New Yorki Magyar Élet, 1981 (34. évfolyam, 2-49. szám)

1981-01-10 / 2. szám

NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol. 34. 2. XXXIV. évfolyam. 2. szám, 1981. Január 10. Szombat Az • 40 cent Stirling György: A Kádár-mitosz nem újkeletű: körülbelül tíz évvel ezelőtt, az Új mechanizmusnak nevezett gazdasági reform bevezetését követő­en ültették el a magját gondos kezek, hogy aztán addig locsolgas­­sák, míg kicsírázik. A legenda pedsig egyre izmosodott, terebélyese­dett s ma már tanúi lehetünk virágbaszökkenésének is: mind job­ban terjed és ver gyökeret az emberek tudatában az a vélemény, hogy az adott helyzetben Kádár Jánosnál jobb vezető nem képzel­hető el Magyarország számára. Ezt a hitet alátámasztani látszik az a tény, hogy az utolsó években hazánkban nemcsak konszolidálódott a helyzet, de szem­­mel láthatólag emelkedett az életszínvonal, a viszonylagos szocia­lista jólét is. A rendszer propagandistái mindezt Kádár zsenialitásá­nak javára könyvelik el, mondván: tud a lehetőségekkel játszani. Csak éppen az igazságot nem mondják ki, hogy a nagy lehetősé­geket Kádárék számára az 1956-os „ellenforradalom” teremtette meg. Nemcsak azért, mert Kádár a szabadságharc vérbefojtása után lett az oroszok kegyéből a magyar nép vezetője, hanem mert a for­radalom , mely gyarmati politikája átértékelésére kényszerítette Moszkvát — súlyos áldozatok árán kivívott eredményeivel elindított egy folyamatot, amit ő ügyesen meglovagolt.Kádár zsenialitása leg­feljebb abban van, hogy míg százszázalékig kiszolgája az oroszokat, a magyar nép elég széles rétegei előtt is népszerűségre tett szert. A­hogy jól és Moszkva megelégedésére végzi dolgát, az abból lát­ható, hogy az egész szocialista táborban ő van hatalmon a leghosz­­szabb ideje. Immár kerek 24 éve. A Párizsban kiadott Magyar Füzetek legutolsó kötetében olvas­hatunk egy elképzelt beszélgetést, melyet a cikkíró egy „jóindula­tú konformistával” folytat, aki a mai hazai elterjedt közgondolko­dást képviseli. E beszélgetés során azt fejtegeti a rendszerbe bele­illeszkedett értelmiségi,, hogy Kádár legnagyobb érdeme: apolitikus­­sá tette a magyar népet. Elvégre az utolsó évszázadban annyi bajt hozott az országra az örökös politizálás, hogy most jól jön „egy kis apolitikus kikapcsolódás”. És itt hozzáteszi: „Végül is, talán egy új Széchenyivel állunk itt szemben... Amilyen megdöbbentő is számunkra ez a párhuzam — vagy Deák Ferenccel való összehasonlítás —, tudomásul kell­ően­­hogy létezik ilyen nézet is. S hogy létezhet,­­ huszonnégy az égigcsapó lelkesedést ezervágyú forradalom után , a­­mérhető, milyen munkát végzett Kádár. (És végeznek a re­­ iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii[iiiiiiiiii Egy hamis legenda szertefoszlik rámfőnökei, akik ügyesen építgetik Kádár nimbuszát, olyan tulaj­donságokkal igyekezvén felruházni őt, melyek fényévnyi távolságra vannak tőle.) 1957-ben Kádár megértette az oroszokkal, hogy a magyarokat nem­ tanácsos ingerelni és a Rákosi-terror helyett a „gulyáskommu­nizmussal” kell őket megszelídíteni. Akkor garantálhatja, hogy eb­ben a térségben nyugalom lesz. A kevés belpolitikai lazítás és gaz­dasági engedmény nem érinti­­ a lényeget. Azt, hogy a szocialista Magyarország közgazdasági kapacitását és haderejét a szovjet ér­dekek szolgálatába állítja, ugyanakkor lemond az önálló külpoliti­káról. Az oroszok — akikben még élt a Budapestnél elszenvedett kudarc emléke — ráálltak az alkura. Mindkét fél jól járt s azóta Magyarországon — az irányított pártsajtó és a pár hétre hazaláto­gató magyarok szerint — minden a legnagyobb rendben van. Lát­szólag. Mielőtt megtépáznánk Kádár nimbuszát, valamit tisztázni kell. Éspedig azt, hogy mi az, amiért felelősség terheli Kádárt, illetve rendszerét és mi az, amiért oktalanság őt bírálni. Például fel le­het hozni ellene, hogy a forradalom után elvállalta a hóhérmun­kát és magyar szabadságharcosok vére szárad a kezén (a törvé­nyes magyar miniszterelnököt, Nagy Imrét is beleértve), de azért már értelmetlen dolog lenne elmarasztalni, hogy Magyarország o­­rosz katonai megszállás alatt áll. Jóllehet az első időben sokszor megígérte, hogy a szovjet csapatok elhagyják az országot (mihelyt nem lesz szükség jelenlétükre.. .), de tudjuk, hogy ez taktika volt. S azt is tudjuk, hogy Kádárnak nincs hatalmában megbízóit kites­sékelni az országból — még ha akarná se. De nem is akarja. Az oroszok addig maradnak hazánkban, amíg jónak látják. A­ kérdés már Jaltában eldőlt és Kádár legfeljebb csak azért felelős, hogy vállalkozott erre a megalázó szerepre és gátlás nélkül kiszol­gálja Moszkva érdekeit. De üres szalmacséplés lenne felróni neki, hogy Magyarorszá­gon egypártrendszerű diktatúra — proletárdiktatúra — van, ahol el­képzelhetetlen egy szabad választás, mert mindez a szovjet katonai jelenléttel függ össze. Mint ahogy azt is fölösleges számonkérni tő­le: miért nem a NATO-hoz és az Európai Közös Piachoz tartozik Magyarország, a Varsói Paktummal és a KGST-vel szemben. Ami­kor a nagyhatalmak kiszolgáltatták Moszkvának a Dunamedence ál­lamait — és újra megismételték a trianoni országcsonkítást — sor­sunk, kényszer-hovatartozásunk minden vonatkozásban eldőlt. De hisz, akkor Kádár semmiért sem felelős — mondhatná vala­ki: elviselhető életszínvonalat biztosított a népnek, az országban nyu­galom van. Úgy tűnik, mégiscsak ő az új „haza bölcse”,aki szívén viseli hazája sorsát. Miért ne érdemelné meg hát a dicséretet és a támogatást?... Hogy Kádár mit nem tesz — amire pedig módja lenne — és mit tesz, amit nem kívánnak tőle, amire nincs szükség s amivel csak „túlteljesíti a normát”, felsorolni is hosszú lenne. Elégedjünk meg a legkirívóbbakkal. Lássuk előbb azt az „érdemét”, hogy apolitikus­­sá tette a magyar népet. Nemcsak apolitikussá, apatikussá, közöm­bössé, önzővé, anyagiassá. Az ifjúság oktatását kommunista ideoló­giával fertőzte és elsorvasztotta történelemtudatát, idealizmusát.Csak egyet erőszakol: az orosz nyelv és az orosz vonatkozású tárgyak ta­nítását, a legkisebb kortól fel az egyetemig. Belesulykolják a gye­rekekbe, hogy az orosz nyelv a legszebb és az orosz történelem a legdícsőbb. A Szovjetunióról többet kell tudni a gyerekeknek, mint saját szülőhazájukról. Egymást érik a vetélkedők, meg a televíziós műsorok, melyeken értékes jutalmakat nyerhetnek a fiatalok, ha sokat tudnak a Szovjet­unióról. Nemrégiben is rendeztek egy ilyet Budapesten, melynek dön­tőjét végignézték szovjet vendégek is, akik a végén ámuldozva je­gyezték meg, hogy hazájukról ilyen nagyszabású vetélkedőt és i­­lyen széles tudást még egyetlen szocialista országban sem láttak. Úgy látszik, talpnyalásban, szervilizmusban és a „nagy testvérhez” való törleszkedésben verhetetlenek vagyunk, mi magyarok. És ez Kádár bűne. A gyerekeket a szovjet pionírokhoz hasonló úttörőmozgalomban nevelik, majd ösztöndíjakkal látják el