New Yorki Magyar Élet, 1981 (34. évfolyam, 2-49. szám)
1981-10-03 / 38. szám
Nem sokasig, hanem Lelek s szabad nép lesz csuda dolgokat.•• BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol. 34. 38. XXXIV. évifolyam 38. szám, 1981. október 3. szombat. Reagan elnök „rakétaleszerelési” ügyben, erélyes levelet intézett Brezsnyevhez Fagyos USA-USSR dialógus MOSZKVA: „A lengyel hadsereg nem megbízható” . A Gromiko—Haig szócsata Moszkva utcáin a nagy áremelések óta gúnydal született, amelyet széltében-hosszában énekelnek: „Kitolt velünk a nép pártja — Jól felment a vodka ára!” — Abolhasszán Bani-Szadr, Irán volt elnöke „fasisztának” nevezte az Ayatollah Khomeini vezetése alatt működő kormányt, mely újabb 200 ellenálló kivégzésével 3 hónap alatt imár több mint 1000 embernek oltotta id az életét — Keveslik a napi 12.50 dollárt, amelyet az iráni túszok 444 napi „hadifogságáért!’ kárpótlásként javasolt egy USA elnöki bizottság — James Devine IRA-tag, a belfasti Maze börtön lakója, akit terrorista tevékenységért 10 évre ítéltek, — bejelentette, hogy tüntető éhségsztrájkba lép (Eddig 10, politikai státusért tüntető rab halt meg az írországi börtönökben — szerk.) — II. János Pál Pápa Őszentsége október 4-én Castel Gandolfo-i nyaralójából visszatért Rómába — A kínai külügyminisztérium a Washington Post tudósítóját „hamis hírek terjesztése” miatt megkorholta, majd azzal fenyegette, hogy amennyiben nem hagyja fel a Kína-ellenes rágalmazásokat, kiutasítják az országból . El Salvadorban José Napoleon Duarte elnök kijelentette: hajlandó a gerillákkal tárgyalni, abból a célból, hogy megszüntessék az országban dúló polgárháborút . A belga kormány lemondott: Baudoin király felkérte Mark Eyskens miniszterelnököt, hogy átmenetileg maradjon az ideiglenes kormány élén. A kormányválságot az idült vallon—flamand viszály váltotta ki — Egy Givens-i (Ohio) farmer a hernyók idei dús szőrzete miatt gyorsan beálló és hosszú telet jósoló Lech Walesa ismert lengyel szakszervezeti vezért a Nobel-békedíjra jelölték. GROMIKO ÉLES USA-ELLENES KIROHANÁSA Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere az ENSZ közgyűlése előtt elmondott 75 perces beszédé-ben a világ minden bajának okozójaként az Egyesült Államokat jelölte meg. . . . „Ellenséges, bűnös Kuba-ellenes intrikák . . . szégyenteljes fegyveres“ támadás Líbia ellen ... az agresszív Kínával való Szövetkezés világi hatalmi célokból .. . hadüzenet nélküli hadviselés Afganisztán ellen ... a dél-afrikai fajüldöző kormánnyal való együttműködés ...” — hangzott Gromiko USA-ellenes litániája, majd felhívta a washingtoni kormányt arra, hogy vonja ki hadihajóit a Perzsa-öböl térségéből, mert az USA haditengerészeti jelenléte Irán és a Szovjetunió biztonsága ellen irányul. Ezenközben két tüntetőt, — akik az Afganisztánból való szovjet kivonulást szorgalmazva, „Gromiko hazudik!” kiáltásokkal szakították félbe a szovjet diplomata dörgedelmeit, — a karhatalom igénybevételével távolítottak el. Mindezek ellenére Gromiko több ízben nyomatékosan kijelentette, hogy országa nem óhajta a konfrontációt az Egyesült Államokkal, hanem normális kapcsolatok leépítésére törekszik, majd a legkényesebb témára térve, kijelentette: „Nyugati körökben nagy erőfeszítéseket tesznek Lengyelország Szocialista alapjainak lerombolására” ... .