Nimród, 1939 (27. évfolyam, 1-36. szám)

1939-01-01 / 1. szám

12 NIMRÓD VADÁSZÚJSÁG 1939. JANUÁR 1. igazolni látszik. De hát akkor minek a törvény, s mit érnek az abban foglalt tilalmi idők? Hajek, főerdész. — Vadászat a megszállt Nyugaton. Mostani lakóhelyemhez közel a határ, s így esett meg, hogy egy szíves meghívás folytán részt vehettem az új Németországban egy nálunk is szokásos közvadászaton. Voltaképpen nem is nagy esemény, legalábbis nem akkora, hogy helyet érdemelne kedves Nimródunk hír­rovatában, de olyan érdekes dolgokat tapasztalt­­, melyek — remélem — aligha fognak utánzásra csábítani. Kedves házigazdánk, egy Amerikát járt magyar, illetve most már német meghívója szerint a találkozásnak reggel fél kilenckor kellett történnie a községi vendéglőben. Mivel megszoktam a pontosságot, barátommal együtt valamivel korábban meg is jelentünk. A találkozás helyén már voltak beérkezett meghívott urak 18—20-an. A szokásos bemutat­kozás után vártuk az indulást, de az csak késett. Már 9 óra is jóval elmúlt, de még mindig jöttek az autók, és döntötték magukból a meghívottak sokaságát. Már hozzávetőleg sem lehetett megmondani, hány puskás lehet. Véletlenül sikerült a ké­tgazdát egy percre elkapnom, s megérdeklődtem tőle, vájjon hány urat hívott meg. A válasz nem is meglepő, hanem egyenest elképesztő volt: — Mivel tudom, hogy a meghívottaknak csak a fele szokott megjönni, meghívtam 150 puskást. Most azonban nem maradt el a fele, hanem valamivel kevesebb, mert összesen 93 puskás jelent meg. Csupa kitűnő felszerelés, különböző ebnagyságú és gyártmányú puskák, vadásztáska, töltényöv, sok zöld mellény és hajtóka, zerge­­szakállas kalap — csak úgy nyüzsgött körülöttem. Összenéztem barátommal. Kedvünk lett volna meglépni, de ha már egyszer eljöttünk, mégis csak tartsunk ki, hátha tapasztalunk valami okosat. Hát tapasztaltunk! A 106 haj­tóból minden két puskás közé jutott egy. A vadászat befejezése után a teríték 665 nyúl és 32 fogoly. Hogy a jövő esztendőre mi maradt meg tenyész­­anyagnak? . . . Semmi! Én a belátható területen 6—7 nyulat láttam elmenekülni, de egy sem volt már egészséges. Nem is csoda, mert hiszen minden a körben mozgó nyúlra 4—5 puska tüzelt, mint a gépfegyver, tekintet nélkül a távolságra. Az volt a boldogabb, aki korábban indíthatta meg a tüzelést Nagy átlagban minden nyúlra legkevesebb 6—7 lövés ment. Megemlítem még, hogy a hajtók bére 15 márka volt, a nyulakat pedig az autós vadászok mind átvették 4 márkájával. A hajtás befejezése után siettünk elbúcsúzni házigazdánk­tól, de még megkérdeztem, mit gondol, mire fog a jövő évben vadászni. Megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, mert jön át Magyarországból annyi nyúl, amennyi kell. Erre a felvilágo­sításra szomorúan ültünk kocsinkra, hogy szótlanul és fátyolos szemmel megint áthaladjunk azon a dűlőúton, amely a szo­morú magyar sors határvonalát jelenti. Oroszvár, 1938. december 17-én. Pechtol János. — Liedl Károly, newyorki hűséges munkatársunk a kanadai vadászatáról szóló cikkével kapcsolatban kedves le­velet írt a Nimród Vadászújság szerkesztőjének, mely a ten­geren túl élő magyarok törhetetlen magyar érzésének bizony­sága. Levele így szól: «Kedves Uram! Megpróbálom leírni kanadai vadászatomat, bár érzem, hogy nagy fába vágtam a fejszét, de talán az illusztrációk pótolják írásom gyengeségeit. Ön után, Sólyom úr, gróf Szécsényi és egy tucat ragyogó tollú magyar