Neveléstörténet, 2008 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Baska Gabriella: Metaforák egy 19. századi városi néptanítóról
METAFORÁK EGY 19- SZÁZADI VÁROSI NÉPTANÍTÓRÓL felbukkantak és amelyek elmozdították a kutatókat a kvantitatív módszerek felől a kvalitativitás irányába. (Magnússon, 2006.) A ’szöveg’ általában hagyományosan a bölcsész diszciplínák tárgya volt. A filológiáé, az irodalomtudományé, a nyelvészeté, a retorikáé. A mai társadalomtudományi kutatások legújabb vonulatai immár nem a társadalmat, az etnikumokat, a történelmet nevezik meg tárgyukként, hanem „a megnyilatkozásaiban megnyilvánuló embert, társadalmat, etnikumot és a szövegként létező történelmet”. Tehát tárgyuk végső soron maga a szöveg. Paul Ricoeur hermeneutikai társadalomtudományról, Clifford Geertz a szövegvalóság elvéről, a társadalom szövegszerű létmódjáról beszél, Foucault pedig diskurzusok szövevényeként tartja leírhatónak a társadalmat. (Pálvölgyi, 2006.) Geertz 1983-ban megjelent tanulmányában arról ír, hogy a mindenkori társadalom olyan jelentéses valóság, amely szimbólumok és szövegek révén egzisztál és ezzel együtt egy új filológia megszületését jelenti be, amely már nem szövegtan, hanem társadalomtudomány,Szabó, 2003 ) Ennek az új társadalomtudománynak az egyik megalapozója és inspirálója Hans Georg Gadamer volt. A gadameri hermeneutikában az értelmezés nem egyszerű megismerési aktus, hanem az ember általános állapota. „Minden megértés értelmezés és minden értelmezés egy nyelv közegében bontakozik ki... ”. Azaz: „... minden értelmezés nyelvi jellegű”4 - állítja Gadamer. A szöveg a nyelvet használó egyén egyrészt önkéntelen és tudattalan pszichés működésének, másrészt társas jellegű törekvéseinek, stratégiáinak eredményeként jön létre. „A közösségben élő egyén a másoknak elmondott vagy leírt szövegei révén, különféle interakciók során interszubjektív szociális világot teremt maga köré. Szövegekből, interakciók során szerveződik az egyéni életvilág, a család, a baráti kör, munkahelyi, szakmai közösség, a társadalmi nyilvánosság különböző szintjei, a politika vagy a vallás szférája. ” Mindezzel összefüggésben fontos, hogy Géring Zsuzsa a diskurzuselmélet területét feltérképező tanulmányában három alapvető jelentésmezőről, hat elméleti tradícióról és tizenkét módszerről számol be. Az elméleti tradíciók között tér rá Michel Foucault elméletére, aki állítja, hogy a diskurzus egy adott történelmi helyzetben bizonyos témában ’elmondható’ vagy ’elmondott’ állítások csoportja, ami ilyen módon a nyelven keresztül a tudást termeli. Úgy véli, egy adott dolog jelentése és tudása mindig az adott diskurzus által meghatározott, azon kívül nem is létezik. Szabó Márton úgy véli, a diskurzus alapvető létmódja a vita, és nem feltétlenül egy jelenlévő ellenféllel, valódi párbeszéd formájában valósul meg. Nem vitatkozást jelent a szó hagyományos értelmében, hanem egy adott témában létrejött megnyilatkozások összességét, más, lehetséges elképzelésekkel szemben megszülető véleményt. Minden megszólalás egy beszédfolyamba kapcsolódik bele, egy diskurzusban, egy vitában helyezi el magát.Pálvölgyi, 2006.) A megnevező a szavak birtoklásával saját világképét, társadalomértelmezését