New Yorki Magyar Élet, 1971 (24. évfolyam, 1-51. szám)

1971-01-02 / 1. szám

A nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat... BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE Mr,F,NEHEZ Dec. 71,2,3,4,5,6,7 22l8*No.Lincoln Ave CHICAGO ILL 60614 USA XXXXX MAGYAR ELET Vol. 24. No. 1. XXIV. évfolyam, 1. szám, 1971. január 2. szombat. A pekingi sajtó éles kirohanása az oroszok ellen Kína a lengyelek mögött 1970 — a nagy remények és csalódások éve Elfogták Laporte gyilkosait! Az Egyesült Államok 1970 népszámlálási adatai szerint az USA-ban 206.240.000 ember él. — Cicero, alias Elyesa Bazna, II. világháborús kém, aki az ankarai angol nagykövetség komornyikjaként a németek javára kémke­dett és 400.000 okiratot fényképezett le — meghalt. Szolgálataiért 300.000 angol font — hamis pénzt kapott s soha nem élvezte „munkája gyümölcseit”. — Mrs. Golda miniszterelnök éles vádakkal illette a Szovjetuniót egyrészt a „botcsinálta vádak” alapján halálraítélt oroszországi zsidók ügyében ki­jelentette: ha az ENSZ alapokmányában lefektetett emberi jogokat tiszte­letben tartaná az USSR, akkor nem került volna az ügy a leningrádi törvény­szék bírái elé; másrészt így jellemezte a Kremlt: „Minden szó, amit monda­nak, támadás ellenünk, minden ágyú, minden tank, minden repülőgép, min­den rakéta, ami ellenünk irányul, orosz gyártmányú . Iránban állam­ellenes összeesküvést lepleztek le, mely mögött a teheráni hatóságok szerint az 1962-ben száműzött belügyminiszter, Bakhtiar áll, akit távollétében halál­ra ítéltek. — A vietnami fronton nagyobb szabású Viet Cong támadást je­leznek. A helyzet Kambodzsában válságossá vált az üzemanyaghiány miatt. — A bolíviai hatóságok 3 év után szabadlábra helyezték Regis Debray fran­cia írót, akit a kubai Che Guevara gerilla­harcaiban való részvételért 30 évre ítéltek. — A baszk szeparatisták karácsonyra kiengedték túszukat, Eu­gen Beihl nyugatnémet konzult. — A brazíliai gerillák még mindig fogva tart­ják a svájci nagykövetet, Giovanni Enrico Buchert, mert a „csere”-foglyok nem akarnak száműzetésbe menni. — Cyrus Eaton, Nova Scotia-i születésű „marxista” milliomos a chilei baloldali kormány fejét, Allendét üdvözölte, négy unokájával együtt. ■ SOKAT ÍGÉRŐ ÉV CSALÓKA REMÉNYEKKEL . Senki nem tudja, a nem­rég „Kruschov Remem­bers” címmel megjelente­tett kötet szerzője valóban Nyikita volt-e, vagy sem? Mindenesetre akad egy olyan megállapítás, amely­­lyel nem nehéz azonosíta­nunk­­magunkat. Hruscsov többek között ezt írja enge­délye nélkül megjelent „biográfiájában”: „Lehetetlen fenyegeté­sekkel a „paradicsom­ba” terelni az embere­ket és őrszemekkel őriztetni őket, nehogy onnan megszökjenek...” Ez pontosan vonatkozik azokra a zsidókra, akik a szovjet paradicsomból el­vágynak,­­ de még a ki­vándorlás gondolata is ha­zaárulás a szovjet büntető­jog szerint. Kelet-Európa népeinek további rabszíjon való tartása okozta talán a legnagyobb politikai hullá­mokat 1970-ben: a lengyel lázadás-sorozat, a megélén­kült menekülési hullám is mind azt bizonyítja, hogy más nemzetek is bármikor szívesen felhagynának az „ígéret földjén" való továb­bi vegetálással. ■ 1970 ESEMÉNYEI DIÓHÉJBAN A Közel-Keleten 20 év le­forgása alatt nem sokat enyhült a feszültség: most is csak törékeny fegyver­­szünet tartja vissza a fele­ket a nyílt háborúskodás­tól: az orosz gyarmati tér­nyerés és presztizs csap össze az izraeli önvédelem­mel. A Kelet—Nyugat kö­zötti