őket, hogy egyetemi tanulmá­nyaikat szovjet földön végezzék. Ahonnét legtöbbjük orosz feleség­gel tér haza, átitatva szovjet „kultúrával”. Valamirevaló vezető ál­lásba csak olyan kerülhet, aki legalább egy továbbképző tanfolya­mot elvégzett a Szovjetunióban, a moszkvai Vörös Akadémiáról szár­mazó „Vörös Diploma” pedig a karrier biztos záloga. Az ifjúság nevelése a katonaságnál folytatódik, ahol minden el­méleti anyag legfontosabbika a marxi-leniai ideológia, melyet a po­litikai tisztek — politrukok — vernek vasszigorral az újoncok fejé­be. A példakép a „legyőzhetetlen” Vörös Hadsereg és a katonai tudományokat orosz minta alapján oktatják. Ez sem lenne kötele­ző a rendszer számára — ilyen mértékben. (Folytatás az ötödik oldalon) miniiimiauniumimiiuniitiii 4 és félmillió lengyel gazdálkodó függetlenséget követel! Lengyel földművelő sztrájk? Szovjet invázió esetén a Pápa Lengyelországba repül! # Békejavaslat Mekkában? Henry Kissinger volt USA külügyminiszter „béketapogatózó” körútra indult a Közel-Keletre, ahol az első állomáson, Kairóban derülátó kijelentése­ket tett, miszerint a Camp David-i szellem nemsokára megegyezésben fog megnyilvánulni. Kissinger 1974 és 1976 között Nixon elnök mellett meghonosí­totta az ún. közel-keleti „ingajárat-diplomáciát” — Kissinger Egyiptom után Izraelbe, majd Szaud-Arábiába, Ománba, végül Marokkóba utazik — Ian Fraser angol mérnök, akit Szaud-Arábiában szeszgyártás miatt három évre ítéltek, — megszökött börtönéből — Szíriában a Felszabadítási Frontnak ne­vezett csoport meggyilkolta Darwish Zouni neves politikust, majd a gyilkos­ságért való felelősség vállalása után a terroristák bejelentették, hogy „egytől­­egyig, minden zsarnok vezetővel végeznek Damaszkuszban” . A Mount St. Helen nevű tűzhányó, — amely legutoljára október 16-án tört ki —, újra „nyugtalankodik” és a légi megfigyelés adatai szerint a vulkán újabb kitörése várható a közeljövőben . A teheráni szovjet nagykövetség előtt afgán tünte­tők napok óta oroszellenes jelszavak zászlói alatt vonulnak fel, tiltakozva a szovjet katonai megszállás ellen. Az egyik felirat így hangzott: „Bűnös oro­szok, menjetek haza!” — Az “Old Moore’s Almanac” jóslatai szerint Jugosz­láviában nyílt felkelés és Párizsban súlyos zavargások várhatóak 1981 folya­mán. — A LENGYEL FÖLDMŰVELŐK SZTRÁJKKAL FENYEGETNEK A lengyelországi esemé­nyek további láncreakciójá­nak számít az, hogy a len­gyel farmerek, — akik az or­szág egész élelmiszer-ellátá­sának kulcsát a kezükben tartják —, a „Szolidaritás” független munkás szakszer­vezet mintájára ,ugyancsak egy, a kommunista párttól nem függő szervezeti tömörü­lés jogát követelik, annak ellenére, hogy a szovjet katonai beavatkozás lehe­tősége egyre sötétebb vi­harfelhőket ígér. Annak­­ idején Sztálin munkatársai előtt bevallot­ta, hogy a vaskézzel kor­mányzott és vasfegyelem­mel kordában tartott szov­jet birodalom csakis annak köszönheti fennállását, hogy belülről nem lazítják a tar­tó pilléreket, amelyeket a párt­ és a szakszervezet je­lent. „Ha a tengeralattjáró csak egy kis léket kap, már­is az elsüllyedés veszélye áll fenn. A szovjet birodalmat min­den rothadó nyugati befo­lyástól „légmentesen” kell elzárni”, — mondotta a hajdani véreskezű dik­tátor. A lengyelországi föld­művelők egy alsóbb bírósá­­gi fokon hozott ítélet ellen fellebbeztek, miszerint a földművelőknek nincs joguk független szakszervezet ala­kítására, mert nem gyári