New Yorki Magyar Élet, 1982 (35. évfolyam, 2-49. szám)
1982-02-20 / 8. szám
Nem sokasig, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat... BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol. 35. 8. XXXV. évfolyam 8. szám 1982. február 20. szombat. A kanadai gazdasági élet hullámvölgyeinek eredete: Ha Reagan takarékoskodik, szorul az ottawai kapca... Szaporodnak a salvadori gerilla-támadások # Varsó kibontakozást keres? A madridi 35-tagú biztonsági és együttműködési konferencián Alexander Haig USA külügyminiszter a lengyel ostromállapotot ,,a Helsinki paktum halálaként” emlegette. Haig véleményét McGuigan a kanadai külügyminiszter teljes mértékben osztotta — Kína azzal vádolta Vietnamot, hogy katonai agressziót tervez Thaiföld ellen — Egy indiai katonai szállítógép 23 utasával együtt lezuhant — Pakisztán katonai diktátora, Mohammed Zia-ul-Haq tábornok a 28 hónapja tartó politikai tevékenységi tilalom felfüggesztését mérlegelte — A walesi hercegnő, azaz Lady Diana a sandinghami kastély lépcsőházában megbotlott és leesett, azonban a Buckingham Palota szószólója szerint az áldott állapotban lévő DJ-nek és a magzatnak semmi baja nem történt . A 79 éves Mikhail Szuszlov halála után a 2. számú szovjet vezetőként Konsztantin Csernyenkot emlegetik, míg a 3. számúként a másik Politburo-tagot, Andrej Kirijenkot tartják számon, a 4. helyet Jurij Andropov, a KGB titkosrendőrség főnöke foglalja el . Annak ellenére, hogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének (mozlim, keleti blokk-államokból és a 3. Világ országaiból álló) többsége elítélte Izraelt a Golan-magaslat bekebelezése miatt, Mubarak egyiptomi elnök ezt nem találta akadálynak a palesztin autonómia további tárgyalásainak útjában — Zimbabwe területén (v. Rhodesia) a fekete ellenzéki „ZAPU” gerillák által elásott, hatalmas mennyiségű szovjet hadfelszerelés került felszínre — Tokió sekélyvízű öblében kényszerleszállást végzett egy ‘‘Japan Air” személyszállító gép: a 166 utas közül 24-en meghaltak és 70 sebesülés történt. AZ USA KÖLTSÉGVETÉSI MEGTAKARÍTÁSOK KANADAI UTÓHATÁSAI Ha Ronald Reagan, USA elnök „csontbavágó” költségvetési megtakarításait törvényerőre emelik, az esetben minden bizonnyal Kanada csontjai is erősen ropogni fognak . . . Reagan 757 billiós költségvetési előirányzata nagyrészt csak a honvédelmi célú kanadai iparoknak kedvez majd, azonban a környezetvédelmi tárcák máris súlyos visszaesést mutatnak. ..Az amerikai költségvetés által felkavart hullámok negatív utóhatásai a kanadai vizeken fognak továbbfodrozódni” — mondotta egy ottawai pénügyi szakértő, amikor bizonyára az “acid rain” (savval telített, ipari szennyeződéssel kevert esővíz) ismert „tóromboló” hatásaira gondolt. Reagan második költségvetési tervezetében továbbra is tartja magát választási ígéreteihez, amikoris a kormány adminisztratív, jellegű kiadásainak újabb „levágását” helyezte kilátásba. A népjóléti kiadások terén újabb 47 billió dollár kerül a megnyirbálás ollója alá, ezzel szemben a honvédelmi kiadásokat az Elnök további 18°-val szándékozik emelni. Reagan szavai szerint: A 97. Kongresszus első évét úgy tartja majd nyilván a történelem, mint a költekezés megszüntetésének és az adócsökkentésnek az esztendejét. „Jelenleg a kérdés az: vajon a Kongresszus második évét is ugyanaz a bölcsesség, elszántság és bátorság jellemzi-e majd, mert rengeteg a tennivalónk” — mondotta Reagan. * * *" Mivel az amerikai kamatláb újra emelkedő irányzatot mutat, biztosra vehető, hogy kanadai láncreakcióként nálunk sem várhatjuk a gazdasági helyzet gyors