Népújság, 2023. október (75. évfolyam, 224-249. szám)

2023-10-19 / 239. szám

2023. október 19., csütörtök __________________________________________ HARMÓNIA___ ________________________________________________ NÉPÚJSÁG O Egészség- életmód — otthon Szerkesztette: Bodolai Gyöngyi Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban (22.) Kaffka Margit vádirata, Ady Endre egy beteg világ vallatója Kiss Zsuzsánna Levelek a zárdából Kaffka Margit 1905-ben megjelent rövid levélregényének főhőse édesanyjához írja forró gyermeki szeretettel és szüntelen haza­vágyódással a maga tizennégy levelét. Olyan gyermeki odaadással és túlzással küldi édes­anyja felé hétéves lelkének minden tisztasá­gát és szeretetét, hogy először az olvasó mintha nem is akarná észrevenni az édes sza­vak árnyékában ólálkodó közönyös, beteg és torz világ körvonalait. De már az első levél első bekezdésében ezt olvashatjuk: „ Én még csak hétéves vagyok, és a harma­dik kisosztályba járok, azért én mellém mindig egy nagy leányt ültetnek, hogy nézze, mikor levelet írok;­­ ő mondja meg, hogy mit kell írni, és ha paca van, akkor újrakezdjük. Én mellettem Fáber Lujza kisasszony van min­dig, ő is fésül, de nagyon húzza a hajamat, és kismamának kell hívni. De én sohase mon­dom azt neki, mert te vagy csak az én egyetlen kismamám, ugye? És a levelet mindig úgy kell elkezdeni: „Én, hála Istennek, egészséges vagyok, amit kedves mamának is kívánok ”, és úgy kell végezni: „ Tartson meg továbbra is anyai szeretetében. ” Lillike első levele [1905.] szeptember 10- én íródik, utolsó levele április 20-i keltezésű. Ezután dr. Füry Dénes, a katolikus nőképző intézet orvosa április 24-én meneszt rövid le­velet a kislány édesanyjához, hogy siessen meglátogatni a zárda szegény kis betegét, mert­­ Lillike három napja fekszik „nagy­mérvű agyhártyagyulladással”, és már csak a legrosszabbra lehet számítani. Az orvos, nagy részvétében, zavarában talán ki is bújik az in­tézet szigorú hírzárlati keretei közül, hiszen ezt írja: „Azt hiszem, valamennyien mulasztást kö­vettünk el vele szemben, hogy őt az éppen nem higiénikus intézeti élet veszedelmének ki­tettük - mert kezdettől fogva gyönge, vérsze­gény, szellemileg túlfejlett és ideges gyermek volt. Nekem azonban a nővérek sohasem mu­tatták őt, mert sejtelmük sem volt a felsorolt bajokról. Lázas beszédében egyre a mamát emlegeti. ” A mama nem válaszolt A mama nem válaszol, é­s nem látogatja meg haldokló kislányát. Az okokat a kislány leveleiből már sejtjük. Egy újféle dickensi, David Copperfield anyjához hasonlatosan halovány anyukával találkozunk, aki új há­zassága önkéntes vagy kényszerű foglyaként nem törődik (vagy nem törődhet) előző há­zassága zsenge, sebezhető, kicsi, de intézetbe küldésre már éppen elég nagy sarjával. A le­vélregényt Füry doktor május 10-én, a mos­tohaapának címzett levele zárja. A zárda növendékeit nem rendszeresen gyógyító, csak végső esetben látó orvos leveléből az is kiderül, hogy az édesanya új gyermeknek adott életet, miközben a zárdába küldött kis­lánya agonizált. És ha mást nem tett, a hal­doklás utolsó perceit ecseteli a doktor: „Az ápoló nővér állítása szerint az utolsó percekben eszénél volt, és azt kérdezte a so­­rőrtól, hogy nem fog-e ő elkárhozni. A jó nővér megnyugtatta, mert hiszen - mint mondja - feladták rá eszméletlenül is az utolsó kenetet. Erre egészen megnyugodott - elhalt édesapját, anyját és mostohaapját is emlegette. Éjfél után három órakor adta ki szegényke a lelkét. Édesanyjával természete­sen csak pár hét múlva lehet közölni a szo­morú hírt - s akkor is csak a legnagyobb vigyázattal. ” Mikes Kelemen, Kármán József és Eötvös József tragikummal kecsesen-sztoikusan vagy éppen Sturm und Drang-os hevülettel, komoran és halálig bölcsen vagy engedelme­sen megbirkózó levélregényei után Kaffka Margit tömör írása a borzasztóan hosszú hu­szadik század korai halálsikolya, néma forra­dalom. Mert ha a művész dolga az egyediből kira­gadni és kifejezni az általános emberit, akkor Kaffka Margit kis levélregénye ezt teszi, és mint ilyen, vádirat. Mert hogyan