Nimród, 1985 (105. évfolyam, 1-12. szám)

1985-11-10 / 11. szám

apró széfben tartják, amelyhez negyven kulcsot csináltattak, így minden vadásznak jutott belőle. Bárki közülük bármikor igénybe veheti a vadásztanyát, senkitől nem kell ehhez engedélyt kérni, be sem kell jelenteni. A társaság tagjai megbíznak egymásban, s eddig senki sem élt vissza a teljes szabad­sággal. A területen egyébként nem ez az egyetlen szállóhely. Igaz, a másik kevésbé komfortos, ám rendkívül praktikus. Egy öreg, kiselejtezett autóbusz áll az erdő mélyén, amelynek berendezését kicserélték, néhány fekvőhelyet, tűzhelyet, asz­talt helyeztek el benne. Ez a ,,vad­kárelhárító” szállás. Ahol a vad mozgását tapasztalják, odavontat­ják traktorral a buszt, s a friss vetésű vagy éppen érésben levő kukoricát körülülik a vadászok, nehogy a disznó kárt tegyen benne. Ha valaki elpilledt a lesen, aludhat néhány órácskát, kényelmesebben lehet itt falatozni is, télen pedig éppenséggel jólesik a meleg az el­gémberedett, átfagyott vadásznak. A 35 vadász közül 16-nak van golyós puskája. A többiek a karto­­nos drillinget vehetik igénybe, ha nagyvadra vadásznak. Ilyenformán mindenki hozzájuthat trófeás vad lövéséhez. Az állományszabályozás miatt a közelmúltban megváltoztatták a házi szabályzat kompetenciával fog­lalkozó pontját: azelőtt minden vadásznak járt évente egy őzgida, ehelyett most disznó- és szarvas­húsból kapják a vadászrészt. Az őzek számát ugyanis növelni sze­retnék, szarvasból viszont túl sok van. Vaddisznó bőven akad, volt olyan év, amikor száz körül lőttek. Számuk az idén megcsappant, mert a Gyulaji EVAG hőgyészi kerüle­tének disznóbefogói eredményesen dolgoznak. A vadászok ezt nem is nagyon bánják, így a vadkár is csökken. A tagdíjból, vadhúsból származó bevételt kiegészíti még a külföldiek vadásztatása őzbakra, és így meg is van az a félmillió forint körüli összeg, amely fedezi a kiadásokat. A területfenntartási költségeken kívül jut még arra is, hogy fácánt és nyulat vegyenek. Gyulaj közelében szinte termé­szetes a kérdés: van-e dám? Néhány akad, s éppen ez indította a tagokat arra, hogy foglalkozzanak a dámtelepítés gondolatával is. Van egy kis összegyűjtött pénzük erre a célra, és azzal számolnak, hogy a szomszédos vadásztársasá­gokkal közösen jó eredményt ér­hetnek el: szarvasbikát. Az állomány minő­sége kiváló, az utóbbi években az volt a legnagyobb gondunk, hogy hajlandó-e a külföldi az érett, kapi­tális agancsú bikáinkat meglőni, vagy sem. 112 mezei nyulat vásá­roltunk Csongrád megyéből, vér­­frissítés céljából. 500 nevelt fácánt engedünk ki az arra alkalmas terü­letekre, és megfigyeléseink szerint szaporodik is az apróvad - mondja a gazdasági felelős. A korábbi évek­ben sikerült a vaddisznók számát jelentősen apasztanunk, éves terí­tékünk mintegy 60 darab, és ez elegendő is, ha az apróvadállo­mányt növelni akarjuk. Egyelőre előttünk is érthetetlen okokból csökken az őzállomány, ezért satat nem is lövünk. Annál is inkább érthetetlen az őzállomány vissza­szorulása, mivel a terület vadel­tartóképessége elvileg növekedett, mert a bérbeadó erdőgazdaság nagy területeken erdősített. A gazdálkodás egymilliós árbe­vétel felett rendkívül sok munkát ad, amelyet már nemigen lehet tár­sadalmi munkában elvégezni. Újí­tottunk tehát a dolgon, másod­állásban két könyvelő dolgozik a papírmunkán. A termelőszövetke­zettel kötött együttműködési szer­ződés alapján könyvelőgépen kar­tonra dolgozzák föl az adatokat, és a kimutatás mindig napra­kész. Ha kell, bármikor fillérre megmon­dom mennyi pénzünk van. - Amennyire lehet, az intéző­­bizottságon belül felosztjuk a mun­kát - magyarázza Csapó Ferenc elnök -, mert az eredményeink megtartásához igazi csapatmunkára van szükség. Nálunk ugyanis nin­csen kötelező közösségi munka. Mégis mindig