New Yorki Magyar Élet, 1974 (27. évfolyam, 1-51. szám)
1974-06-15 / 24. szám
10. oldal Hamiltoni etnik cserkészcsapatok együttes tábortűzi estje A magyar újságok többször ismertették, hogy a kanadai kormány a nemzetiségi csoportok kultúrájának fenntartására és további művelésére pár évvel ezelőtt több városban „MULTICULTURAL CENTRE”eket hívott életre, amelyek magyar vonatkozásban is jelentős munkát végeznek. Hamilton térségében most újabb eredményről számolhatunk be, azzal, hogy a hamiltoni Multicultural Centre égisze alatt magyar, német, ukrán, lengyel, észt, lett és litván etnik népcsoportok cserkészcsapatai az elmúlt napokban közös érdekeik védelmére és a testvéri cserkész szellem ápolására MULTI ETHNIC BOY AND GIRL SCOUTS COUNCIL — HAMILTON AND REGION néven közös szervezetet létesítettek és ennek a közösségnek első elnökévé egyhangúan Kardos Gézát, a 28 sz. TURUL cserkészcsapat vezetőtisztjét választották meg. Ez a szép jövő előtt álló testület — talán éppen magyar sugallatra, mivel a ha miltoni Multicultural Cen tre-ben számos magyar is dolgozik — gyakorlati baráti munkáját abból a felismerésből kezdte meg, hogy mi, a kanadai etnik csoportok nem megtűrt kisebbségek vagyunk, hanem az angol és francia származású kanadaiakkal egy új társadalom alapító tagjai és egyenjogú részesei: német kanadaiak, lengyel-kanadaiak, magyar-kanadaiak stb., akik mindnyájan harmoni kus egységben igyekezünk jóbarátokat szerezni, vigyázni befogadó Hazánk rendjére, de emellett megtartani anyanyelvünket, ébrentartani és művelni ősi kultúránkat és népszokásainkat. Ezeknek az öröklött ősi kultúrkincseknek bemutatására a közös etnik Élen a Montreáli Hungária Az idei szezont kitűnően kezdte a montreáli magyar csapat. A vezetőség néhány új játékost szerzett, fiatalokat s a csapat játékában ez előnyös változást hozott. Az eddigi eredmények a következők voltak: Hungária—Kent Sport 3:0 Hungária—Peru 1:1 Hungária—Quebec 2:0 A vezetőség újabb játékosok megszerzésén fáradozik s a közelgő olimpiai és az azt megelőző évben komoly eredményt szeretnének felmutatni a bajnokságban. Kérik Montreál magyarságának szíves támoga ■reiiiiiiiHHiiiiiiiniBtiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiminiiiiniiiiiciniimmimiminimni» ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 50 Graham Boulevard Montreal, Quebec 16 Lelkipásztor: dr. Komjáthy Aladár Istentiszteletek minden va sárnap angol nyelven de. 10 órakor és magyar istentisztelet de. 10.45-kor. Vasárnapi iskola magyar istentisztelet alatt. — Minden szombaton de. 10 órától magyar iskola. Ugyanakkor konfirmációs oktatás. Serdülő ifjúsági énekkar pénteken este 7.30 órakor, tását, hogy megjelenésükkel mérkőzésenként segítsék és buzdítsák a magyar csapatot, örömhírnek könyvelhető el az is, hogy a csapat legnagyobb részben magyar fiúkból áll. Bukovszky Gyula IIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIiiM MAGYAROK NAGYASSZONYA EGYHÁZKÖZSÉG 90 Guizot W., Montreal 11 Telefon: 387-9503 Plébános: dr. Dely