•*** - '• /. Másnap Gromiko, Haig amerikai külügyminiszterrelült össze, hogy a régóta vajúdó kölcsönös leszerelés zsákutcába jutott kérdését újra napirendre tűzzék, azonban a „dialógus” hangulatát évek óta a legfagyosabbnak tartják a megfigyelők. A pesszimista hangulatot fokozza az, hogy Reagan nem enged a negyvennyolcból, mert Brezsnyevnek írt levelében azzal vádolta az oroszokat, hogy az “SS—20” rakéták példátlanul nagyszámú kilövőállomásainaklétesítésével felbillentették az európai nukleáris egyensúlyt. •!» TOVÁBB TART A LENGYEL KÖTÉLTÁNC Stefan Olsowski lengyel Politbüro-tag országos televíziós beszédében azt a nyilván Moszkvából eredő fenyegetést tolmácsolta, miszerint ha nem szűnik meg az országban a szovjetellenes agitáció, az esetben a Szovjetuniómegszünteti a létérdekű támogatását,majd arra hívta fel a Szolidaritást, hogya Nemzeti Egység Frontjához csatlakozva mentsék meg Lengyelországot. Olsowski a párt, a katolikus egyház és a munkásképviselő testületek bevonásával képzeli el a koalíciós egységfrontot. „— Lengyelország képtelen olaj, nyersvas, gyapot és más létérdekű nyersanyag nélkül fennmaradni... a Szovjetunió, boldogul a lengyel árucikkek nélkül, azonban mi nem vergődhetünk Zöldágra az orosz nyersanyag nélkül... saját magunk alatt vágjuk a fát” — hangzott Olsowski fenyegetése. Az “Ekonomicseszkaja Gazeta” (Közgazdasági hírlap) című szovjet heti folyóirat azzal vádolta egyik nemrég megjelent cikkében a Szolidaritás lengyel szabad szakszervezetet, hogy „a spekuláció és a méregdrága élelmiszerárak azért emelkednek, mert a Szolidaritás vezetősége a kapitalizmus visszaállításán fáradozik” ... A hetilap legújabb „kitalálmánya” a kulákveszedelem mumusként való emlegetése (A huszas években a kegyetlenül likvidált zsirosparasztokat nevezték kulákoknak. — Szerk.)Egyre több kulák akarja visszaszerezni a szövetkezetektől a földjét, ugyanakkor a kommunista hatóságok a világon semmit nem tesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák ezeket a minősíthetetlen támadásokat a szocialista vagyon ellen ...” — hangzik a hetilap cikke. GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEK A BAN CSATLÓSÁLLAMOKA “Christian Science Monitor” a szovjet érdekszféra csatlósállamainak gazdasági helyzetével, átfogó cikkben foglalkozik, melyből kiderül, hogy a legutóbbi öt év folyamán a COMECON (kommunista közös piac) tagállamai képtelenek voltak teljesíteni az állami terv által megjelölt célmennyiségeket, úgy hogy csökkenő országos össztermelés, az életszínvonal stagnálása és a munkásrétegekre rótt többlet-teljesítmény a jellemző ezekben az államokban. (folytatás a 2-ik oldalon) Erdély új katolikus segédpüspöke A pápa új segédpüspököt nevezett ki — utódlási joggal — Jakab Antal püspök mellé, Bálint Lajos személyében. — Bálint Lajos 1929-ben született Dolmitán (Fehér megye), a gyulafehérvárikat. gimnáziumban végzett és 1957-ben szentelték pappá, miután elvégezte a gyulafehérvári teológiát. Udvarhelyen volt plébános (1978 óta), mielőtt a pápa segédpüspöknek nevezte ki. Gratulálunk a kinevezéshez és Isten áldását kérjük az új főpásztor munkájához! DR. POGÁNY ANDRÁS: Huszonöt év az emigrációban: Mindszenty bíboros Washingtonban. 1974. májius 20-án Mindszenty József bíboros-hercegprímás Washington D.C.