enyhülését. A LENGYEL KATONAI DIKTATÚRA • KIBONTAKOZÁST KERES A Lengyelországban meghonosodott ostromállapot felelősei „nyílt vitát és a szakszervezeti mozgalom esetleges újjászületését” emlegették a héten közzétett felhívásban. (Hogy mitől függ az esetlegesség, azt nem közölték, azonban „annyi bizonyos, hogy a szakszervezet többé nem szerepelhet ellenzéki pártként” .. ..) Köztudomású, hogy a múlt év december 13-ra virradó éjjel a Szolidaritás szakszervezetet a hadiállapotra való hivatkozással felfüggesztették, vezérét, Lech Walesát pedig „incommunicado” (a híresére, a levelezési, s személyes érintkezési szálak teljes elvágása) állapotban fogvatartják a Radziwill-féle volt hercegi uradalom területén, ráadásul hetedük gyermekének születését sem közölték még a boldog, azaz jelen esetben boldogtalan fogságban sínylődő szakszervezeti vezérrel. Egy másik „nagyszabásúnak” kikiáltott kormányintézkedés szerint az egyes minisztereknek április 1-ig (a bolondjáratás napján) jelentést kell tenniük az ország gazdasági kibontakozásának konkrét terveiről. Semmitmondó „kozmetikai ragtapasznak” számít az az intézkedés, hogy az ostromállapotot némileg enyhítették, de csak az olyan diplomaták számára, akik az ország területén utaznak, és csakis abban az esetben, ha erről a szándékukról 24 órás, előzetes bejelentést tesznek! * * ** Maga Jaruzelski miniszterelnök-hadügyminiszter és pártvezér-tábornok azt reméli, hogy a Harmadik Világ államai és a gazdasági blokádhoz nem csatlakozott kapitalista (sic!) országok végülis tevékeny szerepet játszanak majd Lengyelország gazdasági újjáépítésében. bankvezérek a vesztes kártyapartik bankárai példájára „futnak a pénzük után”, amit talán veszett fejsze-nyél túltermelés miatt herdáltak el.. . A FRANCIA „ORSZÁGMENTŐ”MÓDSZER — HATALMAS ÁLLAMI KÖZMUNKÁK Akkor, amikor az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada a kemény pénzügyi megszorítások módszerével lépett fel az infláció ellen, (ami továbbra is szaporította a munkanélküliek seregét), azalatt a franciák homlokegyenest ellenkező irányban iparkodnak kilábalni a gazdasági bajok hínárjából. Pierre Mauroy francia miniszterelnök beszámolója szerint a szocialista Mitterand-kormány első nyolc hónapjában, sikerült százezer új munkakört teremteni, főleg portások és tanítók számára, és folyamatba tették további 150 ezer állami köz- tisztviselői munkakör létesítését is, ami még csak „felületi kezelésnek” számít, hisz jelenleg 2 millió francia polgár lézeng munka nélkül. Angliában a munkanélküliek száma a 3 milliót meghaladja és Kanadában már egymillió fölé emelkedett. A francia kormány az elkövetkező két év folyamán másfélbillió dollárt köt nagyszabású közmunkák létesítésére és olyan állami Való igaz: a kapitalista — Folytatás a 2. oldalon — STIRLING GYÖRGY: Új utakon a hazai írószövetség? Az egész emberiség figyelemmel, kíséri a lengyelországi fejleményeket, de mi magyarok mindenki másnál nagyobb együttérzéssel, aggodalommal, szinte lélegzetvisszafojtva fordítjuk szemünket Varsó, Gdansk és Krakkó felé. Ennek oka nemcsak az évszázados lengyel— magyar rokonszenv is a két nép oly hasonló történelme, melyen vörös vonalként húzódnak végig a levert szabadságküzdelmek, hanem elsősorban az a kérdés, hogy milyen hatással lesznek a lengyel események a magyar társadalomra? 