alkalmazottak, hanem ön­álló gazdák. Jelenleg a fellebbezést a Legfelső Bíróság elé ter­jesztették és, — ami a helyzetet még jobban ki­élezi, — a lengyel „önálló gazdák” azzal fenyeget­nek, hogy kedvezőtlen dön­tés esetén beszüntetik az összes élelmiszerszállítá­sokat! A PÁPA EGY SZOVJET INVÁZIÓ ESETÉN LENGYELORSZÁGBA REPÜL A lengyel származású II. János Pál pápa őszent­sége, a NEWSWEEK heti képes magazin tudósítója előtt kijelentette: ha a Szovjetunió megro­hanja Lengyelországot, az­­esetben ő is Lengyelor­szágba utazik, hogy honfi­társai körében lehessen. A NEWSWEEK tudósí­tója megjegyezte, hogy a valóban a szenzáció erejével ható bejelentést őszentsége egy francia diplomata előtt tette, aki utólag megjegyez­te, hogy II. János Pál pápa Őszentsége már előzőleg tu­datta Moszkvával a fent is­mertetett elhatározását. A Kreml valószínűleg emiatt egyelőre „kesztyűs kézzel” és nem harckocsik­kal kezeli a válságos lengyel helyzetet. A LENGYEL FÖLDMŰVELŐK KULCSHELYZETE Csaknem minden más szovjet csatlósállamban a földművelés­ államosítása azt jelentette, hogy a ma­gánszektor kezéből kivették a föld tulajdonjogát. Lengyelország helyzete azonban ebből a szempont­ból különlegesnek számít, mert a kb. 4 és félmillió lengyel magángazdálkodó az országos élelmiszer-el­látás nyolcvan százalékát ellenőrzi! A kommunista pártlap, a TRYBUNA LUDA máris liszt-, rizs-, kenyér- és tej­hiányt jelentett, sőt. Kará­csony hetében a II. világ­háború óta első ízben újra jegyre mérték a húst is. A nyár folyamán kezde­ményezett lengyelországi munkássztrájkok indítéka­ként az akadozó élelmiszer-ellá­tást, a párttagoknak járó kedvezményes szétosztást és a méregdrága árakat emlegetik. BÉKEKÍSÉRLET AZ IRÁNI—IRAKI HÁBORÚ MEGSZÜNTETÉSÉRE Január havában Szaúd- Arábia és Kuvait a Mekká­ban rendezendő Izlám csúcskonferencia alkalmá­ból kísérletet tesz, hogy az Irán és Irak között dúló háborúnak véget vessenek. Mekkában 42 arab ál­lam képviselője találkozik majd a magas szintű csúcs alkalmával. Mohammed Ab­­do Yamani, Szaud-Arábia tájékoztatási minisztere be­jelentette, hogy mind­­a 42 arab állam elfogadta a Mekkába való meghívást, ahol az iráni-iraki háború a napirend egyik legfonto­sabb tárgyának számít.­ Az előzetes értesülések szerint Szaud-Arábia és Ku­wait együttesen tűzszüneti javaslatot tesz Mekkában, melynek ezúttal több sikert ígérnek, mint a pakisztáni elnök, Mohammad Zia ul- Haq a háború kitörésekor tett a pakisztáni békítési kísérletének, amely a két fél merev magatartása kö­vetkeztében kudarccal járt. SÚLYOS HARCOK EL SALVADORBAN San Salvadorból jelenek, hogy a kormánycsapa­tok körülvettek egy kb. 1500 főnyi gerilla sereget a hon­­durasi határvidék közelé­ben. José Guillermo Garcia ezredes, El Salvador had­ügyminisztere közölte, hogy a gerillacsapat tagjai kö­zött nagyszámú kubai, panamai, nicaraguai kato­nát azonosítottak. A katolikus egyház szó­vivőjének bejelentése sze­rint 1980 január 1 óta több mint tízezer személy halt meg a polgárháború során az ötmillió lakost számláló közép-amerikai országban. Arturo Rivera y Damas ér­sek megtiltotta a papságnak és az apácáknak azt, hogy esetleges politikai kijelenté­sekkel állást foglaljanak a szélsőbal és a jobboldal ádáz polgárháborús küzdel­mében. CSAD — ÚJABB DOMINÓ QADDAFI ÖLÉBE? Az afrikai Csád leválasztá­sa a francia érdekkörből a nyugati hatalmak újabb ku­darcát jelenti. Muammar Qadaffi, Libya ultraradiká­lis ezredesének szovjet