Nimród, 1921 (9. évfolyam, 1-21. szám)
1921-11-01 / 18. szám
262 NIMRÓDVADÁSZLAP 1921. NOVEMBER HÓ 1. LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ. Soraimmal azért fordulok a tekintetes Szerkesztőséghez, hogy ha arra alkalom és lapunkban hely kínálkozik, az alábbiakat közzétenni szíveskedjék : Azon ájtatos reményben, hogy egyszer talán mégis meghallják illetékes helyen is a sok-sok jogos panaszt, mely az ország különböző részeiről jön azokról a bajokról, melyek állandóan izgalomban tartják országszerte a vadászközvéleményt, hadd gyarapítsam egy panasszal, melyhez hasonlót talán előttem is leírtak, de mindezideig meghallgatásra nem talált. Szeptember hó 11 -én egyik vadásztársammal a zalaistvándi területünkre mentünk ki. Zalaistvánd község erdős terület részét, lévén az úrbéres és közbirtokos terület és 200 holdnál nagyobb, a községbeliek vettek ki szabadkézből. Ez az erdős terület közvetlenül a sík terület mellett húzódik, honnan a mező felé lejtő dombos alakulatánál fogva jórészt áttekinthető. Alkalmasan váltakozik rajta az erdő, irtás, cserjés és részben már kukoricával bevetett részek. Mint jeleztem, az ott történő minden mozgást a síkról legjobban meg lehet figyelni. Így történt, hogy amint vadásztunk, egyszer csak több kutya csaholását halljuk és azután egész csatártűzszerű puskaropogást és felnézve az oldalra, szépen fejlődött rajvonalat láttunk. A rendesen magammal hordott prizmás látcsővel aztán megfigyeltük a következőket: A rajvonal kivétel nélkül (számszerűn 7) földmíves emberből állott, (tudtunk szerint Zalaistvánd községből csak öten váltottak vadászjegyet) valamennyien puskával és előttük három hangosan csaholó kutya (minden félremagyarázás)/ elkerülendő: nem vizslák) űzve-hajtva mindent, ami csak ott hajtható lehetett. Elszoruló szívvel néztük, mint vadítják még vadabbá a nyulakat, foglyot, fácánt és zavarják világgá a hetedik határig. Megjegyzem, hogy ez nem volt az első eset, amikor a vadászatnak ezt a túlságosan nemes módját megismerhettük és megfigyelhettük. De hányszor nem láttuk és hányszor nem látták országszerte más vadásztestvéreink ugyanezt! Mi szegény, vadat kímélő dúvadat pusztító szerencsétlen korrekt vadászok nem tudjuk, hogy hova tűnnek gondosan kimért nyulaink, fácánjaink, foglyaink stb. A leírt erdős területrész bokros, és erdős voltánál fogva messze környék vadjának mentsvára, honnan a sík és szabad mezők állománya rekrutálódik, vagy ahol megpihenhet. Ha a leírt módon állandóan zavarják, elképzelhető, mi maradt a mezőkön, amikor két éven át ilyen garázdálkodás folyt ott is! Nem is szólva arról, hogy a tilalmi időt sem tartották meg és nem tartják meg most sem. Megtörtént, hogy az ily módon garázdálkodó emberek ugyanazon a területen a közelmúltban három «őzteként, meg borgyut» (sic.) lőttek! így hangzott a dicsekvés a falusiak részéről. Sajnos, nem sikerült szemtanúkat találnunk, mert a pógárok összetartása ezúttal szolidaritássá változott. Vajon nem volna-e mód arra, hogy végre gátat vethessünk a vad szó szoros értelmében vett pusztításának? A kímélet nélkül való zaklatás és nemtelen módon való garázdálkodás mégis csak elég súlyos ok arra, hogy illetékes körök figyelme a jelenségekre terelődjék. Itt van az ideje annak, hogy a törvényhozás a legszigorúbban írja elő