Népújság, 2023. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2023-01-07 / 5. szám

4 NÉPÚJSÁG _______________________________________________________MÚZSA _______________________________________________ 2023. január 7., szombat „Belaktam a némaság városát” (Folytatás a 3. oldalról) úgy is, mint gyermek és unoka, különféle szerepekben, és a rá jellemző kötetlen módon megjegyezte, hogy „Fiam, ebből a kötetből is kihagytál”. Elnevetgéltük, de ekkor és így jött az ötlet a második kötet­hez, hogy miért ne lehetne ezt jóvátenni? Erre mutat rá az Estére megöregszel cím is. Az, hogy ez mennyire éntörténet, vagy mennyire az apám története, megint az ol­vasattól függ. Édesapám meghalt, így ebben a két kötetben személyes történetté vált az elmúlás. - Ezekkel a versekkel a metafizika alapkérdéseit hirdetted meg. Hölderlin Kenyér és bor című versének egyik rész­letére Heidegger egy egész tanulmányt épített fel, ez a részlet pedig így szól: „és költők szűkös időn­­ mi végre? /(...)/ ők is szent éjben húznak a tájakon át”. Úgy érzem, hogy ez a két köteted és azok, aki­ket ezekbe beleírtál, valahogy ennek a két sornak is veretei. Hölderlin, az antik kul­túra nagy csodálója ezt leírja, és erre két­száz év múlva válaszol Heidegger egy tanulmányban. Valóban remegő, szo­rongó valakik vagyunk? A könyveidben semmi eröltetettet nem találtam, szép, ru­galmas, egyenletes magyar nyelv csörge­dezik számomra bennük, akár a hegyi patak vize mossa, gömbölyíti, vagy fo­gyasztja el saját köveit.­­ A saját nyelvemre lefordítva azt, amit értelmezésként megszólaltattál, úgy vélem, hogy mindegyik szövegben van valami történetszerűség, ez a prózának és a lírának is a tétje vagy a találkozása. És mindegyik­ben ott a dráma is, a drámai pont, amely természetesen a halálhoz kötődik. A könyv többszólamú, hol az idős apa, hol az öz­vegy férj, hol az értelmiségi beszél, hol róla beszél a fia, az unokája. - Te hogyan írsz verset? Amikor valaki lírát művel, előfordul, hogy valami csak úgy bekattan. De amit te csinálsz, ahhoz, úgy vélem, sok idő, megmunkáltság és át­gondolás is kell. - Valamikor nagyon rég, 10-15 évvel ez­előtt a Félemelet című verseskötetemben a formákkal játszottam, és miután azt befe­jeztem, volt egy átmeneti periódusom, majd azt éreztem, hogy azokból a szöve­gekből nem tudok tovább haladni. Fekete Vincével beszélgettünk erről, és ő is azt ja­vasolta, hogy próbáljak valami mást. A csend és a hallgatás is hozzátartozik az íráshoz. Egy darabig csend volt, akkor kezdtem jegyzeteket írni, majd teljesen ösztönösen éreztem rá a szükséges versfor­mára. A jegyzetekből születtek meg a Fel­jegyzések a földről című kötetem első darabjai. Ennél a könyvnél még egyes szö­vegeket írtam. De miután ezeket ciklu­sokba rendeztem, és kötetté formáltam, már kompozíciókban kezdtem el gondol­kodni a folytatáshoz. A belső hang megta­lálásához, a szerkezeti felépítéshez próbáltam megtalálni, kigondolni a szöve­get. Ez folytatódott a Szétszórt némaság megírásakor is. Ha pedig technikai szem­pontból kérdezed, én nem tudok faragni. Nem kézzel, hanem számítógépen írom a verseket, így több lehetőség van a törlésre, újraírásra. Viszont minden egyes szöveget ki szoktam nyomtatni - mert más, ha kép­ernyőn, és más, ha papíron olvassuk a ver­set -, és utána a papíron, írószerrel javítom ki mert a tiéd egy nagyon őszinte, és úgy érzem, megszenvedett költészet - szeretem ezeket a verseket. Borsodi L. László: Kolozsvár-Buda­­pest, Erdélyi Híradó Kiadó-Fiatal írók Szövetsége, 2018. Borsodi L. László: Ko­lozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2021. 