1956 őszén a poznani felkelés hírére ment tüntetni a pesti ifjúság, hogy a Bem szobor talapzatától üzenjen a lengyel népnek és a magyar forradalom jelszavai között a legelső ez volt: „Menjünk a lengyel úton, kövessük a lengyel példát!” A forradalom kirobbanását megelőző hónapokban, a magyar értelmiség és az egyetemi ifjúság vitáin — a Petőfi-körben — a felszólalók sűrűn hivatkoztak a Lengyelországban történtekre, melyek valósággal ösztönözték nagy tettekre a magyar nép legjobbjait. A magyarországi helyzet ma merőben más, mint 1956-ban, a Rákosi terror évei után volt. A kádári kompromisszumpolitika eredményeképpen a társadalom széles köreit az tivenhatot követő kiábrándulás óta csupán az anyagi jólét érdekli és csak egy számban eléggé kicsiny intellektuális réteg jelenti a mai magyarországi ellenzéket. De ha számszerűen nincsenek is sokan, a rendszer tart tőlük, mert valamennyien a szellem emberei — tudósok, pedagógusok, újságírók, írók —, akiknek szava és példája befolyásolhatja környezetüket. Különösen az írók iránt bizalmatlan a rendszer és fokozottabban érzékeny, ha azok részéről tapasztal ellenzéki magatartást, élesebb kritikát. Kádár nem felejtette el, hogy 1956 szellemi előkészítésében mily fontos szerepet játszottak az írók és hogy a forradalom kirobbanása után nemcsak azok támogatják a nép ügyét, akik már előzőleg is megújulás és változás szükségességét hirdették, hanem még azok is, akik addig, — opportunizmusból vagy gyávaságból — a rendszer dicsőségét zengték és aprópénzre váltották írói tehetségüket. A mostani, számban ugyan szűkkörű, de szellemi súlyát tekintve igen jelentős ellenzéki csoportban nagyon sok az író. Ez akkor először vált nyilvánvalóvá, amikor két évvel ezelőtt a prágai Charta 77 aláíróinak perbefogása ellen tiltakozó magyar értelmiségiek névsorában ott olvashattuk Csoóri Sándor, Csalog Zsolt, Eörsi István, Palotai Boris, Képes Géza, Kámoly László és még sok más író nevét is. S megnyilatkozásaik, írásaik azóta is arról tanúskodnak, hogy az írástudók — főleg a fiatalabbkorosztály tagjai — nem hódoltak be a rendszernek és komolyan veszik az írói szabadságot. A fiatal írók emlékezetes lakitelki találkozóján elhangzottak s később a fiatal írók szövetsége ellen hozott adminisztratív intézkedések arra mutatnak, hogy a kormány és az írótársadalom között mélyülnek az ellentétek. Ezt olvashatjuk ki a Magyar Írók Szövetsége most lezajlott közgyűlésének beszámolójából is. A közgyűlést véletlenül éppen azokon a napokon tartották — december 12-én és 13-án —, amikor Lengyelországban válságosra fordult a helyzet és a katonai erőszak vetett véget a folyamatnak, melyből — így reméltük — egy szabadabb élet születik a lengyel nép számára. Ez az időpont-egybeesés még jobban aláhúzza a közgyűlés törekvését, hogy több szabadságot biztosítson az íróknak, nemcsak műveikben, de belső ügyeik, sorsuk intézése — az írószövetség autonómiája és függetlensége — terén is. És hogy ehhez bátorítást, inspirációt elsősorban a lengyel események adtak, az senki előtt sem lehet kétséges, aki figyelmesen elolvassa a beszédeket, felszólalásokat és megnézi a hozott határozatokat, az új tiszti kar névsorát. A beszédek közül különösen érdekesek azok, amiket a párt és a kormány részéről megjelent „vendégek” — megfigyelők — mondtak el. Ezek egyikéről már szóltunk e hasábokon: Aczél György miniszterelnök-helyettes, magyar „kultúrcár” félre nem érthető fenyegetést intézett az Írótársadalomhoz, többek között — szó szerint — ezeket mondva: „Politikánk készsége lett a tolerancia, az okos türelem, de nem jó, ha félreértik ezt a türelmet és provokatív intoleranciával válaszolnak rá. Sajnos, vannak akik odáig jutottak a szembenállásban, hogy már a vitatkozást is rangjukon alulinak tartják, a kívülállásukat megkérdőjelező integrálódásnak.” (Folytatás a 3. oldalon) ! A lengyelek után