Népújság, 2023. május (75. évfolyam, 97-122. szám)

2023-05-20 / 113. szám

6 NÉPÚJSÁG_______________________________________________________MÚZSA _______________________________________________ 2023. május 20., szombat Az ígéret földje Sebestyén Mihály Nagyapámat Uhrmacher Ábrahámnak hív­ták. Ha érdekel valakit. De csak Kuti bácsi­nak szólították a környékbeliek - legalább hét falu és a kilenc viskóbeli. Hogy miként ala­kulhatott ki ez a fajta megszólítás, köszöntés­forma, arról soha nem mesélt nagyapám, akit egyébként sem volt szerencsém ismerni. Kü­lönféle történelmi kényszeregyezségek foly­tán. Mindenképpen valószínűsíthetjük az idővel felhalmozott tapasztalatok birtokában, hogy az Uhrmacher név kimondása komoly nehézségeket okozott az ősibb időktől meg­telepedett lakosság nyelvszokásaiban. Sőt nagyapám halála után is még a hét falu és ki­lenc viskó világában nyelvtörő versenyeken - melyeket a tantestület tagjai előszeretettel rendeztek a bennszülöttek számára, ezzel is igyekeztek őket az európai liberalizmus szín­vonalához felemelni, akkoriban ugyanis a li­beralizmus nem szitokszó volt, hanem a haladás halványra emelt négyzetgyöke - az lett a győztes, aki úgy tudta kiejteni az Uhr­macher nevet, hogy abban a eh csak meleg lehelet volt. Nem is szólva a rejtett h-ról az Uhr-ban. Egyszer egy fénylő május délelőttön, ami­kor éppen nem hullott a lakosság nyakába az aranyat érő csapadék, kisétált a Szittyó-patak partjára, és a szépség és dúsan sarjadó, már derékig érő buja­ffi és fűzfák látványától dalra fakadt. Nem afféle uhrmacheri dal volt az, hanem olyan, ami azonnal felkeltette a közel­ben hasaló csendőr figyelmét. A csendőr rendszerint akkor jelent meg a tartósan hely­ben tartózkodó népesség körében, amikor fa­lugyűlést tartottak vagy a pap a méh- és energiafűz-tenyésztés előnyeit ecsetelte a szittyómentieknek, és a gyülekezetet hala­déktalanul feloszlatta, irredentának, nemzet­­gyalázónak tartotta a méhekről szólván. Tudja ő, hogy a méhek csak metafora (ugyanis nagyon művelt volt, annak ellenére, hogy csak törte a szittyómentiek nyelvét, de ő képviselte a megingathatatlan államhatal­mat), és szavára a népek sietve hagyták el Ál­dott Mihály bá­csűrjét, ahol rendszerint bálozni szoktak. Kultúrotthon, művelődési ingatlan nem állott a hét falu és a kilenc viskó lakóinak kénye-kedvére, művelődési vágya­inak kielégítésére. Az energiatűz pedig ott szunnyadt a jövő méhében, ugyanis idő előtti volt említése, anakronisztikus báját csak akkor veszítette el, amikor az emberiség már komoly szénhidrátgondokkal küzdött. Nagyapám pedig a székely himnusszal kö­szöntötte a májust - nem volt tisztában vele, ha alkalomhoz illő, avagy teljesen eltévedt a harmónia mezején­­, a csendőr azonban ab­szolút hallással rendelkezett, ráadásul ponto­san érzékelte, mennyire káros a természet ilyen madárdalos csöndjét, serkentő atmosz­féráját megzavarni mindenféle tiltott nóták­kal, ezért azonnal letartóztatta. Tehette, hiszen erre adott felhatalmazást esküje, egyenruhája, esztétikai előnevelése a csend­őrképző főiskolán. Bekísérte az őrsre, ahol röviden mocskos zsidónak, nyavalyás tróger­­nek, lází­tó féregnek nevezte. Ha nem is ebben a sorrendben, de az a lényegen - ennyi év távlatából - már jottányit sem változtat. A végén jegyzőkönyvet vett fel, amit továbbí­tott feletteseinek, és egy jól irányzott rúgással kibuktatta a tornácról. A hátba vágás a csen­dőri etika szerint ugyanis a barátság jele lett volna, még akkor is, ha puskatussal történik. Uhrmacher Ábrahám zis­si Kuti bácsi ezek után, kétheti gondolkozási időt engedve ma­gának, ennyi ugyanis dukál az életét gyöke­resen felforgató