Nimród, 2015 (103. évfolyam, 1-12. szám)

2015-12-15 / 12. szám

Pályázati felhívás A Dr. Egyed István Alapítvány pályázati felhívást tesz közzé a 2015-2016. évben kiosztandó 1 db „Dr. Egyed István-díj” (emlékplakett és pénzjuta­lom) elnyerésére. Pályázhat bármely erdészeti, illetve vadgazdál­kodási iskolarendszerű közép-, illetve felsőfokú in­tézményben tanuló diák, hallgató, valamint az ezen intézetekben tevékenykedő oktató, kutató. A „Dr. Egyed István díj" adományozásával az alapítvány azoknak a pályázóknak a magyaror­szági tevékenységét, esetleges külföldi gyakorla­ton történő részvételét kívánja elősegíteni, illet­ve támogatni, akik bizonyították rátermettségü­ket és elkötelezettségüket a vadgazdálkodásban és a vad élőhelyének megőrzését szolgáló tu­dományágakban. Pályázni írásban, maximum 500 gépelt sor ter­jedelmű, a kuratóriumhoz címzett pályázattal le­het, melyben a jelölt ismerteti azt az általa vég­zett szakmai, tudományos, oktatási tevékenysé­get, amellyel pályázni kíván. Levelezési cím: Dr. Egyed István Alapítvány 6500 Baja, Szent Imre tér 2. Pályázat benyújtási határidő: 2016. március 31. (A pályázatokat a Dr. Egyed István Alapítvány ku­ratóriuma bírálja el. A kuratórium fenntartja magá­nak a jogot a díj esetleges visszatartására. A díjat visszatartják, amennyiben nem érkezik be legalább három, elbírálásra alkalmas pályázat. A kuratórium előnyben kívánja részesíteni azokat a pályázókat, akik országos tanulmányi, illetve tudományos di­ákköri versenyeken kimagasló eredményeket értek el. A pályázat elbírálásáról az érdekeltek írásban ér­tesítés­t kapnak, mely a díj á­tadásának helyét és ide­jét is tartalmazza. Az alapítvány kuratóriuma fenn­tartja magának a jogot, hogy amennyiben az ala­pítvány alapelveivel nem teljesen összeegyeztet­hető, illetve szakmailag nem megfelelő színvonalú pályázatok beérkezése esetén, az előző évek gya­korlatának megfelelően, a pályázati kereteken kívül választ díjazottakat- maximum 2 fő-a hazai vad­­gazdálkodásban meghatározó személyek közül.) További részletes felvilágosítás kérhető a Ge­menc Zrt. vadgazdálkodási osztályán (6500 Baja, Szent Imre tér 2. Tel: 79/324-144) Árva Károly vadgazdálkodási osztályvezetőtől. A Dr. Egyed István Alapítvány kategóriánként legfeljebb egy pályaművet dí­j díjak átadására a 2016. évi FEHOVA kiállítá­son az SCI Közép-magyarországi Egyesülete standján kerül sor, melyre a nyerteseknek ter­mészetesen meghívót küldünk és belépőt bizto­sítunk. A pályamunkák felhasználási jogát a további­akban a pályázat kiírója, az SCI Közép-magyaror­szági Egyesülete gyakorolja. A nyertes pályamű­­veket az SCI KME honlapján és a vadászsajtó új­ságjaiban közzétesszük, és előreláthatólag könyv alakban is megjelentetjük. A pályaműveket a titkarsag@safariclub.hu elektronikus levélcímre kell beküldeni, tárgyként megjelölve „Ifjú Vadászíró Pályázat". A pályamű­veken fel kell tüntetni a szerző nevét, életkorát, azt a postacímet, email-címet és telefonszámot, melyen a pályázó (vagy a szülő, gondviselő) elér­hető. A h­iányos pályázatok a bírálatból kimarad­­ o­tt PULSAR ... IMAGE:QUALITY kuratóriumaEDGE 3.5x501 Ifjú vadászírók pályázata A Safari Club International Közép-magyarországi Egyesülete immáron hatodik alkalommal meg­hirdeti ifjú vadászírói pályázatát. IFJÚ VADÁSZÍRÓ PÁLYÁZAT A pályázatra a vadról, vadászatról, termé­szetről szóló valós élményleírásokkal, illet­ve elképzelt történetekkel, novellákkal le­het jelentkezni. Beküldési határidő: 2016. február 5. Az írásmű terjedelme maximum ötezer karakter lehet (beleértve a szóközöket, írásjeleket). A beérkezett írásműveket szakértői zsűri bírál­ja el, és a korcsoportonkénti győzteseket értékes tárgynyereményekben részesíti. A pályázatra az alábbi korcsoportokban lehet jelentkezni: I. korcsoport (6-10 évesek) II. korcsoport (11—13 évesek) III. korcsoport (14-18 évesek) jazunk­­nak. Az SCI vezetősége ÉVEiuj* BEiPhmn LÉZERFÉNYVETŰVEl * 184 650Ft * 250mw LÍZERFÉNYVETŰ •3 ÉV GARANCIA Hivatásos vadászok számára, munkaköri feladataik ellátásához! Minőségi éjjellátók nagy választékban! ejjellatok.hu 1125 Budapest, Nógrádi u. 39. [udvari Tel.:+361201-0486 www.ejjellatok.hu

Next