New Yorki Magyar Élet, 1975 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1975-10-11 / 41. szám

k MARINA GYULA: Ruténsors-Kárpátalja végzete Hontalanságban és káoszban találtuk magunkat szülőfalum­ban és környékén. A Körösmezőtől Szigetig terjedő országrészen politikai „légüres tér” támadt hónapokon keresztül. Ha itt-ott meg is jelentek pár szekérből álló, katonaruhát viselő alakulatok, in­kább csak fosztogatták, aztán továbbálltak. Helyőrség vagy ilyes­féle sehol sem volt található. Híre járt el egyre erősebben, hogy ilyen alakulatok Nagybocskón még a csendőrséget is leszerelték és kaszárnyájukból kiűzték. Szeptember végén és különösen október folyamán mind gyakrabban jelentek meg ezek a garázdálkodó alakulatok, de nap­pal fegyvereiket nem használták, csak könnyebb halászásra és a lakosság nyugtalanítására vetettek kézigránátokat a Tiszába. Ezért aztán éjjelenkint félelmükben a szomszédos családok összeköltöz­tek a nagyobb házakba, míg az üresen maradt házakra katonavi­­sek, idősebb férfiak vigyáztak. A jó János atya és családja is a­ mi tágasabb pincékben töltötték az éjszakákat. De azért minden őr­ködés mellett harmadik szomszédunkban halva találták Szeder­jük Fegya rokkant őrmestert az egyik ház küszöbén. Az a hír jár­ta, hogy Szigetről jött katonai alakulat legényei törtek rá falunk­ra azon az éjszakán és azok lőtték le az ellenállást megkísérlő rok­kant őrmestert. Nagy szerencsénkre ez időtájt kezdtek hazaszállingózni falu­beli­­vitézeink, akiknek legnagyobb része fegyveresen tért haza. Hazajött a többszörösen kitüntetett tiszthelyettes Miklós is, ki olyan védőrséget szervezett a száznál több hazatért katonákból, hogy a szomszéd falvak által irigyelt biztonságban élhettünk éle­tünket. Közben egy új, furcsa ellenség tört be a mi falunkba is. Az ún. spanyolnátha volt ez az ellenség. Ezzel szemben Miklós pa­rancsnok is tehetetlennek bizonyult. Különösen a papnak és ne­kem, jelentett nagyon fárasztó és életveszélyes, éjjeli-nappali el­foglaltságot. Az atyát naponta átlag 25—30-szor hívták a szentsé­gek kiszolgáltatására a betegeknél. Naponta legalább három te­metés volt, melyet vele együtt kellett végigénekelnem, ami na­gyon kimerített. ★ ★ 1919 végén, amikor a spanyolnátha a tetőpontra hágott, egy még nagyobb csapás szakadt ránk. Az én kedves, szép szülőfalum egyszerre két ország lett! A senki földjéből minden átmenet nélkül ketté váltunk és két különböző országgá lettünk! A Tisza jobb partja Csehszlovákia, a bal partja pedig szüleim házával és jó­szágával Nagyrománia lett! Ezt a hihetetlen és porig sújtó hírt egy román százados hoz­ta, aki a román hadsereg egyik századával Lonkán egy napot töl­tött. A kapitány szüleim házában kapott szállást és úgy ő, mint legénysége kifogástalanul viselkedtek. Az ellátásukról persze a la­kosságnak kellett volna gondoskodni, dehát semmink nem volt, így­ a románok abból éltek, amit a szüleim udvarán össze tudtak kaparni. A felszerelésük és megjelenésük arra vallott, hogy a ro­mán hadsereg alacsony színvonalon állott. Éhségükben szerettek volna ők is portyázásokat rendezni, de Miklós parancsnokunk idejében megjelent a láthatáron. Miként ő később nekem elmond­ta, idejében értesült a román „martalócok” jöveteléről, valamint arról is tudomást szerzett magától a kapitánytól, hogy ők csak egy átvonuló alakulat és hogy békés szándékkal mindössze 24 órára jönnek, aztán Szigetre vonulnak be az ezredükhöz. De a ka-­­pitány elszólta magát és hozzáfűzte, hogy­ ez a terület 1919. ja­nuár 1-től úgyis Romániához fog tartozni. Miklós parancsnok elő­ször meghökkent, de aztán mozdított egyet a vállán lógó gép­pisztolyán. Erre a mozdulatra viszont a román sietett megjegyez­ni, hogy­ ő a századával most még nem „foglalja” el Lan­kát, sőt látja, hogy­ itt Miklós parancsnok és alakulata nagyon