M. Brúnó Szentmisék: vasárnapokon és ünnepnapokon 9, 10, 11 és 12.15-kor, hétköznapokon 7 és fél 8 órakor. Kultúrterem: ugyanott telefon: 387-0148. [iilliiiiiil MONTREALI MAGYAR PRESBITERIANUS EGYHÁZ Lelkipásztor: Nt. Szabó Péter Hivatal: 1969 Charles Gill Montreal, Que. H3M 1V2 Tel.: 331-1510 Templom: 3875 Metropolitan Blvd. (St. Michel) Istentisztelet: vasárnap és ünnepnap de. 11.15-kor. 4901 Jean Talon St. W. Montreal HY-R0AD FORD LTD. Tel.: 731-8271 PINTO, MUSTANG, FORD, THUNDERBIRD, MAVERICK, TORINO, CAMION FORD TRUCKS. Magyar képviselője: Eugene J. Bartfai. Tel.: 739-8592. Montreal Eredeti magyar kézimunkák, szőttesek, szőnyegek, kerámiák, stb. HUNGARIAN HANDICRAFT Tulajdonos: E. PLANK 2140 CRESCENT STREET — TELEFON: 844-9116 PIROSKA RESTAURANT — BAR 3463 St. Laurent Blvd. TELEFON: 845-1412 M inden este hangulatos cigányzene — tánczene Magyar és continentális konyha — Teljes italmérés KALLÓ BÉLA énekel PETER-KALMAN duóval Nyitva minden nap du. 4-től—éjjel 3-ig. Hétfőn zárva • Legfinomabb csemegáru a világ minden tájáról. • Világhírű GLOBUS húskonzervek és jam. • Magyar hentesáru különlegességek. • Naponta friss tejtermékek. • Sajt különlegességek kedvezményes áron. • Kenyér, péksütemények. • Európai cukrászsütemények. Bourret Delicatessen & Pastry 5771 Victoria Ave. — RE 3-SZABAD PARKOLÁS SZÍNES ESKÜVŐI KÉPEK ÜZLETI, CSALÁDI PORTRÉK GYERMEK FOTÓK NAGYÍTÁSOK — PARTIK MŰVÉSZI KIVITELBEN 2075 MOUNTAIN ST. — TEL.: 288-6575, 288-0449 KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS nagy gyakorlattal, kedvező áron! KUN ERNŐ 2750 BEDFORD ROAD — TEL.: 739-7077 Príma minőségű, mérték után készít férfi ruhát, angol szövetből Nyerges László divatszalonja 2075 MOUNTAIN STREET — TEL.: 849-9691 ATELIER BIRD 1462 CRESCENT STREET — TEL.: 845-5051 A művész állandó kiállítása — hétfő kivételével, minden nap de. 11-től du. 6-ig van nyitva CORDIA GARAGE LTD. 3906 ST. URBAN ST., MONTREAL, QUE. — 845-6262 Mindennemű autójavítás (mechanikával, body repair). Towing, Gasoline — 24 órán át nyitva Discount on Gasoline CHEVY, OLDSMOBIL, CADILLAC AUTÓK minden időben, legelőnyösebb áron KIRÁLY LÁSZLÓ PARKWAY MOTORS LTD. TRANSCANADA HWY, EXIT 36 — TEL.: 332-1673 ERICH TV. 5005 PARK AVE. — TELEFON: 274-9663 Hűtőszekrény, TV színesben is, zenegépek, rádiók, mosógépek legolcsóbban és legjobb szervizzel,- SZŐNYEGEK, MINDEN NAGYSÁGBAN, NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK Zinner Ottó Carpet Inc. STORE-BAN 9485 CHARLES de la TOUR — TEL.: 384-0363 DR. TIBOR BERTALAN DENTIST szájsebész, fogorvos TELEFON: 688-6581 4309 NOTRE DAME, CHOMEDEY-LAVAL, QUE, PAPRIKA RESTAURANT 6330 VIKTORIA — TEL.: 731-0174 (Hétfőn zárva) DIVATOS NŐI KABÁTOK MÉRTÉK UTÁN ISTVÁN STEFAN FAZEKAS 463 ST. CATHERINE ST. W. ROOM 205 — 845-3552 (St. James Building) H. Oppenheim szoba-testű • Külső és belső dekoráció • Első osztályú munka, garanciával 6330 MOUNTAIN LIGHTS — TEL.: 731-7074 BAHAMA PET SHOP 2226 Guy St. - Tel.: 931-2048 • Faj kutyák, cicák, trópusi halak, aquáriumok • Kutyák nyírását, ellátását vállaljuk Eredeti angol, spanyol, olasz szövetek nagy választékban Imported English Woolens Co. 3644 ST. LAURENT BLVD. — TEL.: 842-1156 FÜGGÖNY, ÁGYTAKARÓ, REDŐNY, PAPLAN ÉS ORIENTÁL SZŐNYEG Nagybani árban GRAND SALES (MTL) LTD. 3814 ST. LAWRENCE BLVD. — TEL.: 844-8653 OLASZ, SPANYOL CIPŐK NAGY VÁLASZTÉKBAN SZEDŐ SHOE SALON 5184/A COTE DES NEIGES — TEL.: 731-3074 TOTH DRY CLEANERS I Megnagyobbított helyiségben, új modern gépekkel ! [végzi TISZTÍTÁS, MOSÁS, FESTÉS, ÁTALAKÍTÁS] ÉS JAVÍTÁSI MUNKÁKAT 5803 COTE DES NEIGES Room No. 103 (Ellendale sarok, a régi helyiség közelében) TELEFON: 735-2337 • Suede és kötött áruk szakszerű tisztítása • Pick-up service FÉRFI ÉS Női MÉRTÉKUTÁNI SZABÓSÁG Első osztályú szövetek állandóan raktáron 1. KATONA DIVATSZALON 4112 ST. CATHERINE ST. W. — TEL.: 923-2896 (a Westmount Square-val szemben) Keleny Henrik utazási iroda Repülő- és hajójegyek, útlevél fényképek, hotel és autóbérlések, csomag- és baleset biztosítás, rokonok kihozatala, IKEA, fordítások, tolmácsok, hitelesítések, adóügyek, Old Age pension, végrendeletek, stb. — öten beszélünk magyarul. A cég alapítva 1948-ban. HENRI KELENY TRAVEL AGENCY 2112 St. Lawrence Blvd. (Sherbrooke sarok) MONTREAL 129, — TELEFON: 845-3111 Uj magyar garage T. BOLVARI INC. Fina Service Station 4325 ST. JAMES STREET WEST — TEL.: 933-9143 Mindennemű autójavítási garan ciával. — TOWING SERVICE. Gázra és beépített anyagra 10 százalék engedmény. Orvos, drágás szépségápolás, szórakozás, művészet, szolgáltatás, kereskedelem FIGYELEM! FIGYELEM! Kedves Magyar vevőink áruházunk 25 éves fennállása alkalmából ezen hirdetés felmutatójának 10 százalék engedményt adunk SUNSHINE GARMENT FÉRFI ÉS NŐI DIVAT ÁRUHÁZ 3651 ST. LAWRENCE BOULEVARD — 849-5053 VAN HORNE—VICTORIA SHOPPING CENTRE 731-2234 OLAJFESTMÉNYEK! Európai és kanadai képek minden méretben, nagy választékban Mindenfajta képkeretezés! Gobelin-rámázásra specializálva vagyunk PLAZA ART CENTER 6700 COTE DES NEIGES (SHOPPING CENTERBEN) TELEFON: 731-2021 TELEFON RENDELÉST HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK MAGYAR KISZOLGÁLÁS LABOW’S PHARMACY 5351 COTE ST. LUCA TEL.: 486-7383 UTCAI ÉS TÁNCCSIZMÁK, FÉRFI ÉS NŐI CIPŐK MÉRTÉK UTÁN ELITE SHOES AND BOOTS ORTHOPEDIC SHOES 8340 ST. LAWRENCE BOULEVARD —388-0245 MAGYAR ÉLET 1974 június 15. MONTREAL • MONTREAL • MONTREAL • MONTREAL • MONTREAL • MONTREAL • MONTREAL • MONTREAL A cserkésztestület f. évi június 15.-én, szombaton este 7 órai kezdettel Hamiltonban, a Gage Parkban közös tábortűzi estet rendez, amelyen a magyarok a 27 sz. Kaszap István, a 28 sz. Turul és az 59 sz. Erzsébet királyné, a többi nemzetiség pedig 11 cserkészcsapattal vesz részt. Erre a nemzetiségi baráti találkozóra, amelyen előreláthatólag Dr. Haidasz Multicultural miniszter, John Munro munkaügyi miniszter is megjelenik, Hamilton és környéke magyarságát szíves szeretettel hívja és várja a Cserkésztestület vezetősége. K. A. HÍREK Zajtérkép Elkészült Olaszország