Népújság, 2023. augusztus (75. évfolyam, 173-197. szám)

2023-08-05 / 177. szám

SZERKESZTETTE: 1596. sz., 2023. augusztus 5. % KAÁLI NAGY BOTOND AMWTTsípl Petőfi öröksége közösségeket teremt Kétszáz hazai és külhoni közösség csatlakozott a Petőfi körtefája programhoz Tudás, hagyomány, közösség erről is szól a Magyar Kultúráért Alapítvány Petőfi körtefája kezde­ményezése. A Kovács Gyula pomo­­lógus által létrehozott Tündérkertben továbboltott Petőfi-körtefa oltványai immáron kétszáz helyszínen erősítik a Kárpát-medence magyarságának összetartozását. A legenda szerint 174 éve történt, hogy Petőfi Sándor a halála előtti utolsó estét, 1849. július 30-át a szé­kelykeresztúri Gyárfás-kúria terebé­lyes körtefája alatt töltötte. Másnap elindult a segesvári csatába, ahon­nan többé nem tért vissza. A körtefa ami állítólag utoljára látta verset írni a költőt - kipusztult, de a hely­béliek megőrizték a fát, és a róla vett oltványról újratelepítették. Petőfi körtefája sokakat foglal­koztatott az idők során. Kovács Gyula pomológus, aki összegyűj­tötte az őshonos fajtákat, a nagyke­­dei fáról vitt oltványt porszombati Tündérkertjébe, majd eljuttatta a Magyar Kultúráért Alapítványhoz. Az eredeti fáról újraszaporított olt­ványokat mostanra 200 magyaror­szági és külhoni helyszínen gondozzák az alapítvány Petőfi körtefája felhívásához csatlakozó magyar közösségek. A programban részt vevők összegyűjtötték a saját falujuk, régiójuk legjellemzőbb gyümölcsfáit, illetve az ehhez kap­csolható néprajzi örökséget is. Ez­által kétszáz Kárpát-medencei magyar közösség vált Petőfi körte­fájának őrzőjévé, a tündérkerti örökség aktív művelőjévé, és ele­venítette fel saját népi hagyatékát a Petőfi-bicentenárium évében. Kovács Gyula pomológus, az ős­honos gyümölcsfajták megmenté­sére szerte a Kárpát-medencében létrehozott Tündérkert-hálózat élet­­rehívója az 1990-es években kez­dett tudatosan ősi gyümölcsfajták gyűjtésével foglalkozni. Jelenleg több kisebb-nagyobb telken körül­belül 3500 gyümölcsfajtát őriz. Ezzel Európa legnagyobb, egy nemzethez kötődő gyümölcsgyűjte­ményét hozta létre. A Tündérkert mozgalom atyja a Magyar Kultúra Podcastok csatorna Talpig magyar című műsorában el­mondta, amikor elkezdte a gyűjtést, nemcsak a gyümölcsészeti örökség megőrzése volt a célja, hanem a gasztronómiai, a népi gyógyászat­ban felhalmozott tudás újra köztu­datba emelése, a magyar kultúra értékeinek megismertetése. „Egy nép addig marad meg, amíg a saját kultúráját meg tudja őrizni. Az a feladatunk, hogy minél több ember szemét felnyissuk erre az örökségre. A Tündérkertek apró epi­zódok ebben” - mondta el Kovács Gyula Makovecz-díjas pomológus a podcastban. Vajon hogyan építhet közössége­ket egy-egy, Petőfi körtefájáról származó hajtás szerte a Kárpát-me­dencében? Erre is fény derül a Tal­pig magyar, a Petőfi-bicentenárium hivatalos podcastműsorának friss epizódjából. További érdekességek a Petőfi körtefája közösségekről és a Tündérkert mozgalomról a http://tunderpajta.kultura.hu/ olda­lon találhatók - olvashatjuk a szer­vezők közleményében. (Knb.) Koncertprogram és fellépők Kezdődik a 18. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál Kaáli Nagy Botond Ez évben is megszervezésre kerül az elmúlt szinte két évtized alatt Marosvásárhely egyik legran­gosabb zeneművészeti szemléjévé vált Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál. A jövő héten kez­dődő, augusztus 8-a és 13-a között sorra kerülő szemle az eddigi évek­ben is világszerte ismert művésze­ket csábított Marosvásárhely­re, és ez az idén sincsen más­ként A rendezvény főbb programjai a város különböző pontjain zajlanak, a koncertekre a Kultúrpalotában és a marosvásárhelyi várban, a work­­shopokra és versenyekre a Kultúr­palotában, a mesterkurzusokra a Marosvásárhelyi Művészeti Egye­temen kerül sor. A fesztivál koncertprogramját, valamint a fellépők rövid ismertető­jét az alábbiakban olvashatják Első nap, augusztus 8. 19:00- 22:00 óra - koncertek, Kultúrpa­lota: Bogdan Mihăilescu (Románia), Anton Baranov (Orosz­ország), Duo Celeste (Románia), Duo Melis (Spanyolország/Görög­­ország). Második nap, augusztus 9. 10:00-13:00 óra - egyéni mester­­kurzusok, Marosvásárhelyi Művé­szeti Egyetem. 10:00-13:00 óra - mestergitár-kiállítás, Marosvásárhe­lyi Művészeti Egyetem. Meghívot­tak: Eduardo Alférez (Spanyolor­szág), Constantin Dumitriu (Románia). 16:00-17:00 óra - be­mutató, Kultúrpalota (Kisterem): A klasszikusgitár-húrok gyártásának története. Meghívott: Matei Rusu (Románia/Németország). 17:00- 18:00 óra - A Marosvásárhelyi Mű­vészeti Líceum koncertje, Kul­túrpalota (Kisterem). Meghívottak: (Folytatás a 4. oldalon) Duo Melis Jeronimo Maya

Next