elhatározás tettekre váltását megelőzően, levelet írt a nagyságos bel­ügyminiszter úrnak, Inculetznek, amelyben kérte, hogy a felvett látlelet birtokában enge­délyezze a nagyérdemű miniszter úr a kiván­dorlását Palesztinába, ahol bizonyára senki sem fogja megpofozni, avagy puskatussal el­tussolni, ha rázendít a székely himnuszra. Ott ugyanis teljes dalszabadság van, de az is elő­fordulhat, nézze el neki a miniszter úr, ha nem képes teljesen hitelt érdemlően bizonyí­tani, hogy senki nem ismeri, és fel sem tűnik majd az angol rendfenntartóknak, az arab és beduin tevehajcsároknak és az átrétegződött halucoknak. Vegye tekintetbe a minisztérium, mikor döntését meghozza személyével kap­csolatban, hogy eddig semmilyen komolyabb kihágást nem követett el hosszabb-rövidebb élete folyamán, nincsenek adósságai és adó­sai, gyermektelen és egy házas telek boldog tulajdonosa csupán, boltját, a szatócsot csak bérli Ilarie Sogun nyugalmazott jegyzőtől stb. A levelet még aznap postára tétette Kocsis Pistával, piacoló (és piatoló - tehát bornem­issza) szomszédjával, és várta a választ. Nem táplált hiú reményeket, tisztában volt vele, hogy a hivatal lassan emészti meg az ő kéré­sét. Nem félt attól, ami reá várt, hiszen is­merte a földmunka minden csínját-bínját, tudott írni és olvasni, még a dédapjától örö­költ vastag imakönyvet is el tudta olvasni, ámbátor nem mindig értette, mit is írtak ottan az ősei, akik valószínűleg nem gondoltak Uhrmacher Ábrahámra, de az egész emberi­ség jövője lebegett a szemük előtt, akikért a Úr előtt felelősséget vállaltak. Mint utóbb ki­derült - teljesen fölöslegesen. Az emberiség ment a maga feje után bele a teljes fejetlen­ségbe. Talán így volt megírva. Mindenesetre a falu - hét darab plusz ki­lenc viskó, mondhatni cigányputrik - teljes lakossága tudta, hogy Kuti bácsi rövidesen itthagyja a Szittyó partját, hogy a sivatagban építse újjá a szentföldet, ami egyfajta próba­tétel lesz, ezért a falvakat és a viskókat a bú­csúzás mámora töltötte be, rendre felkeresték Kuti bácsit, hoztak neki valami csekélységet, amit magával vihet majd a hajóra, hiszen nem súly­oz. Annyi döbrece és málélisztje, szűz­­dohánya, patkója, ostomyele és sombefőttje gyűlt össze, nem is szólva a pálinkáról, hogy abból boltot nyithatott volna, de tudta, ezt nem teheti, nem volna szép azokkal az em­berekkel szemben, akiknek megígérte, hogy ha arra járnának, a sivatagban épített faluját is útba ejtenék, szívesen látja őket egy korsó narancslére. Vagy valami keleti finomságra. Mert tudjátok, feleim, szólt egyre prófétiku­­sabban, készülvén a nagy útra, az volt vala­mikor a tejjel-mézzel folyó Kánaán, és azzá fogjuk tenni nemsokára újfent. Odavolt érte az öreg. Évekig egyik szeme sírt, a másik meg ne­vetett, ha arra gondolt, mit hagy maga mö­gött, mi is vár rá. Közben Inculetz belügyminisztert menesztették vagy lemon­dott, ami az öreg szempontjából nem volt tel­jesen közömbös, ugyanis nagyon reményke­dett abban, hogy a liberális miniszter szó nél­kül aláírja a kérvényét, útlevelet kap, beutazóvízumot szerez, és hajóra ülhet Kon^s táncán. Hallott arról, hogy voltak hajók, ami­ket az angolok visszatérítettek, nem egy el is süllyedt sok száz utassal a fedélzetén, meg­gyászolta őket csöndesen éjjelente, de re­ménykedett, hogy vele az Úr, kinek áldott nevét soha nem ejtjük ki, kegyes lesz és el­néző, már csak korára való tekintettel is. Nem akar ő kiválasztott lenni, dehogyis akar, de ennyi kivételt tehet vele Ő vagy a miniszter. Egy napon jött a csendőr, ez már kakastol­las volt, határozottan elegánsabb, mint az a másik, aki a Szittyó partján éneklésen kapta. Valószínűleg a