Népújság, 2023. június (75. évfolyam, 123-146. szám)

2023-06-27 / 143. szám

2023. június 27., kedd______________________________________________NYILVÁNOSSÁG __________________________________________________ NÉPÚJSÁG 3 Az olvasó álla Szerkeszti: Mezey Sarolta Mert megtehetik Kuszálik Péter A technika fejlődése és a párnacihában felgyűlt bankók mennyisége erősen piszkálja a kalandvágyó emberek or­rocskáját. Példát mondok: az Olimposz évezredekig állt a neki kijelölt helyen, anélkül, hogy valakinek eszébe jutott volna fölmászni a tetejére. A drék ógörögök jól elvoltak a maguk kreálta hitvilággal, nem siettek feltalálni az alpi­­nizmust. Élénk fantáziájú nő­k éltek arrafelé, csupán a képzeletükre hagyat­ázva be adták népesíteni a felhő ko­­szorúzta magasságot, istenek és titánok lakhelyeként tar­tották számon a titokzatos csúcsot. Napközben a földet művelték, terelgették a juhokat és halásztak, ősszel kipré­selték a szőlő levét, esténkén föig - a mécses gyér fénye mellett - a mitológ­a törté­nit színezték egyre élén­­kebbre. Négyezer év alatt se­ inek sem jutott eszébe fel­­cihelődni, hágóvasat kötni a­ábcára, s szöges végű bottal felballagni 2900 méter magasra. Minek is? A valóság sok­kal szürkébb a képzelet színes képeinél. (Közbevetőleg egy adoma a képzelet felsőbbrendűsé­géről. Az első repülőgépek korában történt, hogy valamely híres író a titkárával sétált a Szajna partján. Adott percben a titkár felkiált:­­ Mester! Nézze ezt a csodát... Fantaszti­kus! Repülőgép Párizs egén...! Ám a Mester továbbra is az utca macskaköveit nézegeti: — El tudom képzelni...) Száztíz évvel ezelőtt három fickó úgy döntött: eljött az ideje a mászásnak, szem mégse állhat­ott az Olimposz­­ meghágatlanul. Vélhetően az volt az indítékuk, hogy az embernek mindent meg kell hódítania, s ha nem ők, akkor majd mások másznak föl, hát akkor inkább ők, így aztán beírhatják a nevüket a felfedezők kódexébe. Mert a 20. században már mindenféle regiszter és lista készült arról, hogy ki, mikor, kivel és miért mászott föl egy-egy sziklára, bújt be valamilyen barlangba, süllyedt alá az óceán fene­kére vagy repült el a Holdig. Mert már megtehetik, meg­van a szükséges felszerelés, s pénz mint a pelyva... S hát ott van a Rekordok könyve is, muszáj abba is bekerülni, ne­hogy nyomtalanul vonuljanak ki az árnyékvilágból. Megjegyzem: a kalandvágy is hozzájárult a rekordok felállításához. A régi egyiptomiak, kínaiak vagy ógörögök nem a hírnév miatt alkották meg a találmányaikat, hanem szükségből (lám-lám, a rómaiak „navigare necesse est” mondásában is benne van a ’muszáj’...). A mai szerencse­­vadászok nyugodtan metszhetnék otthon a rózsáikat, de hát kinek kell az ’unalmas’ élet, amikor annyi lehetőség csábít a gyors halálra. Meg a hírnévre. Az elmúlt napokban történt, hogy öt unatkozó férfiú beleült egy házilag tankolt lélekvesztőbe, s alámerült az Atlanti-óceánba, hogy egy-egy szelfit készítsenek a Tita­nic hajó roncsaival, 3800 méter mélységben. A magunk­fajta szegény ember örül, ha vasárnap csirkefarhát kerül a tányérjába, nekünk nem telik efféle marhaságokra, de az említett urak dúsgazdagok voltak és imádták a kalan­dot. Mindezt csak múlt idejű igékkel mesélem, mert oda­vesztek. Ja, még annyit: az Egyesült Államok parti őrsége - stílszerűen - egy hajókoffernyi dollárt áldozott a felku­tatásukra. Volt még egy amerikai kalandvadász (J. S. Fossett), aki hasonló hobbinak hódolt. Pilóta, tengerész és ballonrepülő, aki a pénzügyi pályán összekuporgatott millióit költötte különféle rekordok megdöntésére. 