New Yorki Magyar Élet, 1981 (34. évfolyam, 2-49. szám)

1981-10-03 / 38. szám

Nem sokasig, hanem Lelek s szabad nép lesz csuda dolgokat.•• BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol­. 34. 38. XXXIV. évifolyam 38. szám, 1981. október 3. szombat. Reagan elnök „rakétaleszerelési” ügyben, erélyes levelet intézett Brezsnyevhez Fagyos USA-USSR dialógus MOSZKVA: „A lengyel hadsereg nem megbízható” . A Gromiko—Haig szócsata Moszkva utcáin a nagy áremelések óta gúnydal született, amelyet szélté­­ben-hosszában énekelnek: „Kitolt velünk a nép pártja — Jól fel­ment a vodka ára!” — Abolhasszán Bani-Szadr, Irán volt elnöke „fasisztának” nevezte az Ayatollah Khomeini vezetése alatt működő kormányt, mely újabb 200 ellenálló kivégzésével 3 hónap alatt imár több mint 1000 embernek oltotta id az életét — Keveslik a napi 12.50 dollárt, amelyet az iráni túszok 444 napi „hadifogságáért!’ kárpótlásként javasolt egy USA elnöki bizottság — James Devine IRA-tag, a belfasti Maze börtön lakója, akit terrorista tevékenységért 10 évre ítéltek, — bejelentette, hogy tüntető éhségsztrájkba lép (Eddig 10, politikai státusért tün­tető rab halt meg az írországi börtönökben — szerk.) — II. János Pál Pápa Őszentsége október 4-én Castel Gandolfo-i nyaralójából visszatért Rómába — A kínai külügyminisztérium a Washington Post tudósítóját „hamis hírek ter­jesztése” miatt megkorholta, majd azzal fenyegette, hogy amennyiben nem hagyja fel a Kína-ellenes rágalmazásokat, kiutasítják az országból . El Sal­vadorban José Napoleon Duarte elnök kijelentette: hajlandó a gerillákkal tár­gyalni, abból a célból, hogy megszüntessék az országban dúló polgárháborút . A belga kormány lemondott: Baudoin király felkérte Mark Eyskens minisz­terelnököt, hogy átmenetileg maradjon az ideiglenes kormány élén. A kormány­­válságot az idült vallon—flamand viszály váltotta ki — Egy Givens-i (Ohio) farmer a hernyók idei dús szőrzete miatt gyorsan beálló és hosszú telet jósol­ó Lech Walesa ismert lengyel szakszervezeti vezért a Nobel-békedíjra jelölték. GROMIKO ÉLES USA-ELLENES KIROHANÁSA Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere az ENSZ közgyűlése előtt el­mondott 75­ perces beszédé-­­ben a világ minden bajának okozójaként az Egyesült Ál­lamokat jelölte meg. . . . „Ellenséges, bűnös Kuba-ellenes intrikák . . . szégyenteljes fegyveres“ tá­madás Líbia ellen ... az agresszív Kínával való Szö­vetkezés világi hatalmi célok­ból .. . hadüzenet nélküli hadviselés Afganisztán el­len ... a dél-afrikai fajüldö­ző kormánnyal való együtt­működés ...” — hangzott Gromiko USA-ellenes litániá­ja, majd felhívta a washingtoni kor­mányt arra, hogy vonja ki hadihajóit a Perzsa-öböl térségéből, mert az USA haditengerészeti jelenléte Irán és a Szovjetunió biz­tonsága ellen irányul. Ezenközben két tünte­tőt, — akik az Afganisztán­ból való szovjet kivonulást szorgalmazva, „Gromiko ha­zudik!” kiáltásokkal szakí­tották félbe a szovjet diplo­mata dörgedelmeit, — a karhatalom igénybevételé­vel távolította­k el. Mindezek ellenére Gro­miko több ízben nyomatéko­san kijelentette, hogy or­szága nem óhajta a konfron­tációt az Egyesült Államok­kal, hanem normális kap­­­csolatok leépí­tésére törek­szik, majd a legkényesebb témára térve, kijelentette: „Nyugati körökben nagy erőfeszítéseket tesznek Lengyelország Szocialista alapjainak lerombolásá­ra” ... .