Nő, 1977 (26. évfolyam, 2-52. szám)

1977-02-17 / 7. szám

lapzárta-lapzárt­a lapzárta-lapzárta-lapzárta A 6. hét a nagyvilágban Hétfő: New Yorkból közel-keleti útjára indult Kurt Waldheim, az ENSZ-főtitkára. Tíznapos útja során ellátoga­tott többek közt Kairóba, Damaszkuszba, Bejrútba, felke­reste Ammant, Jeruzsálemet, és találkozott Arafattal is. Ho Si Minh-városban ünnepélyes keretek között megnyílt a Vietnami Nemzeti Egységfront alakuló kongresszusa. Kedd: A Kremlben találkozott Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Szaddam Husszein, az iraki Baath-párt főtitkár-helyettese, az Iraki Forradalmi Parancs­nokság Tanácsa alelnökével. A baráti légkörű találkozón áttekintették a két ország sokoldalú együttműködésének továbbfejlesztésével kapcsolatos kérdéseket. Elutazott Tokióból Walter Mondale, az Egyesült Államok­­­ elnöke. Elutazása előtt sajtóértekezletet tartott, ahol bejelentette az USA elhatározását: Fokozatosan kivonni a szárazföldi erőket Dél-Koreából. Hozzátette azonban, hogy az amerikai légierő kötelékei továbbra is Dél-Kómában maradnak. Szerda: James Carter amerikai elnök a Fehér Házban találkozott Anatolij Dobronyinnal, a Szovjetunió washingto­ni nagykövetével. A beszélgetés során a szovjet-amerikai kapcsolatok kérdésével foglalkoztak. Bécsbe érkezett az a szovjet küldöttség, amely részt vesz a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások soron következő forduló­ján. Csütörtök: Oskar Fischernek, az NDK külügyminiszteré­nek meghívására Berlinbe látogatott Emil Wojtaszek l­engyel külügyminiszter. Péntek: Mozambik Felszabadítási Frontja III. kongres­szusának küldöttei egyhangúlag elhatározták, hogy új munkás-paraszt pártot hoznak létre, amelynek célja: a mar­­cizmus-leninizmus eszméjén felépített szocialista társada­­om Mozambikban. Edward Gierek a LEMP KB első titkára átogatást tett a varsói vajdaságban lévő Ur­sne traktorgyár­­ban, ahol szívélyes beszélgetésen ismertette a dolgozókkal a múlt évben elért gazdasági eredményeket, melyek a legjob­­ban cáfolják az ellenséges propaganda rágalmait a lengyel gazdaság állítólagos válságáról. Szombat: Megkezdődtek Temesváron a hivatalos tárgya­­ésok Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt és Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkárai között. Kádár János az MSZMP KB első titkára a Központi Bizottság nevében üdvözlő levelet intézett a magyar munkásőrség tagjaihoz a szervezet fennállása 50. évfor­­dulója alkalmából. Vasárnap: Fakhrudin Ali Ahmad, az Indiai Köztársaság elnöke látogatási körútra indult néhány ázsiai országba. Az­ndulás előtt az elnök kifejezte azt a reményét, hogy tárgyalásai hozzájárulnak majd India és a többi ország kapcsolatainak meg­szil­árdí­tásához. A púchovi Efsz baromfitelepéről a múlt esztendőben másfél millió tojás került ma piacra. A nagyszerű hozam mellett még kilenc vagon szemestakarmányt is sikerült megtakarítaniuk, amelynek értéke 180 ezer korona. Felvételünkön a huszonkét tagú szocialista munkabrigád vezetője, Frantiska Keváková (jobbról) és a „bronzérmes" kollektíva tagja, Anna Pastorková. ELŐZETES Korunk asszonya Mellékfoglalkozása: házasságközvetítő Üdvözlet a c­odok földjéről így is lehet. Harminchat éven keresztül — 1928-­ól egészen 1964-ig gurult a síneken ez a villanymozdony, amelyet a plzeni $ko­­la­üzem dolgozói gyártottak. A „nyug­­dijas" járművet az üzem ifjúsági kollek­­­ivája megjavította és most, mint a vil­­anymozdonyok ősét, múzeumi tárgy­ként kezelik. Kétnapos munkaértekezleten vett részt Ústi nad Labem-ben Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségi tagja, a csehszlovák kormány elnöke. Felvételünkön Strougal elvtárs az észak-cseh-­­­országi kerület elöljárói között. Viliam Saigovic, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke január 28-án fogadta Georg Gersberget, Ausztria főkonzulát, tisztségbe lépése alkal­mából. Ebben a hónap­ban lesz kétszáz éve annak, hogy a prá­gai Állami Könyvtár — amelyet hatszáz évvel ezelőtt IV. Ká­roly alapított — ki­tárta kapuját a nagy­­közönség előtt. A mintegy ötmil­lió kötetből álló könyvtár látogatói­nak száma naponta­­ eléri a kétezret. ------------ ■ ■ .............— . A prágai Nemzeti Színházban február 3-án nagy részvét ^ mellett búcsúztak el a főváros lakói, elvtársak és pályatár­sak, Josef Toman cseh írótól, nemzeti művésztől, „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetés viselőjétől. Az elhunytat a CSKP KB a föderális és a cseh kormány nevében Milan Klusák, cseh kulturális ügyi miniszter búcsúztatta. Föld körüli pályára bocsátották a Szo­juz 24 űrhajót, melynek küldetése: to­vább folytatni a tudományos kísérleteket a Szaljut 5 űrállomással együtt. Az űrhajó parancsnoka Viktor Vasziljevics Gorbat­ko, akinek ez a második űrutazása. Az űrhajó másik utasa, Jurij Nyikolajevics Glazkov mérnök, először vesz részt ilyen akcióban. Az űrhajó rajtja előtt a két űrrepülő elmondta, nagy megtisztelte­tésnek veszik, hogy a NOSZF 60. évfor­dulójának évében, elsőként felbocsájtott űrhajóban teljesíthet szolgálatot, annál is inkább, mert ez a repülés a harminca­dik, ember által irányított űrhajóval jött létre. A képen Alexej Leonov társaságá­ban láthatjuk a két űrhajóst. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közti baráti kapcsolatok és együttműködés elmélyítésében szerzett érde­meiért az NDK Nemzetek Barátságának Ligája kitün­tette a bratislavai Slovnaft dolgozóit. Felvételünkön az üzemi szervezetek vezetői és Klára Zetkin-Ernst Thalmann Szocialista Munkabrigád képviselői átve­szik „A nemzetek közti barátságért" kitüntetést. Helena Fibingerová egyre jobb formába lendül A Buda­pesten rendezett fedettpályás atlétikai versenyen 21,66 mé­teres teljesítményével, új fe­dettpályás világcsúcsot állí­tott fel. A régi csúcsot is ő tartotta 21,58 méterrel. A kovácovai Marina gyer­mekgyógyintézetet tavaly szeptemberben adták át mozgásszervi megbetegedés­­­ben szenvedő gyerekeknek. A kétszáz férőhelyes egészsé­gügyi intézetben hat orvos, ötvenhárom nővér és huszon­hét rehabilitációs szakember gondoskodik a kis páciensek­ről. Felvételünkön Katarina Sitorová, rehabilitációs nővér áramkezeléssel gyógyítja a balesetet szenvedett kislányt.

Next