stratégiai fegyvercsök­kentési tárgyalások helsin­ki­ legutóbbi szakaszát már fagyos légkör jellemez­te. A Brandt-i „Ostpolitik” még ratifikálásra vár, de ellenzéke egyre nő Német­országban. Közben Walter Ulbricht nyíltan megtorpe­dózza a „határkiárusítás” összes, előnyösnek vélt és beígért engedményeit, an­nak ellenére, hogy az oro­szok már egyre türemet­­lenebbek az önfejű panko­­wi „szuper-marxistával” szemben. Az idei Holdba irányuló USA expedíció is „zátony­ra futott”,­­ ha szabad az űrrel kapcsolatosan ezt a kifejezést használnunk. Az oroszok viszont sikerrel tolták előre a piramisok tövében a sarló-kalapácsos személyzettel ellátott raké­ta-bázisaikat. Vöröskína újabb idő­szakos barátokra tett szert és első ízben elér­te azt, hogy az ENSZ- ben 50%-ot meghaladó támogató táborra lelt. Vietnamban a tervszerű kivonulás menetrendjét csak a kambodzsai expedí­ció törte meg s amikor az USA a korlátozott hadmű­velet végén teljes indokí­nai megegyezést javaol­t, az oroszok visszatáncoltak, bár előzetesen „kacsintot­tak” hozzá. Végül Dél-Amerikában — a kontinensen — megala­kult az első marxista kor­mány s Allende személyé­ben a nyugati világ értékes beruházásai az államosítás fenyegető árnyékába kerül­tek. Az új angol Tory kor­mány attól a szándéktól vezettetve, hogy megakadá­lyozza a dél-afrikai vizeken a szovjet térnyerést, Dél- Afrikának fegyverszállítá­sokat szavazott meg, de a Heath kormánynak ez a lé­pése oly nagy hullámokat vert a Commonwealth álla­mok körében, hogy kizá­rással fenyegetik annak megalapítóját. — Biafra el­vesztette önállósági harcát. — A francia „grandeur” nagy apostola, de Gaulle meghalt — és végül, a TIME magazin, „an­timely” választásával Willy Brand­tot tette meg címlapján az 1970 év emberévé. 1956-ban az ismeretlen magyar szabadságharcos volt a színlapon — valóban nagy utat tettünk meg . . . visszafelé. ■ KÍNA MEGBÉLYEGZI AZ OROSZOKAT Kína azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy a mun­káslázadás leverése céljá­ból csapatokat küldött Lengyelországba, s egyben arra intette a Kreml veze­tőit, hogy „Kelet-Európa bármely m­ás pontján ha­sonló elégedetlenségi hul­lámok kitörése várható..." A „People’s Daily” hi­vatalos kínai lap a ke­let-európai államokat „oly lőporos hordók­nak” állította be, me­lyek „bármely pillanat­ban a levegőbe repül­hetnek . . .” A People’s Daily támadá­sa a legélénkebb volt, ami­óta az utóbbi hónapokban a két vörös gigász úgy­­ahogy megszüntette a ket­tőjük között dúló marato­ni szócsatát A támadás ér­dekes módon éppen olyan­kor következett be, amikor mindkét ország helyesebb­nek látta „normalizálni” (vagy színlelni?) a kettő­jük közti zilált kapcsolato­kat: nemrég cseréltek újra nagykövetet négy évi szü­net után, továbbá nemrég írtak alá egy, az Usszuri fo­lyón történendő szállítá­sokat szabályozó államközi egyezményt. (Az Usszuri folyó súlyos és véres har­cok színhelye volt. Szerk.) ■ „ERŐS” NYELVEZET Még emlékezhetünk ar­ra, hogy Peking az oroszok vezette csehországi invá­ziót „szörnyűséges bűn­nek” minősítette,­­melyet „szedett-vedett banditák hada” követett el. A jelen­(Folytatás a 4-ik oldalon) ÍGY kiván boldog újévet A MAGYAR KORMÁNY A dunaparti marxista postafiók ajánlatosnak látta — bizonyára fenyegető hatás elérése szempontjából új­ra forgalomba hozni az 1919-es vörös propaganda egyik plakátjának bélyegbe miniatürizált jelszavát, mely az ellenforradalmárok megrettentését