2 Borosa János: Szavakkal, akiktől egyre távolodunk Mi a véleményed a díjakról, és hova sorolnád magad ma? - Nem voltam túlságosan elké­nyeztetve, a verseimért Székelyföld- és Látó-díjat kaptam, ezekre nagyon büszke vagyok, mert nem politikai alapon adták nekem, azt nem is fo­gadnám el. A szakmai visszajelzés viszont nagyon fontos minden alkotó számára, és erőt is ad a folytatáshoz. Ami a kérdés második részét illeti, elég furcsa az én helyzetem: az utóbbi két kötetem alapján úgy gon­dolom, hogy ahhoz a költészethez állnak közelebb ezek a szövegek, amely valamilyenképpen az életraj­­zisággal, a történetiséggel áll kapcso­latban, tehát a fikció és a valóban megtörténtség határmezsgyéjén ját­szik. De annyira színes és széttartó most az irodalmi beszéd, hogy talán ennek a megítéléséhez is kell egy időbeli távlat, ehhez most még túlsá­gosan benne vagyunk. - Zárszóként hozzátenném: én az olvasni való költők közé sorollak, Borsodi L. László ESTERE MEGÖREGSZEL ÍRDI LYl rtRAOD KIROÚ Borsodi L. László és Nagy Attila Emlékezés Petőfi Sándorra Henter György lelkipásztor Ó esztendő elmúlt, új esztendő el­kezdődött. Valami mindig elmúlik, valami mindig elkezdődik. Az idő­nek ezen a különös fordulópontján, az elmúlás-megújulás örök zajlásá­­nak 1823. földi esztendejében, január 1-jén született Petrovics Sándor. A 26 év, mit fizikai létének kimértek az istenek, nyomon követ­hető, de az a pillanat, amikor a szel­lemóriás Petőfi rámosolygott a teremtő Isten arcára - hogy Jere­miás prófétát idézzem, mielőtt az anyaméhben megalkottalak, prófé­tának rendeltelek a népek közé -, ez a döntés Isten örök rendelése, amit felismer a géniusz látomásainak szellempillantásával. Fizikai léte le­merült az enyészetbe a véráztatta fehéregyházi törökbúzás sünijében, szellemi léte örökkön repülő üstö­kösként szórja sugarait a szabad­­ságra-szerelemre, igazságra-ember­­jogra vágyó népek álmainak zenit­jén. Petőfi lantján a két legfőbb va­lóság megszámlálhatatlan akkordja pendül. E két valóság test és lélek, múlandóság és örökkévalóság, sza­badság és szerelem. Az év halálát leíró Az év végén című versében a sötét másvilágba térő esztendő ke­zébe lámpásnak egy dalát helyezi, és a számadás percében arra kéri: „Légy tükör, melyből reám néz/ Egész, egész életem,/ Melynek leg­szebb két virága/ a múlandó ifjúság s a/ Múlhatatlan szerelem.” A 200 éve született Petőfi Sándorról és a 200 éves Petőfi-irodalomról nehéz újat mondani, mert mindenki, aki csak tehette, hozzászólt, értelmezte verseit, dalait, gondolatait. Nehéz róla újat mondani, de amit ő mon­dott, azt újra és újra kell mondani, mert Petőfi a miénk, és úgy érez­zük, hogy írásai a mi gondolataink, és a fejünkből leste el őket. Egy legenda szerint Tamási Áron­nak mondták a falubeliek, mikor egyszer hazalátogatott Farkasla­kára: Áron, te azt írtad le, amit itt nálunk mindenki tudott. Petőfi számtalan sora úgy cseng a szí­vünkben, mintha örökké ismertük volna. Ilyen sorok: Kis lak áll a nagy Duna mentében, Reszket a bokor, mert madárka szállott rá, Talpra magyar, hí a haza, Minek ne­vezzelek, Itt van az ősz, itt van újra, Egy gondolat