-be érkezett s ezzel kezdetét vette az egyiklegsikeresebb része amerikai látogatásának. Egyben azonban egyike a legbonyolultabbaknak is. Mindgyárt az elején azzal kezdődött, hogy útiprogramjának összeállítása során a Hercegprímás Úr nem akart Washingtonba látogatni. Elsősorban azért, mert az az Egyesült Államok elnökének székhelye volt. Mindszenty József rendkívül neheztelt Nixonra, mégpedig azért, mert valamikor a hatvanas évek közepén Nixon, mint magánember, Budapesten járt, az amerikai követségre többször is ellátogatott, de elmulasztotta meglátogatni a rab bíborost. Hogy miért történt ez, fogalmam sincs róla, de ez megint egyike lehetett a “tricky” Dick-féle elhatározásoknak, ami végeredményben lemondásának tragédiáját is előidézte. De miként látogathatja meg Magyarország hercegprímása Washington D.C.-t, hogy ne tegye tiszteletét a Fehér Házban? Gereben István, Győrik Ilona, Jancsó Lívia és a többiek Washingtoniban lázasan dolgoztak, hogyaz útját előkészítsék. "Pár héttel a Hercegprímás érkezése előtt Harangozó Ferenc atya és Tollas Tibor vacsoravendégeim voltak a házamban s a vacsorautáni megbeszélésen elmagyaráztuk nekik, miért nem maradhat el a Hercegprímás Washingtonból, mely nemcsak az elnök, de a Kongresszus székhelye is, ahol százak várják a Hercegprímást. Időközben Washingtonban zseniális tervet dolgoztak ki GerebenIstvának. Kiderült, hogy májusban az elnök néhány napra Floridába utazik, tehát távollétének napjaiban kell a Hercegprímásnak Washingtonba érkeznie, így nincs kihez tisztelgő látogatásra menni, mert az alelítök viszont hivataloskölúton ivott, mint legtöbbször. Ki tehát a 3. számú közéleti férfiú Amerikában? Természetesen Carl Albert, a Képviselői Ház “Speaker”-e. Carl Albert viszont régi, megbízható támogatónk volt, aki nemcsak, hogy hivatalosan meghívta a Hercegprímást, de dolgozószobát és pihenőszobát is bocsátott a Kongresszusiban rendelkezésére smindenképpen azt akarta, hogy a Hercegprímás, mint egykor Kossuth Lajos, a Kongresszus mindkét házához szóljon közös ülésen, melyet készséggel összehívott volna. Sajnos a Hercegprímás ezt nem fogadhatta el, mert VI. Pálnak nyomására ígéretetkellett tennie, hogy útja során „nem politizál”, csak menekült magyar hívei között „pásztoréi”. A Kongresszus közös üléséhez intézett hercegprímási szózat viszont aligha tekinthető lelkipásztori tevékenységnek. Carl Albert ezt megértette és azzal vágta el a gordiusi csomót, hogy a Ház egyik bankett-termében fogadást rendezett a Hercegprímás számára, ahová mindenkit meghívott, aki a Kongresszus tagja volt, vagy a különböző kongresszusi hivatalokban dolgoztak. Még így sem ment simán a dolog, sok töprengés és spekuláció előzte meg, míg Washingtonból, Győrik Ilonakérésére meg nem jelent Jancsó Lívia. AHercegprímás volt titkárnője végre is meggyőzte őt és környezetét, hogy a Hercegprímás nem kerülheti el Washingtont, ha csak nem kívánja megsérteni a Speakert és sok-sok, Mindszenty tisztelő és a magyar ügy iránt mindig barátságos honatyát. Május 18-án levelet kaptam a Hercegprímástól, melyben arra kárt, hogy kísérjem el Washingtonba, melynek természetesen, készséggel eleget tettem. Így érkezett a Hercegprímás Mészáros pápai kamarás, Bodnár Gábor és az én társaságomban Washington D.C.