Nimród, 1997 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-10 / 1. szám
Bérvadászat Interjú Kondor Endrével, az IPOLYERDŐ Rt. vezérigazgatójával A Börzsönyben másként lesz Vadászkörökben nem kevés aggodalommal fürkészik az állami tulajdonú erdészeti részvénytársaságok szándékait, vajon továbbra is bérbe adják-e a kezelésükben lévő erdők vadászati jogát a vadásztársaságoknak, vagy a meglévő „üzemi vadászterületeikhez” újabb darabokat kanyartanak. Nem kevésről van szó, mondhatni a legjobb nagyvadas területek kezelése a tét. A Börzsöny erdei jórészt állami tulajdonúak, s kezelőjük, az IPOLYERDŐ Rt. Az üzemi vadászterület viszont eddig csak egy kis darabra terjedt ki. - Ahogy a börzsönyi sportvadászok fogalmaznak, az erdőgazdaság be akarja kebelezni az egész Börzsöny vadászatát, s ki akarja tiltani onnan a sportvadászokat. Valóban ez történik majd márciustól? - Szó sincs semmilyen tilalomról. Várjuk és szívesen látjuk a hazai vadászokat. Szükség van rájuk, hiszen nem valószínű, hogy az eddiginél több külföldi vendégvadász jönne, a tervezett mennyiségű vadat pedig le kell lőni, hiszen különben túlságosan elszaporodna az élőhely kárára. —Jó, jó, de hát nem ez a bánatuk a börzsönyi vadásztársaságok tagjainak, hanem hogy lemondhatnak a területük kezeléséről. Na, természetesen a Börzsönyben élni fogunk önálló vadászati jogunkkal, vagy a vegyes tulajdonú részeken, ahol az Rt. kezelésében lévő állami tulajdoni hányad meghaladja az 50 százalékot, a társult tulajdonosi jogosítványunkkal. Gazdálkodni valóban mi fogunk, vagy együtt a társtulajdonosokkal. Csakhogy gyanítom, nem a gazdálkodás lehetőségének elvesztését fájlalják a sportvadászok. A múltkor megkérdeztem az egyik vadásztársasági vezetőt, hogy miért hiányzik neki a gazdálkodás. Azt válaszolta: „akar a fene gazdálkodni, vadászni szeretnék”. Ennek meg nem lesz akadálya. - Hogyhogy nem lesz akadálya? - Eljön hozzám, elmondja a kívánságait. Átnézzük együtt az általunk kialakított árlistát, megállapodunk és megszervezzük számára vagy számukra a kívánt vadászatot. - Csakhogy a bérvadászat sokkalta drágább, hangulata sem hasonlítható például az egyedüli cserkeléshez, és egyáltalán mozgásuk, tevékenységük így meglehetősen korlátozott. - Az árát természetesen meg kell fizetni. A vadászat többé nem része semmiféle szociálpolitikának, és éppen ideje, hogy az „urambátyám dörgölődzések”, a magánkapcsolatok építése ne az állami erdőkben, az állam, azaz mindannyiunk költségére történjék. A pénz legyen a mérőeszköz, és ne az ismeretség! Egyébként egyáltalán nem megfizethetetlen egyegy süldő, tarvad, róka, szalonka vagy kisebb trófeájú vad elejtése. Ha valaki nagy trófeára vágyik, hát akkor persze mélyen kell nyúlni a zsebébe. Ami a romantikát illeti, azt ugyanúgy megtalálják erdeinkben a vadászok, mint korábban. Örülünk is neki, ha a területet ismerő régi vadászok jönnek, mert velük kevesebb a gond, nincs szükségük pátyolgatásra, kísérgetésre. Ennek ellenére persze a korábbinál korlátozottabb lesz a ténykedésük, nem tehetnek, amit akarnak. Ne akarjon ugyanis más főzni az én konyhámban! A vendég helyezze magát kényelembe, és hagyja, hogy kiszolgálják! — Sehol nem kívánják haszonbérbe adni erdeiket? De igen, ahol a tulajdoni részarányunk nem éri el az 50 százalékot, ott valószínűleg támogatjuk majd a bérbeadást. Igyekszünk azonban úgy módosíttatni a területhatárokat, hogy az erdőtömbök lehetőleg egy vadászterületre kerüljenek. Másutt sincs kizárva a bérbeadás lehetősége. Ha ez a forma gazdaságosabb számunkra, a bérbeadás mellett döntünk.Nem próbálják meg önt mégis rábeszélni valahonnan „fentről”, hogy kímélje meg a vadásztársaságokat? Felelős vezetők szájából ugyanis elhangzott, hogy az állami -például erdőgazdasági kezelésű- vadászterületek összességükben nem fognak növekedni. Ha az országos átlagot tekintjük, valószínű, hogy tényleg nem növekszenek, hiszen csak az állami tulajdonú részeken maradhat a vadászatnak e szervezeti formája. Egyes területeken ez csökkenést hoz, másutt azonban nincs kizárva, hogy az erdőgazdaságok maguk gyakorolják a vadászati jogot, ahol korábban vadásztársaságok voltak a bérlők. Nálunk eddig kicsi volt a vadászat súlya az erdőgazdálkodásban. A jövőben bizonyára növekedni fog. Az erdészeti részvénytársaságokat korlátozni kívánó kijelentésekről magam is hallottam, de ilyeneket a két tulajdonosi szervezet vezetői közül senki sem írt le, nem adott ilyen utasítást. Felelősséggel nem is buzdíthat arra, hogy ne a leggazdaságosabban működtessük az állami vagyont. Tudom, hogy a korábbi lehetőségeiket elvesztők megpróbálják vélt vagy valós befolyásukat latba vetni úgynevezett kölcsönösen előnyös megállapodás (értsd: kényszeregyezség) tető alá hozására. Mi is, mint a többi erdőgazdaság, fizetünk a Kincstárnak az erdő használatáért, az ÁPV Rt.-nek pedig nyereségünk egy meghatározott hányadát utaljuk át. Mindegyikünk az állami vagyon, az erdő lehető legjobb kezelésében, gyarapításában érdekelt. S ebbe nem fér bele az egyéni előnyök finanszírozása, bármilyen jó dolog is vadászni. - Nem véletlen sokak kifakadása, hogy „a magyar ember már ne is vadásszék?" Egyre több helyről szorulnak ki a magyar sportvadászok a korlátozások és önkorlátozások miatt. - A vadászat kétségtelenül gazdasági tevékenység, de nemcsak az. A vadászat érzelmekkel feltöltött sport is. Az érzelmeink pedig ne kapitalizálódjanak! Egyetértek vele, hogy azt az embert ne kényszerítsük ki az erdőből, akinek a vadászat a passziója. Meg is találjuk a módját, hogy valamiképpen, valamire vadászhasson, járhassa az erdőt, élményt szerezhessen. Jómagam 1959 óta vadászom. Feleségemmel együtt majdnem minden hétvégén kimegyünk a vadásztársaságom, a MÉMOSZ Vt. területére, vadászházába Még nem tudom, hogy bérelhetjük-e továbbra is a területünket, de meggyőződésem, hogy vadászati, élményszerzési lehetőség, így vagy úgy, továbbra is lesz, mint remélem, minden igaz vadásztársunknak. Gyenge László Nimród 1/1997. 9