Nimrod, 1923 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1923-06-15 / 1. szám
2 Tárca. Az öreg kakas. A „Nimród“ eredeti tárcája. Irta: Orosz Sándor. Az erdész rámutatott az agancsokkal ékesített jflgggfk falra: faragott táblán ott hegyeskedett az|JXi öreg kakas kitömött trófeája. Acélfényű mellét kidülesztette, miként egykoron, rügyfakadások idején, a szerelmi dalok nemes tornáján; szemei fölött, mint két vértüzü napkeleti ékeske, széles rózsák vöröslőttek és lantalakú farkának sarlója éles ívben tapadt a tompafényű háttérhez. Mellette, jobbra-balra, vadászhangulatu, pi , cinyke képek. Az egyiken koratavaszi ködfoszlányok álmosan emelkednek az ékbe futó fenyők koronái fölé, lent, az aszott avaron, kékesbe futó hófoltok és a begyepesedett vakondtúrás kupáján ott dalolja egy szürke tyúknak szerelmes gavallérja a szíve mélyéből fakadó nótákat. A másikon nagy hegyek, vihartépte fák, az egyik ágon sötét folt, a havasok fajdremetéjének körvonalai és a háttérben, az ég alján, most verődik ki a tavaszi hajnal lehelete. És az erdész közvetlen egyszerűséggel mesélte: — Egy tucat kis kakas, olykor több is, dürög évenként vadászterületemen. Legtöbbje itt nő nagyra, csibekoruktól ismerem őket, hisz az év hosszú során át van bőven időm életmódjukat megfigyelhetni. Más területről ritkán látogat át kakas vendégségbe, az itthonaik rendszerint elverik, kemény legény legyen az, amelyik a párviadalokból győztesként ott uralja a dürgőhelyeket. Ilyen jövevény volt az öreg úr is. Valamelyik reggelen jelenti a kerület, hogy a nagy havasi réten egy eddig nem látott csodakakas elverte összes vetélytársait. A rózsái két ujjnyi szélesek, hajlított, óriási sarlója szinte összeér, dürgő hangja belebug a hajnalba, miként a pásztorok mély hangú, nyírfakérges tülökje és olyan vad táncot még NIMROD útján elsősorban korrekt, nemes sporttársakat nevelni. Alkalmat nyújtani ahhoz, hogy a kezdő nimród azzá válhasson. A lesipuskások, pecsenyevadászok sakkban tartása, lehetetlenné tétele lesz igyekvésünk. A vad- és halállomány — ezen nemzeti kincsnek — szaporításáért, óvásáért, a sporttestvériség megvalósításáért kívánunk harcolni. Olvasóink panaszait, kívánságait akarjuk közvetíteni a hatóságokhoz, a vadásztörvény küszöbön levő revíziója alkalmával óhajtunk az illetékes tényezőknek tanácsadói, munkatársai lenni, hogy végre egy a mi viszonyainknak megfelelő és szarvashibáktól ment törvény legyen sportunknak fundamentuma. Lapunk kereteit jelen első lappéldányunk igyekszik megmutatni. Természetes, hogy fejlődésünk tempóját a támogatás mérve fogja irányítani és fokozni. Vadász- és halászéletünknek hű tükre akar lenni lapunk. Hisszük és reméljük, hogy az érdekelt társadalom szakirodalmi közleményeivel segítségünkre fog lenni a lapot nívóssá és elterjedtté tenni. Magyarország első vadászlapját boldog emlékű Parthay Géza barátom alapította és szerkesztette. De az ő érdeme az is, hogy oly szép számú írói gárdát nevelt. Azt pedig egyedül annak köszönhette, hogy szeretettel, megértéssel engedte magához a „kisdedeket“, a kezdő írókat. Bátorította, oktatta őket, mert nézete, hitvallása volt: a törekvésnek csak akkor kell szárnyát szegni, ha az a szárny legfeljebb csapkodásra alkalmas, de repülésre nem, hisz a repülést még a sasnak is tanulnia kell. Ezt megtanultuk Tőle. Ezt gyakorlatilag alkalmazni is kívánjuk tőlünk telhetőleg. Hívjatok! íme megjelentünk! Ha méltányolni tudjátok és akarjátok a mi anyagi gondoskodásunk súlyosságát és szellemiekben sem tagadjátok meg tőlünk hathatós támogatástokat, mert csakis e segítséggel leszünk képesek oly változatos tartalmú, a mi érdekeitekért síkra szálló lapot nyújtani, mely mindenkor meg fog felelni a várakozásnak, akkor sportjaink jövője nem lehet kétséges és bizalommal, reménységgel eltelten foghatunk az építés, a takarítás nagy, nehéz munkájához! Bohrandt Lajos: A vadászat és a sport. Szerkesztő úr azon óhajának, hogy e lap számára én is írjak valamit, készséggel teszek eleget. írok arról, ami szívem szerint nekem, de neked is a legkedvesebb szórakozásod és foglalkozásod, kedves olvasó, a vadászat, a Sport! Ez az őseinktől öröklött, testet-lelket felemelő, egész emberi lényünket betöltő legszebb, legnemesebb, legférfiasabb szórakozások egyike. A vadászat, az isteni alkotás csodás világának, örök szépségű kertjében, a természetben nyer kielégítést, hol a béke és nyugalom csöndes otthona van. Ha lelkünk fáradt, ott elmerengve nyugtot talál. Ha bánatunk van, azt ott elfeledjük. Ott az erdők mélyének csöndjében locsogva fut tova, majd eltűnik és ismét felbukkan, a fáradt utasok szomját oltó, ezüstös kis patakocska. Amott hallatja dalát az erdők legszebb bájdalu zenésze, a kis fülemile, halljuk a kakuk egyhangú danáját s a vadgalamb mélabús, bánatos siralmát. A nagy világ zajos életéből a félreeső zugban, egymásra boruló öreg fenyők hallgatag csöndjében, csupa meleg érzéseket visszatükröző és színes hangulatokat fakasztó otthont teremtett az erdő magányát járó, meghitt lelki életet élő zöldkabátos művészi érzéke. Minden bútor, minden kép és fali dísz, az egyszerű, nemes lelki összhangnak, szines álmoknak, az egészséges kedély egyszerű derűjének visszatükrözője. Mennyi kedves emlék, felejthetetlen vadászkép és szines erdei történet megelevenítője ez az eldugott, meleg vadászotthon! / *