Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-03-24 / 13. szám
Ügyes kezek A paraszti háztartásoknak jellemzője volt a múltban, hogy a termésnek semmilyen részét el nem dobták, mindent hasznosítani tudtak valamilyen formában, így a kukoricából nem csak a szem, a mag jelentett értéket a falusi ember számára. A levelet télen feletették a jószággal, a szárával nyáron kenyérsütéshez fűtötték be a kemencét. A lemorzsolt, száraz kukoricacsutkát ugyancsak fűtésre használták, de gyermekjátékot is tudtak belőle készíteni. Végül a kukoricacső takarólevelét, a háncsot, népi nevén a csuhét sem hajították el. Szőlőt kötöztek vele. S minden faluban akadt egy-két ügyesebb kezű ember, aki kosarat, táskát vagy egyéb hasznos apróságot is tudott fonni belőle. A háncsszatyor csak kisebb teher szállítására alkalmas, ezért az asszonyoknak kézitáskául szolgált: boltba, városba, vásárra jártak vele. Az Érsekújvár (Nové Zámky) melletti Zsitvabesenyőn (Besenov) szinte az egész falu ért a csuhéfonáshoz, itt ugyanis háziiparként űzték ezt a mesterséget. Ahogy az idősebbek elmondták, az első világháború után a helybeli plébános tanította és terjesztette el a szatyrok, szőnyegek, lábtörlők fonását a faluban, hogy enyhítsen a nép szegénységén. Tehát eladásra dolgoztak, akárcsak ma. Ma a besenyői asszonyok a Népművészeti Központ (ÜKUV) bedolgozó alkalmazottai, sajnos, egyre csökkenő létszámban. A központ ugyanis — úgy látszik — megfeledkezett dolgozóiról, s a közel harminc évvel ezelőtti felvásárlási árakat nem módosította az időközben lezajlott gazdasági változásoknak megfelelően. Az asszonyok havi jövedelme 200—400 korona körüli, de mint mondják, 400 koronát csak úgy tudnak megkeresni, ha éjjel-nappal fonnak. Egy példa: a közepes méretű gyümölcskosár megfonása három órát vesz igénybe, felvásárlási ára 18 korona. Órabérre átszámítva ez 6 korona, s az anyag beszerzését, előkészítését s az utómunkálatokat még nem is említettük! A kukoricaháncs tárgyak készítése nem ördöngösség, amint azt Furuglyás Margit be is mutatta nekünk. Nem kell hozzá egyéb, csak kis olló, horgos hegyű tű és egy szögekkel kivert ráma. No és maga a „sástya", a háncs, amelynek nem mindegy, milyen a minősége. A mostani kukoricafajtákon rövid a háncs, lassabban megy vele a munka, nem eléggé fehér, és könnyen penészedik. Ezért az anyag előkészítése külön munkát igényel: fehéríteni kell, hogy a foltok eltűnjenek, s kénezni, hogy ne penészedjék. Régebben az úgynevezett „nyolcsorú" kukoricát, amely minden tekintetben megfelelt a kívánalmaknak, csupán a kosárfonás céljaira termesztették Besenyőn. A fonás mintái nagyon változatosak. Többféle szegőminta ismeretes, mint például a kettes szegés, a V-szegés, a dupla szegés, az apró szegés. Egy munkadarabon a fonásfélék egész sorozata szerepelhet: a sima kötés, a rozmaring, a tökmagos, a láncszem és a többi váltogathatja egymást. Az idősebb asszonyok azt állítják, hogy azelőtt sokkal több mintát ismertek. Amit manapság fonnak a népművészeti központnak, az mind egyszerű, sima minta. A cifrázás jelenleg nem fizetődik ki. KOCSIS ARANKA Szép otthon Évekkel ezelőtt, amikor a lakástervezők a kisméretű konyhák terveit elkészítették, nem tudhatták, hogy a vidékről városba költözők magukkal hozzák a hazai „nagy étkezések“ emlékét, s egy idő után talán feladják összkomfortjukat egy nagyobb konyhát ígérő lakásért. Mert nagy a közös étkezések családot összetartó ereje. S ha azt akarjuk, hogy a beszélgetésekből az se maradjon ki, aki épp az étel elkészítésén fáradozik, nem kínálkozik más lehetőség, mint a nagyobb főző-étkező konyhamegoldás. Az ilyen igények kielégítésére a bútorgyártók az utóbbi időben több fajta konyhai ülőgarnitúrát készítettek. Általában nagy, kihúzható asztalokat, 6 vagy 12 személy részére, kényelmes párnázott ülőalkalmatosságokkal. Ilyen a képen látható Romániából importált Kovászna konyhabútor. Anyaga sötétbarna pácolt bükkfa. Tartozékai: egy asztal (80x80 ill. 80X120), egy sarokpad, két szék és egy karosszék. Népies hangulatát fokozza a támlák és párnák szőttes mintájú anyaga. Az egész garnitúra mérete 160X200 cm. Ára 6200,— Kcs. Z.K.