író után úgy érzem, szerénytelenség a tollat forgatnom. Sajnos, az egyetlen alkalom magyar beszédre a levelezés, néha félévig sem hallok magyar szót. Az Ön könyvét, a «Vadász- és Gyűjtőúton Keletafrikában» kölcsön­adtam II■ P. Holland-nek, a Field and Stream főszerkesztőjének, F. Schaufflernek, az Egyesült Államok legnagyobb sportáru­háza igazgató- és társtulajdonosának. Mindenkinek nagyon tetszik. mert Prince újra el akarja olvasni. M. Schauffler meg­nézte az angol kiadó nevét és megjegyezte, hogy az a cég csak jó könyveket ad ki. Kérdésemre, hogy volt-e Magyarországon, azt mondta, hogy 1926-tól 33-ig minden évben. Híres fegyver­gyűjteménye van. Mindig örömmel, fáradságot nem sajnálva szedi elő a fegyverládákból. Nagyon művelt, nagytudású perfekt úr ; szerencsésnek érzem magam, hogy megismerkedtem vele . . . Minél jobban múlik az idő, annál jobban vágyok haza , az utolsó két évben csak a magyar filmeket nézem meg. A vissza­foglalt területekre való bevonulás nagyon megható volt, min­denütt pityeregtek az emberek, az itt élő svábok együtt sírtak a — Jó öreg sörét van bennük. Ezzel kell a libákra lőni. Eltettem a két patront, de csak azért, mert nem akartam megbántani. Valódi Matula-féle hatszor utána­­töltött patronok voltak. A következő hajtásban megpróbáltam, belemennek-e a puskámba. Belementek, de ki aztán egy világért sem! Fene ezt a Matulát! Féltem a patronjaitól. Még szétveti a puskám! . . . Egy nyúlra nem is lőttem rá. Egy nyíltért nem megyek kórházba, de amikor megint libák suhogtak el felettem, már nem állhattam meg. A ködben alig látszó libák elejére odadurrantottam egymásután mindkét csővel. Legyünk túl rajta ... Lövés után füstölgő újságpapír-foszlányok úszkáltak a levegőben és a hátam mögött tompa zuhanással esett le egy liba. Nono! Nem kell­­a Matula-féle patronokat leszólni! Igaz, veszettül rúgnak, de van bennük tehetség. — Mondtam ugye? — fölényeskedett öreg vadőrünk. — Nem hazudik a katonapor . . . •—­ Micsoda? — Katonapor. A1® komám hozta még a háborúból. Megkeverem egy kis fekete puskaporral, olyan ereje van, mint a bikának. (Nem mondom . . .) — Aztán hogyan méri ki? — Úgy gondolom formán . . .­ Négy csipetnyi többnyire elegendő. Ebből látszik, hogy Matula minden lövésnél Mária kötényében volt. Én azonban lemondtam a Matula-féle kölcsönpatronokról. Ebéd utánra már csak egy hajtás maradt. Lassan ment ez is. Nagy volt a köd, mert a disznóölések minden virága felvonult az ebédhez ... A hajtók is tempósabban jártak, jutott mindenkinek bőven, csak a bor körül volt valami nézeteltérés, mert Matula csak a 18 éven felüliek­nek engedélyezett.* — Hány éves­ vagy, fiam? — Tizenhét. — Nem szégyenled magad? Alighogy elszoktál az anyatejtől. . . Állj félre, amíg jókedvemben vagyok. Matula döntőbíráskodásába nem szóltunk bele. Kell egy kis bor az ünnepekre is. . . Kezdődött az utolsó hajtás is, de közben annyira megsűrűsödött a köd, hogy nem lett volna értelme eről­tetni a dolgot. Hiba eshetik ilyenkor. Lefújtuk a vadászatot. Az év utolsó napja hályogos, öreg szemét lehányta már. Az erdő álmodó csendbe süllyedt és mi búcsúzkodtunk. Találkozás a patikusnál vacsora után. Nekem még Matulával volt dolgom az évvégi számadásokkal, aztán én is megyek haza. A szánok elcsengtek és egyedül maradtunk. Köd, KÉK és PIROS SÁRKÁNYvadásztöltényTÁRNÁT GYÖRGT vadásztöltény és fegyverkereskedés Budapest, V., Dorottya­ utca 9. — Telefon: 182-039..

Next