•*** - '• /. Másnap Gromiko, Haig amerikai külügyminiszterrel­­ült össze, hogy a régóta va­júdó kölcsönös leszerelés zsákutcába jutott kérdését újra napirendre tűzzék, azonban a „dialógus” han­gulatát évek óta a legfagyo­sabbnak tartják a megfigye­lők. A pesszimista hangula­tot fokozza az, hogy Reagan nem enged a negyvennyolc­ból, mert Brezsnyevnek írt levelében azzal vádolta az oroszokat, hogy az “SS—20” rakéták példátlanul nagy­számú kilövő­állomásainak­­létesítésével felbillentették az európai nukleáris egyen­súlyt. •­!» TOVÁBB TART A LENGYEL KÖTÉLTÁNC Stefan Olsowski lengyel Polit­büro-tag országos tele­víziós beszédében azt a nyil­ván Moszkvából eredő fe­nyegetést tolmácsolta, mi­szerint ha nem szűnik meg az or­szágban a szovjetellenes agitáció, az esetben a Szov­jetunió­­megszünteti a lét­érdekű támogatását,­­majd arra hívta fel a Szolidari­tást, hogy­­a Nemzeti Egy­ség Frontjához csatlakoz­va mentsék meg Lengyel­­országot. Olsowski a párt, a kato­likus egyház és a munkás­képviselő testületek bevoná­sával képzeli el a koalíciós egységfrontot. „— Lengyelország kép­telen olaj, nyersvas, gyapot és más létérdekű nyersanyag nélkül fennmaradni... a Szovjetunió, boldogul a len­gyel árucikkek nélkül, azon­ban mi nem vergődhetünk Zöldágra az orosz nyers­anyag nélkül... saját ma­gunk alatt vágjuk a fát” — hangzott Olsowski fenyege­­tése. Az “Ekonomicseszkaja Gazeta” (Közgazdasági hír­lap) című szovjet heti folyó­irat azzal vádolta egyik nemrég megjelent cikkében a Szolidaritás lengyel szabad szakszervezetet, hogy „a spekuláció és a méreg­drága élelmiszerárak azért emelkednek, mert a Szo­lidaritás vezetősége a ka­pitalizmus visszaállításán fáradozik” ... A hetilap legújabb „ki­találmánya” a kulákveszede­­lem mumusként való emle­getése (A huszas években a kegyetlenül likvidált zsiros­parasztokat nevezték kulá­­koknak. — Szerk.)­­Egyre több kulák akar­ja visszaszerezni a szövetke­zetektől a földjét, ugyanak­kor a kommunista hatóságok a világon semmit nem tesz­nek annak érdekében, hogy megakadályozzák ezeket a minősíthetetlen támadásokat a szocialista vagyon el­len ...” — hangzik a heti­lap cikke. GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEK A BAN CSATLÓSÁLLAMOK­A “Christian Science Mo­nitor” a szovjet érdekszfé­ra csatlósállamainak gazda­sági helyzetével, átfogó cikk­ben foglalkozik, melyből ki­derül, hogy a legutóbbi öt év folyamán a COMECON (kommunista közös piac) tagállamai képtelenek vol­tak teljesíteni az állami terv által megjelölt cél­­mennyiségeket, úgy hogy csökkenő országos össz­termelés, az életszínvonal stagnálása és a munkás­rétegekre rótt többlet-tel­­jesítmény a jellemző ezekben az államokban. (folytatás a 2-ik oldalon) Erdély új katolikus segédpüspöke A pápa új segédpüspö­köt nevezett ki — utódlási joggal — Jakab Antal püs­pök mellé, Bálint Lajos sze­mélyében. — Bálint Lajos 1929-ben született Dolmitán (Fehér megye), a gyulafehérvári­­kat. gimnáziumban végzett és 1957-ben szentelték pappá, miután elvégezte a gyulafe­hérvári teológiát. Udvarhe­lyen volt plébános (1978 óta), mielőtt a pápa segédpüspök­nek nevezte ki. Gratulálunk a kinevezés­hez és Isten áldását kérjük az új főpásztor munkájához! DR. POGÁNY ANDRÁS: Huszonöt év az emigrációban: Mindszenty bíboros Washingtonban­­. 1974. májius 20-án Mindszenty József bíboros-hercegprímás Was­hington D.C.