kapcsolatosan Arany Jánoshoz írt versében a költészet feladatáról megjegyezte: Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás. Bibliai tömörséggel írt tanácsai és pszichológiai mélységű meglátásai közül tanuljuk meg most ezt az egyet: „A bánat? Egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, mire fölhozom, össze is töröm”. Jelen tanulmány a 200 éves Petőfi-irodalom feneketlen kútjából csak egy hörpintés, de emeljük Petőfi gondolatainak gyöngyöző poharát az ő lelkének humorával magasra: „Gondüző borocska mellett/ Vígan illan életem,/ Gondüző borocska mellett,/ Sors, hatalmad nevetem”. Emlékezete legyen áldott, szelleme lebegjen mindörökké a mindenségben! (Elhangzott a január 1-jei marosvásárhelyi Petőfi-ünnepségen) Petőfi Sándor. Az Escher Károly fotográfus által az eredeti, Egressy Gábor által Petőfiről 1844-45 körül készített dagerrotípiának kémiai úton regenerált és oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója Fotó: Kaáli Nagy Botond Borsodi L. László 1976-ban született Csíkszeredában. A Márton Áron Gimnáziumban érettségizett szülővárosában 1994-ben. 1996-2000: A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karának magyar-angol szakán 2000-ben államvizsgázott. Azóta szülővárosában, egykori középiskolájában magyar és világirodalmat tanít. Kutatási témája Baka István (1948-1995) költészete. 2015-ben doktori (PhD) fokozatot szerzett a Szegedi Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája keretében. Doktori disszertációjának a címe: Metaforikus versbeszéd, szerepjáték és ciklusképzés Baka István költészetében. A Tájkép fohásszal mint újrarendezett költői testamentum; témavezető: dr. habil. Bombitz Attila. Művei: Átmenetek, Szent Bonaventura Kiadó, Kolozsvár, 1998; Viszonylatok, Csíkszereda, 2000; Ellenpontok, Csíkszereda, 2003; Félemelet, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007; Feljegyzések a földről, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, Ráduly Margit illusztrációival; Parton, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013, Ráduly Margit illusztrációival; Utolér, szembejön, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016, Ráduly Margit illusztrációival; Balázsolás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016, Tomos Tünde illusztrációival; Maszk és szerepjáték. Baka István költészetei, Kalligram Könyvkiadó, 2017; Szétszórt némaság, Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár-Budapest, Fiatal Írók Szövetsége, 2018, Ráduly Margit illusztrációival; Regina, Gutenberg Kiadó, 2020, Tomos Tünde illusztrációival; Estére megöregszel, Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2021. Díjai: Székelyföld-díj, 2015, Tiszatáj-díj, tanulmánypályázat, 2016, Látó-nívódíj, 2022.