komoly és dicsérendő munkát végez és ezért kéri is a későbbi román kor­mány nevében, hogy a rend és biztonság érdekében kifejtett eddi­gi működését folytassa. Majd a melléről levett egy kitüntetést és azt Miklós parancsnok mellére tűzte. Hogy Miklós mit tett ez­zel, azt nem mondta meg, de a mellére tűzve sem láttuk soha. Valószínűleg levette nyomban és elsüllyesztette valahová. Elvonult hát az első román csapat. Senki sem ejtett köny­­nyet utánuk, de valószínűleg ezt ők sem várták. Ezután pár hé­ten keresztül semmiféle más csapat nem zavarta meg az életün­ket. A spanyolnátha azonban tovább szedte áldozatait. Bár a fa­gyos téli hónapokban valamivel alábbhagyott, mindazonáltal az ag­godalmunk nem csökkent. Ennek a feszült idegállapotnak lehe­tett a következménye az a sajnálatos, szokatlan és kegyetlen in­cidens, melynek a leírása is nehezemre esik. Még a román martalotok megjelenése előtt egy vasárnap reggel, mikor valamennyien a reggeli misén a templomban vol­tunk, nagy zaj és ordítozás hallatszott a falu felől. Majd egy hír­nök lépett be a templomba és hangosan bekiáltotta: A Tisza má­sik partján a miénkek verik a zsidókat és fosztogatják házaikat! A pap nyomban félbeszakította a szertartást, de magán hagyva a papi stólát, kezében egy kereszttel, a hívektől kísérve, futva ment át a bajok színhelyére. Bár torkaszakadtából kiáltozta, hogy „em­berek, hol a józan eszetek és a keresztény­ hitetek, hagyjátok abba ezt a barbár garázdálkodást”, a rombolás továbbfolyt. Vezető­jük azzal érvelt, hogy ők testileg nem bántanak senkit, és hogy­ házaikból mindent a Tiszába dobálnak, nem tartva meg maguk­nak egy szeget sem, de tettükért vállalják a felelősséget, mert ez csak példás megtorlása annak az éjszakai portyázásnak, ami egy derék és ártatlan, katonaviselt falubeliek életébe került. Csupán véletlen volt, hogy Miklós parancsnok és alakulata nem tartózkodott éppen a faluban, mert valahol máshol segítettek a rend fenntartásában. Futár ment értük, de mire Miklós pa­rancsnok és csapata megjelenhetett, már 10 zsidó ház üresen tá­tongott. Ahhoz azonban idejében érkeztek, hogy megakadályoz­hatták a további garázdálkodásokat és az esetleges gyújtogatá­sokat. CSEHEK MAGYARORSZÁGON De ezek után sajnos, sokkal nagyobb események követték egym­ást! . . Az első, ami egész életünket kilendítette az eddigi kerékvágás­ból, az volt, hogy 1919. április 4-én Lonka község jobboldali lakos­sága templomba jövet a híd előtt tányérsapkás, csukaszürke ruhás és teljes fegyverzetű katonákkal találta szembe magát, akik a tö­meget feltartóztatták. Nemsokára előkerült a híd tövében Braun Jos­­ja tulajdonát képező házból a parancsnokuk is, aki a híd közepén odahevenyészett kapufelére mutatott, majd értésünkre adta, hogy addig a kapuig, azaz a Tisza közepéig terjed az új Csehszlovákia határa, azontúl pedig Romániához tartozik. Azt is hozzátette, hogy míg a cseh részen a templomot felépítik, mind­azok, akiknek földjük a román részen van, kapnak határátlépési igazolványt, viszont a másik oldalon a lakók az ottani román vá­mostól fogják beszerezni igazolványaikat. Amíg a cseh parancsnok felolvasta deklarációját, azalatt én leolvastam a Braun házán éktelenkedő, ovális alakú, szürke pléh­­táblák valami oroszlános címer körül a felírást: Ceskoslovens­­ka Statna Financna Straza. Rajtam kívül azonban senki sem tö­rődött ezzel a határszéli kirendeltséggel, sem a címert nem nézte meg, de még a vigyázz­ állásban feszengő cseh katonákat se. Na­gyot nevettek, amikor megtudták, hogy ezek nem is katonák, ha­nem csak fináncok. A felnőttek elindultak a templom irányába, a fiatalság azonban az alig pár percig tartó csend után, ami a dek­laráció felolvasását követte, harsogó hahotába tört ki. Derültsé­güket főképpen a híd közepén éktelenkedő és azt ketté válasz­tani hívatott