-be érkezett s ezzel kezdetét vette az egyik­­legsikeresebb része amerikai látogatásának. Egyben azonban egyike a legbonyolul­tabbaknak is. Mindgyárt az elején azzal kezdődött, hogy útiprogramjának össze­­ál­lítása során a Hercegprímás Úr n­e­m akart Washingtonba látogatni. Elsősorban azért, mert az az Egyesült Államok elnökének székhelye volt. Mindszenty József rendkívül neheztelt Nixonra, mégpedig azért, mert valamikor a hatvanas évek közepén Nixon, mint magánember, Budapesten járt, az amerikai követségre többször is ellátogatott, de elmulasztotta meglátogatni a rab bíborost. Hogy miért történt ez, fogalmam sincs róla, de ez megint egyike lehetett a “­tricky” Dick-féle elhatározásoknak, ami végeredményben lemondásának tragédiáját is előidézte. De miként látogathatja meg Magyarország hercegprímása Was­hington D.C.-t, hogy ne tegye tiszteletét a Fehér Házban? Gereben István, Győrik Ilona, Jancsó Lívia és a többiek Washingtoniban láza­san dolgoztak, hogy­­az útját előkészítsék. "Pár héttel a Hercegprímás érkezése előtt Harangozó Ferenc atya és Tollas Tibor vacsoravendé­geim voltak a házamban s­ a vacsora­­utáni megbeszélésen elmagya­ráztuk neki­k, miért nem maradhat el a Hercegprímás Washingtonból, mely nemcsak az elnök, de a Kongresszus székhelye is, ahol százak várják a Hercegprímást. Időközben Washingtonban zseniális tervet dolgoztak ki Gereben­­Istvának. Kiderült, hogy májusban az elnök néhány napra Floridába utazik, tehát távollétének napjaiban kell a Hercegprímásnak Washing­tonba érkeznie, így nincs kihez tisztelgő látogatásra menni, mert az alelítök viszont hivatalos­­kölúton ivott, mint legtöbbször. Ki tehát a 3. számú közéleti férfiú Amerikában? Természetesen Carl Albert, a Képviselői H­áz “Speaker”-e. Carl Albert viszont régi, megbízható támo­gatónk volt, aki nemcsak, hogy hivatalosan meghívta a Hercegprí­mást, de dolgozószobát és pihenőszobát is bocsátott a Kongresszusiban rendelkezésére s­­mindenképpen azt akarta, hogy a Hercegprímás, mint egykor Kossuth Lajos, a Kongresszus mindkét házához szóljon közös ülésen, melyet készséggel összehívott volna. Sajnos a Herceg­prímás ezt­ nem fogadhatta el, mert VI. Pálnak nyomására ígéretet­­kellett tennie, hogy útja során „nem politizál”, csak menekült magyar hívei között „pásztoréi”. A Kongresszus közös üléséhez intézett her­­cegprímási szózat viszont aligha tekinthető lelkipásztori tevékenység­nek. Carl Albert ezt megértette és azzal vágta el a gordiusi csomót, h­ogy a Ház egyik bankett-termében fogadást rendezett a Hercegprí­más számára, ahová mindenkit meghívott, aki a Kongresszus tagja volt, vagy a különböző kongresszusi hivatalokban dolgoztak. Még így sem ment simán a dolog, sok töprengés és spekuláció előzte meg, míg Washingtonból, Győrik Ilona­­kérésére meg nem jelent Jancsó Lívia. A­­Hercegprímás volt titkárnője végre is meggyőzte őt és környezetét, hogy a Hercegprímás nem kerülheti el Washingtont, ha csak nem kívánja megsérteni a Speakert és sok-sok, Mindszenty­ tisztelő és a magyar ügy iránt mindig barátságos honatyát. Május 18-án levelet kaptam a Hercegprímástól, melyben arra kárt, hogy kí­­sérjem el Washingtonba, melynek természetesen, készséggel eleget tet­tem. Í­gy érkezett a Hercegprímás Mészáros pápai kamarás, Bodnár Gábor és az én társaságomban Washington D.C.