gyártmányú „MIG-23” jet harcigép alacsony támadá­sai felőrölték a csádi fel­kelők ellenállását. Qaddafi nehéztüzérséggel, gépesített gyalogsági egy­ségekkel és főleg légi tá­mogatással sietett Goukoni Oueddei csádi elnök csapa­tainak segítségére. A kor­mánycsapatok győzelme egyben a kilenchónapos polgárháború végét is je­lentheti. Libya mindeddig a kato­nai kudarcok sorozatát szenvedte el, amikor is 40 ezer főnyi, szovjet had­felszereléssel rendelkező in­tervenciós csapatai Egyip­tom, Niger, Uganda, Tuné­zia, Málta­­ sorsát iparkod­tak eldönteni és őket az „igazhitű Izlám” oldalára állítani. Csád gyakorlati el­foglalása ezúttal a Qaddafi első olyan katonai sikeré­nek számít, amikor a liby­­ai ezredes-diktátor elvei ér­vényesültek, miszerint „ki az új gyarmatosítókkal és az imperializmussal Afriká­ból!!!” (folytatás a 2-ik oldalon) író a Hargita alján (Farkas Tamás interjúja Sütő Andrással) Megmondanád, hol vagyunk? Tudom persze,hogy a Székelyföldön, Ze­dlaka közelében, a Hargita lábá­nál, de. . . Igen, közelebbről. . . Hát a Sikaszóban vagyunk,az úgynevezett alsó Bakópataka mentén. Ide építettem a kétszobás „menedékházat” a nyárára, de télire is ré­szint magamnak, de jórészt a gyerekeknek, fiamnak, a lányomnak meg az unokáknak. Hadd süsse őket itt a hegyi nap, ismerkedjenek az ábeli rengeteggel, az er­dei madarakkal, vadakkal, virágokkal, gombafélékkel. És az emberekkel persze. Azokkal, akik itt a szomszé­daink. Nehéz életű emberek. Erdőlők. Vagyis.. .? Vagyis a fakitermelésben dolgoznak. Vágnak, hu­zatnak, hordanak. Lovakkal húzatják a nagy szálfá­kat, ami nemcsak nehéz, de veszélyes munka is. Miért jöttél ilyen messzire házat építeni? Puszta­kamarás közelebb lett volna. Sokféle oka van. Egyrészt, mert itt kaptam he­lyet, ahová építeni lehetett. Továbbá: apámat, anyá­­­­mat is elhozom ide a fenyveslevegőre. Ugrásnyira van ide a Hargitai Madaras, a gőzfürdővel. Csúznak,min­denféle öregkori bajnak a csontokra. . . Még továbbá: itt, a Székelyföld kellős közepén, itt van nyelvünk er­dőrengetege. Szeretem hallgatni, hogy zúg körülöttem az otthoni, a pusztakamarási neszezéshez képest. Meg­iszunk otthon egy pohár erős szilvapálinkát, Feri bá­tyám krákog és azt mondja: ez nem „alimentára”.Va­gyis nem állami boltból való. Sikaszói szomszédom is köhint egyet-kettőt, és azt mondja: ennek is elfelejtet­ték a körmit levágni. Észlelheted, hogy kúszik az e­­gyik, hogy szárnyal a másik megjegyzés. De én innen oda viszem. Igaz, kicsit a mesebeli ostobához hason­lítok vele: rostával hordom a vizet, vékával a nap­fényt. . . De így is vidni kell. Nyelvünk feudális ko­rának viszonyait éljük. Egy helyt ragyog, másutt seny- s ved a nyelv. Egységesíteni kell. Most költöztünk be, most öltözünk be nemzeti nyelvünkbe. De még egye­bekben is: alig léptünk a nemzetté válás útjára. Mi­kor egyesek máris kérdőjelet raknak a fogalom után. Máris azt kérdik: mi ez az avultság? Csak az élettől, a néptől elszakadott, tragikusan — de cinikusan is — elszakadott elmék képesek efféle kérdőjelekre. Lám, a minap is ezt olvasom valahol egy újságban: a szolgá­latos, nyersagyú fenegyerek azt mondja fényes nap­pal, ország füle hallatára: Illyés Gyula, Nagy Lász­ló, Juhász Ferenc stb. — irodalomként nem létezik szá­mára. Hát jól van, tüsszent a bolha. De mint más tüsz­­szentés. Mosakodni kell egy-egy ilyen tüsszentés u­­tán. Large*!« Independent Canadian Weekly in the Hungarian language

Next