zajtérképe. Eszerint az ország leglármásabb városa Róma, ahol reggel 8 óra és éjfél között a hangerősség a szűk utcákban eléri a száz decibelt, ami jóval meghaladja az „elviselhetőség” határvonalát. Ezután Nápoly és Milánó következik „csak” nyolcvan decibellel. Utazási csekk Százéves évfordulóját „ünnepelte” a traveler’s chechks — írta az Express, amelynek legnagyobb előnye, hogy a tolvajok hiába lopják el. Csak megfelelő igazolás és aláírás mellett váltható be. Az elmúlt évben a Cook iroda 480 millió dollár értékű csekket adott ki. Az idén ez a szám előreláthatón 600 millióra emelkedik. „Lusták vagyunk gondolkozni” New Yorkban egy új faj A KLM holland légitársaság járataink étlapja eddig is változatos és a legkényesebb igényt kielégítő volt. Most a társaság vezetősége elhatározta, hogy utasainak — a nemzetközi konyha óta tanácsadó iroda nyílt. A hirdetése szerint: „A hozzánk fordulóknak minden kérdésükre választ adunk!” — A felhívás továbbá hangsúlyozza: „Hagyja, hogy mi gondolkodjunk Ön helyett!” — Az iroda nagyszerűen megy, mivel — amint a Times megállapítja: — „A mai ember lusta gondolkozni, a létek legszebb részét kezdik a gépek átvenni”, megszokott ételein kívül — holland és „exotikus" ételkülönlegességekkel is kedveskedik. Így az új étlapra felvették a híres holland „uzsonya” ételeit: a fekete kenyeret, a holland sajtok egész sorát és természetesen a jó kávét. Emellet indonéz és kínai ételspecialításokat szolgálnak fel. Természetesen a jó (fűszeres) ételek mellé, vagy után felsorakoznak a legjobb nemzetközi és holland italok is. Új KLM - étlap ALLIED TRAVEL BUREAU LTD. összes repülő- és hajózási vállalatok hivatalos képviselete tegyek részletre, vagy credit kártyával is fizethetők. KEDVEZMÉNYES UTAZÁSOK Miami, Bahama szigetek, Jamaica, Mexikó, Acapulco, Európába Magyarországi látogatók útjának intézése, útlevelek, vízumok, forintutalványok, hotel foglalások. 5300 Cote des Neiges Road - 733-4614 - 737-5218 Részletes felvilágosításért hívja: KISSNÉ KLÁRÁT FIGYELEM, FIGYELEM! Ha olcsón és jól akar vásárolni BÚTORT — TV-T — ZENEGÉPET — OLAJFESTMÉNYEKET ÉS SZŐNYEGET, STB. Hívja telefonon 738-7666 számot és kiviszem önt a megfelelő gyárba. A legkedvezőbb fizetési feltételek és legolcsóbb árak. Kondor Furniture, 4960 Bourret, Apt. 304 [|l![!]!lll!lll!lllllllllll!llll[||||||[llll![l!l]jl!llllllll!llll![llllll!llllll[lllllltlllllllllll[l!lll!![ll[l!l[l!!lillllllllll!IIIIIIIII!lll!l!IIE^ KANADA ELSŐ MAGYAR IRODÁJA: ALEX A. KELEN LIMITED 1467 MANSFIELD STREET, MONTREAL, QUE. TELEFON: 842-9548 IKKA FŐKÉPVISELET FIGYELEM: a hazai hatóságok erősen büntetik a dollár feketén való hazajuttatását. Csakis hivatalos úton küldje haza támogatását az IKKA hivatalos árfolyamán! ROMÁN LES- ÉS ÁRUKÜLDÉS. SZLOVÁK TUZEX KÜLDÉS. GYÓGYSZERKÜLDÉS. Közjegyzőség, hiteles fordítások, magyarországi válóperek, örökség, végrendeletek. Gyors, pontos kiszolgálás. Montreali szerkesztőségünk vezetője: SAS LÁSZLÓ Új címe: 3333 JEAN TALON WEST, Art. 623 TELEFON: 735-1458