Népújság, 2023. augusztus (75. évfolyam, 173-197. szám)

2023-08-09 / 180. szám

2023. augusztus 9., szerda______________________________________________ KÖZÉLET _____________­______________________________________ NÉPÚJSÁG 9 „Fesztiválzöldítésre" adta a „fejét" idén a Vásárhelyi For­gatag, ebben a küldetésben pedig támogató és szakmai partnere a Milvus Csoport Ma­dártani és Természetvédelmi Egyesület lesz. A Vásárhelyi Forgatagon idén olyan lépé­seket kívánnak megtenni a szervezők, amelyek fenntart­­hatóbbá teszik a rendezvényt, másrészt pedig a Forgatag résztvevőit is arra ösztönzik, hogy környezettudatosabbak legyenek Hogyan lesz „zöldebb” a Forgatag? A fesztiválzöldítés címszó azt je­lenti, hogy a zenei és művészeti fesz­tiválok környezeti terhelése csökken. A Milvus Csoporttal több fronton is „zöldítjük” a Forgatagot: a kézmű­­vesvásár, a szállítás és a hulladék­gyűjtés is környezettudato­sabb lesz egyrészt, másrészt a gyerekeket olyan játékokkal, foglalkozásokkal várják, amelyek tudatosítják szá­mukra, hogy miért és hogyan érde­mes védeni a természetet. A kézművesvásáron kiemelt fi­gyelmet kapnak a műanyagmentes árut kínálók, vagyis azok a kézmű­vesek és termelők, akik hajlandók műanyag nélkül, fenntartható, újra­hasznosítható csomagolásban kí­nálni a termékeiket. A „zöldvásáros” már a cégtáblájára is kap egy lehúzós jelvényt, amely minden vásárló számára hirdeti, hogy annál a standnál figyelnek a természetvédelemre, másrészt a Vá­sárhelyi Forgatag plusz reklámfelü­letet biztosít majd ezeknek a kézműveseknek, termelőknek a kö­zösségi oldalakon. A Forgatagra érkező résztvevőket is „zöld” közlekedésre biztatja a Mil­vus, vagyis arra, hogy gyalog, bus­­­szal vagy biciklivel közelítsék meg a fesztiválhelyszínt. Utóbbiak számára jó hír, hogy őrzött biciklitárolóban hagyhatják majd a járgányokat. Műanyaghulladékból mindig sok van egy zenei, művészeti fesztivá­lon - erre is igyekszik megoldást nyújtani a rendezvény, egy rácsos, ketrec típusú gyűjtő várja majd a pillepalackokat és egyéb műanyag szemetet A Milvus Csoport emellett szá­mos környezettudatos, természetvé­delemre, klímatudatosságra épülő tevékenységgel készül a Csicsergő családi és gyermekprogramokra: el­hozzák a Terra Futura társasjátékot, amelynek témája az éghajlatválto­zás és annak globális hatása, ugyan­akkor két mobil applikációt is bemutatnak majd: a Climate Game applikációval nemcsak megismer­hetjük saját szokásaink termé­szetromboló hatását, de különböző kihívások teljesítésével javíthatunk is a rossz szokásokon, míg a SWAPP mobilapplikáció segítségé­vel a szelektív gyűjtést gyakorolhat­ják a gyerekek. Ugyanakkor egy EduQuest pedagógus-workshopot is tartanak a klímaváltozásról. A Forgatag családi és gyermek­­programjainak tematikája egyéb­ként is idén a mozgás és környezetvédelem, így például a magyarországi kezes-lábas játszó­ház jóvoltából olyan játékos eszkö­zöket próbálhatnak ki a gyerekek, amiket ők maguk működtetnek (pl. bringával hoznak működésbe mag­nót, vonatot, emelőt, lebegtetnek golyókat stb.), és amelyek szóra­koztatva tanítják a gyerekeket a fenntarthatóságra és a környezette­datos létre. Az előadások és kerekasztal-be­­szélgetések tematikái közé is beke­rülnek a zöldtémák, így a résztvevők minden fronton környe­­zettudatosabbak lehetnek. A tizedik Vásárhelyi Forgatag