1995-ben elsőként szelte át egyedül a Csendes-óceánt - Korea és Kanada kö­zött - egy léggömbbel (pontosabban: gázballonnal). Négy nap alatt sikerült abszolválnia a feladatot, utána pezsgőzött egyet a fogadóbizottsággal. 2007-ben szintén egyedül in­dult el megkerülni a Földet, a pezsgőzés viszont elmaradt, mert lepottyant valahol. Sem őt, sem a pénzét nem sajná­lom. Ő döntött így, nyugodjék békében. Az idén még volt egy sikertelen próbálkozás. Ezt is egy kolontos milliárdos finanszírozta. A Mars-utazás egyik előkészítő kísérlete volt, ám a 120 méter magas űr­rakéta visszapottyant. A legújabb divatőrületből - a vil­lanymotoros személygépkocsik gyártásából - összeperselyezett vagyon­törmelék százaléka úgy el­szállt, mint a sóhaj. A vigyori főnök mosolyogva azt mondta: hasznos tapasztalatokat szereztünk. Az anyagi kárt majd eltüntetik a könyvelői, azért fizeti őket. Ő is úgy járt, mint Aladár felesége: befizetett egy szépé­szeti műtétre, s amikor a férje öt nap után letekerte a fejéről a kötést, nézegette egy darabig ’neje­ őnagysága’ új vonásait, majd így szólt: „legalább megpróbál­tad”. A rendőri szigorral egyetértek, de hová lett az emberség? Az utóbbi időben több olyan hír látott napvilágot, hogy a rendőrség szigorúan végzi munkáját, de adott esetekben pél­dás emberséggel is. Sajnos, egy ellenpéldát kell megemlítenem június 14-én, szerdán az egyik kis segesvári rehabilitációs központ mentőautója Marosvásárhelyre szállította F. É. dok­tornőt sugárkezelésre, akit súlyos rosszindulatú agydaganattal műtöttek néhány héttel azelőtt. Az előjegyzés időpontja 9.30 óra volt. Kilenc óra körül a közúti rendőrség két tagja Ákosfalva be­járata előtt megállította a mentőautót, azzal az ürüggyel, hogy a vezető rosszul használta a figyelmeztető eszközeit. Az autó vezetője a központ egyik asszisztense volt. Ő mondta is azonnal, hogy nagyon sürgős az útja, mivel egy sú­lyos beteget szállít kezelésre. Amikor az intézkedő személy benézett az autóba, láthatta, hogy a beteg sápadtan fekszik a hordágyon, mellette szabályszerűen, bekötött biztonsági övvel, én ültem. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a mentőautó papírjai nincsenek rendben, komoly hiányosságokat észleltek, ami tel­jesen jogosan büntetéssel jár. Több mint egy órát (!) várakoztattak, amikor végre a se­gesvári intézmény vezetőjének többszöri kérésére Marosvá­sárhelyről egy másik mentőautót küldtek. Nyilván lekéstük az időpontot, amiért újabb egy órát kellett várakoznunk. A beteget felidegesítette a kialakult helyzet, ez is hozzájá­rulhatott állapotának romlásához, néhány napra fel kellett függeszteni a kezelést. Az eljárás nyilvánvalóan az lett volna, hogy bekísérik a mentőautót a kórházig, a beteget átadják, majd utána intéz­kednek, vagy ők hívnak azonnal egy másikat. Ezeknek az embereknek nincsenek hozzátartozóik? Meg­­kérgesedett a szívük? Egy kis túlzással ember elleni bűntettnek nevezhetnénk az eljárásukat. Még egyszer hangsúlyozom: nem azért háborgók, hogy az autónál talált súlyos hiányosságokat kellő szigorral megbün­tették, hanem a szívtelen, embertelen eljárásért. Farkas Miklós A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzők a felelősek. Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. A levélírók minden esetben tüntessék fel telefonszámukat és lakcímüket Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro Petőfi-emléknap Nyárádszentbenedeken , Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn­­ Széchenyi István Kicsik-nagyok együtt, nagy lelkesedéssel emlékeztünk Petőfire a legnagyobb magyar költő születésének 200. évfordulóján, az Együtt Nyárádszentbenedekért Egyesület és a Nyárádszentbenedeki Református Kórus által szervezett Petőfi-emléknapon. A forga­tókönyvet írta és az ünnepi műsort levezette Szabó Eszter irodalom szakos tanárnő és Nám M. Emese tanítónő. Ha jövőt akarunk építeni, akkor a jövő nemzedékét ne csak a pénzzel megvásárol­ható - és el is veszíthető - értékekkel enged­jük útnak, hanem áldozzunk időt, mutassunk jó példát, hogy igazi értékek is kerüljenek a batyujukba, mint a szülőföld, a család, a haza, az anyanyelv, a történelem, a kultúra iránti szeretet, tisztelet, megismerni akarás, rendít­hetetlen hit, igazságérzet, gerincesség Szinte hihetetlen, hogy 200 év távlatából sem veszített értékéből, érvényességéből az a lelkesítő biztatás, az a kincs, amit a nagy költő ránk hagyott. Ha a jelenkor politikusai is meg lennének áldva azzal a rendkívüli böl­csességgel, szülőföld-, természet-, nemzet- és hazaszeretettel, becsülettel, mint az akkor alig 26 éves Petőfi Sándor, akkor talán ma nem lenne szerte a világon háború, emberek pénzéhsége és hatalomvágya kiváltotta ter­mészeti, gazdasági, egészségi katasztrófák, akkor nem távolodott volna el a világ az egy­házaktól, a hit megtartó erejétől. Ezekkel a gondolatokkal készült a szer­vező csapat, az egyesület, a kórus, gyerekek és fiatalok az emléknapra. Az emlékünnepséget Petőfi Sándor éle­tének képekkel illusztrált bemutató filmjével nyitottuk. Ezt követte egy „rendkívüli törté­nelemóra”, amelyben Antal András történe­lem szakos tanár, az Ákosfalvi Általános Iskola egykori igazgatója előadást tartott Pe­tőfi utolsó éveiről, hónapjairól, azokról a fontos eseményekről, amelyek Erdélyhez kapcsolták a költőt. Sok érdekes, számunkra is új dolgot tudtunk meg Petőfiről, még a legkisebbek is nagy figyelemmel és türelem­mel hallgatták. Ezúton is ismételten köszönet Antal András tanár úrnak. A színvonalas zenés-irodalmi összeállításban, amelyben az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosz­tályból részt vettek, Petőfi versein, megze­nésített művein át az életművének keresztmetszetét sikerült tükrözni a jelenlé­vőknek. A népies líráján, tájköltészetén, csa­ládhoz, szülőföldhöz, népéhez való ragaszkodását tükröző versein át a szabadság és a szerelem költőjét idézték, a jelenkorhoz is szóló üzenetét, a versek, dalok pantomim­jelenetek, melyeket csillogó szemmel, öröm­teli szívvel adtak elő kicsik-nagyok. A szeretetvendégségnek helyet adó szünet és az ajándékok, emléklapok, könyvjelzők ki­osztása után kvízjáték következett a nagy költő életével kapcsolatos kérdésekkel. A legkisebbek is izgatottan várták az újabb kér­déseket, és kitörő volt az öröm, ha válaszolni tudtak rá. Hasonló lelkesedéssel vettek részt ezután az alkalomhoz illő tombolajátékon, amelyen sok szerencsés gyerek és felnőtt nyert könyveket, játékokat, emléktárgyakat. A gyerekek által készített rajzok, Petőfi-vers­­illusztrációk várták az előtérben az érkező vendégeket. A kis művészek okleveleket és színes ceruzákat kaptak ajándékba ötletes rajzaikért.­­ Az emléknap nótaesttel zárult, mert nép­dalaink kincsesládáját is csak dalolva adhat­juk át az újabb nemzedékeknek. Köszönjük a jó hangulatot az ákosfalvi DOXA zenekar­nak! A régi magyar nóták és nyárádmenti, er­délyi népdalok csábítására sokan táncra kerekedtek. Az egyesület tagjai voltak a házi­gazdák, így nem hiányzott a sütemény, ital, víz, üdítő sem a vendégfogadásról. Ma hála és köszönet van szívünkben. Hála, hogy volt egy jó csapat e szép álmot megvalósítani, és köszönet, hogy voltak tá­mogatók, akiknek szintén fontosak az igazi értékek, akik megtisztelték az emlékünnep­séget és Petőfi emlékét jelenlétükkel. Nám M. Emese

Next