-be. A washingtoni pályaudvaron Boyle bíboros, Baum washingtoni érsek, Hartke szenátor és William Scherte képviselő vezetésével több­­százfőnyi lelkes tömeg várta. Láttam a Hercegprímás tíren, hogy igen kellemesen van meglepve, miután útközben panaszkodott nekem arról a fogadásról, ami néhány nappal­, azelőtt Philadelphiában várta. Biztosítottam őt, hogy ez ugyani meg nem­­ismétlődik Washingtonban , s láttam rajta, hogy örü­l az általam bejósolt meleg fogadtatásnak. Lunohra Boyle bíboros vendége volt s délután három órára érkezett a Kongresszus épületéhez, ahol a feketébe öltözött Carl Albert fogadta. A sajtónak minderről fogalma sem volt — a Hercegprímás tír kíván­­■ Ságára — de percek alatt úgy összecsődültek, mint a méhek az édes­mézre. A Hercegprímás magánkihallgatáson fogadott néhány kong­resszusi képviselő és kongresszusi egyéb tisztségviselő jelent meg, a Bol­­Lawrence Hogan, Frank Horton és William Scher­lé kongresszus képviselők köszöntötték őt is az ügyet, melyet képviselt. Ezzel kezdő­dött a nyilvános fogadás, melyen több, mint százötven szenátor, kong­­(Folytatás a 3. oldalon) Johnnien STIRLING GYÖRGY: Melós vagyok—erős vagyok „A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé” — állítja első mondatával a népi demokratikus alkot­mány, hogy aztán a későbbiekben részle­tesebben kifejtse: a dolgozó népen belü­l kü­lönleges­ kiváltságok sietik meg a múltban elnyomott munkásosztályt, mely elsősorban hivatott a vezetésre. Tudjuk azonban, hogy (mint annyi minden a szocialista Magyar­­országon) ez csak papíron igaz, mert a munkásság talán még soha nem volt olyan mellőzött helyzetben, mint az új társadal­mi rendben és — ha kereseti viszonyai nem­rég javultak is az utóbbi évek folyamán — soha ilyen kevés beleszólással nem rendel­kezett az ország, még saját sorsa intézésé­ben sem, mint manapság. A munkásság sérelmeit szóvátenni, ki­szolgáltatottságról az igazat megírni még s ma, a rendszer fennállásának negyedik év­tizedében sem lehet. Legalább is nem aján­latos. Egyikét igen „jólfekvő” írónak — mint pld. Moldova Györgynek — elnézik, hogy időnként nagyon szőrmentén bíráljon és beleszóljön regényeibe néhány őszinte mondatot a munkásság sanyarú sorsáról, de a fiatal Haraszti Miklósnak már meggyűlt a baja a hatóságokkal a „Darabbér” cáfol­hatatlan társadalom kritikája miatt. Az újságok és folyóiratok szerkesztőinek belső cenzúrája következtében a munkások hely­zetéről szóló írások ma alig jelenhetnek meg máshol, mint az írógéppel sokszorosí­tott földalatti szamizdat-irodalom kiadvá­nyaiban.­­De azok közt egyre nő az ilyen témájú írások száma. Nagy meglepetést jelentett hát, ami­kor nemrég egy hazai irodalmi folyóirat, az Alföld februári számában a fiatal ma­gyar írónemz­edék egyik tagjának, Csalog Zsoltnak „Melós vagyok, erős vagyok” cí­mű írását olvashattam. Az író egy munkás­sal mondatja el — egyesszám első szemei­ben és annak „hétköznapi”, nem mindig szalonképes, de annál életszerűbb és hitele­sebb stílusában — mindazt, amit ma a ma­gyar munkások gondolnak, éreznek és fáj­lalnak. Ha Csalog mindezt egy szociológiai tanulmányban foglalja össze, kizárt, hogy talált volna újságot, mely azt megjelenteti. De mondanivalóját humoros formába öl­töztette s igy az írás átcsúszott a szerkesz­tői rostán. És Csalog csak utólag, az írás megjelenése után kapott szigorú­ hangú lec­­kézteté­st a Népszabadságtól. S még örül­het, ha az ügyészség nem emel ellene vá­­dat. Hiszen Csalog Zsoltnak már úgyis sok van a rovásán: 1979. októberében egyike volt azoknak, akik aláírták a Charta 77 szervezőinek prágai pere elleni petíciót és neve ott szerepel a százhuszonhét közt, akik nyílt levélben tiltakoztak Kádár Jánosnál a csehszlovákiai „másként­­gondolkodók” ügyében hozott jogsértő ítéletek ellen. ■S most hadd idézzünk néhány mondatot Dani monológjából — ez a név az írás hő­­sének — betűszerinti pontossággal, mert csak úgy hiteles! „Az én korosztályomban kevés szakképzett munkás van — kezdd önvallomását ez a bizonyos Dani —, mer tudnillik abba az időbe, mikor én inasnak mentem, vét a háborús konjunktúra, keres­ték a segédmunkást, jól is fizették — és ak­kor nem mentek szakmára, hanem rögtön kerestek. És ez sajnos most is így van.” .Elégen ez más vót — folytatja Dani. — Régen egy iparos meg egy segédmunkás között azár valami különbség vót. Az én időmben egy iparos — hát egy esztergá­lyos, az bonviván vót! És vót valami értel­me a munkájának, mer husz huszonöt évig dógozott és vett rajta egy házat, jó kis há­zat — ez az utca végig ilyenekből áll! Sor­ba el tudom mondani: ezt vasutas építette, az lakatosé vót, amaz egy fuvarosé, ková­csé, kőművesé... De most már sokan­­mondják, hogy nem érdemes szakmát ta­nulni. Mer ha elmegyek trógernak, többre jutok vele. Nagyon le vannak züllesztve a szakmák...” Ezután azon kesereg Dani, hogy a ke­vés megmaradt szakmunkás lélektelenül, gépiesen végzi munkáját. Nincs köszönet az építőmesterek, a kőművesek munkájá­ban, összehasonlítja a régi Budapest épü­­­leteit a maiakkal: „Mer­gszondják, régen el vétünk nyomva, de mégis az elnyomás száz éve alatt fölépült Budapest! És oly tartós épületekből­­építették föl azok a régi kőművesek, hogy a mostaniak nyomukba se érnek! Mer az újpalotai lakótelepnek bi­zony nem kell háború. Csak egy kisebb föld­rengés, és mint a kártya, úgy fog széjjel­­menni. Mint Bukarest. És úgy elgondolkoz­tam, hogy pár évszázad múlva milyen stílusnak fogják mondani ezt a mostanit­? Annyit fognak rá mondani, hogy — hát ezek nagyon szegény emberek lehettek. Lelkileg is nagyon szegények.” Lesújtó véleménye van Daninak a szo­cialista munkaer­kölcsről is és szavai­­nyo­mán könnyű megérteni, hogy a magyar ipar termelékenysége miért fele-harmada a kapitalista országok termelési eredmé­nyeinek: „... jobb nem széjjemézni. Mer a magyar munkás, ami azelőtt fogalom vót — most nulla. Ma már a világon nem jelent semmit a magyar munkás. Régen érték vót, mer tudott dógozni — mostan meg a legrosszabb munkás a világon. Mer nem dogozik. Már a szemléletibe baj van: nem akar dógozni! Mer csak annyi van, hogy a törvény kötelezi, hogy munkahelye legyen —hát jó, akkor ott van. De akikor se dógozn­k. Ott van, azt a nyóc órát vala­hogyan áthülyüli , és közbe százból mond­juk tizenöt viszi a melót. Ez a helyzet!” Dani a maga egyszerű, de józan mód­ján sivár képet fest a pályakezdő fiatalok életéről: „Azt se tudom, hogy ha Valaki most kezdi el a szalkmát, az hogyan tud megállni a lábán. Már sok okosnak föltet­tem a kérdést, hogy ha egy tizennyócéves fiatalember vidékről följön, tisztességes, do­gozni akar, a képességei megvannak hozzá. (Folytatás az 5. oldalon) 1949. OKTÓBER 6. „GOLGOTHÁJÁNAK hívja a nemzet Aradvárost, a magyar szabadságharc Golgothájának­. Dicső küzdelmünknek itt­han gyászos vége, a szent ügyet itt pecsételte meg kiontott vérével annyi nemes, annyi hős magyar szív. A honvédsereg tizenhárom legjelesebb vitéze, mind magasrangú katona­tiszt, az ősi Aradvár lábánál szenvedte el a vértanúhalált s ennek rettentő gyá­szában is fölséges tragédiának örök emlékét hirdeti ércbe öntve a nemzet kegyelet..(Egy korabeli szemtanú az aradi Vértanúszoborról) 1­9­­99

Next