Néző, 1976 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
MAGYAR ELEKTRA AZ SZUGGV KARNYÓRE, S A KÉT STEIEBURDIAK A MAGYAR ELEKTRA és AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ a magyar drámaköltészet legkorábbi emlékei közé tartoznak, melyeket az élő színházművészet is értékel. A szerzőket (Bornemisza Pétert és Csokonait), két évszázad választja el egymástól, összekapcsolja őket viszont az, hogy az első európai rangú költőnk, aki magyar nyelven írt: Balassi Bálint nevelője volt Bornemisza, s „második világirodalmi nagyságunk — Balassi után — Csokonai Vitéz Mihály” — tartja az irodalomtörténet. Az első klasszikus költőnk méltó tanítója volt-e Bornemisza, a „Tragoedia Magyar Nyelven” írója? Méltó mester volt ő, könnyen meggyőződhetünk, ha csak az általa szerzett Siralmas énnékem kezdetű búcsúénekére gondolunk. Az ebben megsiratott haza, Magyarország törökkel és belső viszályokkal küzdött ekkor, s mégis megszületik Bornemisza által a Magyar Elektra. Vagy tán ezért? Mert ő éppen a korabeli problémákat orvoslandó írta meg. Bornemiszának Szophoklész Elektrája volt a legalkalmasabb, mint az utószavában írja, hogy a korabeli zsarnokokkal szemben Elektra igazát megmutathassa. Példázatával nemzetét kívánta buzdítani, hogy a népét sanyargatóknak el kell bukniok. A Nemzeti Színház új, szép előadása a magyar reneszánszt idézi, Bornemisza világát. Móricz átdolgozását kegyelettel félretéve, most az eredeti magyar nyelven írott tragédiát állította színpadra Major Tamás. Méltóképpen igyekeznek megszólaltatni a kort és benne az örök tragédiát. Bornemisza leleménye, hogy szerepeltet a műben egy élősdit, (akárcsak Plautus a Hetvenkedő katonában!), egy Parasitust, aki mindenkor kiszolgálója a zsarnokoknak. Bár nem nagy szerep ez, dramaturgiailag fontos: így formálja meg hangsúlyosan Gelley Kornél. Az egyszemélyű kórus: Gobbi Hilda. Nem is csak szép szövegmondására, hanem beszédes hallgatásaira hívjuk fel a nézők figyelmét. Mennyi mindent játszik el, egy-egy gesztussal, akár néma jelenlétével is! A játék legszebb pillanatai közé tartoznak belső rebbenései, mellyel érzékeny rezonőrként kíséri Elektra és Orestes sorsát. Major Tamás a Mester szerepében visszafogott, bölcs. Tanítványa Orestes, akit Szacsvay László alakít, határozott, a „kizökkent időt”, akár Hamlet, helyre tolni kész. Az archaikusan szép szöveget Moór Mariannal, Khrysothemissel együtt, nagy átéléssel mondja. I Úgyszólván ebben az előadásban mindenki főszereplő, ezért is kezdtem a kisebb szerepekkel. Mert Avar István, a Királyt, már-már rokonszenvesen, (de ez nem illik egy zsarnokhoz) hát inkább így fogalmazom „emberien” élt. Máthé Erzsi, a Királyné, megjelenése, nőiessége indokolja a király tetteit. Minden tud lenni, a rossz ősforrása és mégis szánandó, megrendítő. Ők is főszereplők, míg a címszerepben Törőcsik Marit láthatjuk-hallhatjuk. Ő alakítja a másik címszerepet is a komédia címéből: az özvegy Karnyónét, komédiázó kedvvel, mulattató bravúrral. (Persze ne feledjük Csokonai nyelvi leleményét sem, a népiesen vaskos és rokokós könnyedségű szellemes diákhumort, mellyel megajándékozza a játszó személyeket.) A rendező, Major Tamás itt valódi vígjátékot teremt. A tragédia ellenpólusát alkotja meg: a komédiát. A szereposztást is az Elektra hőseiből alakítja át. Így lesz a bátor Orestesből