bánt engemet, Egész úton hazafelé azon gondolkodom. Azonban ezeket a lángoló igéket Petőfi az égből hozta le nekünk, mint Prométheusz a tüzet a görö­göknek, azért, hogy amikor olvas­suk vagy fejből idézzük, akkor az égi dimenzió sugárzásában lássuk legdrágább kincseinket: kedvesünk arcát, édesanyánk­ édesapánk szíve csordulását, a haza és nemzet nagy­ságát, a költő és költészet örök küldetését, a magyar rónaság arany­kalászait, a vágtató Tisza sötét hul­lámait. Tanácsolom, hogy keressük Petőfi költészetében a gyógyító, emberjavító tanításokat is, melyek­kel kapcsolatosan Arany Jánoshoz írt versében a költészet feladatáról megjegyezte: Legyen minden da­lunk egy-egy vigasztalás. Bibliai tömörséggel írt tanácsai és pszicho­lógiai mélységű meglátásai közül tanuljuk meg most ezt az egyet: „A bánat? Egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, mire fölhozom, össze is töröm”. Jelen ta­nulmány a 200 éves Petőfi-iroda­­lom feneketlen kútjából csak egy hörpintés, de emeljük Petőfi gondo­latainak gyöngyöző poharát az ő lelkének humorával magasra: „Gondüző borocska mellett/ Vígan illan életem,/ Gondüző borocska mellett,/ Sors, hatalmad nevetem”. Emlékezete legyen áldott, szelleme lebegjen mindörökké a mindenség­­ben! (Elhangzott a január 1-jei maros­vásárhelyi Petőfi-ünnepségen) Petőfi Sándor. Az Escher Károly fotográfus által az eredeti, Egressy Gábor által Petőfiről 1844-45 körül készített dagerrotípiának kémiai úton regenerált és oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója Fotó: Kaáli Nagy Botond Borsodi L. László 1976-ban született Csík­szeredában. A Márton Áron Gimnáziumban érett­ségizett szülővárosában 1994-ben. 1996-2000: A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filo­lógia Karának magyar-angol szakán 2000-ben ál­lamvizsgázott. Azóta szülővárosában, egykori középiskolájában magyar és világirodalmat tanít. Kutatási témája Baka István (1948-1995) költé­szete. 2015-ben doktori (PhD) fokozatot szerzett a Szegedi Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája keretében. Doktori disszertációjának a címe: Metaforikus versbeszéd, szerepjáték és ciklusképzés Baka István költészetében. A Táj­kép fohásszal mint újrarendezett költői testamen­tum; témavezető: dr. habil. Bombitz Attila. Művei: Átmenetek, Szent Bonaventura Kiadó, Kolozsvár, 1998; Viszonylatok, Csíkszereda, 2000; Ellenpontok, Csíkszereda, 2003; Féleme­let, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007; Fel­jegyzések a földről, Pallas-Akadémia Könyv­kiadó, Csíkszereda, 2012, Ráduly Margit illuszt­rációival; Parton, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013, Ráduly Margit illusztrációival; Utolér, szembejön, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016, Ráduly Margit illusztrációival; Balázsolás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csík­szereda, 2016, Tomos Tünde illusztrációival; Maszk és szerepjáték. Baka István költészetei, Kallig­ram Könyvkiadó, 2017; Szétszórt némaság, Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár-Budapest, Fiatal Írók Szövetsége, 2018, Ráduly Margit illusztrá­cióival; Regina, Gutenberg Kiadó, 2020, Tomos Tünde illusztrációival; Estére megöregszel, Ko­lozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2021. Díjai: Székelyföld-díj, 2015, Tiszatáj-díj, tanul­mánypályázat, 2016, Látó-nívódíj, 2022.

Next