hangja nem tetszett, igaz, nem is volt ő valami nagy énekes. Szentgyörgyön is, ha néhanapján eljutott a legközelebbi zsidó templomba, inkább csak magában mormolta az imát, soha nem hívták fel az emelvényre, nem törekedett, nem könyökölt, szinte láthat­a­tatlan maradt. Nos, azért a csendőr megta­lálta, és illedelmesen bekopogtatott, szólt, Kuti bá, szedje össze a holmiját, 10 kilót, de szaporán, mert tíz perce van. Mit szedjek, édes fiam, minden elő van készítve már évek óta. És felült a szekérre, amely nem kelet, hanem nyugat felé poroszkált el. Mondják, nagyapám soha nem érkezett meg az ígéret földjére. Pedig meg volt neki ígérve már vagy ötezer éve. Rippl-Rónai József: Kertben, 1909 Tizenegy fehér tündérrózsa (Folytatás az 5. oldalról, Thoroczkai Mária Disznaján éltek, a templom alatti kriptába temetkeztek Ők voltak Rhédey Claudia dédszülei Rhédey Claudia unokája pedig V György angol király felesége lett, Er­zsébet királynő nagyanyja. Claudia első unokatestvér volt a mi Lajos grófunk­kal, a Fráter testvérek nagyapjával és az összes disznajói Rhédey ősével, így a Buckingham-palotából Disznajóra is nyúlik egy gyönge arany szál. Ön kire büszke, akivel találkozott élete folyamán: Fodor Sándorra, akinek biztatásán több gyermekrajzot és festményt küld­tem be a Napsugárnak. 1­981. március 16-án ellátogatott hozzánk is; szép mű­sorral köszöntöttük, bemutattuk a Csi­­pike egy részletét. Az óvoda falát nagy méretű Csipike- és Tipetupa-képekkel díszítettem ki. Már közel volt a név­napja, s egy írásos kézimunkát ajándé­koztam neki. A fal­védőre ezt hímeztem: Süss ránk fényesen szép NAPSUGÁR. Ahányszor vetítik a té­vében a Haza a magasban műsorban a Fodor Sándorról készült filmet, mindig ott látom a falon a disznajói feliratos falvédőt. Másik híres személy Tolcs­­vay Béla, aki végig velünk volt a kis­oroszi táborban, énekelt, gitározott, megtanította testvére, Tolcsvay László Talpra magyar című alkotását, Petőfi megzenésített versét. Mi is megtanítot­tuk Tolcsvayt a disznajói Nagy énekre. Utolsó este mind a 100 sorát elénekel­tük. Egy másik nagy tehetség Illés Lajos volt, akivel együtt énekeltünk a templomban, mert ő volt a kántor, Makkai Lilla férje. Ismertem még Bandi Dezsőt, aki gyakran járt hoz­zánk, Bartis Ferencet, Székely Jánost, Király Lászlót, Tolvaly Ferencet. Mindannyiukhoz köt valamilyen emlék... Kérem, sorolja fel könyvei címét és megjelenésük évét:­­ Néphagyományok Disznajón [mo­nográfia] (1998); Disznajói Rhédeyei és Fráterek nyomában (2000)”Akinél kívül is vert a szíve. Csősz Ferenc em­lékezete (2003, első és második kiadás) Megáradt a Maros. Disznajói dalos könyv (2008); Néphagyományok Disz­naján (2019); Fráter Lóránd, a nótás kapitány (2023). Utóbbi a napokban jön ki a Kreatív Kiadó gondozásában, még én sem láttam. Ezenkívül gyűjteményes kiadványokban is megjelent néhány írá­som: Körbe körém, gyermekek (1993); Dolgozz, Macska! (népmese nyomán írta Csősz Irma); Mazsarszká Zsens­­csina: Aranypálca. Humoros rövid­­próza-gyüjtemény, válogatta Bölöni Domokos (2021). Milyen díjat, elismerést kapott? - Vámszer Géza-díjat 1994-ben, az EMKE-től. A 100 éves trianoni évfor­duló emlékére 2018. június 10-én ki­tüntették a disznajói kultúrotthonban Csép Éva Andrea, a megyei nőszerve­zet elnöke kezdeményezésére. 1996-98 között többször nyertem díjat a buda­pesti Néprajzi Múzeum által meghirde­tett országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázaton. írásbeliség Diszna­jón című néprajzi dolgozatommal első díjat és pénzjutalmat nyertem. 1991- ben a szentiványi Gyöngykoszorú talál­kozón a legszebb népviseleti ruhámon Kallós Zoltántól egy lemezt kaptam

Next