igyek­szik postabélyegragasztás közben népszerűsíteni Ha a probléma, vagyis az „ellenforradalmárok” jelenlé­te nem lenne probléma, akkor a bélyegtervezők nyil­ván rózsacsokrokat és idillikus magyar tájakat raj­zolnának, ahol semmi probléma nincs. Három fo­rintért egy négyzetcentiméternyi propagandát vesz a gyanútlan bélyegvásárló — s közben arra gondol: 1956 újra megismétlődött Lengyelországban s az 1956 recept szerint újra „ellenforradalmárokra”, hu­ligánokra fogták az elégedetlenség kirobbantását. A munkások tankokra írták az igazságot: „Mi nem va­gyunk ellenforradalmárok, hanem munkások va­gyunk!” És munkásból — Magyarországon is — hat­millió van. Ha ez mind ellenforradalmár, akkor rett­­teg az egész ország. Gomulka­­ és a rendszer bukása . AZ ÖTÖDIK LÁZADÁS „Huligánok megtámadták a közrend őreit . . . milicistákat gyilkoltak meg ...” — hangzott Rádió Stettin lengyel nyelvű, hi­deg hangon tett bejelentése, melyet lefordítva kiderült, hogy egy­etlen generáció leforgása alatt Európa népei ötödször fordultak nyíltan szembe a kommunizmussal. HOGYAN KEZDŐDÖTT? Tíz nappal karácsony előtt az élelmiszer- és tüzelőárakat a kormány egyharmaddal felemelte. A legutolsó áremelések két év­vel ezelőtt történtek, ugyancsak kormányrendelet révén. A jelen­legi áremelés oly mélységes nyomorba taszította a lengyelek nagy többségét, hogy ezúttal nem volt mit választaniuk, nem volt mit veszteniük, kimentek az utcákra és nyíltan szembefordultak a terrorral. A jelenlegi, több mint egy hétig tartó nyílt lázadás több­szörösen felülmúlta az 1956-beli poznani vérengzést, amikor „csak” 50 halálos áldozatot vallott be a rendszer. A FELKELÉS NAPLÓJA • DECEMBER 14. — A gdanski (Danzig) helyi sajtó közli a lesújtó 33%-os áremeléseket. A sors iróniája: a LENIN hajóépí­tő dokk többezer munkása a rendőrség épülete elé vonul. Diákok és háziasszonyok csatlakoznak hozzájuk. A milícia emberei bele­lőnek a tömegbe. A tiltakozó felvonulás véres felkeléssé fajul. Gomulka-ellenes jelszavakat énekel a tömeg, mely útjában rend­őrkocsikat, pártemberek limuzinjait gy­újtja fel, megrohanják és kirabolják a szovjet­ diplomata és élelmiszerboltokat. • DECEMBER 15. — A lázadás átterjed a közeli Gdynia és Sopot kikötőkre. A kormány tankokkal igyekszik eltapostatni az ellenállást. A gdanski rádió bevallja, hogy a rendőrség fegyve­rét használta „a megújuló agresszív támadókkal szemben”. A ki­járási tilalom hatástalannak bizonyul. Kociolek miniszterelnök­helyettes a TV képernyőjén bejelenti: a sztrájkolók feltételeit nem teljesítheti a kormány. Az ellenállás újra fellángol. • DECEMBER 16. — A lengyel kormány, végre nem titkol­hatja a véres eseményeket, bejelenti, hogy „komoly események” játszódtak le Gdanskban, anélkül, hogy az eredendő okokat meg­nevezte volna: „Oly huligán elemek, akiknek semmi közük nincs a munkásosztályhoz, fosztogattak, több középületet felgyújtot­tak ...” — hangzik a közlemény. • DECEMBER 17. — Újabb városokban gomolyognak az ég felé az ellenállás tüzes csóvái. Szczeczin­ben (németül: Stettin) a kikötőmunkások 20.000 főnyi tömege kivonul a dokkokról, me­netközben rendőrkocsik próbálják eltorlaszolni útjukat. Az elége­detlen tömeg felfordítja a kocsikat és a pártközpont épülete elé vonul. Tankok gázolnak bele a munkások soraiba. Czyrankiewicz miniszterelnök TV-n bejelenti, hogy Lengyelország sorsa forog kockán. Anarchista, huligán, bűnöző elemeket emleget, akik ellen tűzparancsot