Nimród, 1948 (35. évfolyam, 1-18. szám)
1948-01-01 / 1. szám
Boldog újévet! Lehet, hogy valamelyik olvasóm elfintorítja arcát, mondván: — Hát lehet ma egy vadásznak boldog újévet kívánni, amikor a vadra nézve sorozatosan követik egymást a rossz esztendők? ... Van valami a dologban, mert arról csakugyan nem panaszkodhatunk, hogy sok a vad. Meg aztán az is igaz, hogy az idei tél sem olyan, amilyennek egy rendes telet megszoktunk, s így attól lehet tartani, hogy majd megint olyankor köszönt be, amikor nekünk vadászoknak a legkevésbbé kell. Mondom, ez mind igaz, de egyáltalában nem ok arra, hogy ne kívánjunk egymásnak boldog újévet. Egyszer csak reánk is tekint a jó Isten és megengedi, hogy vadunk újból elszaporodjék. Miért ne kívánjuk, hogy ez ebben az új esztendőben történjék meg? Mert ugy-e, amikor egy vadász a vadásznak boldog újévet kíván, tudat alatt a vadra gondol az is, aki kívánja, az is, akinek a kívánság szól. Mert olyan furcsa szenvedély a vadászat, úgy belemarja magát a lélekbe, hogy sokkal nyomosabb gondokat is el tud csitítani és ha mint vadászoknak jól megy dolgunk, rózsaszínben látjuk a világot. Én legalább így vagyok vele. Eddig csak egy embert ismertem, aki nem jött ki vadászni, mert otthon kacsapecsenyét kapott ebédre, s ezt csak frissiben, melegen szerette. Akit én vadásznak ismertem, mindnek jobban ízlett egy darab száraz kenyér odakint, mint a legdúsabb lakoma odahaza. Átböngészgettem a Nimród Vadászlap elmúlt évi számait. Találtam bennük örömöt is, találtam gyászt is, akadt néha boldog beszámoló, de akadt sokkal több panasz is. Csak úgy, mint minden esztendőben. Hogy az utóbbi években több a panasz, azon ne csodálkozzunk. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a háború nem használt a vadállománynak és tudjuk azt is, hogy idő kell ahhoz, hogy a vadállomány újból a régi legyen. Egyik vadnemnek több, a másiknak kevesebb, de idő valamennyinek kell. Hogy aztán milyen iramban történik ez a szaporodás, az nagyon sok tényezőtől függ, főként mégis kettőtől: az időjárástól és a vadásztól. Az időjárás bizony nem volt olyan, hogy nagyon kedvezett volna a vad elszaporodásának, mint ahogy a mezőgazdaságnak sem kedvezett. Sajnos, ez ellen nem tehettünk semmit, mint ahogy a mezőgazdák is tehetetlen kétségbeeséssel látták, mivé válnak reményeik. Nagyobb hatalommal állottunk szemben, semhogy legyőzhettük volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent ölbetett kézzel kellett néznünk. Éppen erre vonatkozólag bizony hangzottak el panaszok. Bajok voltak a vad etetése körül. Ez már csakugyan olyan kötelesség, amelynek meg kellett volna felelnie minden vadásznak, már csak azért is, mert szerződésileg vállalta. Igen ám, de ebbe is belejátszott az időjárás, mert ha kevés a termés, kevés jut belőle a vadnak is. Valósággal összejátszott minden, csakhogy a vad ne fejlődhessék, szaporodhassék úgy, ahogy a természet rendje szerint várható lett volna. De sok panasz hangzott el a kártékonyak elszaporodása miatt is. Ez már olyan dolog, amelyre alig-alig van mentség, mert hiszen a kártékonyak túlzott elszaporodásának erélyes beavatkozással gátat lehet vetni. Akinek erre nincs gondja, annak nincs is joga panaszkodni miatta, mert hát „Te akartad, Dandin Györgyi" Igaz, hogy van itt is olyan körülmény, amely némileg menti a dolgot — kevés a puska, drága a töltény —, vajmi sokan vannak azonban az olyanok, akik ezt a kifogást csak takaróul használják, a saját nemtörődömségük és kényelemszeretetük takarójául. Mert ha valaki hétszámra, sőt hónapszámra nem jár ki a területre, azzal a megokolással, hogy annyira