kapuroncs okozta, mely valóban valami ócska desz­­kadarabokból összeszegezett tákolmány volt. Ezt a kaput még a különben aggodalmaskodó öregek is megmosolyogták, de a fia­talság a fináncokat kutyába se véve megindult a híd felé, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a rozoga kaput a Tiszába dobják. A cseh parancsnok és a 6 főnyi legénység meg se moccant, csak álltak mereven és mozdulatlanul, mintha gyökeret vert volna a lábuk. De a határkapunak szánt tákolmány még­sem került a Ti­sza hullámaiba. A kapu előtt ugyanis egy tetőtől-talpig feketébe öltözött, csinos megjelenésű és jóképű fiatalember állta útjukat. Fegyvertelenül és barátságosan magasba lendítette a karjait és elragadó mosolly­al, szép bariton hangon szinte énekelve a tömeg felé kiáltott: Ve salut! Se treasca Romania Mare! Majd elkezdte mondókáját, melyből persze az­ ott jelenlevők közül senki egy szót sem értett. De ő azért csak mondta, szinte énekelte a mondóká­ját. Ügyes színészkedése és arany rozettával gazdagon hímzett sapkája ellenére ő sem kerülte volna el, hogy­ a mind jobban de­rülő fiatalság a rozoga kapuval együtt a Tiszába dobja, hacsak meg nem jelent volna Motuz Jakab kislonkai községi bíró, akiről mindenki tudta, hogy Lonkán született derék ruszin ember. De azt is tudták róla, hogy az apjai románokkal tutajozott éveken át és megtanult románul. Amikor hát Jakab bíró megjelent a hídon, nagy­ csend lett. A 70-ik életévét taposó, délceg megjelenésű, izmos, erős embernek nemcsak azért volt nagy tekintélye, mert már vagy­ 20 éve viselte a bírói tisztséget, hanem mert a legvagyonosabb embere volt a községnek. Intelligenciája pedig onnan eredt, hogy a 80-as évek­ben a szigeti algimnáziumot is elvégezte. Jakab bíró előbb rövid ideig a vámossal tárgyalt, majd a tö­­­meg felé fordulva elmondta, hogy ennek a fiatal­embernek, aki előttünk áll, tegnap ilyen tájban még fogalma sem volt arról, hogy a mi községünk egyáltalán létezik. Ő nyugodtan ebédelt a szigeti restiben, amikor odalépett hozzá két román tiszt és felkérték, hogy kövesse őket a helyőrség parancsnokához. Ez egyszerűen tudomására hozta, hogy­ két órán belül katonai teherautón egy „Lunca la Tisa” nevű községben a híd tövében leteszik molyójá­val együtt. Ott aztán fel kell keresnie a cseh vámost, megmu­tatni neki a maga papirosát és azt a táblát, melyen a helység ne­ve fog állni. A cseh vámos viszont megmutatja a maga papírját és az általa már felállított kaput. Továbbá egyezzenek meg abban, hogy akiket ő átenged, azt maga is átengedi és viszont. Miután Jakab bíró így elmagyarázta a dolgokat, figyelmeztet­te a tömeget, hogy most már nyugodtan mehet mindenki a temp­lomba és el is kíséri mindnyájunkat oda. (Folytatjuk) 6 oldal A Torontó­i Szent Erzsé­bet Egyházközségben műkö­dő Katolikus Férfiak Társu­lata az idén is megtartotta szokásos Mary Lake-i (On­tario) zarándoklatát, mely egyben a Társulat évadzáró közgyűlésének is méltó ke­retet nyújtott. A templomba bevonulva elénk tárult a templomot betöltő kék fény, melynek középpontjában áll a főol­tár és azon az „Emberiség Fája” Ádámmal és Évával, kik által a bű­n rabjai let­tünk. A templomból át­mentünk az oldalkápolná­ba, ahol a Társulat lelki­igazgatója, Király István plébános atya vezetésével elimádkoztuk a Keresztúti ájtatosságot, majd szentsé­gi áldásban részesültünk. A templomi szertartás után a park hűs lombjai alatt vettünk részt a Társu­lat évi rendes közgyűlésén. A Társulat elnöke, dr. Wlassák Rudolf üdvözlő sza­­­vaiban többek között a kö­­­­vetkezőket mondotta: „Int­­t már harmadszor tartjuk e szent helyen évzáró jelenté­seinket. Nem kérkedni aka­­­runk, inkább buzdítani kí­vánunk közösségi munkára és egyben közkinccsé tenni Isten sugallta, emberi tö­rekvéseinket és nemes ter­veink elmúlt ét­­ kézzel fog­ható megvalósítását.” Pálinkás