augusztus 25-27. között zajlik, az eseménnyel kapcsolatos informáci­ókért érdemes követni a www.for­­gatag.ro weboldalt, valamint az esemény Facebook-oldalát Illusztráció. Fotó: Nagy Tibor (archív) Harmadik Mente Fesztivál A Felső-Maros mente találkozóhelye Augusztus 27. és szeptember 3. között a marosfelfalui Bíborka és a Pro Felfalu Egye­sület több partnerrel közösen harmadik alkalommal szervezi meg a Mente Fesztivált. Míg az első két fesztivál helyszíne csak Marosfelfalu volt, az idén több településen is lesznek rendezvények, és nem három, hanem nyolcnaposra nőtt a fesztivál. A kezdeményezők szándéka, hogy a rendez­vénybe bevonják a Felső- Maros mente összes magyarlakta települését. A várható programról Kovács János főszervező tájékoztatta lapunkat A fesztivál augusztus 27-én, va­sárnap 12 órakor egy Szászrégenből induló kerékpártúrával kezdődik. A túra a tervezett 30 km-es útvonalon érinti Marosfelfalut, Marosvécset, Holtmarost, Magyarót, Fickópata­­kát, a célállomás Disznajó. A túrán részt vevők Fickópatakán friss vizet és gyümölcsöt kapnak, Disznajon egy ízletes gulyáslevessel várják a bringázókat. Augusztus 28-án, hétfőn 19 órá­tól Magyaró községben, a holtma­rosi vagy a községközponti kultúrotthonban (a helyszín egyez­tetés alatt áll) Berecz András közis­mert népdal- és mesegyűjtő, énekes, mesemondó Félbevágott pipafüst című előadását láthatják az érdeklő­dők, amelyben az előadó sajátos stí­lusában, népdallal fűszerezve meséli el ízes magyar tájszólásban történeteit. 29-én, kedden szintén 19 órától a magyarfülpösi Szivárvány Házban a Kontemporart alkotói közösség levetíti Vincze-Simó Franciska Érted című versfilmjét. Jelen lesz a rendező és az operatőr, és a vetítés után beszélgetés kezdődik az alko­tókkal a filmben felvetett témáról. Ezt borkóstoló követi. Augusztus 30-án, szerdán 19 órá­tól kezdődik a marosvécsi Kemény­kastélyban a helyi Kiscsillagok zenekar Mert tudnom kell, tudniuk kell! című előadása, majd a jelenle­vők megkoszorúzzák Wass Albert sírját. 21 órától a marosvécsi kas­télyban a fesztivál egyik kiemel­kedő programpontjára kerül sor, a budapesti Udvari Kamaraszínház előadja A világ és a vége című da­rabot, amely Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! és Tizenhárom almafa című kisregényeiből szüle­tett. Az előadás a két világháború közötti időszakot, Erdély elveszté­sét és annak következményeit idézi fel a fiatalabb korosztály által is kedvelt drámai-zenés műfajban. Fellépnek: Benedekffy Katalin, Pál Péter, Illés Dániel, Csizmadia Ger­gely, Molnár Zoltán és Orbán Bor­bála, rendező Andrási Attila Jászai Mari-díjas író-rendező. Augusztus 31 -én, csütörtökön 17 órától Disznajón, A Közösség Ko­vácsa Egyesület székhelyén Zene a léleknek címmel keresztény zenei koncertsorozatot tartanak, amelyen fellépnek a környékbeli keresztény együttesek Szeptember 1-jén, pénteken Ma­­rosfelfaluban folytatódik a fesztivál. A műsorok helyszíne a községköz­pontban levő kultúrotthon. 