a románok következnek? írta Frey András A rossz külpolitika is jobb, mint a semmilyen. Reagannel sem az a baj, hogy több ízben letért oroszellenes útjáról. Csak az ökör konzekvens Elvégre a meglepetés hatásos fegyver lehet a diplomáciában és már Bismarck megmondta, hogy csak az ökör konzekvens. Bismarck azonban saját maga határozta meg, hogy hol akart, és hogyan, lovat váltani — nem úgy, mint Reagan, akiről Washingtonban a Fehér Házon kívül mindenütt azt mondják, hogy nem jószántából módosít újra meg újra a külügyi vonalvezetésen, hanem belpolitikai tanácsadói akarják hol ezt, hol azt az áramlatot egy egy külpolitikai gesztussal lecsendesíteni Először — nagyon helyesen — abból indult ki Reagan, hogy miután a hetente 10—12 éve alatt a Szovjetunió katonailag sok tekintetben túlszárnyalta Amerikát, csak akkor szabad az óriás atombombák korlátozására irányuló amerikai—orosz SALT-alkudozást folytatni, ha a nemrég nagynehezen megindult amerikai fegyverkezés már túljutott a kezdeti stádiumon és az Egyesült Államok kormánya a kellő súllyal tud majd leülni a tárgyalóasztalhoz. Ezt a bölcs álláspontotazonban Reagan hamarosan feladta. Akkor következett be ez a balraát, amikor a republikánuspárt balszárnya tiltakozott Reagannek Oroszország irányában tanúsított „merevsége” ellen. Ezzel esett egybe Reagan menthetetlen, megbocsáthatatlan baklövése, az, hogy Afganisztán megszállása után deklarált részleges gabonakiviteli tilalmat se szó, se beszéd, minden orosz ellenszolgáltatás nélkül feloldotta. Minthogy két-három év óta a szokottnál is súlyosabb kenyér- és húshiány gyötri az oroszokat, a szovjet felé felszabadított amerikai gabona olyan volt, mint az égből jövő manna. Állítólag ebbe is belpolitikai tanácsadói vitték bele Reagant, a gazdáknak való szívességként. Belpolitikai tanácsadók külpolitikai tanácsa Ez csúnyán megbosszulta magát. Egyrészt mert a Szovjetunió ingyen kapott nagy ajándékot és az oroszok azóta még magasabb bakon ülnek. Másrészt pedig azért, mert amikor a lengyelek miatt Reagan oroszellenes gazdasági szankciókra gondolt, Nyugat-Európa és Japán azzal az érvvel tagadta meg az Amerikával való együttműködést, hogy az a Reagan, aki az amerikai gazdák kedvéért fittyet hány a nyugat külpolitikai érdekeinek, az nem kérhet anyagi áldozatot a nyugateurópai és japángyárosoktól és szakszervezetektől. Úgy látszik a nagy port fölvert és erősen külpolitikai jellegű AWACS-üzlet pártolására is belpolitikai tanácsadói beszélték rá Reagant. , Az AWACS tudvalevően olyan radarrepülőgép, amelynek segítségével Szaúd- Arábiából Izraelnek nem csak a légiterét, hanem valamennyi repülőterét is szemmel lehet tartani. E gépek olyan féltett titkok hordozói, hogy Amerika első számú szövetségesei sem férhetnek hozzájuk. Amikor híre jött, hogy a szaúdiak ilyen gépeket kapnak Amerikától, az ENSZ-nél azt hitték, hogy Amerika megfordult a tengelye körül és hogy az Egyesült Államok középkeleti politikájának a súlypontja nem Izraelen és Egyiptomon hanem Szaúd-Arábián lesz. Washingtonban azután megmagyarázták, hogy valójában mi történt. E gépekkel együtt összesen 8500 millió (amerikaiul nyolc és fél billió) dollárért vettek a szaúdiak amerikai fegyvereket s ilyen gigantikus üzleten olyan sok gyár és bank és közvetítő keres fantasztikus összegeket, hogy azzal jó néhány politikusnak lehet megolajozni az útját az újjáválasztás felé. Ha másképp nem, akkor úgy hogy azon a vidéken a gyárak nagy megrendelésekhez s ezen a réren a munkások jól megalapozott, sokáig tartó kereseti lehetőséghez jutnak. Reagannek nincs önálló külügyminisztere