Nimród, 1931 (19. évfolyam, 1-36. szám)
1931-02-01 / 4. szám
1931. FEBRUÁR 1. NIMRÓD VADÁSZUJSÁG annyira kimeríti, hogy teljesen kábult lesz s a különben jó vizsla megmagyarázhatatlan hibákat ,követ el. Ha nagy melegben vizslánknak hasznát akarjuk venni, gyakran kell itatnunk és fürösztenünk. A vizslázásnál a vadállományt is tekintetbe kell venni. Ahol sok az apróvad, a vizslát könnyebb mérsékelni és közömbösíteni. Viszont, ha vaddús területen társasvadászatokon sokat apportíroztatunk vele, lóbolond lesz. Az ilyen területen a sebzett kicsapázását is csak gyakorlott vizslára lehet bízni, mert a gyakorlatlan vizslát zavarba hozza a sok egészséges vad felkelése és csapása. Ahol kevés a vad, ott a vizsla fokozott ambícióval dolgozik, de kézben kell tartani, mert a ritkán látott vad nagy izgalomba hozza és megfeledkezik a kötelező fegyelemről. Társasvadászatokon a vizslánkat pórázon tartjuk s vele csak a sebzettet hozatjuk el. Semmi körülmények között sem engedjük revírozni, mert másokat zavar és a sok lövés, a fölösleges apportírozás szenvedélyessé teszi és nem lehet neki parancsolni. Vízi vadászatokon csak akkor engedjük kajtatni, ha kisebb kiterjedésű mocsárról vagy vízről van szó. Egyébként ott is követeljük a reláció betartását. Az időszak annyiban van befolyással a vizslázásra, hogy a késő őszi és téli vadászatoknál a vizslát csak a sűrűségekben használjuk, nyílt terepen nem revíroztatunk vele, mert a vad éber s így a mozgó vizslától korán kel. Nyílt terepen leginkább a sebzett előkerítésére használjuk. A vadász egyénisége és természete játssza a legnagyobb szerepet a vizslázásnál. Az egyik vadász túlságosan ideges, a másik flegmás, az egyik szenvedélye nagyobb, mint a másiké, az egyikben a vadászat iránt van több érzék, a másikban a vizslászat iránt, az egyik többet követel a vizslától, a másik kevesebbet, és ki tudja, még hányféle eltérés van a vadászok egyéniségei között. Most el lehet képzelni, milyen sokoldalúnak kellene lenni annak a vizslának, hogy a sokféle egyéniséghez alkalmazkodni tudjon ! Ugyebár ezt attól az oktalan állattól nem kívánhatjuk, tehát nekünk kell a körülményeket figyelembe venni. A vizslázáshoz éppen azért nem lehet határozott direktívákat adni, mert a vadászok egyéniségei és természetük nem egyenlő. Csupán körvonalazni lehet, mit tartson a vadász szeme előtt, ha élvezettel akar vizslázni. Legfőbb igyekezetünk az legyen, hogy a vizsla összhangban dolgozzék velünk. A hozzáértő vizslás ezt hamar eléri. Kiismeri a vizsla jó és rossz oldalait, a jót igyekszik fejleszteni, a rosszat pedig ellensúlyozni vagy megakadályozni. Azután összeszoknak s egymás hibái iránt elnézők lesznek. Az emberben vannak olyan hibák, melyeket le kell küzdenie, ha vizsláját nem akarja elrontani. Pl. a bosszú. Sok esetben, ha a vizsla valami helytelenséget követ el, a vadász nem tud uralkodni magán és beteg lenne, ha ezt meg nem torolná. Ezek a megtorlások egytől egyig helytelenül alkalmazott kísérzetek. Semmi előnyére nem válik sem a vizslának, sem a vadásznak, ha mondjuk pl. a vizsla szorgos keresés után nem talál meg egy sebzett foglyot és ezért gazdája jól összerugdossa. Igen sokszor találkozunk ilyen kegyetlenséggel. Emberileg azt képzeljük, hogy a vizsla a büntetés okát tudja. Nagy tévedés ezt hinni! Hisz akkor értelme a mienkével egyenrangú lenne! Mielőtt büntetünk, számoljunk a körülményekkel. Sokszor laikus vizslások vizslájukkal szemben a kérdőrevonást annyira túlságba viszik, hogy valóságos keresztkérdéseket tesznek fel, melyekre