Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-30 / 27. szám

. kérdéscsoport Első utunk Kelet-Csehországba, a turisták és a síelők paradicsomába vezetett. Az itt levő negyven kilométer hosszú és húsz kilo­méter széles hegyvonulat, amelynek leg­magasabb csúcsa a Snézko, hazánk leglá­togatottabb, természeti kincsekben gazdag és kellemes pihenést, üdülést nyújtó vidéke. Ismertebb üdülőközpontjai: Janské Lázné, Pec, Spindlerov Mlyn, Harrachov. Felvéte­lünk az egyik legújabb szállodát , a Hotel Montanót mutatja be. Kérdésünk: Mi a neve az említett hegyvonulatnak? UTAZZUNK Köztársaságunk politikai, törté­nelmi, művészi és építészeti köz­pontja. A felvétel a Köztársaság téren készült. Háttérben a Prasná brána. Az előtérben álló épület egyik szalonjában 1948. február 23-án volt a megújhodott Nemzeti Front első ülése, amelyen Klement­ Gottwald bejelentette, hogy át­nyújtja Benes elnöknek a kormány átalakításáról szóló jegyzéket. — Kérdésünk: Mi a város neve? Ha az épület megnevezését is el­találják, külön jó pontnak számít. Észak-Csehországban egy világhírű, már 1818-ban hivatalosan fürdőhellyé nyilvánított helységet kerestünk fel. Itt gyógykezeltették magukat olyan neves személyiségek, mint Chopin, Turge­­nyev, Gogol, Gorkij, Wagner, Neruda és mások. Negyvennél is több ásványi forrás tör elő itt a földből, vizük epe, anyagcsere, légzőszervi, bőr és reu­matikus megbetegedések gyógyításá­ra alkalmas. A városka múzeuma Maxim Gorkij nevét viseli. Chopin tiszteletére itt rendezik meg a nemzet­közi zenei fesztiválokat. — Kérdé­sünk: Mi a fürdőhely neve? A válaszokat képes levelezőlapon, — amelyre a CEDOR jelvényt és a számozott szelvényt is felragasztották, — legkésőbb 10 napon belül küldjék, be szerkesztősé­günk címére: Bratislava, Prazská 5. A leve­lezőlapon tüntessék fel: Utazzunk együtt! A ‘Asil’.tv /T­vo • Oldok

Next