ad ki. • DECEMBER 18. — A Nyugatra is eljutnak végre a titkolt lázadás véres részletei. Krakkóban a diákság az egyetemet elfog­lalja, Elblagban a háziasszonyok megrohamozzák a hentesüzlete­ket. A sztrájkoló kikötőmunkások gyűléseken tárgyalják egységes fellépésüket az áremelésekkel szemben. • DECEMBER 19. — Az ország nagyobb ipari centrumaiban a munkásság leteszi a szerszámot, hogy a pártszervezetek veze­tőit követeléseik meghallgatására bírják. A pártsajtó kirohaná­saiban „felnőtt huligánokra” javítja a „fiatal, felelőtlen kalando­rokat”. Egymást érik a csillapító, nyugtató hangú kormányfelhí­vások. Stettinben lassan felmérik a lázadás okozta károkat. Egyedül Danzigban (Gdansk) a károkat 2 millió dollárra be­csülik, a sebesültek bevallott (!) száma félezer körül mozog. Az országos ellenállást és a legszélesebb néprétegekre támaszkodó lázadást a rendszer ellen többé ne­m tudja palástolni a varsói pártklikk. • DECEMBER 20. — Bár vasárnapi munkaszünet van ma, „Lenin malmai” a szünnapokon is őrölnek: az 1956 óta uralmon lévő Wladyslaw Gomulka, a Politbüro négy tagja, közöttük az ál­lamelnök, Marian Szpychalski és a „gazdasági reform” atyja (aki többek között felelős volt a „meredek” áremelésekért is), Boles­­lav Jaszczuk, volt szovjetunióbeli nagykövet benyújtja lemondá­sát. Gomulka 14 éven át süllyesztette fokozatosan a mélybe a lengyel gazdasági rendszerrel együtt az életszínvonalat is. ★ Az új „lengyel Kádár” neve Edward Gierek, 57 éves és a moszkvai pártvonal szigorú követője, akitől azt várják, hogy bér­javításokkal fogja ellensúlyozni az árak emelkedését. Gierek volt szénbányászt egy moszkvai interurbán telefon után — gyor­san megválasztották — első titkárrá, — kijelentette, hogy Gomul­ka intézkedése „megfontolatlan” volt és „nem tartotta tisztelet­ben a kollektív határozat­hozatal és pártdemokrácia elveit . . .” Ebből a párt-tolvajnyelvből nyilvánvalóan kiderül, hogy egyrészt bűnbak-jelöléssel igyekeznek reparálni a rendszer javíthatatlanul korhadt vázát, másrészt arra a személyi ellentétre utal, ami a leg­utóbbi időben Gomulka és Gierek között több ízben fellángolt. VÉGSŐ TANULSÁG A Vasfüggönyön túl rendkívül egyszerű az állami beruházá­sok kérdése: egyszerűen felemelik az árakat, ha az elavult, vele­jéig rothadt pártbürokrácia képtelen a vegetáláshoz elégséges jö­vedelmi normákat betartani. És ha ez valakinek nem tetszik, ak­kor megölik, vagy tankokkal eltapossák a protestálót. Dióhéjban: ez a története az ötödik nyílt lázadásnak, amely rövid 17 év alatt a Szovjetunió által ellenőrzött területeken rob­bant ki. Ára: 20 cent iimuiiiiiiiiiMiiimiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiii ■ ■■III Ilii II ■■Ilii ■■■■*<­in !••••••■ •••**• — — Újévi számadás Minden jó gazda, az Újév küszöbén számadást készít. Megvizsgálja mi volt az elmúlt esztendőben jó, eredményes, hol követett el hibákat, — és e mérlege­lés alapján csinál terveket az Újévre. De milyen elv alapján készítse el a magyar emigráció újévi számvetését? Mi legyen az a mérce, amely eldönti, hogy az elmúlt évben eredményes mun­kát végeztünk-e, hol követtünk el hibát, hol kell javítanunk törekvéseinken a jövőben? Négy alapvető kérdés Azt hiszem erre egyértelmű a válasz:­­ Hogyan járultunk hozzá munkánk­­­­kat a hazai magyar kérdések meg­oldásához? — Mert ez az emigráció fő, mondhatni egyetlen központi feladata. Ahhoz, hogy erre a kérdésre őszinte választ adhassunk, ahhoz, hogy ezt az újévi lelkiismeretvizsgálatot becsület­tel végrehajthassuk, még egy kérdést kell, hogy tisztázzunk. Mit vár tőlünk a hazai magyarság? — A teljes, az egész magyar igazság hir­­­­detését, — megalkuvás, fenntartás és érdek nélkül.