Nimrod, 1923 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1923-06-15 / 1. szám
NIMROD 3 Amott egy evetke szökdécsel, mogyorófa bokor aljában, megszólal a rigó, majd ijedten rebben tova egy szajkó. Látjuk a százados tölgyek aljában a kis gyöngyvirágot s a zöld bársonyos pázsiton a lilakék ruháju kökörcsin virágot. Amint igy elmerengve csodálja a szép természetet, ugyan melyik vadász szive ne dobbana meg? Amidőn a fenyvesek vad jogán megszólal az erdők királya, a szarvasbikának szerelmi láztól izzó, mámoros hangja, amidőn megkezdődik a szarvasbőgés, a világ legszebb hangversenye! Vagy, amidőn tavasszal, az alkony már szétteríti halvány párák finom fátyolát? Amidőn minden madárdal, az utolsó rigófütty is elhallgatott, akkor jön és szorongó szívvel várjuk azt a szép, hosszúcsőrű misztikus madarát a természetnek. Amidőn az erdők sűrűjének mélyén megpillantjuk csattogó agyarral, felborzolt sörénnyel, a hatalmas vadkant, vagy, amidőn meglátjuk a tűlevelű fákon önfeledten, a szerelmi dalát fúvó fajdkakast! — amott a Kárpát szűzi fehér hóval borította bérceinek ormán a figyelő zergebakot. Vájjon, melyik vadász szive ne dobbanna meg e fenséges látványra?! De lépjünk az erdő sűrűjéből a nyílt, a szabad természetbe, hol ringó kalászoktól ékes a piros pipacsokkal borított róna ! Hol a pacsirta a magasba törve, dicsőíti a felkelő napot, hol halljuk a fürjecske pity-palaty zengését, a nádasok, ingoványok rengő sűrűjében a bölömbika mélységes bőgését, — amott egy csörgő kacsa rebben, — majd megszólal a zöldnyaku göcsér s ezer visszhangtól kisérve a békák kurutyoló szava. Egy táblán kővé meredve áll a nemes polenter — egy dörrenés és a magasból látjuk, mint hull alá a fogolykakas. A vadászatnak sokféle nemét, ezerféle változatát tudnám még felsorolni, melyet e lap istápolni hivatva nem látott, aminől ez lett, pedig kihallgatott már egy pár száz kakast. Délután megcsináltuk az ernyőt. Hajnalban már gubbasztottam benne. Pitymalatkor sistergő szárnyevezéssel beszáll az első kakas. Egy-kettőt csukakol, a levegőbe perdül, azután belefog nótájának dobálásába. Vékony a hangja, sűrűn szól, ez a tenorista, a legfiatalabbik legény. Forró vére a rendesnél korábbi időben hajtotta a találka helyére. Újabb szárnycsattogás, egymás után négy tompa puffanás, beszálltak a többi kakasok. Csukakolnak, szögletes bakugrásokkal a levegőbe lendülnek és mintha adott jelre láthatatlan zenekar indulónak víg ütemeire zendítene, nótás kedvvel megkezdik hangversenyöket. Az egyiknek csengő a baritonja, a másiknak rekedt a hangja, a harmadik folyton csuklik, valamennyit a hangja után ismertem már, ezek egyike sem a csodakakas! A hangversenyzők sorából ma már hiányzott a fele, a tegnapi viadal után más dürgőhelyet kerestek föl. Egyszerre sötét árny vágódik a lantosfarkúak közé, a derengésben majd kimeresztem a szememet, a jövevény kettőt csuhakol, szinte zeng tőle a havasi rétet szegélyező fiatalos, nyakát előre nyújtja, félig repülve, félig futva megrohanja legközelebbi társát, csőrét a vállába vágja, szárnyaival végigsuhint rajta, a megtámadott futásnak ered és elszáll, leend. — A vadászat és a sport, két rokon fogalom mindkettő felvidít és uj életkedvet ád! Forrasszon össze eggyé benneteket is, mint a nemes acélt a kohó, e nemes sport élvezetében s e lap szeretetében az együttérzésnek nagy és lelkes tábora! Sátoraljaújhely, 1923. május 16. Görgey Géza: Midőn a vadászok egyesülnek, hogy sportjukat fejlesszék, melléjük állunk mi is halászok. Minket is a természet iránti szeretet hív a szabadba, mi is a természet élő teremtményei iránt érdeklődünk, azokkal szeretünk foglalkozni, azokat szeretjük nemcsak zsákmányolni, hanem óvni, szaporítani, mindezt azon célból, hogy a testnek és léleknek üdülésére szolgáljon, tehát sportból. A halászat épp úgy, mint a vadászat ős foglalkozás. Mégis a vadászat már a legrégibb időkben sport, úri passzió volt, míg a halászatot, mint sportot, csak Sir Izaak Walton alapította meg a 16 i. század közepén a műlegyek és a horgászat által. Az angolok ebben most is a legtökéletesebbek. Sir Izaak Walton és Sir Charles Cotton még 1653-ban könyvet írtak a horgászatról és azóta ezen sportnak kiterjedt irodalma és kifejlett ipara keletkezett. Mi a kezdet kezdetén tartunk. Azonban az angolok és a hozzánk közelebb levő németek kitűnő szakkönyvei által a nálunk is fejlett iparral könnyen elérhetjük, hogy ezen sportág nálunk is meghonosodjék. Természeti szépségekben gazdag országunk, nemes halakban bővelkedő számtalan patakunk, sok folyónk különösen alkalmas arra. Nem tel bele öt perc, a dürgőhelyen kivüle nem volt más kakas. Mindegyiket elverte! Viaskodás közepette elsodródott a nagy rét másik felébe, ott aztán rágyújtott a maga nótájára. Micsoda hangja volt e fekete legénynek! A kerülőmnek igaza volt, úgy búgott az, mint a havasi pásztorok mély hangú tülökje. Másnap hajnalban is künn voltam. Két kakas még beszállt, a csukló- és a rekedthangú, öt perc múlva a vendég már egyedül fújta a rét másik végében a nótát. Délután ott építettünk új ernyőt. Hajnalban egyedül pontosan beszállt, az új környezet azonban bizalmatlanná tette, elhúzódott a rét bal felébe. Ott is építettünk ernyőt, oda se jött többet, hanem a rét közepén táncolt, nótázott. Következő hajnalon egyik ernyőbe sem ültem, hanem a rét szegélyén, magányos fenyőcske mögött, meglapultam. Ma elválik, ki a különb nótás! A csodakakas pontosan a rét közepére szállt és ezernyi változatban fújta láthatatlan szépeinek forró vallomásait. Mikor kivirradt, gyönge hangon belecsukakoltam a harmatot szitáló hajnalba. A kakas fölvágta a fejét és figyelt. — Gak, gak, gak . . . utánoztam a térce hangját •••••••• Halászat. •••••••• ex a Barátkozzunk! Irta: Dr. Mosánszky István.