eljön a társaság fele, ha éppen csinálni kell valamit. Azt hiszem ott sincsenek többen, ahol szigorú a felelősségrevonás. Természetesen mi is igyekszünk „meghálálni” a közösség érdeké­ben végzett önzetlen tevékenységet. Aki többet tesz az asztalra az több vadászati lehetőséghez­ is jut... Dr. Pirityi Ferenc titkár, Szabó János elnök és Jónás Gizella gazdasági felelős a vadászház rácsos ablaka előtt.. tűrte " a fotó­zást <cel 5 v-I UJU.UJ 72 éou. Azok a boldog nagyvadasok Kerékvágta, homokos földút ve­zet a belecskai Ságvári Endre Va­dásztársaság erdő ölébe bújtatott vadászházába. A ház oldalánál vadonatúj hűtőkamra a szakszerű lőtt vadkezelés feltétele, hiszen igen­csak messze esik ide a Tolnamözsi MAVAD-telep. Csapó Ferenc és Szőke György gazdasági felelős büszkén mutatja az új létesítményt, amely a vadászok régi gondjában segített. - A szarvasok tartanak el min­ket - mondja az elnök -, illő tehát, hogy mi is jól tartsuk őket. A ter­melőszövetkezetek segítségével kor­szerű vadföldművelést vezettünk be. önetetőket építettünk, 700 mázsa szemestakarmányt és csaknem száz mázsa lucerna szénát etetünk föl évente, 8-11 kilogramm közötti agancssúllyal, évente 6-8 bikát lövetünk a külföldiekkel, kétéven­ként pedig minden tagunk lehet A szemüveges, őszhajú, testes férfit kivétel nélkül minden isme­rőse bácsizza. Nemcsak a korának szól ez a megszólítás, hanem a múltjának is. Lakos József, a Pálfai Egyetértés Vadásztársaság elnöke 1959 óta a pálfai termelő­­szövetkezet elnöke, s tizennyolc éve áll a megyei tsz szövetség élén. Nem túlzás azt állítani, hogy Tolna megye mezőgazdaságának különleges alakja. Az Apponyi Károly féle birtokon, Majsapusztán született, szülei ura­sági cselédek voltak. 1942-ben Pál­­fára költözött a család, egy évre rá a hét testvér közül a legkisebb iskolába került, és tisztességgel el is végezte a mezőgazdasági szakisko­lát. A felszabadulást követően a községben a közmunkanyilvántar­tást bízták rá, majd családjával dolgozott a kapott földön. 1949- ben megnősült, s ezt követően a gyönki járási tanács mezőgazdasági osztályára került, sőt járási fő­­agronómus is volt. Mezőgazdasági feladatait egy időre felváltotta a pártmunka, de 1955-ben már a paksi járási tanács mezőgazdasági osztályát vezette. Innen Nagydo­­rogra vezette a sors, gépállomás igazgató lett, s miközben ezt a tisztet töltötte be, Pálfán téesz­­vezetőt választottak. Az elképzelé­sek szerint nem ő lett volna az el­nök, de egy talpraesett asszony fel­állt a közgyűlésen, és Lakos Józsefet javasolta vezetőnek. Meg is válasz­tották, s majd fél évig irányította egyidejűleg a pálfai téeszt és a nagydorogi gépállomást.­­ 1952-ben katonáskodtam, ak­kor fogtam először puskát a ke­zemben. Nem voltam orvvadász, nem voltam vadász sem, de amikor megalakítottuk Pálfán a vadásztár­saságot, megválasztottak elnöknek. Szeretem a vadat. Abban nőttem fel, hogy az embernek együtt kell élnie a környezetében élő állatok­kal, legyenek azok háziak avagy vadon élők. A vadra csak akkor voltam mérges, amikor az igen­csak szegényes téesz-tagságnak kárt okozott. Ám idős erdész és vadász tanítóimtól azt is megtanultam, hogy ha nem akarom, hogy kárt okozzon, akkor etetnem kell őket. Pálfán nincs víz. Ez rettentő nagy gondot jelent számunkra. Mint a téesz szövetség vezetője sokszor hallom, milyen nagy ká­rokat okoz a nagyvad a közös gaz­daságoknak. Hadd mondjam meg őszintén, hogy ennek a felét sem hiszem el, mert tudom, hogy sok mezőgazdász a saját trehányságát igyekszik palástolni a vadkárral. Azt nem vitatom, hogy a szarvas és a vaddisznó kárt is okoz, de hogy csak, és kizárólag az ő számlájára írható a téeszek vesztesége, ezt cá­folom, mert ismerem az ott dolgozó Pálfai remények Lakos József, a Pálfai Egyet­értés Vadásztársaság elnöke 494

Next