­­ — Mert az emigráció felelősséget, hi­vatást, kötelességet jelent. Ha ezt az el­sődleges feladatunkat nem teljesítjük, akkor nem vagyunk emigránsok, hanem csak kényelmes, jobb, gazdagabb élet után vágyó konjunktúra-lovagok. — Emigránsnak lenni azt jelenti: azért jöttünk ki a szabad világba, hogy hir­dethessük az egész igazságot, amit rab­hazánkban nem tehettünk meg. Ez most jogunk, de egyúttal hivatásunk és kötelességünk is! Ezt várja tőlünk a ha­zai magyarság. 5.Élő lelkiismeret” Vegyük tehát tudomásul: nem dollá­rokat, nem anyagi segítséget várnak tő­lünk elsősorban, hanem azt, hogy mi le­gyünk a Magyar Lelkiismeret, amely szüntelenül, fáradtságot, áldozatot nem ismerve, egy pillantig sem meghátrálva hirdeti azt a teljes magyar igazságot amely ott él minden igaz magyar lelké­ben odahaza, de amelyet ma az elnyo­más némaságra kárhoztat Nagyszerű hivatás, amelyért élni, dolgozni, fára­dozni szent hivatás, amely egyedül ad tartalmat, célt az emigrációs életnek. Ezt várja tőlünk a hazai magyarság. Csak, aki hazulról jön, tudja, hogy mit jelent a szabad magyar rádió hallgatá­sa odahaza, amikor az éter hullámain hallhatja az otthoni magyar azt az igaz­ságot, amelyet talán még önmaga előtt is alig mer bevallani. Mit jelentenek az emigrációs magyar újságok, amelyek­nek gyér példányai kézről-kézre járnak és egy-egy elrongyolódott, agyonolvasott példánya olyan, mint a fáklyafény a sö­tét éjszakában. — Mit jelent egy haza­utazó emigráns az igazságra szomjazó otthoniak számára, ha szűk, baráti kör­ben elmondja — nem az anyagi sikereit, — hanem azt, miképp fáradozik a ma­gyar emigráció, hogy teljesíthesse fel­adatát: hirdetni az egész világ előtt a magyar igazságot. Igen, mert ebben a feladatban nincs különbség vezető és egyszerű magyar, politikus és munkás között. Mindnyá­jan emigránsok vagyunk, mindnyájunk­nak — kisebb-nagyobb mértékben — azonos a feladatunk: hirdetni a teljes magyar igazságot.­­ Most pedig tegyük fel az újévi lelki­­ismeretvizsgáló kérdést: hogyan teljesítette az elmúlt évben ezt a felada­tát a magyar emigráció? Legyünk őszinték, nézzünk szembe férfiasan ezzel a perdöntő kérdéssel, még ha egy kicsit ünneprontó is a vá­lasz. A „kultúrhídverés” leleplezése Vannak jelenségek, amelyek azt bi­zonyítják, hogy a magyar emigrációban él a lelkiismeret Az emigráció — döntő többségében — érzékenyen reagál min­den olyan eseményre, olyan próbálko­zásra, amely a teljes magyar igazság el­ferdítését célozza. Gondoljunk csak a „kultúrcsere” próbálkozásaira: egy el­enyésző kisebbség volt csak, amely egy tál lencséért feladta az egyetlen helyes emigrációs álláspontot és behódolt a kommunista rezsimnek. De mennyivel szebb lett volna, ha nem akad egy áru­ló sem, aki szégyent hozzon a magyar emigrációra! Mert a teljes magyar igazság hirdeté­se egyet jelent a meg nem alkuvással. Nincs többféle emigrációs magatartás, csak egyfajta a kommunista diktatúrák­kal szemben: a teljes elutasítás. Mint ahogy a kommunista diktatúra sem le­het különböző, még akkor sem, ha mint tapasztalhatjuk, a megjelenési formá­ját időnként változtatja is, illetve alkal­mazza az új körülményekhez. Az ottho­­n Folytatás a harmadik oldalon)

Next