Neveléstörténet, 2008 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Baska Gabriella: Metaforák egy 19. századi városi néptanítóról

METAFORÁK EGY 19- SZÁZADI VÁROSI NÉPTANÍTÓRÓL felbukkantak és amelyek elmozdították a kutatókat a kvantitatív módszerek felől a kvalitativitás irányába. (Magnússon, 2006.) A ’szöveg’ általában hagyományosan a bölcsész diszciplínák tárgya volt. A filoló­giáé, az irodalomtudományé, a nyelvészeté, a retorikáé. A mai társadalomtudomá­nyi kutatások legújabb vonulatai immár nem a társadalmat, az etnikumokat, a tör­ténelmet nevezik meg tárgyukként, hanem „a megnyilatkozásaiban megnyilvánuló embert, társadalmat, etnikumot és a szövegként létező történelmet”.­ Tehát tárgyuk végső soron maga a szöveg. Paul Ricoeur hermeneutikai társadalomtudományról, Clifford Geertz a szövegvalóság elvéről, a társadalom szövegszerű létmódjáról be­szél, Foucault pedig diskurzusok szövevényeként tartja leírhatónak a társadalmat. (Pálvölgyi, 2006.) Geertz 1983-ban megjelent tanulmányában arról ír, hogy a mindenkori társada­lom olyan jelentéses valóság, amely szimbólumok és szövegek révén egzisztál és ez­zel együtt egy új filológia megszületését jelenti be, amely már nem szövegtan, ha­nem társadalomtudomány,­­Szabó, 2003 ) Ennek az új társadalomtudománynak az egyik megalapozója és inspirálója Hans Georg Gadamer volt. A gadameri hermeneutikában az értelmezés nem egysze­rű megismerési aktus, hanem az ember általános állapota. „Minden megértés ér­telmezés és minden értelmezés egy nyelv közegében bontakozik ki... ”. Azaz: „... minden értelmezés nyelvi jellegű”4 - állítja Gadamer. A szöveg a nyelvet használó egyén egyrészt önkéntelen és tudattalan pszichés működésének, másrészt társas jellegű törekvéseinek, stratégiáinak eredményeként jön létre. „A közösségben élő egyén a másoknak elmondott vagy leírt szövegei révén, különféle interakciók során inter­szubjektív szociális világot teremt maga köré. Szövegekből, interakciók során szerveződik az egyéni életvilág, a család, a baráti kör, munkahelyi, szakmai közösség, a társadalmi nyilvánosság különböző szintjei, a politika vagy a vallás szférája. ”­ Mindezzel összefüggésben fontos, hogy Géring Zsuzsa a diskurzuselmélet terüle­tét feltérképező tanulmányában három­ alapvető jelentésmezőről, hat elméleti tradí­cióról és tizenkét módszerről számol be. Az elméleti tradíciók között tér rá Michel Foucault elméletére, aki állítja, hogy a diskurzus egy adott történelmi helyzetben bizonyos témában ’elmondható’ vagy ’elmondott’ állítások csoportja, ami ilyen módon a nyelven keresztül a tudást termeli. Úgy véli, egy adott dolog jelentése és tu­dása mindig az adott diskurzus által meghatározott, azon kívül nem is létezik. Szabó Márton úgy véli, a diskurzus alapvető létmódja a vita, és nem feltétlenül egy jelenlévő ellenféllel, valódi párbeszéd formájában valósul meg. Nem vitatkozást jelent a szó hagyományos értelmében, hanem egy adott témában létrejött megnyi­latkozások összességét, más, lehetséges elképzelésekkel szemben megszülető véle­ményt. Minden megszólalás egy beszédfolyamba kapcsolódik bele, egy diskurzus­ban, egy vitában helyezi el magát.­­Pálvölgyi, 2006.) A megnevező a szavak birtoklásával saját világképét, társadalomértelmezését

Next