itt a gügye Samuka, Szacsvay átalakulásában, s Gelleyből itt is szolga, Lázár kalmárlegény. Major, szerepe szerint is sok minden egy személyben, ezt villantja föl hetykén, tánccal is továbbszínesítve. Kamyót Avar mulatságosan kedvelteti meg, Boris szerepében bájjal és mókával telten Moór Mariann tündérkedik. Tündérként viszont Gobbi Hilda bolondozik. S a két szeleburdiak? Tipptobb: Felföldy László, aki ellenlábasa szeleburdiságát néha sikerrel szárnyalja túl. Az igazi kópé mégis Lipitlotty: Benedek Miklós! Reméljük a közönség felkiáltójeles tapssal jutalmazza. Schäffer Judit jelmezei az Elektrában találóak, itt hangulatosak. Csányi Árpád díszlete a tragédiában hat kifejezőbbnek, az egymásból egymásba nyíló kapuzat a zsarnok félelmét érzékelteti. Díszlete szerencsésen szolgál. Szerencsés bemutatni a régi magyar irodalom e két remekét, a tragédiát és komédiát egy estén. Szinte a drámaköltést jelképező síró és nevető álarcok elevenednek meg. 1 Kelényi István mm mm A Vígszínház előadásának, Szinetár Miklós rendezésének, Kútvölgyi Erzsébet játékának sarokpontja, legmegrendítőbb pillanata az az extatikus nagymonológ, amelyben Johanna az érseknek és mindenkinek, egy vallomásban az arcába lobbantja igazát, sugallatainak, bátorságának táplálóját, hitének forrását. Érdemes idézni néhány mondatot ebből a csodálatos konfesszióból: „Tőletek nem várhatok se tanácsot, se segítséget, egyik ötöktől sem. Ügy van, egyedül állok az egész világon, de mindig is egyedül voltam. Azt képzeltem, istennek mindenütt lesznek jóbarátai, hiszen ő mindenkinek jóbarátja, és tapasztalatlanságomban azt hittem, hogy ti, akik most kitaszíttok magatok közül, erős bástyáim lesztek és megvédtek majd minden bajtól. De azóta már megtanultam, hogy milyen a világ, és az senkinek sem árt, ha egy kicsit megtanulja. Ne higgyétek, hogy meg tudtok ijeszteni, ha azt mondjátok nekem, hogy egyedül vagyok. Franciaország is egyedül van és isten is egyedül van, és mi az én magányom a hazám, meg az istenem elhagyatottságához képest? Most már tudom, hogy isten elhagyatottsága az ő ereje: hová lenne ő, ha a ti irigykedő kicsinyes tanácsaitokra hallgatna? Hát az én elhagyatottságom is az én erőm lesz ezentúl; jobb egyedül lenni istennel: az ő barátságában sohasem fogok csalódni, sem az ő tanácsaiban, sem az ő szeretetében. Bízni fogok az ő erejében vakon, vakon, bízni fogok benne mindhalálig. Most kimegyek az egyszerű nép közé, az ő szemükből szeretet csillog majd felém, az megvigasztal és kárpótol a gyűlöletért, amit a ti szemetekből kiolvashattam. Ti mindnyájan szívesen veszitek majd, ha megégetnek, de ha máglyára kell mennem, a tűzből a nép egyenesen befogad a szívébe és ott élek majd tovább mindörökre. Úgy segítsen engem az istent” Ez a csodálatos, himnikus szöveg inspirálja és minősíti Kútvölgyi Erzsébet játékát. Pontosan olyan a játékmódja, amilyennek ebben a vallomásban megmutatkozik, okos, tudatos, vakmerő, bátor, de tökéletesen gyanútlan, megőrzi kislányos természetességét, naivitását, tisztaságát szegezi szembe a sötét erőkkel. Sugallatai lelkéből jönnek, az égi fények szellemében lobognak, ezért tudja a várkapitányt éppúgy meghódítani, mint a tétova királyt fellelkesíteni, saját szerepére figyelmeztetni. Kútvölgyi Erzsébet játéka nemcsak a színésznő érlelődésének, emelkedésének nagyszerű pilla