19 órától a Bekecs Néptáncszínház A helység kalapácsa című táncszínházi elő­adását mutatja be. Az előadás Petőfi Sándor azonos című, vidám életböl­csességekkel teli művét viszi szín­padra újszerű, dinamikus, izgalmas formában. Az előadás központi eleme a magyar néptánc, ami mé­lyen gyökerezik hagyományaink­ban, de modern, friss és innovatív interpretációban jelenik meg. A humor és az irónia elegáns ötvözete kelti életre a falusi környezetben élők jellemvonásait, eltúlozva azo­kat. Az előadáson való részvétel in­gyenes, de mivel a helyek száma korlátozott, regisztrációhoz kötött. A fesztivál hivatalos megnyitója az előadás után lesz, amelyet 21 órától állófogadás követ, ahol a résztve­vők és a szervezők, illetve a fellé­pők közvetlenebbül találkozhatnak, beszélgethetnek. A péntek esti prog­ramot a 22 órától kezdődő szabad­téri parti zárja Szombaton 12 órától szintén Ma­­rosfelfaluban szervezik meg a 16. Gyöngykoszorú találkozót, ahol a néptánc, a népzene és a népdal va­rázslatos világa egyedülálló módon fonódik egybe. A felvonulást kö­vető református istentisztelet után Kádár Elemér, a Moldvai Csángó­magyarok Szövetségének elnöke tart előadást a népi kultúra fontos­ságáról. Ez az esemény különleges lehetőséget kínál a hagyományos magyar kultúra és művészetek meg­ismerésére. A találkozót 20 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása követi, 21 órától a Folkbeat együttes lép fel, amely egyedi módon ötvözi a hagyomá­nyos népzenei elemeket a modern popzenével. 22 órától moldvai táncház lesz, 23 órakor nyílik a folkkocsma, és lesz tábortűz is. Szombaton a sportpályán egész napos (10 és 18 óra között) gyer­mekfoglalkozások lesznek, köztük kézműves-tevékenységek (nemeze­lés, gyöngyfűzés, népi játékok) és egyéb szórakoztató programok, amelyeken a gyerekek játékosan megismerkedhetnek népi kultú­ránkkal, hagyományainkkal. Ugyanakkor mesebeli nyerges ka­landban is részt vehetnek, megis­merhetik a lovaglás örömét és a szamarak barátságos természetét. Szeptember 3-án, vasárnap foly­tatódnak a gyermekfoglalkozások, a labdarúgópályán pedig megszer­vezik a Monte Kupa-focibajnoksá­­got, és elsősegélynyújtás-bemutató is lesz. A gyerekeknek kínálnak programot 13 órától az Autentika Műhely alkotói, akik elsősorban on­line kulturális tartalmakat készíte­nek, szenvedélyesen ötvözik a hagyományokat a modern techni­kákkal, hogy lenyűgöző animációs sorozatokat hozzanak létre. Ezekből mutatnak be különlegességeket. To­vábbá lesz nemgulyás-főző verseny, aminek a lényege, hogy a benevező csapatok olyan ételt készítsenek, amely nem gulyás, viszont hagyo­mányos recepten alapszik. A szer­vezők szerint a nemgulyás-főző verseny arra ösztönöz bennünket, hogy merészebben kísérletezzünk a hagyományos receptekkel. A helyszínen felállított színpadon 20 órától a Mel ’amour zenekar lép fel. A 2021 -ben alakult marosvásár­helyi együttes indie-pop műfajban alkot, de zenei kínálata sokkal szí­nesebb. A Mente Fesztivál különle­ges meghívottja a Kormorán együttes. A fennállásának 47. évfor­dulóját ünneplő magyarországi Ma­gyar Örökség díjas együttes 21 órától koncertezik. Az együttes zenei ötvözete - ahol a népzenei elemek elegyednek a nemzetközi rockmuzsika stílusjegyeivel - egye­dülállóan képviseli a magyar zenei kultúra szellemiségét. Kovács János, a fesztivál főszer­vezője elmondta, mindamellett, hogy szeretnék kulturális, gazda­sági, társadalmi téren összefogni a Felső-Maros mente magyarságát, arra is felhívnák a figyelmet, hogy a térség a szórványosodás szélén áll, és a közösségi munkát vállalók összefogásával lehet megtartani, erősíteni a közösséget. Erre kínál le­hetőséget ez a kulturális együttlét. (vajda)

Next