Érthető hát, hogy a belpolitikai tanácsadók nem azon törik a fejüket, hogy a nyélbeütött üzletnek milyen külpolitikai következményei lehetnek, hanem azzal törődnek, hogy a pártnak minél több mandátumot szerezhessenek. Ilyenfajta belpolitikai rugókra vall az is, hogy amikor a szenátorokat az AWACSüzlet jóváhagyására rábízták, akkor ami érv elhangzott, ami emelten megmozdult, annak szálai mind az elnök belpolitikai tanácsadói felé vezettek. A lengyelországi gőzhenger meginduása után is ilyen erők mozoghattak a hátérben. Amikor például az ENSz folyosóján arról volt szó, hogy Reagan jóformán csak szavakkal s még csak nem is erős szavakkal tiltakozik az orosz erőszak ellen, egy ENSZ-újságíró, aki gyakran jár Washingtonba, ezt mondotta: — Nem Reaganből hiányzik a külpolitikai erély és következetesség, hanem a környezetéből. Az igazság az, hogy Reagannak nincs „önerejű”, önálló külügyminisztere, aki őt a kellő információkkal ellátná és akire hallgatna.. Az elnököt az intim barátoknak és munkatársaknak sorfala veszi körül s ezek közt egyetlen egy ember sincs, akinek nemzetközi kérdésekben komoly jártassága lenne. Haig gondolataiból sokszor az szivárog csak el az elnökhöz, amit a külpolitikához nem értő asszisztensek a szűrőjükön átengednek. Washingtonban úgy tudják, hogy e pillanatban Haig külügyminisszter sem lelkesedik az erélyes fellépésért, a Fehér Ház emberei pedig még óvatosabbak, mert attól tartanak, hogy ha Amerika bojkottálni akarná a Szovjetuniót, azt a nyugateurópaiak és a japánok kijátszanák: ami gépet Amerika nem adna el a szovjetnek, azt ők szolgálatkészen leszállítanák. Amit egyedül is megtehetne Amerika Ez igaz. De az is igaz, hogy háromig fajta szankcióval Amerika egyedül, szövetségeseitől cserbenhagyva is érzékeny büntetést tudna mérni a szovjet kormányra. Először is nem lenne szabad gabonát, sem semmilyen élelmiszert vagy műtrágyának felhasználható anyagot adni az oroszoknak. Ez azért lenne fontos, mert senki sem tud manapság renszeresen anynyi ennivalót szállítani, mint az amerikai gazdák. Másodszor: semmilyen szovjet árut sem lenne szabad beengedni az Egyesült Államokba. Ez annyi úgynevezett kemény valutától fosztaná meg az oroszokat, amenynyit sehol másutt sem tudnának megszerezni. Ebben sem tudnák a nyugateurópaiak és a japánok Amerikát behelyettesíteni. Mert azon lehet keresni, hogy az amerikaiak helyett ők adjanak el gépet, mű-, szereket, technológiai tudást a szovjetnek. De hogy az oroszoktól olyan nyersanyagokat vásároljanak, amikre nincs szükségük, arra egész biztos nem vállalkoznának. Harmadszor pedig — és időbeli sorrend dolgában először, a legsürgősebben — a varsói kormány fizetésképtelenségét lehetne és kellene konstatálni. Ezt a folyamatot egy szál hitelező is elindíthatja. Varsónak három milliárd dollárt kellett volna lefizetnie nyugati adósságából 1981-ben. A Wall Street Journal szerint e mulasztás megállapítása az egész 27 milliárd dolláros tartozást esedékessé tenné, ez pedig az egész szovjet tömböt kínos helyzetbe hozná és a lengyel államcsőd a román állam fizetésképtelenségének a kimondását is maga után vonná — írja a pénzügyi kérdésekben nagy tekintéllyel rendelkező new york-i napilap. (Az egész szovjetblokk 80—90 milliárd, maga Románia körülbelül tíz milliárd dollárral tartozik nyugati kormányoknak és bankoknak.) Amíg az amerikai kormány vonakodik e büntető lépések megtételétől, amíg nem mondják ki, hogy a jaltai megegyezés és a 'felszinkben kibocsájtott nyilatkozat frivol és hazug papírrongy, addig Reagan és Haig megrovó” szavait nem lehet komolyan venni.