-be. A washingtoni pályaudvaron Boyle bíboros, Baum washingtoni érsek, Hartke szenátor és William Scherte képviselő vezetésével többszázfőnyi lelkes tömeg várta. Láttam a Hercegprímás tíren, hogy igen kellemesen van meglepve, miután útközben panaszkodott nekem arról a fogadásról, ami néhány nappal, azelőtt Philadelphiában várta. Biztosítottam őt, hogy ez ugyani meg nemismétlődik Washingtonban , s láttam rajta, hogy örül az általam bejósolt meleg fogadtatásnak. Lunohra Boyle bíboros vendége volt s délután három órára érkezett a Kongresszus épületéhez, ahol a feketébe öltözött Carl Albert fogadta. A sajtónak minderről fogalma sem volt — a Hercegprímás tír kíván■ Ságára — de percek alatt úgy összecsődültek, mint a méhek az édesmézre. A Hercegprímás magánkihallgatáson fogadott néhány kongresszusi képviselő és kongresszusi egyéb tisztségviselő jelent meg, a BolLawrence Hogan, Frank Horton és William Scherlé kongresszus képviselők köszöntötték őt is az ügyet, melyet képviselt. Ezzel kezdődött a nyilvános fogadás, melyen több, mint százötven szenátor, kong(Folytatás a 3. oldalon) Johnnien STIRLING GYÖRGY: Melós vagyok—erős vagyok „A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé” — állítja első mondatával a népi demokratikus alkotmány, hogy aztán a későbbiekben részletesebben kifejtse: a dolgozó népen belül különleges kiváltságok sietik meg a múltban elnyomott munkásosztályt, mely elsősorban hivatott a vezetésre. Tudjuk azonban, hogy (mint annyi minden a szocialista Magyarországon) ez csak papíron igaz, mert a munkásság talán még soha nem volt olyan mellőzött helyzetben, mint az új társadalmi rendben és — ha kereseti viszonyai nemrég javultak is az utóbbi évek folyamán — soha ilyen kevés beleszólással nem rendelkezett az ország, még saját sorsa intézésében sem, mint manapság. A munkásság sérelmeit szóvátenni, kiszolgáltatottságról az igazat megírni még s ma, a rendszer fennállásának negyedik évtizedében sem lehet. Legalább is nem ajánlatos. Egyikét igen „jólfekvő” írónak — mint pld. Moldova Györgynek — elnézik, hogy időnként nagyon szőrmentén bíráljon és beleszóljön regényeibe néhány őszinte mondatot a munkásság sanyarú sorsáról, de a fiatal Haraszti Miklósnak már meggyűlt a baja a hatóságokkal a „Darabbér” cáfolhatatlan társadalom kritikája miatt. Az újságok és folyóiratok szerkesztőinek belső cenzúrája következtében a munkások helyzetéről szóló írások ma alig jelenhetnek meg máshol, mint az írógéppel sokszorosított földalatti szamizdat-irodalom kiadványaiban.De azok közt egyre nő az ilyen témájú írások száma. Nagy meglepetést jelentett hát, amikor nemrég egy hazai irodalmi folyóirat, az Alföld februári számában a fiatal magyar írónemzedék egyik tagjának, Csalog Zsoltnak „Melós vagyok, erős vagyok” című írását olvashattam. Az író egy munkással mondatja el — egyesszám első szemeiben és annak „hétköznapi”, nem mindig szalonképes, de annál életszerűbb és hitelesebb stílusában — mindazt, amit ma a magyar munkások gondolnak, éreznek és fájlalnak. Ha Csalog mindezt egy szociológiai tanulmányban foglalja össze, kizárt, hogy talált volna újságot, mely azt megjelenteti. De mondanivalóját humoros formába öltöztette s igy az írás átcsúszott a szerkesztői rostán. És Csalog csak utólag, az írás megjelenése után kapott szigorú hangú leckéztetést a Népszabadságtól. S még örülhet, ha az ügyészség nem emel ellene vádat. Hiszen Csalog Zsoltnak már úgyis sok van a rovásán: 1979. októberében egyike volt azoknak, akik aláírták a Charta 77 szervezőinek prágai pere elleni petíciót és neve ott szerepel a százhuszonhét közt, akik nyílt levélben tiltakoztak Kádár Jánosnál a csehszlovákiai „máskéntgondolkodók” ügyében hozott jogsértő ítéletek ellen. ■S most hadd idézzünk néhány mondatot Dani monológjából — ez a név az írás hősének — betűszerinti pontossággal, mert csak úgy hiteles! „Az én korosztályomban kevés szakképzett munkás van — kezdd önvallomását ez a bizonyos Dani —, mer tudnillik abba az időbe, mikor én inasnak mentem, vét a háborús konjunktúra, keresték a segédmunkást, jól is fizették — és akkor nem mentek szakmára, hanem rögtön kerestek. És ez sajnos most is így van.” .Elégen ez más vót — folytatja Dani. — Régen egy iparos meg egy segédmunkás között azár valami különbség vót. Az én időmben egy iparos — hát egy esztergályos, az bonviván vót! És vót valami értelme a munkájának, mer husz huszonöt évig dógozott és vett rajta egy házat, jó kis házat — ez az utca végig ilyenekből áll! Sorba el tudom mondani: ezt vasutas építette, az lakatosé vót, amaz egy fuvarosé, kovácsé, kőművesé... De most már sokanmondják, hogy nem érdemes szakmát tanulni. Mer ha elmegyek trógernak, többre jutok vele. Nagyon le vannak züllesztve a szakmák...” Ezután azon kesereg Dani, hogy a kevés megmaradt szakmunkás lélektelenül, gépiesen végzi munkáját. Nincs köszönet az építőmesterek, a kőművesek munkájában, összehasonlítja a régi Budapest épületeit a maiakkal: „Mergszondják, régen el vétünk nyomva, de mégis az elnyomás száz éve alatt fölépült Budapest! És oly tartós épületekbőlépítették föl azok a régi kőművesek, hogy a mostaniak nyomukba se érnek! Mer az újpalotai lakótelepnek bizony nem kell háború. Csak egy kisebb földrengés, és mint a kártya, úgy fog széjjelmenni. Mint Bukarest. És úgy elgondolkoztam, hogy pár évszázad múlva milyen stílusnak fogják mondani ezt a mostanit? Annyit fognak rá mondani, hogy — hát ezek nagyon szegény emberek lehettek. Lelkileg is nagyon szegények.” Lesújtó véleménye van Daninak a szocialista munkaerkölcsről is és szavainyomán könnyű megérteni, hogy a magyar ipar termelékenysége miért fele-harmada a kapitalista országok termelési eredményeinek: „... jobb nem széjjemézni. Mer a magyar munkás, ami azelőtt fogalom vót — most nulla. Ma már a világon nem jelent semmit a magyar munkás. Régen érték vót, mer tudott dógozni — mostan meg a legrosszabb munkás a világon. Mer nem dogozik. Már a szemléletibe baj van: nem akar dógozni! Mer csak annyi van, hogy a törvény kötelezi, hogy munkahelye legyen —hát jó, akkor ott van. De akikor se dógoznk. Ott van, azt a nyóc órát valahogyan áthülyüli , és közbe százból mondjuk tizenöt viszi a melót. Ez a helyzet!” Dani a maga egyszerű, de józan módján sivár képet fest a pályakezdő fiatalok életéről: „Azt se tudom, hogy ha Valaki most kezdi el a szalkmát, az hogyan tud megállni a lábán. Már sok okosnak föltettem a kérdést, hogy ha egy tizennyócéves fiatalember vidékről följön, tisztességes, dogozni akar, a képességei megvannak hozzá. (Folytatás az 5. oldalon) 1949. OKTÓBER 6. „GOLGOTHÁJÁNAK hívja a nemzet Aradvárost, a magyar szabadságharc Golgothájának. Dicső küzdelmünknek itthan gyászos vége, a szent ügyet itt pecsételte meg kiontott vérével annyi nemes, annyi hős magyar szív. A honvédsereg tizenhárom legjelesebb vitéze, mind magasrangú katonatiszt, az ősi Aradvár lábánál szenvedte el a vértanúhalált s ennek rettentő gyászában is fölséges tragédiának örök emlékét hirdeti ércbe öntve a nemzet kegyelet..(Egy korabeli szemtanú az aradi Vértanúszoborról) 1999