lehetséges, hogy Lillike tífuszon esett át, és közvetlenül ezután adták be az intézetbe? Talán azért, hogy a­­ már újra áldott állapotban lévő) mama és az új család számára ne legyen fer­tőzésveszély? Hogyan lehetséges, hogy olyan zárdába adták az úri kislányt, ahol nem be­szélhet az anyanyelvén, ahol nemcsak írni-ol­­vasni, hanem bigott vakhitre kényszerítik óvodáskorban, ahol a növendékek életkorára, egészségére, lelki és testi szükségleteire a legkevésbé sincsenek tekintettel? Miféle hamis keresztényi hitéletet élnek az intézeti nevelők ott, ahol októbertől húsvétig a kis­gyermekeket a penészes, hideg falak között tartják, sétálni sem viszik ki őket; ahol ját­szani, beszélgetni, barátkozni sem engedik őket, és ahol az állandó büntetősdi alapeleme, hogy kigúnyolják, kiközösítik és ételmegvo­nással kínozzák a törékeny gyermekeket - és ahol a negyvenfokos lázas betegség dúlását sem veszik észre a szerencsétlen növendéke­ken; ahol orvos félévente ha jár, talán csak azért, hogy kiadjon egy-egy halotti bizonyít­ványt? Rosszul, gazdátlanul kezelt világ Az elárvult Lillike minden sora belevilágít a rosszul, mintegy gazdátlanul kezelt világ szennyébe. Pedig Lillike mindenkit szeret és megért. Megérti, hogy otthonról eltették láb alól, megérti, hogy anyucinak nincs ideje le­velet írni, megérti, hogy őt a zárdában bünte­tik, gúnyolják és fenyítik puszta szokásból, mert sebezhető és kicsi, majd azért, mert beteg. És lassan elhiszi, hogy buta, elkényez­tetett, rossz kislány, aki majd elkárhozik, ha meg nem javul! Pedig angyali megértés, rész­vét és vigasztalni tudás sugárzik a kislány le­veleiből. De csak a haldokló kislány vívhatja ki azt, hogy gyöngéd részvéttel kezeljék: az utolsó kenetet már így adják fel neki. Kaffka Margit Lillikéjének csodaszép, lelkes levele­iben, a forró szeretetre vágyás és a hófehér naivitás szűrőjén mégiscsak durva nagy töm­bökben fennakad a „felnőtt” emberi környe­zet kapzsisága, konok gépiessége, közönye és sunyi gonoszsága. Miféle világ az, amelyben ilyen zárdák működhetnek, merrefele halad egy ilyen világ, éppen Isten nevében? - kér­dezi az írónő, aki maga is több partiumi zár­dában nevelkedett. A „nagyon-nagyon író­ asszony” (Ady Endre nevezte így Kaffka Margitot) 1918 decemberében, az első világ­háború utáni spanyolnátha áldozataként ti­zenkét éves fiával együtt vesztette életét. Ady Endre, a dekadens világ áldozata Másfél hónappal éli túl Kaffka Margitot a Vörösmartyhoz mérhető nagy nyelvteremtő váteszes költőnk, Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22. - Budapest, 1919. január 27.). A huszadik század eleji „különös”, „iszonyú”, megbomlott értékrendű, beteg vi­lágot vallatja Ady egész költészete, azt a vi­lágot, amelyben „vér-folyók partból kitérülnek”, s „minden teendők gyérülnek”, ahol „szívek, tűzhelyek, agyak [...] sérülnek’ (Krónikás ének 1918-ból). Ady nemcsak leg­markánsabb kifejezője a dekadens és önpusz­tító „minden egész eltörött” világnak (Kocsi-út az éjszakában), hanem áldozata is: személyisége, élete beleroppan hozott és szerzett rossz szokásaiba, betegségeibe, a muszáj-herkulesi sorsba és a maga zseniális tehetségébe. „Égnek lendülten s százszor megbotoltan I...1 Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó Protestáló hit s küldetéses vétó. ” (Hunn új legenda). Ady Endre géniusza és sorsa jobban meg­érthető az anyai és apai (Pásztor- és Ady-) ősök ismeretében. Anyai részről „csupa pap, diákos, poétás ember” a költő őse, ugyanak­kor érzékeny, sérülékeny idegrendszerét is innen örökölte. Szülei nem éltek harmonikus családi életet. A „mindig könnyes legszebb asszony” gyermekkorában korán árvaságra jutott, nevelőszülei agyondolgoztatták, majd gyermeklányfejjel adták férjhez a zsarnoki természetű Ady Lőrinchez, aki ügyes gazdál­kodó volt, de a bornál csak a nőket szerette jobban. Ifjú anyaként Pásztor Mária egy időre idegösszeomlással kórházba is került. Ráadásul Ady mindkét kezén hat ujjal szü­letett­­ „táltos-jegyére” büszke is volt. Hété­ves korában már verset írt, tizenéves korában rendszeresen verselt, első, nyomtatásban