még embernek is nehéz lenne kifogásokkal élni. Legtöbb esetben azért tévednek azok, kiknek első vizslájuk van, mert a vizslában emberi értelmet tételeznek fel, így történik meg, hogy pl. vásárolnak ma egy vizslát és holnap már vadászni mennek vele. Nem gondolják meg : ez éppen annyi, mintha egy magyar bankhivatalnokot, kinek halvány sejtelme sincs a kínai nyelvről és a népről, beállítanának egy kínai bankba. Pedig a bankdolgokat érti. Az a szegény vizsla a szavak értelmét nem ismeri. Ő régi gazdájának csak hang- és kézjeleit, az arckifejezéseit, a hanghordozását, mozdulatait szokta meg és most egy új világba csöppent, ahol minden más. Csodálkozhatunk-e azon, ha a vizsla az új gazdáját, aki a vizsla fölfogása szerint egészen más nyelven beszél, egész másmilyen ember, meg nem érti! Neki minden idegen. S ebbe az új idegenszerűségbe nem tudja magát beletalálni, félszegnek, tehetségtelennek, rossznak minősítik, pedig jóllehet elsőrangú vizsla. Éppen ezért ezt az új világot először meg kell vele ismertetni, megszerettetni és csak azután kérhetjük számon tudományát. A teljesítmények felismerése igen fontos. Sokan azt képzelik : a vizsla hivatása a vadat gazdája elé terelni, hogy az halomra lőhessen a vizsla rakásra hordja. És ha nem így cselekszik, elvesztette nimbuszát! Az ilyen téves felfogások elkerülése végett, aki vizslázni akar, ismerje meg elsősorban a vizsla képességeit, tulajdonságait, munkáját és a vizslázás módját. A vizslázásnál legnagyobb átok az idegesség, mert ez átragad a vizslára is és akkor vége a vizslának is, meg a vadászatnak is! Ne legyünk kapzsiak! A kapzsi vadász mindent beírni akar és azt akarja, hogy ebben a leírhatnámsági vágyban vizslája segítségére legyen. Ha pedig ezt az emberfeletti kívánságot a vizsla nem tudja teljesíteni, bosszúnkat rajta töltjük ki. Vadászerény, ha a vadász fegyelmezni tudja magát! Az a vadász, aki a vizslával bánni tud, a vizslázás módozatait a vizsla természetéhez alkalmazza. Ez annyit jelent, hogy nem minden vizslával vadászhatunk egyenlően. Némelyik vizsla túlságosan temperamentumos, ezzel már máskép kell bánnunk, mint a nyugodt természetűvel ; az egyik röviden keres, a másik kilengései szélesek ; van amelyik hajlamos a beugrásra, míg a másik teljesen megbízható ; másképpen vadászunk az egyenesbe keresővel, mint a kilengővel ; van amelyik jól tartja a relációt, míg a másiknak semmi relációja nincs stb. Az ilyen különbségek mind más és más bánásmódot igényelnek s a vadászatra is befolyással vannak. Ennek bizonyítására, a vizslatermészetek figyelembevételével, a vizslázásról néhány képet fogok bemutatni. Egy társaságban vagyok, vadászatról diskurálgattunk s hol ez, hol amaz adta elő kisebb vadászélményeit. Megragadta figyelmemet, mikor az egyik úr a következő szavakkal hozta emlékezetébe barátjának valamely jelenetnek a színhelyét : — Tudod ott, ahol a vizslát vertük! — Nem tudtam szó nélkül megállni, hogy meg ne kérdezzem . — Mit véthetett az a vizsla, hogy kettőjüknek kellett őt megverni? — Mit? — folytatja kidüllesztett mellel az előadó. — Az a gyalázatos minden lövésre beugrott, össze-vissza látott-futott, minden nyúl után elment, a sebzett foglyot nem találta meg, olyan volt, mint egy őrült. — No és mikor megvertétek, megtalálta? — kérdem. — Dehogy találta! Hiába magyaráztuk neki, mikor vertük , miért nem találtad meg? Miért szaladtál a nyúl után? Nem használt semmit — volt a válasz. Nem tudtam megállni, hogy gúnyosan meg ne jegyezzem : — Meg vagytok teljesen győződve arról, hogy az 67