nemcsak azt, hogy ahhoz kellő intelligenciával nem bíró emberek ne vadászhassanak, hanem azt is, hogy a vadászatot csak arra nevelt és betanított kutyával szabadjon gyakorolni! Tiltsa meg a vadászatot nemzetgazdasági érdekből az olyanoknak, akik a vadnak világgá zavarásában lelik gyönyörűségüket és ezzel arra egyébként kiválóan alkalmas területeken a vad megpihenését és állandó megtelepedését — természetesen így szaporodását is — lehetetlenné teszik. Akadályozza a hozandó törvény a vadászatnak annyira illetéktelen kezekbe jutását és közigazgatási úton tegyék lehetővé, a törvény végrehajtását is.* A másik dolog, mely írásra indít, a mostanában észlelhető lőporhiány, ami szerintem nem természetes dolog, mert hiszen késztöltényeket mindenfelé árusítanak, mégpedig olyanokat, amelyeket a kereskedők maguk készíttetnek. Múlt hetekben Pesten jártam és azon boldog reményben, hogy sikerül majd tölténykészítéshez szükséges lőport vennem, végigjártam az összes cégeket, melyeknek hirdetései lapunk minden számában ott vannak, — mily csalódás! Egyetlenegynél sem kaptam lőport, ellenben rögtön ajánlották az általuk készített töltényeket, melyekről maguk is beismerik : nem a legjobbak."Tapasztalásból tudom és tudja minden vadászember, hogyha nem kaphatunk gyárilag készített legitim jó patront, akkor jobb az, amit magunk készítünk, mert feltételezem, hogy az igazi vadász többet ért a tölténykészítéshez, mint az a kereskedő, aki nem mindig adagolja gondosan és készíti a tömegárusításra szánt töltényeket. Igaz, hogy német lőszert, azaz késztöltényeket lehet venni, de az amúgy is magas, egyéb kiadások mellett ezeknek beszerzése olyan nagy terhet ró a vásárlóra, hogy inkább maga készítette töltényekhez folyamodik." Ha pedig mégis rászánná magát valaki arra, hogy a drága külföldi töltényt megvásárolja, ott sem kerülheti el «a csalódást». Így jártam én, mert vettem ugyan eredeti Rottweili tölténynek mondottakat . . . cégnél, sajnos, meggyőződtem róla, hogy azoknak jórésze már egyszer használva volt, újra gyutacsolt hüvelyekbe van töltve. Avagy tévedés lenne ez a cég részéről, hogy a rekonstruált patront ugyanolyan árban adta, mint az eredeti töltényt? Vájjon a budapesti kereskedők mind ilyenek? Felkérem a tekintetes Szerkesztőséget, hogyha módjában áll, figyelmeztesse a töltényelárusító céget, az ilyen anomália elkerülésére.* Zalaegerszeg, Göbel Árpád. * Kívánsága szerint a megnevezett cégnél érdeklődtünk ez ügyben. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a levélíró feltevésében téves és hamis nyomon jár ! Rottwelli töltényeket rekonstruálni nem is lehetne itt, mert se gyutacs, se Rottwelli lőpor itt nincs. — A sörétet szokták kisebbnagyobb számúval kicserélni, ha a kívánt számú nem áll rendelkezésre; ennek a nyomait tapasztalhatta a töltényeken. — A magunk részéről is teljesen kizártnak tartjuk, hogy jobb nevű budapesti cég — mint amilyenhez a panaszolt cég is tartozik — ilyen manipulációra vetemedjék. — Arról sem tehetnek a kereskedők, hogy nem tudnak lőport adni, mert sajnos, ők se kapnak az anyagszertártól. — A tölténygyárak annak idején szereztek be nagyobb lőporkészleteket; ez az oka annak, hogy késztöltény kapható, lőpor sajnos nem. Megemlítendő még, hogy a forgalomba kerülő késztöltény nagy része külföldi készítmény.