megjelent versét Kossuthról írta. A nemi érés oly nagyon megviselte túlérzékeny idegrend­szerét, hogy Kolozsváron kórházba került... és a szexualitást egész életében különösen ambivalens érzelmekkel élte meg. , Nekem a szerelem nem volt víg ajándék Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék, De volt ravatalos, halálos­ víg torna, Játék a halállal, titkos élet-forma. ” (A Szerelem eposzából) A vörös pestis Köztudott, hogy az amúgy is törékeny al­katú Ady huszonöt évesen (1902 nyarán, Nagyváradon) kapta el először az általa vörös pestisnek nevezett vérbajt. Ez az akkor nehe­zen kezelhető betegség összeadódott a költő összes többi mértéktelenségével: nyugtalan álmait Veronallal, a Veronait pedig állandó nikotinnal, koffeinnel és iszonyú sok borral ellensúlyozta. Egy ízben nagy nehezen, or­vosi felügyelet alatt (Balatonfüreden) pár hó­napig meg tudta állni, hogy ne igyék bort, de amint visszatért az „életbe”, sajnos a barátai voltak azok, akik inni akartak vele... Szifili­szét több orvos kezelte, Sarsaparilla (szárcsa­­gyökér)-főzettel, arzénnal és higannyal. A Salvarsant csak 1909-re kísérletezte ki Paul Ehrlich, és az új gyógyszer elterjedése még évekig váratott magára, és miután megjelent nagyon drága volt. A végzetes betegséggé kapcsolatban is talál a költő gondolata­­ azokról, „akik mindig elkésnek”. Ady „a Ha­lottak élén” a Pesti Napló hasábjain nyíltan vállalta betegségét, felszólítva a társadalma­t megelőzésre, a prevencióra. Szimbólumot nyelvén elevenbe vágóan, önmagát élve bon­colva vállalja a maga fausti poklát, mintegy példát statuálva az önpusztító kornak az el­késett „tisztaságvágyról”: „Meghurcolt a Vér, ez a Pökölbe Bomolva, romolva Vágtató, tüzes fogai S most lenget utánam jeli A Patyolat. ” (A Patyolat üzenete) Ady számtalan versében használja a vér sokféle jelképpé tágított motívumát. Saját be­tegsége „szűrőjén” át látja és láttatja a vilá­got, e betegség meghatározza képalkotását és a költő géniusza képei révén újratérképezi a világot. Az 1914-es Mag hó alatt versciklus minden darabja megkerülhetetlen, fontos re­mekmű (Intés az őrzőkhöz, Levél a végekről Az ütések alatt, Mag hó alatt). A ciklus egyik jelentős darabjában, az Elhanyagolt, véres szívünk című versben Ady saját betegségét a nemzet sorsával állítja metaforikus kapcso­latba . Sebeink megújulhattak százszor Úgy adta az Élet: Támadtak a magyar sebeknél Mindig tüzesebb kelevények S mi árván, porban üszkösödtünk En­ sirásunkat végigsírnunk Hangosabb sírások Nekünk soha meg nem engedték. Úgy licitált reánk, mint vásott, Kegyetlen uzsorás: a más sors. ” (Elhanya­golt, véres szívünk) Nem véletlenül, a legnagyobbakra jellem­zően, a mélyről „csak azért is” magasba tőve felfele lendítő gesztussal zárul a vers: „ Mégis és újra: föl a szívvel [...]" (Elhanyagolt, véres szívünk, Küldetéstudat és bűntudat Ady Endre korai halálát az önpusztító élet­formán és a vérbajon túl a spanyolnáthával együtt elhatalmasodó szövődmények és végül aortarepedés okozta. Talán meg lehetett volna előzni mindezt, de Ady zsenialitása, örökölt és szerzett érzékenysége nem tudta „menekülőre fogni”, hanem inkább „provo­kálta a fátumot” - s ebben is Ady a nemzet részben elszántan és... józanul kitartó nagy­jait, Zrínyit, Rákóczit, Petőfit követte (híres Petőfi-tanulmányának a címe: Petőfi nem alkuszik). Küldetéstudat és bűntudat, megfe­szített munka és dorbézolás, írói preci­zitás, tisztánlátás és a társadalom dzsun­gelében zaklatott útkeresés, messianisztikus hit és kínzó halálfélelem kísérte egész életút­ját. Sokszínű költészete „a minden titkok’ nyelvén szól, zsoltáros hangnemtől a népda­lig, kuplétól a szimbolizmusig, forradalmi láztól a gondolatiság időtlen expresszioniz­­musáig. (Ajánljuk Czeizel Endre és Szállási Árpád orvosi és irodalmi szempontokat ötvöző ta­nulmányait. Ady, Babits, Kosztolányi beteg­sége, orvosai címmel 2014-ben jelent meg a Magyar Tudománytörténeti Intézet kia­dásában Szállási Árpád egyik jelentős mun­kája.­­Adyval és Kosztolányival folytat­juk.) Kaffka Margit Forrás: Cultura.hu Ady Endre Forrás: Wikipédia

Next