Pál pénztáros beszámolt a társulat pozi­tív anyagi helyzetéről. Zyd­­ron László titkár felolvas­ta évi titkári beszámolóját. Az Elnök megköszönte a tisztségviselők egész évi fá­radozását, majd megemlé­kezett a Társulatnak az el­múlt évben elhalt tagjairól, kiemelve Mindszenty József bíboros hercegprímást, ki­nek halálával nagy veszte­ség érte az egyházat, a ma­­j­gyar népet. Különös hang- s súlyt adva Bíborosunk szel­­­­lemi hagyatékának, „mely­­ parancs és útmutatás le­­­­gy­en számunkra egész éle­­­­tünk folyamán. Ne adjuk fel hitünket és építsük­­ templomainkat, őrizzük­­ meg magyar nyelünket és SZABAD EURÓPA RÁDIÓ A müncheni Szabad Eur­­­rópa Rádió leépítését, me­­l­­yek során ezúttal 104 alkal­­­­mazott került utcára, a­­ Süddeutsche Zeitünk újabb , Vietnamnak nevezte. Úgy­­ tűnik, mintha az amerikai­­ politika irányítói nem len­­nének tisztában azzal, hogy a SZER adásai Kelet-Euró­l építsük iskoláinkat. Vállal­juk és fogadjuk el a gyer­mekáldást keresztényi lélek­kel és ápoljuk a családi tűz­­­­helyeket, végül ne feledjük temetőinket, gondozzuk azokat magyar hagyomá­­­­nyainkkal egy­ütt." A Társulat stílusos bú­­­­csúemlékkel ajándékozott pában változatlanul a tájé­kozódás legfontosabb forrá­sai. Míg a Szovjetunió mil­liókat költ propagandára és váltig hangoztatja, hogy a politikai enyhüléssel egy­­időben fokozni kell az ide­ológiai harcot, az amerikai kongresszus a SZER-en akar takarékoskodni, és ez­zel Nyugat egyetlen hatá­sos információs intézmé­nyét gyengíti­ meg négy társadalmi tevé­kenységünknél szorgoskodó asszony testvérünket, név­­szerint: Magyar Lászlóné, Széplaki Gáspárné, Simon­­­­ka Ferencné, Picko József­­­­né. Úgyszintén Buday Fe­­­­renc világi elnököt lepte meg a Társulat egy­ szép pla­kettel, amit különös támo­gatásáért, több évtizedes, ön­zetlen munkájáért érdemelt ki. A Pápai és Magyar Him­nusz hangjaival adtunk há­­­­lát a Mindenhatónak egy esztendő lehetőségeiért, eredményes munkájáért, ál­dásáért. A felemelő program után a megjelentek családi pik­nikkel fejezték be a szép és már hagyományos Mary La­ke-i búcsút. Zydron Margit A MAGYAR ÉLET HIRDETÉSEI • EREDMÉNYESEK! Mary Lake 1975 MAGYAR ÉLET 1975. október 11. MEGHÍVÓ A TORONTÓI ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ mindenkit szeretettel meghív az 1975. NOVEMBER 2-ÁN, VASÁRNAP ESTE 6.30-KOR kezdődő, a Vaughan Road-i templom szentelésének évfordulójára rendezendő hagyományos DÍSZBANKETTRE, melyet a Magyar Ház a Kanadai Magyar Kultúr Központ dísztermében (840 St. Clair West) tart. BESZÉDET MOND: DR. HARSÁNYI ANDRÁS CARTERET-I (N. J.) LELKÉSZ „KOMOLY ÉS VIDÁM BESZÉD A MAGYAR ASSZONYOKRÓL” címmel. Jegyek kaphatók és megrendelhetők­­ a lelkészi hivatalban: 439 Vaughan Road. Telefon: 781-1342. Gyász esetén forduljon hozzánk bizalommal ! Me Dougall & Brown Limited 646 St. Clair Ave. West A 651-5511 Otthonosan berendezett szobáink legmagasabb igényt is kielégítik. Csak a koporsók árai változnak, a szolgáltatás egyforma. Óriási parkolóhely. A város bármely részébe küldjük kocsijainkat. MAGYAR GYÁSZJELENTÉST DÍJMENTESEN ADJUK 41 Mindenféle nyomdai munkát vállal­ a MAGYAR ELET nyomdaválalata. 1 • 6­A­lei­ia Avenue - Telefon: 654-2551• MEGHÍVÓ Cégünk elnöksége és magyar vezetősége ünnepélyesen meghívja magyar vevőit, barátait és ismerőseit ---1975. OKTÓBER 16-ÁN az 1976 évi CHRYSLER AUTÓIPAR csodálatosan szép és egészen új autóinak bemutatójára • Takarítsa meg az 5%-os adókedvezményt • Előzze meg a rohanó inflációt • CHRYSLER • CORONET • CORDOBA • CHARGER S. E. • DODGE @ COLT • DART • DODGE TRUCKS Okvetlenül jöjjön el, mert ezeket a Chrysler autókat látnia és vezetnie kell, mielőtt autót vesz Magyar alkalmazottaink szeretettel várják Önt Frissítők! Frissítők! 711 ST. CLAIR AVE- WEST (at Christie) TORONTO, ONTARIO—653-1191

Next